ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-28 / 168. szám
selyembe és ne költsön, ne vigyen ki százezreket külföldi nyaralóhelyekre. Lássa be az állammal együtt a polgárság is, hogy szegények vagyunk, még a gazdagok is szegények lesznek, mert megeszik őket is az államtérnek. Vitái István, áféffy Viktor felszólalt a képviselőházban az energia tőrvényjavaslat vitájában A képviselőház szerdai ülését tíz 1 töltötték be kellő mértékben. A órakor nyitotta meg Almásy László \ most tárgyalt javaslat sok fontos elnök. I kedvezményt állít fel, de még sok Harmadszori olvasásban elfogad- intézkedés hiányzik a villamosítás ták a kiszolgált katonák polgári el- \ ügyének előbbrevitele érdekében. A helyezkedéséről szóló törvényjavas-I villamosenergia felhasználásáról szól latot, majd folytatták az energia-tör- ezután és hangoztatja, hogy ha navényjavaslat általános vitáját. Igyobbmérvű fogyasztástakarunk elAzelső felszólaló Mátéffy Viktor érni, lejjebb kell szállítani az áravolt. Beszéde elején válaszolt Mala- kat. Magánvállalatok, amelyek ipari sics Géza egyik kijelentésére, amely- termelésük fokozása érdekében ben azt kockáztatta meg, hogy a ' áramfejlesztőt állítottak fel, sok közkeresztény szellem antidemokratikus, séget és néhány várost elláttak már Ebben Malasicsnak nincs igaza, —, villamosárammal, ez fazonban még mondotta Mátéffy Viktor, — mert j mindig nem elég. Az erőtelepeket csak ott van igazi demokrácia és í ott kell felállítani, ahol szén, lignit, csak ott lehet igazi demokrácia, | vagy földgázkútak vannak. Ez azonahol igazi kereszténység is van. A fővárosnál lehetnek bajok, de ennek igazi oka nem az, hogy a keresztény szellem uralkodik ott, hanem éppen az, hogy kevés a keresztény szellem, tehát mindent el kell követni, hogy még több keresztény szellemet vigyünk bele a főváros ban nem jelenti egyes bányák favorizálását és csak szerencse, ha erős verseny fejlődik ki a bányák között, mert ez éreztetni fogja hatását gazdasági és kulturális téren egyaránt. A villamosenergia fogyasztását csak úgy mozdíthatjuk elő, ha lejvezetésébe és politikájába. (Elénk'jebb szállítjuk az árakat. A magán helyeslés a jobboldalon és a ke- j vállalatok, amelyek ipari termeléresztény párton.) Ezután áttért az • sünk fokozása érdekében áramfejenergiajavaslat bírálatára. jlesztő telepet állitotak fel, sok közEzt a törvényjavaslatot fontos- séget és néhány várost ellátak már nak és szükségesnek tartja, mert a villamos árammal, ez azonban még jövő szempontjából tennünk kell mindig nem elég. Szeretné, ha a valamit az energiaforrások okszerű . legnagyobb vállalatok egymással kihasználására. Amit egyes megyék; vetélkedve, minél több energiatelea villamosítás terén eddig tettek, az! pet létesítenének és minél előbb bemessze elmarad a mögött, amit ten- hálóznák a falvakat villamos áramnünk kellett volna. A postaigazga- mai. tóság súlyos követeléseket állított Eztán a javaslat büntető szankciófel, a vállalatokat nem támogatta; ival foglalkozott s ezeket igen súlyoskellőén és a külföldi szénnel ter- j nak mondotta. Alig lesz olyan melő vállalatokat nem helyezik a j üzemvezető, aki ne kerülne borházai vállalatok mögé. | tönbe. A javaslatot az általános tárA törpetelepek hivatásukat nem'gyalás alapjául elfogadta. Nagyban készülődnek esztergomiak a vasárnapi 'tefánia-vásárra. Sí as Hiába a rossz gazdasági viszonyoknak, hiába az általános pénztelenségnek, sőt hiába az 1930-nak, a kicsinyek az idén is épúgy várják a gyermekszerető Szent Miklóst, no és a szent estén Jézus karácsonyfáját, mint a régi jó időkben. A gyermek nem ismer gazdasági válságot. Ő csak azt tudja, hogy dec. 6-án jön a Mikulás és pajkos szolgája, a krampusz és december 24 én jönnek a kis angyalok, s csilingelve hozzák a csillogó karácsonyfát. Ne is fosszuk meg őket ettől az illúziótól, még ha 1930-at mutat is a naptár. Higyjük, hogy ők már szebb világot fognak élni mire felnőnek és nem lesz rongyban járó gyermek Nagy-Magyarországban, amint hogy most sem volna, ha Parisban igazságot