ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-19 / 164. szám
. ~a a haj *imj± finoman illatozó, 0^^^ axza tette PARFÜME RIE ELIDA I - CS J ELI DA I SHAMPOO TIZ LITER HABOT AD SHAMPOO A Szent Erzsébet Nőegylet műsoros délutáni előadásai minden várakozáson felül is kitűnően sikerültek. A 15-i és 16-i délutánon is teljesen megtöltötte a Fürdő- vendéglő nagytermét . a jótékonyság jegyében összegyűlt közönség. Szombaton délután Mátéffy Viktor prépost-plébános üdvözölte a közönséget és beszédében Szt, Erzsébet példájára hivatkozva, különösen azt emelte ki, hogy most lehetőleg legnagyobb lemondással kell élni, hogy így segítsünk a szegényeken. Ezután „Ghandi elindult" című szellemes móka következett, amelyet dr. Beniczky Géza, Villy Imre és dr. Katona Gábor igen jól megjátszottak. Majd Ferter Miklós operaénekes tündököltette meleg, mély baritonját négy énekszámban. A „Karácsonyest a nagy magyar télben" című irredenta darabot Reusz Ferencné művészi készséggel előadott prológja nyitotta meg. Magában a darabban Kornháber Samuné, Varjas Rezsőné, Mike Erzsébet, Matus Magda, Rosznáky Emmy és Nelly, Merényi Gyula, Vilii Imre, dr. Kő halmy László, dr. Katona Gábor, dr. Kiss István, dr. Beniczky Géza, Rochlitz Tibor jeleskedtek. Műkedvelőkről nem is illik kritikát írni, mert hisz maga a tény, hogy egy szép, nemes ügy szolgálatában állanak és fáradoznak, minden elismerést megérdemel. Itt azonban mind a főszereplők, mind a kisebb szereplők vivői oly tökéletes alakítással jöttek a közönség elé, amely csak a dicséretet válthatja. ki mind a kritikusból, mind a hallgatóból egyaránt. A nőegyletnek ez alkalammal az anyagi sikeren felül feltétlen erkölcsi sikere is volt a nívós műsor leadásával. Aranyórát találtak a Fürdő előtt. Október hó 28-án a Csernochút fürdő előtti részén egy női aranyóra találtatott. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. A dyphtéria elleni védőoltások folytatása. A második dyphtéria ellenes, védőoltás csütörtökön, nov. hő 20-án d. u. fél 4 órakor lesz. A szenttamás és szentgyörgymezői 1—8 éves, iskolába, vagy óvodába nem járó gyermekek a szentgyörgymezői árvaház ovodahelyiségében, a belvárosiak a városháza nagytermében lesznek beoltva. Akik az első oltást elmulasztották, szintén kötelesek megjelenni. Újból is hangsúlyozzuk, hogy az oltás teljesen veszélytelen. Ezután két hét múlva még egy utolsó oltás lesz és csak ekkor következik be teljes védettség a dyphteritis ellen. Rádióhangverseny a Fürdőben. F. hó 22-én, szombaton este pontosan 9 órai kezdettel tartja ezidei első rádióhangversenyét az Esztergomi Rádió Egyesület a Fürdőszállodai saját helyiségében, melynek befejeztével Katalin táneestélyt rendez. Az egyesületi tagokat és vendégeiket szívesen látja a rendezőség. Megjelenés utcai ruhában. Belépődíj nincs. Kötelező gép- és gyorsírás a városnál. A belügyminiszter rendeletet intézett valamennyi törvényhatósági és megyei városhoz, mely szerint a városnál ezentúl alkalmazandó kezelőtől, vagy díjnoktól okvetlenül meg kell követelni a gépes gyorsírást. Népmüvelés a vármegyében. Megnyílt ünnepélyes keretek között a tóvárosi Szabad-Egyetem, melynek elnöke Troykó Béláné, rendezője Domoszlay Olga és Palkovics Ilona. Az ünnepélyes megnyitáson résztvett Tata-Tóváros intellignes közönsége, a rendes hallgatók és az előadói kar. Az első előadó dr. Pataky Mária, budapesti kir. s. tanfelügyelő volt, ki a magyar zenei értékekről tartott előadást. Proiógot mondott Klement Klementin. Kriszt Mária zongorajátékával, Stingl Irén szavalatával kedveskedett a hallgatóságnak. Wiesenbacher József vármegyei népművelési titkár megnyitó beszédében a Szabad-Egyetem mult évi szép eredményéről és a folyó tanév sokat igérő műsoráról beszélt. Az első ünnepélyes előadást a tóvárosi rk. Egyházi Nőikar énekszámai tették ünnepélyessé. Az egyetem gazdag műsorában szerepel dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelő is, aki Rómáról fog érdekes előadást tartani, Gláser Géza nagybérlő november elejével vármegyénk lakosa lett és Nyergesujfalun hatalmas fajbaromfifarmot rendezett be. Gláser Géza nevét a mezőgazdasági társadalom jól ismeri. Hosszú időn át a herceg Esterházy hitbizományi uradalom és a gróf Khuen-Hederváry uradalmaknak nagybérlője volt Sopron és Győrmegyékben, hol a mezőgazdasági érdekképviseletek elsősorban küzdő szakembereként működött. Megcsonkított és egyesített vármegyéink gazdatársadalma egy országosan ismert és becsült értékkel gyarapszik