ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-09-03 / 133. szám

V// Országos leventezenekari ver­seny. F. hó 7-én és 8-án országos leventezenekari verseny lesz Szom­bathelyen az ottani leventeegyesü­íet rendezésében. A versenyen az ország leventeegyesületeinek fúvós­zenekarai vesznek részt és a fóvéd­nökséget Vass miniszter, gróf Mikes szombathelyi püspök és több elő­kelő közéleti kiválóság vállalta el, Itt említjük meg, hogy az eszter­gomi kitűnő leventezenekar tagjai, akik most már a Turista Dalárdá­hoz hasonlóan minden nemes, haza­fias és egyéb ünnepünkön lelkesí­tőén szerepelnek, bizony megérde­melnének valami szép, stílusos for­maruhát. Azt hisszük, hogy erre a célra szívesen áldozna szerény te­hetségéhez képest az esztergomi társadalom akár egy nyilvános hangverseny alkalmából, akár úgy, hogy ívet köröznének a városban. Azt hisszük, hogy a tehetősebbek 1—2 pengőt, a szegényebbek akár kevesebbet készséggel adnának a leventék formaruhájának céljaira. E sorokat is a közönség körében többször megnyilvánult kívánság­nak megfelelően írjuk. Az eszter­gomi közönség méltányolja a fiúk buzgóságát. Friss felvágottak KISS JÁNOS­nál (Rákóczi-tér, Kultur-mozgó mellett). s „Féltékenység" izgalmas dráma a szerelem, gyűlölet, féltékenység és halálos bosszú 9 felvonásban, Conrad Veidt és Mary Philbin nagy világattrakciója, és Reginald Denny nagyszerű vígjátéka „Mókaházas­ság" amerikai vígjáték, csütörtöki műsorán kerül bemutatásra a Kul­turnak. Szombaton és vasárnap, Willy Fritsch és Gerda Maurus remekbealkotott filmje „A hold asszonya", hétfőn, Kisasszony nap­ján „Vasárnap délután" Willy Fritch és Dita Parló legújabb magyarfilmje, cigányzenével és énekszámokkal kerülnek műsorra. Jön „Nóé bár­kája" 11 felvonásos filágfilm. A borz, a nyúl és a fogoly de különösen a fácán is szereti a fi­nom csemegeszőlőt. A borz éjjel jár s kiváló érzékkel bir a finom fajták kiválogatása iránt. A bor­szőlőt nem szereti. Ellene csak úgy sikerül védekezni, ha lesben lelőjük. Kártétele igen súlyosan érinti a gazdát. A nyúl nem annyira válo­gatós, mint a borz, de nem is min­denik szereti a szőlőt. Kártétele szórványos. Nagyobb kárt okoz a korai szőlőkben a fogolycsapat, de még nagyobbat a fácán. A fácán képes teljesen leszüretelni, különösen ahol sok van. Védekezni ellenük csak állandó őriztetéssel, kihajtassál és puskával lehet. Ugyancsak szereti az érő szőlőt a hörcsög és az ürge. Mindkettő ellen könnyű a védeke­zés, ha megkeressük a föld alá ve­zető lyukaikat s bőséges vízzel ki­ontjuk őket. Veszek használt tankönyveket, Müller könyvkereskedő Esztergom. Mit dobolnak? A vízvezetéki szabályrendeletet a belügyminiszter úr jóváhagyta. Felhívatik a közönség, hogy a ki­szabott vízdíjat most már annál is inkább fizesse meg, mert különben végrehajtás útján lesz kénytelen a város azt biztosítani. Apróhirdetések, IClAfif) e 9 y különbejáratú utcai rVIcHLBU bútorozott szoba Héviz*utca 10. szám alatt. Kiadó Kossuth Lajos*utca 25. szám alatt egy Üzlethelyiség. Bővebbet a szállodásnál. 399 Használt tankönyveket az I. tanítónőkép* zőbe vennók. Cim a kiadóhivatalban. 403 Kiadó egy utcai lakás november 1-ére és egy udvari lakás azonnalra, Szent Anna*utca 7. sz. alatt. 397 Kiadó Szent Anna-utca 43. szám alatt ffüszerüzlet berendezéssel együtt betegség miatt. — Ugyanott egy gyö* nyöríí nikkelezett folytonégőkáiyha eladó. 401 Kiadó 1 — 2 különbejáratú bútorozott szója. — Cim a kiadóhivatalban. 380 Eladó lekaszált és petrencékben levő muhar* takarmány a református templom feletti Arany előhegyen, kb. 20 mm. — Ugyancsak a reform mátus templomkertben herés kaszálásra. - Bő* vebbet a ref. lelkésznél. Kiadó egy olcsó különbejáratú udvari szoba Deák Ferenc*utca 49. sz. alatí. 377 Egy nyaralónak alkalmas új ház ELADÓ a városhoz közel, a Schiszler*úfon, a református templom fölött. 