ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-23 / 166. szám
ygo^^^ JEGY szárazelemek és telepek, zseblámpa és anódtelepek számára. Teljesítményük felülmúlhatatlan! Minden szaküzletben kaphatók. Kánter Károly emlékezete. November 20-án, csütörtökön volt tizedik évfordulója Kánter Károly prelátus-kanonok, volt budavári plébános halálának. A budapesti Örökimádás templomban, amelyet Kánter Károly buzgósága hozott létre s ahol a jámboréletű főpap holtteste pihen, csütörtökön, a budavári kir. várplébánián pedig pénteken volt gyászistentisztelet a megboldogult lelkiüdveért. Előadás a gimnáziumban a nyomorék gyermekekről. Az Országos Stefánia Szövetség esztergomi fiókja az egyesített vármegyék hatóságai és orvosszövetségei által támogatva, f. hó 23-án d. e. fél 11 órakor Esztergomban, a gimnázium dísztermében előadást rendez. Az előadást dr. Horváth Mihály egyetemi tanár, a testegyenészet egyik orvosmestere tartja. Az előadás a testileg fogyatékos gyermekek szociális védelmét tárgyalja. Az esztergomi Stefánia Egyesület tisztelettel meghívja az érdeklődő közönséget, főként az anyákat a jelzett ingyenes előadásra, melynek jelentőségével már bővebben foglalkoztunk. Aszpirinmérgezést kapott cselédleány. Nagy Mária esztergomi, 19 éves cselédieány nevelőanyja, Erős Imréné lakásán, 20 gramm aszpirint vett be. A mentek még idejében bevitték a Kolos-kórházba, ahol azonnal gyomormosást alkalma : tak rajta. Treton sárcipő 2.50 P Schwachnál. Katalinbál és színielőadás a belvárosi olvasókörben. Az Esztergom Belvárosi Kath. Földmíves Ifjúsági Egyesület f. hó 23-án, vasárnap színdarabbal egybekötött Katalin esti táncmulatságot rendez. Színre kerül Szigeti József: „Csizmadia mint kisértet" cimű 3 felvonásos színmű. Belépő díj: 1'60, P40, 1*20 és 1 pengő. Kezdete este 8 órakor. Felhívás Esztergom város közönségéhez. A közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel, a városi leventeintézmény vezetősége felkéri a város tehetősebb lakosait, hogy ne feledkezzenek meg az ország szegény fiatalságáról és jövőjéről és járuljanak hozzá a leventék karácsonyi megajándékoztatásához. Szives adományokat Városház I. em. 10. szobában leadni szíveskedjék. Szabadalmakat megszerez, értékesít mindenállamban Áron és Molnár szabadalmi iroda Budapest VIII. Rákóczi-út 15. sz. Felvilágosítás díjtalan. Főbelőtte magát egy kereskedősegéd. A tulsóféli Köbölkút | községben Stastny Márton 37 évesI kereskedősegéd testvére lakásán öngyilkossági szándékból főbelőtte J magát. Súlyos, életveszélyes sérülésével a Kolos-kórházba szállították, ahol meghalt. Tettének oka ismeretlen. Búcsú Mogyorósbányán. Ma, f. hó 23-án, vasárnap Mogyorósbányán búcsú lesz, melyre a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya kirándulást rendez. Indulás V 4 9-kor vonattal Nyergesújfaluig, onnan gyalog túra Mogyorósbányára. Vissza az utolsó vonattal. Étkezés tetszés szerint. Jövő év márciusáig nem ad nak adománygyűjtési engedéiyt. A kormányzó nagy inségenyhitő akciójára való tekintettel, — amelyet Ernszt Sándor népjóléti minisziter vezet és szervez, — a belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy 1931. évi március elsejéig semmiféle ujabb adománygyűjtésre engedély nem adható. Ha tehát bármely hatóságnál egyesületek adománygyűjtési engedélyt kérnek, az engedély kiadását meg kell tagadni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a már folyamatban lévő adománygyűjtésekre, továbbá a jótékonycélú hangversenyekre és táncmulatságokra. kesertívíz ( csodálatos és páratlan összetételénél fogva a világ legelső keSfrSvíze ! r SCHMfDTHÁUEB , * természetes Igmándi Kocs, Kömlőd, Dad, Dunaalmás és Neszmély községeknek törvénykezési átcsatolása. A hivatalos lap pénteki száma közli sz igazságügyminiszternek Dunaalmás és Neszmély, Kocs, Kömlőd, Dad községeknek törvénykezési átcsatolása tárgyában kiadott rendeletét. A rendelet szerint, az igazságügyminiszter Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék tatai közigazgatási já rásába tartozó Kocs, Kömlőd és Dad községeket, a győri kir. törvényszék kerületén belül, a komáromi kir. járásbíróság területéből, a tatai kir. járásbíróság területéhez, továbbá a nevezett vármegyék gesztesi közigazgatási járásába tartozó Dunaalmás és Neszmély községeket ugyancsak a győri kir. törvényszék területén belül, a tatai járásbíróság területéből, a komáromi járásbíróság területéhez, a hozzájuk tartozó pusztákkal és egyéb lakott rés zekkel együtt, törvénykezésileg át csatolja. Ezen rendelet 1931. január 1-én lép életbe, s így a vármegye öt községe a folyó évben törvénykezésileg marad a régi területi illetőségen, belül dacára, hogy közigazgatásilag már november elsején megtörtént az átcsatolás. WHfflPTHAUEP. 