ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-01-19 / 15. szám

Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Amikor mindnyájunk sorsa oly nehéz, ne feledkezzünk meg róla, hogy emberek vagyunk és emberek között élünk. A nehéz sorsban a szív, a szeretet, a részvét és emberiesség sok bajnak lehet megelőzője és sok okos közérdekű cselekedetnek lehet rugója. Amikor mindnyájunknak sorsa oly nehéz, küzdelmes ebben az országban és ebben a városban, legyen bennünk szociális érzés az intézkedésekben és cselekedetekben, hogy kiki megnyugodva és ne lázadozva viselje életét, — és legyen bennünk szociális érzés viselkedésünkben, nehogy megbotránkozást idézzünk elő. Törvény és kormányrendelet ne alkottassék szociális érzés nélkül, és ha van bennük, ne öljék ki belőlük a hivatalokban, amikor a törvényt és rendeletet az emberekre alkalmazzák. Legyen bennünk szociális érzés a leépítésnél és szociális szempontokat vegyünk figyelembe jakkor is, amikor kenyeret adunk. A viselkedésünben is legyen bennünk szociális érzés, amikor minden magyar emberre a mai keserű sors van kiszabva, — és ne rendezzünk díszebédeket, ne rendezzünk banketteket, ne hivalkodjék jó dolgában mulatással és lumpolással még az a ritka madár sem, akinek a szomorú magyar ég alatt és ebben a szomorú országban még erre is telik, — mert a szegény emberek megbotránkoznak, és a szegény embereknek igazuk lesz. Még terveinkben és elgondolásainkban is legyünk szerények és reálisak, és nem szabad az embereknek a jövőben való hitét és bizalmát megbontani azzal, hogy lehetetlenségeket, utópiákat tálalunk föl tányérjára a közélet asztalánál. Szóval még ebben is legyünk emberek és itt is legyen bennünk szociális érzés. Ne legyünk soha, semmi körülmények között vakok és embertelenek. — Amiről nem írtak az újságok. A Tanult Férfiak Kongregációjának pénteken este felejthetetlen i ülése volt, amelyen a vezetőség fel-; kérésére Bartmann Miklós primási levéltáros és szertartó, aki Őeminen-! ciáját, a biboros-hercegprímást a| pápa Őszentségének aranymiséje alkalmából rendezett nemzeti zarándoklaton kisérte, sok—sok érdekes és jellemző epizóddal fűszerezve tartott beszámolót e zarándoklatról. Jóllehet az összes lapok, így az „Esztergom" is beszámolt e zarándoklatról hivatalos római tudósítások nyomán, lehetetlen, hogy egykét élénken szemünk elé állított bensőséges és kedves epizódot meg ne említsünk ez alkalommal, amelyek sehol nyomtatásban meg nem jelentek. Elinduláskor — kezdte az előadó — a budapesti Déli-pályaudvaron igen sokan jelentek meg a zarándoklat búcsúztatásán, őeminenciája nyájasan mosolyogva tekintett ki a vonat ablakán, hogy egy-egy kedves szót szóljon azokhoz, akik előtte szeretetüket meleg szavakban nyilvánították. Egy bottal járó nyomorék asszony is odafurakodott a hercegprímás elé és kérte őt, hogy hozzon egy pápa által megszentelt rózsafüzért a még nálánál is betegebb öreg édesanyja részére. — Szívesen — mondotta Őeminenciája — de hát hogyan fogom tudni azt átadni? — Itt leszek a visszaérkezéskor is — mondotta a szegény asszony. — Tudja mit — folytatta Őeminenciája — itt van az én rózsafüzérem. Ezt legutóbbi római tartózkodásomkor áldotta meg őszentsége. Ezt vigye el szegény édesanyjának ! Ezzel zsebébe nyúlt és átadta saját rózsafüzérét a boldog kérelmezőnek. A közelben állók, mikor ezt látták, egymásután áltak elő hasonló kérelemmel. A prímásnál volt még két megáldott rózsafüzér, azt átadta két közelállónak. A jótett nem remélt fényes jutalomban részesült. Amikor Őeminenciája Rómában a pápánál több, mint 20 percig tartó magánkihallgatáson volt, megemlítette ezt az epizódot is Őszentségének, aki kedves mosollyal nyomban zsebébe nyúlt és saját rózsafüzérét ajándékozta a prímásnak nagy szeretete jeléül s adott neki még két más megáldott rózsafüzért is az elajándékozottak kárpótlásául. A zarándokok Velencén, Firenzénátjutottak Rómába, ahol résztvehettek a 242 angol vértanú boldoggáavatási ünnepélyén, majd másnap 6 új bíboros felavatási