ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-05 / 158. szám
2 ESZTERGOM 1930. november 5. rajzolta meg Szent Imre útjának követését, a magyar jövőt. Lányinak „Szent Imre ravatala" cimű melodrámáját Element Kiementin szavalta el mély érzéssel. A simulékony és kellő alátámasztással megdolgozott kíséretet Schick Mariska játszotta. Steblik Károlyné és Könczey Gizella szép énekduója következett. Az ének után Makk Béla bánhidai plébános tartotta meg előadását. A műsor utolsó számaként Wiesenbacher József vármegyei népművelési titkár, karnagy összesitette a tóvárosi róm. kath. Egyházi Nőikart és a Keresztény Polgári Kör férfikarát és az így megalakult 80 főnyi vegyeskarral lépett a pódiumra. A vegyeskart még egy kisebb Orchester is kisérte. A 90 tagú kar „Zengjen az ének" cimű Szent Imre himnust adta elő nagy sikerrel. A műsor egybeállítása és betanítása Wiesenbacher József és Juhász Már'.on érdeme. A Tóvárosi Keresztény Polgári Kör örömmel vallja magáénak hitéletének ezen kimagasló mozzanatát. Virtuskodásból leszúrta legénytársát. Gyilkosság a Kenderföld-utca sarkán. Vérfagyasztó kegyetlenséggel véghezvitt gyilkosság esete tartja izgalomban a Tábori-utca és környékének lakóit. Egy esztergomi legény egyetlen késszú^ással megölte társát, akivel előzően együtt mulatott a korcsmában. Az esetről tudósításunk a következő: Véres holttest az út mellett. Folyó hó 2-án, vasárnap reggel félhét óra tájban rémülten figyelmeztette valaki a vasúti hozzájáró útnál posztoló rendőrt, hogy a Kenderföld utca és a Tábor utca sarkán az út mellett egy ember fekszik. Az őrszemes rendőr azonnal a helyszínre ment és szemügyre vette a fekvő férfit, akiről hirtelen azt hitte, hogy részeg és alszik. Hiszen mostanában gyakori az éjszakai mulatozás a legények között, akik orditozásukkal gyakorta verik fel az éj csendjét. Azonban csakhamar kitűnt, hogy a fekvő fiatalember halott és körülötte nagy vértócsa van. Gyilkosság történt. Egye len nagy szúrás a kulcscsont alatt. Az őrszemes értesítette a rendőrséget, ahonnan azonnal rendőri bizottság szállt ki, amely megindította a vizsgálatot. A bizottsággal együtt szállt ki a helyszínre dr. Berényi Zsigmond városi tiszti főorvos, mint hatósági orvos, aki megállapitotta, hogy az áldozat nyakán, a kulcscsont mellett egyetlen hatalmas szúrás hatolt be testébe. A szúrás hegyes nagykéstől eredt, az ütőereket átvágta, minek következtében elvérzést és az áldozat halálát okozta A helyszíni vizsgálat alatt az érdeklődőknek egész serege közeledett, akik izgatottan tárgyalták az esetet és akiket alig leheteti visszatartani. Csakhamar kiderült, hogy a meggyilkolt 1 egény Meszes Mihály 28 éves esztergomi földmiveslegény, aki a Villanytelep-utcában lakik. Megkerül a gyilkos is. A rendőrség erélyes nyomozást indított az ügyben. Megállapítást nyert, hogy a legény előző éjszakán nagy társasággal mulatott Éjfél után 2 órakor tért be Meszes Mihály kilenc társával együtt a Tátiúton levő Gerendás-féle korcsmába, ahol hajnali 4 óráig mulattak. Ittas fővel távozott innen 4 órakor az egész társaság. A rendőrség csakhamar kiderítette, hogy kik voltak Meszes mulatozó társai és a délelőtt folyamán már csaknem valamennyien a rendőrségen voltak. A vallomásokból kiderült azután, hogy a gyilkos Szenczi Gyula 29 éves földmiveslegény, aki szintén Meszessel mulatott. Hogyan történt a gyilkosság ? Szenczi Gyula vallomásában előadta a gyilkosság körülményeit. Hajnali 4 óra után távoztak a Gerendás korcsmából. Kissé szétszéledtek, majd újra összetalálkoztak. Szenczi Gyula Kovács Ferenc legénytársával közeledett a Kenderföld utcában hazafelé tartó Meszes Mihály felé, aki még kérdezte: — Mi az, meg akartok verni? Erre minden különösebb szóváltás nélkül Szenczi Gyula előrántotta a csizmaszárból a konyhakést, amit a Gerendás-korcsmából hozott magával és teljes erővel Meszes nyakába döíte. Még egypárat lökött is utána áldozatán, aki az útmelletti kőrakásnak esett, majd az útra zuhant és ott elvérezve meghalt. Ez reggel 5 óra tájban történhetett. A gyilkos a tett elkövetése után a véres kést a közelben levő répaföldre dobta, majd az utca közepén lévő közkútnál kezét megmosta és mint aki jól végezte dolgát, hazament Hetveuhatos utca 1. sz. alatti lakására. Reggel innen vitték be a rendőrségre. Ittasságával védekezik a gyilkos legény. Szenczi Gyulát letartóztatták és egyelőre a rendőrségen vették őrizetbe, ahol