ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-04-17 / 41. szám

Szocialista támadás az egyház ellen. A főváros közigazgatási bizottsá­gában nagy vihart idézett elő Györki Imre szocialista képviselőnek egy felszólalása, amelyben tiltakozott az ellen, hogy az egyházközségeket is be­vonják a szegénygondozásba. A szo­cialista lapokban és akár a fórumon, akár más helyen elmondott beszédek­ben, mindég és mindenütt a nyomor enyhítése a legáltalánosabb téma. Még a magántulajdonon alapuló világrendet is abból a szempotból veszik ostrom alá, hogy a kapitalisz­tikus szisztéma egyenlőtlenné teszi ajvagyonelosztódást és ennek követ­kezmény eképen a mai társadalmi rendben nem részesülnek a szegé­nyek és elmaradottak abban gondo­zásban, amilyet részükre, már per­sze ő szerintük, a szocialiszikus állam kilátásba helyez. Óriási vissza­tetszést szült tehát a főváros közi­gazgatási bizottsági tagjainak köré­ben s általában az egész magyar közvéleményben az a szenvedélyes tiltakozás, amit Györki Imre intézett az egyházközségek karitativ nyomor­enyhitő akciója ellen. „Az egyház­községeknek az a feladatuk, hogy imádkozzanak és hogy imádkoztassa­nak, de semmi közük a szegénygou­záshoz." Ezt mondotta Györki Imre felháborodottan s ebben a felhábo­rodásban tömörítve volt mindaz a gyűlölet, amit a vallás és egyházi intézmények iránt érez a szociál­demokrácia, de volt ezenkívül még több is. Az a ki nem mondott gon­dolat, hogy a nyomor enyhítésére csak a szocialistáknak van szabadal­muk és inkább nőjjön mégegyszer akkorára a szegénység és szenvedés, csak annak csökkentéséhez a szo­cialistákon kivül mások ne merje­nek nyúlni Legkevésbbé az egyház­községek, amelyek hosszú százado­kon át várai voltak a keresztény öntudatnak és az ebből folyó alá­zatosságnak, humanizmusnak, kö­nyörületnek. Jól emlékszünk még, hogy tizen­három évvel ezelőtt a komuniz­mus megbuktatásának egyik legje­lentősebb tényezőjeként szerepelt az, hogy az osztályharc mániáku­sai vadul és minden kiméletesség nélkül megtámadták az egyházat is. Nekirontottak a nép vallásos érzü­letének le akarták rombolni a hit­nek intézményeit, ki akarták tépni a hivők lelkéből még a vallásos hitet is, s ez rövid idő alatt meg­bosszulta magát, mert az istenség gondolatához profán propagandá­val közeledőket elsöpörte a nép jogosult felgerjedése és haragja. A magukról megfeledkezett szocialisták által felidézett szenvedések mértéke akkor tellett be, amikor durva és szemérmetlen agitációikhoz nem kí­mélték meg Krisztus egyházát sem. A Györki felszólalása, melyet a jelenlevő szocialisták he^es kijelen­tésekkel tettek magukévá, é'es és megdöbbentő világításba helyezi a szocialista gondolkodás sötét, sőí szörnyű cinizmusát. Letagadhatat­lan bizonyítéka ez a beszéd annak, j hogy a nyomor enyhítésére vonat- j kozó szocialista szavaiások a való-1 jában mind üres frázisok. Mert aki] valójában csökkenteni akarja a sze­gény sorsban levő nélkülözéseit, az örömrepesve vár és fogad bár­honnan jövő segítséget. Az igazán humánusan gondolkodók előtt nem lehet vetélkedés tárgya az, hogy más is részes akar lenni a jótékony cselekedetekben, a szenvedés eny­hítésében. Ellenben a szocialisták minden ezirányu tevékenységet csak azért vindikálnak magáknak, hogy a szerényebb viszonyok között élő néprétegek közé bevib essék a saját apostolkodásuk kizárólagos­ságát, megfeledkezve arról a lé­nyeges körülményről, hogy a ke­resztény egyháznak és az