szertartásán. Az új bíborosok között volt a lisszaboni patriarcha is, aki 2 évvel fiatalabb őeminenciájánál, így tehát megfosztotta hercegprímásunkat a „Benjaminságtól". A két legfiatalabb bíboros szoros barátságot kötött egymással. A lisszaboni bíboros, aki egyetemi tanári katedráról került a patriarchal székbe, igen szomorú körülmények között működik, mert Portugáliában erős szabadkőműves és atheista uralom van. Kérte Őeminenciája imáját is nehéz működésének sikeréhez. A pápai kihallgatás a legfelejthetetlenebb volt minden magyar zarándokra nézve s december 17-én a vatikáni audienciák sorában egészen szokatlan és rendkívüli melegséggel és közvetlenséggel folyt le. A Szentatya mindeki legnagyobb csodálkozására s a magyar zarándokok le nem írható boldogságára két teljes órát töltött el magyar hívei között. Különös kegyességében örömmel engedte meg, hogy őeminenciáján s a magyar kormányzót és a kormányt képviselő vatikáni követen kivül még Budapest székesfőváros képviselője: Berezeli Jenő dr. alpolgármester is köszönhesse, akit ügyes latin beszédének meghallgatása után trónusához hivott kézcsókra. Mikor a nemzeti ajándékul kapott könyveket nagy kedvteléssel nézegette, s közben meghallotta, hogy szeretnék a magyarok, hogy a zarándokok között őt is lefényképezzék, nemcsak azonnali beleegyezését adta, hanem az első felvétel után még ő kívánta a másodikat, mert „hátha nem sikerült az első!" S maga mellé szólította Barcza vatikáni követ fehérbe öltözött kis gyermekeit s egy ajándékkönyvet véve kezébe örömmel várta a felvétel elintézését. Mikor pedig áldását osztva távozóban volt az éljenző magyaroktól, útközben ezzel a szavakkal búcsúzott : — Milyen szép estét töltöttem az én kedves magyarjaim között! írtak az újságok arról a bensőséges ünnepélyről, amellyel a Szent István királyunk által felállított római zarándokház ~ helyén felállított emléktáblát leleplezték. Ez a zarándokház a Szent Péter templom mai sekrestyéjének helyén állott. Az ünnepélyen Mery del Val bíboros, volt államtitkár is megjelent, aki*a szép ünnepély végén kijelentette, hogy most már £ nemcsak emlékezetben, hanem a szép kőtábla szavaiban is tovább él az egykori magyar hitbuzgóságot hirdető zarándokház. Zarándokaink résztvettek a pápa aranymiséjón is, amelynek felemelő, fenséges hatása le nem írható. Az arany mise végén, mikor a pápa a bíborosok tisztelgését fogadta, Őszentségének ez volt az első kérdése hercegprímásunkhoz: — Itt vannak-e még a magyar zarándokok ? — Igen, ma délután 3 órakor indulunk haza — mondotta Őeminenciája. r — És meg voltak elégedve a kihallgatással ? Őeminenciája ismételten köszönetet mondva válaszolt. — Hát mondja meg nekik, hogy még külön áldásomat is küldöm utánuk és imáimba foglalom mindnyájakat ! * Bartmann Miklós szép előadásából — amelyet a nagy számban jelenvolt férfiközönség őszinte hálával és köszönettel fogadott — nagy erőVei domborodott ki Őszentségének a magyarok iránt táplált nagy szeretete. Igazán örülhetünk, hogy nagy szenvedéseink között van egy megértő szív, — a Szentatyáé — aki igaz szeretettel öleli magához ezt a nagy megpróbáltatásokkal küzdő magyar nemzetet, — mint ezt az elmondott néhány epizód is világosan tanúsítja. Az első hozzászólás gazdaközönségünk höz szól helyzetünk javítása ügyében Termeljünk zöldséget I Annak teljes elismerése mellett, hogy kereskedő és iparostársadalmunk is haláltusát vív a mai vigasztalan világban, el kell ismernünk városunk gazdaközönségének is módfelett szomorú helyzetét. Amig az előbbi két osztály helyzetén csak tömeges vásárlás, megrendelés és olcsóbb hitellel lehetne segíteni, addig gazdatársadalmunk az olcsóbb hitel mellett talán még más módon, önmaga erejéből is tudna enyhíteni sorsán. Azt hiszem, mindenkinek, aki szereti városát, annak polgárait becsüli, erkölcsi kötelessége, eszméivel, tudásával, tanácsaival a polgárság segítségére sietni. Az ember azért társas lény, hogy mások hasznára is éljen. Városunkban megjelenő mindkét lap hasábjain nem egyszer jelentek