5 « I Ikescravízc csőktermészete s^ért^^JMkíteW kenff ^vérnyomást, megszűnteti a íéjíajást és meggátolja az érelmeszesedést Hány magyar van Kanadában ? A legutóbbi népszámlálás alapján a hivatalos adatok akaratlanul is meghamisították a magyarság kanadai létszámát, mert a megszállott területi magyarokat az utódállamok listáján tüntették fel. Most a magyarság nagy felvilágosító munkát végez, hogy mindenki, akinek anyanyelve magyar, az vallja magát magyarnak, hogy számbeli erejüknél fogva is felvehessék a harcot a csehekkel, jugoszlávokkal és románokkal. A legutóbbi hivatalos kimutatás szerint egész Kanadában 5579 tiz éven felüli „Hungaryan" és 2212 tiz éven felüli magyar volna, azaz összesen 7791 lélek. Ez a szám nem felel meg a tényeknek, mert az 1921-iki népszámlálás szerint 13.181 magyar és Hungarian volt a birodalom területén, amihez még mindig nem számították hozzá azokat a magyarokat, akik Jugoszláviából, Romániából, és Csehországból vándoroltak ki Kanadába. M. A. H. 12 drb. számfeletti jó munkabírású igásló kerül eladásra a Kenyérmezőmajori bérgazdaságban. Érdeklődők forduljanak a gazdaság intézőségéhez. Öltözködjék a Párisi Divat modelliei után, mert ez a népszerű divatlap minden számában a valódi párisi és • berlini modellek ejész tömegét hozza. A lap kiadóhivatala olcsón szállítja ezeknek a modelleknek a teljesen megbízható szabásmintáit is s igy a Párisi Divat olvasói igen szerény anyagi eszközökkel is lépést tarthatnak az elegáns világ divatjával. Érdekes, hogy ez a divatlap hogyan találta el a módját annak, hogy az előfizetők nagy tömegét hódítsa meg. Uj előfizetőinek 3 hónapig féláron küldi a lapot. A lap előfizetési ára ezek szerint egy negyedévre 3 pengő 50 ailér helyett, 1 pengő $0 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, VÍL JDohány utca 12 szám. — Emészt v'si nehézségek, gyomorfájás, gyomorégés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, a vérkeringést helyes útra tereli, felfrissíti a szellemet és egézséges álmot hoz. Az egyetemi kiinikákon végzett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József víz használata folytán éhségérzetüket majdnem teljesen visszaszerezték. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Uj üzlet nyílt Esztergomban. A Weiss Manfred rt. budapesti gyár „Csepel" varrógép-és kerékpárgyártmányainak bemutatására és árusítására városunkban Kossuth Lajos utca 18. szám alatt (a volt Berger féle menyasszonybolt helyén) egy modernül berendezett üzlet nyilt. Az országos nevű vállalat ingyenes mühimző-tanfolyamokat rendez és az első tanfolyam már f. hó 24-én veszi kezdetét a fenti üzlethelyiségben. A tanfolyamon bárki részt vehet. Uj tánckurzus a Magyar Királyban. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy december 2-án este 8 órakor új tánckurzus veszi kezdetét. Beiratkozni lehet minden kedden, csütörtökön és vasárnap. Minden vasár- és ünnepnap össztánc. Zachey Ilus oki. tánctanárnő. Ismeretlen sértett tulajdonát képező lopott holmit talált a csendőrség. A szíráki csendőrség egy többszörösen büntetett és lopással gyanúsított cigány utáni nyomczás alkalmával a cigány hozzátartozóitól nagyobbbmennyiségü lopott holmit] vett őrizet alá, melyeket azok a szökésben levő cigányoktól ajáudékképen és megőrzés végett kaptak. A lopott holmi közölt nagyobb mennyiségű, különböző minőségű, férfi és női alsó és felső ruhanemű, ezen kivül pipere cikkek, jegygyűrű, pecsétgyűrű, zsebóra, ezüst női nyaklánc, óralánc, fülbevalók és okmánybélyegek vannak. Valószínű, hogy a szökésben levő cigány a felsorolt tárgyakat vidéken ismeretlen sértettől lopta. A csendőrség a lopott holmit megőrzés védett a sziráki (Borsod—Gömör—Kishont-megye) községi elöljáróságnak adta át, hol a károsultak azokat megtekinthetik. Dixon: Oceánrepülő. (Angolból fordította: Radványi Kálmán dr. Révay kiadás.) Lindberg története ez regényalakban páratlanul lebilincselő előadásban. A nagy tettek születését mozzanatról-mozzantra figyelemmel kísérhetjük ebben az érdekes műben, amely korunk legszimpatikusabb hősét állítja a mai ifjúság szeme elé s meggyőzödhetünk róla, hogy a hősök nem készen születnek. A „nagy ember" végtelen sok tanul Is, bessületes erőfeszítés, önnevelés eredménye. A tetszetős kiállítású, és ifjúsági ajándékkönyvül kiválóan alkalmas művet Márton Lajos rajzai ékesítik. Ára félvászonkötésben, szines borítékban 4"50 P. Kapható mine 1 e i könyvkereskedésben.