egyház­községnek közel kétezeróves múlt­juk van a könnyek letörlésében, a nyomor enyhítésében és az ember­szeretet tanainak terjesztésében és az emberszeretet eszméjének áldo­zatokkal járó cselekedetek által való gyakorlati megvalósításában. Az a filantrópia, amelyet az egyhá­zak a maguk közegei, szervei és intézményei utján gyakorolnak, a lélek mélységéből fakadó igazi emberszeretet: Krisztus embersze­retete : a szocialisták filantropiája ellenben a politikus ész által dik­tált ravasz eszköz: tartalmas csele­kedetek helyett merő szóval és propagandával növelni és gyarapí­tani a politikai befolyást. Éj|eH szolgálatot ápaiSis 11-iöi 17-ig Rochléíz- örökösök „Szent ístván"-hoz Qimzcii gyógyszerára teljesít. dai Pál, Zápolya János embere foglalta el Zápolya \526-27 telén Esztergom­ban székeli, míg a következő 1527-28. telet Ferdinánd király töltötte itt, kinek páríjára közben Várdai Pál is áttért 1529-ben Várdai mindkét király­tól függetlenítette magát s Esztergom semleges várrá lett, de már 1532-ben Ferdinánd vezére, Roggendorf bevette ; előle a prímás és a káptalan eltávo zoít. Még ugyanebben az évben Zá­polya vezére, Gritti ostromolta, de sikertelenül. Ezután a prímás és a káptalan egy időre visszatértek, de 1541-ben, mikor La-cano és Sala­manca esztergomi várparancsnokok a török ostromra való előkészületül a vár környékéről a lakosságot eltávo­lították és a vár alatt lévő kanonoki házakat lerombolták, Várdai és a káp­talan Pozsonyba, onnét pedig 1543 ban a káptalan Nagyszombatba ment A templom gazdag kincstárai mar II. Lajos, majd Zápolya János alaposan megdézsmálták. Ami érték még meg­maradt, s a könyvtárat Pozsonyba, majd Bécsbe, ahol részben ma is megvan, a levéltárat Pozsonyba, 1543-ban pedig Nagyszombatba, a kincstárat Drégely várába, onnan Nagy­szombatba, innét pedig Oláh Miklós, később Eszterházy Miklós várába, Lánzsérba, Lietavába, a Pálffyak vörös kői várába, Lietavába Bécsbe, Győrbe, Grácba, Olm üt? be, Garamszentbene­dekre menteitek. 1543 ban a török a vitézül védekező, de árulás folytan szorult helyzetbe kerüit őrséget megadásra kén\szerí ! i. Az így töiök kézre jutott várat 1594­ben Mátyás főherceg ostromolta, mely alkalommal Balassa Bálint is eleseit Csak 1595-ben sikerült Mansfeldnek visszavívni, s első keresztény parancs­noka Pálify Miklós lett 1605 ben az idegen várőrség gyávasága ismét török kézre juttatta a várat és ezek birtoká­ban maradt 1683 ig, mikor Sobieski János és Lotharingiai Károly a pár­kányi véres csata után bevették­1685 ben újra ostromolták a törökök, de Lotharingiai Károly Tatnál meg­verte az ostromló török hadat s így a vár fölszabadult az ost r om alól Még egyszer s e/úttal utoljára, 1706 ban harsant fel á harci zaj Esztergom körül, mikor II. Rákóczi Ferenc os­rommal elfoglalta, bár rövid p r nap múlva újra elvesztette. tói A Dunapartou. Hat óra elmúlt. Esti szél zúg a Dunaparton. Az alkonyati fény rá­fekszik a búsan hömpölygő folyóra. Egy öregember fáradtan leül a parti kövek alatt, leteszi kis batyu­ját a fűre, majd leveti poros bak­kancsát. — Csak nem lábat akar áztatni, bátyám! Hideg még a Duna vize. — Kicsit belemártogatom csak. Hűsíti egy kicsit a víz. Messziről jövök én kérem. Ott állok a parton, amíg az öreg ismét felhúzza a cipőt. Különös, az ember azt hinné, valami csavargó. Azonban frissen, határozottan jár, a haji ősz, a szemén az öreg em bérnek törődöttsége látszik ... Nem közönséges arc... — Nem vagyok