ittasságával védekezik. Meszes Mihály holttestét beszállították és kedden délután 2 órakor felboncolták. Egy kinyitott bicska a helyszinen. Szenczi Gyula, aki a nyomozást vezető Felkér Béla detektívcsoportvezető intézkedésére már reggel 8 órakor a rendőrségi cellában volt, eleinte egész testében remegve tagadott. Csak később tette meg vallomását a bizonyítékok elétárása után. Az eldobott véres kés, véres ruhája ellene bizonyítottak. A legény elejétől kezdve azt állította, hogy a gyilkosságot egyedül követte el. Mivel azonban Kovács Ferenc is jelen volt, — ha egy kissé hátrább maradva is — a Kenderföldutcában a tett elkövetésénél, egyelőre őt is őrizetben tartják. Módosította a nyomozás helyzetét az, hogy a helyszinen egy kinyitott bicskát találtak, amelyről azt állítják, hogy a leszúrt Meszes Mihályé. Meszes tehát valószínűen szintén szúrni akart, és ebben az esetben önvédelemből elkövetett emberölésért vonják felelősségre Szenczit. Véletlenül, került az ügybe a bajonett és a deréköv. Érdekes, hogy rövid időre más irányban is folyt a nyomozás. A holttesttől 300 lépésnyire ugyanis egy katonai bajonettet és derékszíjat találtak. Csakhamar kiderül azonban, hogy ezek tulajdonosát egy más ügyben még a tett elkövetése előtti időben elszállították Esztergomból. A dorogi segédjegyső megszökött Dorog község 70.000 pengős takarékkönyvével. As Esztergomi Hitelbanknál sikerült 10.000 pengőt felvennie. Dorog község elöljárósága telefonon értesítette a budapesti rendőrfőkapitányságot, hogy Csirvein Lajos dorogi segédjegyző magához vette a község 70.000 pengős takarékkönyvét és megszökött. A bejelentés után a rendőrség azonnal érintkezésbe lépett az Esztergomi Hitelbankkal, ahol a község vagyona letétbe volt helyezve. Az Esztergomi Hitelbank azonnal közölte a rendőrséggel, hogy Csirvein már napokkal előbb megjelent a bankban és felvett 10.000 pengőt. Természetesen a banknál levő további 60.000 pengőt most már letiltották és a megszökött segédjegyző nem tudja többé felhasználni Dorog község takarékkönyvét. Csirwein Lajos 34 éves nős ember, aki nemrég került Dorogra. A jó megjelenésű segéd jegyzőről senki sem gondolta volna, hogy ilyen módon fogja befejezni karrierjét. A jelek szerint Csirwein már napokkal ezelőtt hozzájutott a takarékkönyvhöz és első dolga volt az Esztergomi Hitelbanknál 10.000 pengőt felvenni. Nagyobb összeget nyilvánvalóan azért nem vett fel az első alkalommal, nehogy feltűnést keltsen. A banknál egyáltalán nem találták gyanúsnak, hogy a segédjegyző jelentkezik a pénzért és szó nélkül kifizették neki az összeget. Meglehet, hogy Csirwein Lajos újabb nagy összeget vett volna fel a banknál, ha közben a község elöljárósága nem keresi a takarékkönyvet. Hétfőn reggel azonban valaki észrevette, hogy a takarékkönyv nincs a helyén. Átküldték ezért Csirwein segéd jegyzőhöz, ő azonban úgy látszik, megneszelte a leleplezést és még idejében megszökött. A segédjegyzőt most már rádión körözik az egész országban. Személyleirása szerint magas, nyúlánk, ovális arcú, beretvált képű, arccsontjai kiáltanak, hajlott tartású és barna szemű. Nem valószínű, hogy át tudja lépni a magyar határt, tekintettel arra, hogy nincs útlevele. Az esztergomi gazdák a borfogyasztási adó leszállítását követelték a városi közgyűlésen. A legutóbbi városi közgyűlésen tár-160%-os csökkentésre van kilátás, gyalták Meszes Ferenc és társainak | várják meg ezt a három hetet, araig beadványát a borfogyasztási adó j a rendelet megjelenik. Az új rendeleszállitásáról. László István pénzügyi tanácsnok ismeri ette azt a feliratot, amelet valószínűen nagyobb előnyt fog jelenteni a gazdákra, mint a jelen felirattal esetleg elérhető részleges lyet Esztergom városa küld el a'eredmény. pénzügyminiszternek és amelyben j Meszes Ferenc ajánlotta, hogy a az esztergomi szőlősgazdák részére a borfogyasztási adó leszállítását és és a szőlősgazdák helyzetének javitáeát kéri. Mátéffy Viktor országgyűlési képviselő előadta, hogy rövidesen országosan rendezik a borfogyasztási adó kérdését és hogy amennyiben borfogyasztási adó leszállítása mellett a város kárpótolja magát azzal, hogy a városba behozott idegen borokra a vámot felemeli. Holop Ferenc hangsúlyozta, hogy a jelenlegi állapotok mellett az esztergomi gazdák képtelenek az adófizetésre. »IUI iE LI Dil SHAMPOO emeli a haj természetes fényét Télikabátok: leányka és flu 15, női és férfi 27P-ről BflLOG-nál.