373 KfadÓ egy szoba*konyha Árok-mtca 28. sz. a. Eladó egy félfedcles jókarban levő fekete hintó, egy Eszterházi kocsi és egy igás*kocsi a tul jdonos­nál, Tokod, Szt. Imre*íelep, Spanner. 366 Eladó egy majdnem teljesen új pléhkályha Uri* uíca 21. szám alatí. 365 Eladó jókarban levő keményfa*ebédlőbutor. ~ Cim a kiadóhivatalban. 361 Kárpitos-munkákat jutányos áron elvállal Eitler Willibald. Simor Jánosmtca 44. sz. ELADÓ ZONGORA. Egy jókarban levő zongora jutányos áron eladó. Cim a kiadó­hivatalban. Kiadó 2 szobás családi ház kerttel Szent László* u.tca 3 szám alatt. Cim : Tábor-utca 8. sz. Eladó 3 drb. 18 hl.*es alig használt töltőképes hordó Török István kádárnál, Nyergesújfalu. 327 Kiadó egy szoba előszoba vagy konyhával s mellékhelyiségekkel november l*re, ugyanott egy bútorozott szoba kiadó, érdeklődni lehet Széchenyi­tér 6 szám alatt. 370 KIADÓ magános épület november l*ére, mely áll: 2 szoba, konyha; kamra, előszoba és pince Szentlélek*úi 9. szám alatt. - Érdeklődni lehet Hetvenhaíos*utca 12. szám alatí. 311 Keresek 1931. május l*re 3 szoba* fürdő* szobás--, lehetőleg magános lakást udvarral, vagy kerttel. Cim a kiadóhivatalban. dzuj (ifinkig lift •lis * r^ v ­V • pala minŐ5ÉGE,GflZDA5AGOS$AGfl FELÜLÍTIÜLHflTflTLRn EGVESÜLT IPARÍTIÜVEK RT­• BUDRPE5T.V. VILmOf afiÄAR-UT32­Képviseli: BÁDER FÜREDI JÓZSEF fakereskedő, Sárisáp. Tankönyvek már kaphatók Müller könyvkereskedőnél Eszter­gomban. — Végre olyan magyar, komoly gyógyszeres bőrápoló szerek kerül­tek forgalomba, melyek a külföldi hasonló készítmények használatát fölöslegessé teszik. A „Hortobágyi Diadal" hintőpor, babakenőcs, baba­szappan, minden gyógyszertárban már is kapható. Ára 70—70—70 fillér. Esztergom sz. kir. megyei város p olgármesterétől. Pályázati hirdetmény. Az esztergomi közs. fiú-iparos­tanonciskolánál egy közismereti és két rajztanitói állás óraadói minő­ségben betöltendő az 1924. évi 60.000. sz. miniszteri rendelettel ki­adott ipariskolai utasítás értelmé­ben, amennyiben ezen állások le­mondás, illetőleg elhalálozás folytán megürültek. A kellő szakképesítéssel rendel­kező tanférfiak pályázhatnak. A kérvények az iparostanonciskola felügyelőbizottságához címezve az igazgatóhoz nyújtandók be. Elnökség. 8323—1930. pm. szám. Tárgy: Az 1931. évi 50%-os bor­adó kedvezmény és az újbor beje­lentési határidejének megállapítása. Határozat. Esztergom sz. kir. megyei város területén lakó bortermelők által 1931. évre igénylendő 50 °/o-os bor­adó kedvezmény bejelentési határ­idejét a városi fogyasztási szabály­rendelet III. fejezet 23. §-a alapján folyó évi szeptember 1-től október hó 31-ig terjedő időre, az újbor be­jelentési határidejét pedig folyó évi október 1—31-ig terjedő időre álla­pítom meg. Felhívom ennek alapján mind­azon termelőket, akik ezen kedvez­ményben részesülni óhajtanak, hogy kérelmüket a fenti határidőkön be­lül a városi fogyasztási adóhivatal­nál annál is inkább jelentsék be, mert a fenti határidők eltelte után s később jelentett kérelmeket figye­lembe venni nem fogom s azok a szóban forgó kedvezménytől 1930. évre elesnek. A kedvezmények mérveinek meg­állapításával a p. ü. tanácsnok urat bízom meg azzal, hogy az engedé­lyezett kedvezmények jegyzékét nála a határidő letelte után látta­mozás végett mutassa be. Megjegyzem, hogy ezen kedvez­ményben csak azok részesülhetnek, kiknek a mult évről fogyasztási adóhátralékuk nincsen. Miről értesítendők: fogyasztási adóhivatal, — kidobolás végett a városi gazdasági hivatal, — Irrlapi közzététel végett az „Esztergom," és „Esztergom és Vidéke" helybeli lapszerkesztőségek. Esztergom, 1930. év aug. 18-án. Dr. Antóny polgármester. PORZOL pácolás után erőteljes, egyenletes kelés-jó áttelelés-többtermés! f^p- mind* ii iM&rjmc — ! Vigyázzon a névre! Csak eredeti „CHINOrN"-t fogadjon el! Egy ndfll a PORZOLt alkalmazták Magyarországon töbh 100.000 holdon ! A PORZOL szine vörös, hatása biztos. Eredeti gyári áron beszerelhető: a Rottár „Hattyú-drogériában", Esztergomban.

Next

/
Thumbnails
Contents