én csavargó. Ne tessék azt gondolni, — szól, mintha érezné a gondolatot. — Igen sokat járok-kelek . .. Mosolyog. Csodálatos, ahogy mo­solyog — ezzel a külsővel, ezzel a nincstelen felszereléssel. — mosolyog, amikor búcsúzva to­vábbmegyek. A kishídról még visszatekintek. Az öreg még ott ül a padon. Lá­tom, hogy tör a kenyeréből. Majd hosszan elnéz a túlsó oldalra. A part arra már sötétedik ... Majd leveszi kalapját, lehajtja fejét és nagy, kékcsíkos zsebkendőt vesz elő. Csak nem sír!? . . . Sír? ... Mintha gyökeret vert volna lá­bam ... Percekig ácsorogtam a hídoa. Talán egy negyedóráig. Vagy lámpa­gyújtásig. Semmi jelentős. Egy öreg ember járt a trianoni határon. (I.) Személyi hir. Glatz Gyula pol­gárin esíerhelyettes csütörtökön Pan­nonhalmára utazott, hogy a város közönsége nevében a bencésrend koadjutorával tárgyaljon a megfel­lebbezett szentferencrendi építkezé­sek ügyében. Turista választmányi ülós. Mint már jeleztük, a MTE Esztergomi Osztálya pénteken este fél 9 órakor a Turista Otthonban választmányi ülést tart. Eljegyzés. Ifj. Sebők Ferenc oki. gépészmérnök folyó hó 12-én elje­gyezte Matus Magdát, Matus Gyula köztiszteletben álló polgártársunk leányát. 4 Dunagözhajózási Társág ha­jóforgalma is megnyilt. Az első hajó Budapestről Bécs felé folyó hó 17-én (pénteken), Bécsből Budapest felé pedig folyó hó 111-én (vasár­nap) indul. Miért kénnek a fegyelmi ügyek? A legutóbbi vármegyei közigazga­tási bizottsági ülésen Palkovics László alispán megindokolta azt, hogy a vármegye területén folya­matban levő fegyelmi ügyek elinté­zése miért késik. Eszerint „egyes fegyelmi ügyek gyorsabb menetét rendkívül hátráltatja az, hogy kap­csolatosak bűnfenyítő ügyekkel s a fegyelmi vizsgálati iratokat az ügyészség átkérte. Egyes ügyekben pedig akiküldött miniszteriális szak­férfiak, a nagy munkatorlódás foly­j tán ismételt halasztást kérnek szak­I véleményük beadására, vagy a fel­J tétlen szükséges helyszíni eljárások 1 ismételt elodázását kérik " Járok ek én mindig, kérem. I \ekem nincs sen­Én megtel: kim ! Az öreg íeül egy nagydunaparti padra, szemre Párkánnyal. — Arrafelé még él egy lányom. A fiaim — kettő volt — elestek a háborúban. — Hol él most, bácsikám? — Ha aka ja, esztergomi vagyok, íde ifi indíg visszatérek a Dunához. Fo.ább nem mehetek. Tíz eszten­deje, hogy kikergettek ont. an ... Kibontja kis batyuját. Kenyeret ve z ki belőle. Megnyomó gátja. Jó Látja, milyen jo nekem Nincs ! Van Minden esztergomi ház­ban függesszük ki hősi ha­lottaink emléklapját! Jó éjt .! húz el mellettünk, zébbli úzza ka bálját. }gő van itt. rem ezt az öreget. Ez t világból való, kivártok! Szép álmokat! A komáromi Szociális Míssió Társulat népkonyha akcióját már befejezte. A népkonyha 143 napon át volt üzemben s átlag 230—240 személyt, részben aggokat, asszo nyokat és iskolás gyermekeket lá­tott el Ízletes, meleg ételekkel, a város közönségének osztatlan elis­merésére. Komárom—Esztergom­megye közigazgatási bizottsága jegy­zőKönyvi köszönetét fejezte ki a Missió Társulatnak s annak élén A lapy Gáspái'nénak, mint a társulat jelnöknőjének, aki rendkívüli agiii­I lássál személyesen vezette a moz jgalmal s mindenütt jelen volt, hot J szóval, szívvel és tettel segíteni, [vigasztami kellett. I A városi közgyűlést több fon­; tos városi ügy közbenjötte miatt a jövő bélre halasztották. I Új jegyző. Böszörményi Ödönt [Dunaalmás község jegyzőjévé vá­1 íasztották.

Next

/
Thumbnails
Contents