Gláser Gézának Nyergesusujfalura való költözésével, ahol Gláser Gézáné Föld—szigetCsatári majori mintabaromfi-farmját egy közel 25 holdas területen rendezte be. Ezen államilag ellenőrzött és vérvizsgálattal kezelt Rhode Island Red és fehér amerikai Leghorn faj baromfifarmnak igen edzett és kiváló bronzpulykái, chaki campbell kacsái minden baromfikiállításon díjakat nyernek s a magyar és szerb kormány vásárlásaira mutathatnak rá. Nem kételketünk benne, hogy a nyergesujfalusi Gláser-féle baromfifarm példaadón és nemesitőleg fog hatni a közvetlen vidéki parlagi baromfitenyésztésére is. Gláser Gézától pedig azt várjuk, hogy az itteni csonkavárm egyék helyi, járási és megyei gazdaérdekvédelmi kereteibe mozgalmas életet vigyen bele, hiszen az OMGE-ban, az OMKA-ban, a kerületi kamarában és az Országos Földbérlő Szövetségben viselt előkelő szerepe alapján erre őt hivatottnak tartjuk. Ki akar kaptár készítést tanulni? A veszprémi kerületi méhészeti felügyelő kellő számú jelentkezés esetén f. évi december első napjaiban később meghatározandó napokon és helyen 2—3 napig terjedő kaptárkészítő tanfolyamot rendez. Fehivatnak a méhészek és a méhészet iránt érdeklődők, hogy a városi kiadó hivatalban a tanfolyamon való részvételi szándékukat f. év november hó 20 ig bejelenteni szíveskedjenek. A nyomora miatt mellbelőtte magát egy munkanélküli fiatalember. Heiszig Antal 23 éves, komáromi lakos hosszú idő óta mnnkanélkül van. Ez annyira elkeserítette, hogy tegnap este az édesenyja sírján mellbellőtte magát. A revolvergolyó összeroncsolta a tüdejét. Ne legyen ellensége pénzének! Kisérje figyelemmel a Balog László cég olcsó árait és győződjék meg áruinak jó minőségéről: GFB Bemberg selyemharisnya 3*— P Bemberg Parisette selyem . 2*50 P Mosóselyem minden szín . . 1*60 P Kelengyefonál és mosottchiffonl*— P Zsebkendők, pazar választék—*20 tm Téli Hubertuskabát, férfi . 29 — P Bársonyok, flanellek, pargetok, függönyök, szövetek, posztók, harisnyák, keztyűk, fehérneműek, kendők, kalapok, állandó változatos raktára. A győri közkórházba szállították, ahol azonnal műtét alá vették. Állapota életveszélyes. Vasúti tolvaj bandát leplezett le a csendőrség. A közelmúltban több oldalról panaszok érkeztek, hogy ismeretlen tettesek a vasúton utazó közönséget fosztogatják. A péceli őrs alapos nyomozás után a napokban megállapíttotta, hogy a lopásokat Koczka István 20 éves, Veres István 20 éves, Zubori József 21 éves és Veres Irén 23 éves péceli és rákoskeresztúri lakoskból alakult tolvajbanda követte el. A csendőrség a tettesekre több vasúti lopást bizonyított rá, miért is elfogta és a pestvidéki kir. ügyészségnek átadta. Az addig kiderített lopásokon kívül a gyanúsítottak lakásán a csendőrség több, ismeretlen károsultaktól származó bűnjelet talált. A kikérdezés során gyanúsítottak előadták, hogy folyó hó 9-én virradóra a Budapest—Hatvan között közlekedő vonaton egy ismeretlen, alvó utastól egy bőröndöt ruhaneművel, ugyanakkor egy állítólagos zagyvapálfalvai lakos rokkanttól egy zsák vásznat és egyéb ruhaneműt, majd folyó évi augusztus havától ugyanazon vasúti vonalon ismeretlen egyénektől több rend ruhaneműt, nagyobb mennyiségű tojást, készpénzt és egyéb értéktárgyakat loptak el. A csendőrség kéri a sértetteket, hogy a nyomozás lefolytatása, illetőleg a feltalált bűnjelek felismerése végett a péceli csendőrőrsön jelentkezzenek. Köszönetnyilvánítás. A Magyar Nők Szent Korona Szövetsége helybeli szervezeti elnöksége köszönetét fejezi ki ifj. Mráz József műkertésznek, mind a tihanyi Károly király emlékkoszorú, mind herceg Odescalchi Károlynénak átadott csokor szalagjának díjtalanul készített gyönyörű felírásáért. Elfogtak egy pénzhamisítót. Már több alkalommal jelentettük, hogy az ország különböző részein több izben hamis váltópénzt talált a csendőrség forgalomban. A hoszszas nyomozás és megfigyelés alapján f. hó 9 én Kiskunmajsán az ottani csendőrségnek sikerült Lajkó András kiskunmajsai lakost tettenérni, amidőn az a nála levő nagyobb mennyiségű hamis 50 és 20 filléres váltópénzt az országos vásáron értékesíteni akarta. A csendőrség Lajkót elfogta. A kikérdezése során a tettes beismerte, hogy a hamis pénzeket ő készítette. A csendőrség a pénzhamisító lakásán két- és egy pengős valamint 50 és 20 filléres pénzek hamisításához szükséges gipsz öntvényeket talált. A hamispénz készítésében Lajkó anyja is segédkezett. A tetteseket a csendőrség, a bűnjelekkel együtt a pestvidéki kir. ügyészségnek adta át.