szolgáltattak volna Magyarországnak. A Stefánia Szövetség megrendezi szokásos évi vásárát 1930 november 30-án és december 1-én és ezzel nemes célt szolgál. Lehetővé teszi a szülőknek és rokonoknak, hogy szinte potom pénzért beszerezzék a jó Mikulás és a kis angyalkák részére azt a kevés ajándékot, amelyre úgy várnak a kicsinyek. Másrészt a saját védencein segit, a csecsemőkön és anyákon, | 100 gyermeket felruház, tejjel látja el az arra szorulókat és ha csak kicsit is jól sikerül a vásár, akkor megint biztosítva van ennek a nemzetvédő intézménynek a sorsa, amely a saját erejéből és ötletességéből már nyolc éve végzi nemes feladatát. A vásár a szokásos keretek között lesz megtartva. Csárszky István dr. prelátus, az intézmény ügybuzgó vezetője november 30-án délelőtt 11 órakor nyitja meg a vásárt, amely alkalommal a minden jótékony célért lelkesedő Turista Dalárda énekel és Divéky Kató szaval. Vasárnap és hétfőn délután 5 órakor dr. Brenner Antalné bájosan megirt gyermekdarabja kerül a vásár keretében szinre. A darab betanitásá5 % karácsonyi occasio, 5 % árvisszatérités, 5 % jótékonysági, 5 % 14 napos vásári, 20 °/ 0 volt engedmény helyett ezidén még olcsóbb bevásárlási alkalmat nyújt Balog László divatárúházának december havában meginduló karácsonyi vására, melyen mindent a vevőnek jelszavától vezérelve kevés pénzért — jó árut ad közönségének. Kisérje figyelemmel áraimat és győződjék meg áruim megbízható minőségéről. A Stefánia Szövetség hölgybizottsága páratlanul kedves játékot készített hatheti munkájával a vásárra. Ezen munkának minden jövedelme Í a Stefániát illeti meg, úgy mint más ! évben, az idén is nem hivatásos I iparművészek eladhatnak a vásáron I és a Stefániának ezen eladásokból 10 százalék haszon jut. Igy kapcsolódik bele a Stefánia , Szövetség a nagy segélyakcióba, nak nehéz munkáját Meszéna Jolán, dolgozik a kicsinye kért és anyákért. Vezér Mária és Merényi Gyula vál-1 Aki at tudja érezni ezen fó fon _ lalták. Esztergomi szerző irt tehát tosságat) az támogatja az akciót, a Stefániának! A darabról nem ir-: TeMt viszontlátásra folyó hó hatunk még bírálatot, de akik már 30 _ án a déleim n óra koraFűrdő látták a három képből álló, égben Szálloda nagytermében. - i és földön játszódó kedves művet, elragadtatással beszélnek róla. n. A mezőgazdasági szükségleti cikkek olcsóbbá tétele és a termelési költségek csökkentése a FelsődunántíUi Mezőgazdasági Kamara közgyűlésén. Gr. Khuen Héderváry Károly elnöklete alatt kétszáznál több kamarai tag és érdeklődő gazda jelenlétében folyt le a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara őszi közgyűlése. Megjelent ezen dr. Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár, mint magyaróvári képviselő és kamarai tag. Mayer János m. kir. földmivelésügyi miniszter képviseletével Meissner Ernő országos gazdasági főfelügyelőt bizta meg. Gr. Khuen Héderváry Károly a szokásos elnöki gazdasági általános helyzetkép vázolása során főleg a öqésxséqes haj tltrZCL ELIDÄ SHAMPOO darabja 30fillér. fogyasztási válság súlyos következéseit taglalja és kívánatosnak tartja, hogy az ipar és a tőke saját érdekükben is hozzanak áldozatokat a fogyasztási és vásárlóképesség helyreállítása céljából, úgy amint a mezőgazdaság is évek óta súlyos áldozatokat hoz a hazai ipar pártolása érdekében. Ha az államhatalom késik abban a tekintetben, hogy a jelenlegi vámpolitikai és tarifális helyzetet az évek folyamán szerzett tapasztalatoknak megfelelően módosítsa, akkor magának az ipari érdekeltségnek kellene az áldozathozatal útjára lépnie. A termelésnek egyik legsúlyosabb komponense a hitel. Hiteit azonban csak egészséges szervezet és tényező kaphat. Sajnos, ennek a feltételnek ezidőszerint egészen kivételes kevesen tudnak csak eleget tenni. Utal most szerzett franciországi tapasztalataira, ahol ez a gazdasági törvény ugyanígy érvényesül. Dr. Ormándy János kamarai igazgató a legközelebbi, legsürgősebb érdekvédelmi feladatnak a mezőTélikabátok: leúnvjka és fiu 15, női és férfi 27P-től BflbOG-núI.