ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-06-06 / 99. szám

folyósított kölcsönre számolják el. Ugyanígy felajánlhatok hízómarhák és hízósertések is külföldi értékesí­tés céljából. Amennyiben a kölcsön­vevőt f. é. július l-ig fel nem hív­nák gabonaszállításra, vagy nem nyilatkoznának az állatok megvé­tele tekintetében, a kölcsönvevő a kölcsönt készpénzben a hitelszövet­kezet pénztáránál legkésőbb 1931. évi május hó 30-ig köteles vissza­fizetni. Halálozás. Gruber József ny. postaaltiszt f. hó 2-án életének 77-ik, házasságának 48-ik évében elhunyt. Temetése a helybeli posta- és távirda­hivatal vezetőségének és tagjainak, valamint az elhunyt tisztelőinek me­leg részvételével szerdán d. u. 5 órakor folyt le a Szt. Anna-u. 32. sz. gyászházból a belvárosi teme­tőbe. Ünnepélyes Hősök Napja Sári­sápon. Sárisáp község mind-mind­jobban ad kifejezést kifelé is nem­zeti érzéseinek. Mult vasárnap a Hősök Napját Lukács Lajos bánya­mérnök rendezésében olyan impo­zánsan és kegyeletesen ülte meg, hogy sokkal nagyobb és színmagyar községeknek is például szolgálhat. Gyetveu Pál plébános ünnepélyes misét pontifikált és magyar szent­beszédet mondott. Az egyházi szer­tartás után a templom előtt iskolás gyermekek, leventék szavaltak szebb­nél szebb hazafias költeményeket és Vida Ferenc „Végvár" című saját meglepően szép hazafias költemé­nyét szavalta el. A Munkásotthon dalárdája és az állami elemiiskol s gyermekek énekkara tette dísze­sebbé, kedvesebbé az ünnepélyt. Az ünnepélyen megjelentek: baráti dr. Huszár Aladár főispán, dr. Frey Vilmos országgyűlési képviselő, Ma­ros Antal tb. fős olgabiró és Glatz Gyula főispáni titkár. Baráti Huszár Aladár dr. főispán hatalmas lelke­sedéssel fogadott, remek ünnepi beszéde után kiosztotta a hadi em­lékérmeket. Az ünnepség előtt a község bírája üdvözölte a megjelenő főispánt, aki előtt az iskolás gyer­mekek és a leventék az ünnepély után diszmenetben vonultak el. Tánciskolái értesítés. Kreutz Gyula fővárosi tánctanító a Kaszinó dísztermében, július 1-én (kedden) az évek óta szokásos szünidei tánc­kurzusait külön-külön csoportok­ban, tisztviselők, és egyetemi hall­gatók, diákok, kisebb gyermekek, kereskedő és iparos ifjak részére megkezdi. Beiratkozások: június 29-től (Péter-Páltól) egész nap a teremben. Különórák felnőtteknek a legújabb táncokból. Össztáncok: július 5-től és 6-tól. Minden szom­baton este tisztviselőknek és egye­temi hallgatóknak. Minden vasárnap este: kereskedő és iparos ifjúságnak. A párkányi vásár, mióta Pár­kányban a csehek az urak, semmi ahhoz a nagyszabású népünnepély­hez képest, amit vasárnap rendezett a helybeli gimnázium a Primás­kertben. Volt ott olyan vidám zsi­vaj, kitörő jókedv, kacagás, mu­zsika és kabaré, evés, ivás, céllö­vészet és csinnadratta, hogy aki csak arrafeté tévedt is, úgy húzott befelé, mint a légy a lépesmézre. Nem is bánta meg, aki beállított ide, mert azért az 50 fillérért, amit belépő­díjul szedtek, igazán százszoros, sőt ezerszeres ellenértéket kapott az, akire a szerencse istenasszonya rá­mosolyodott. Mert hiába volt ott a ringispil, meg a kitűnő sör, a fő­vonzóerő mégis a sorsjáték volt, amelynek mesés tárgyai már hetek óta izgatták a közönség fantáziáját. A szerencsés nyerők jókedvét is megadta a fáradhatatlan rendező­ség azok részére, akik nem nyertek, mert csak meg kellett hallgatniok Pintér Imre és Parlagi Kornélia nagyszerű kabarészámait, vagy meg­kóstolni Borz Kálmán pompás halász­léjét s már is kárpótolva lett min­denki a sorsjegye kihúzásának el­maradásáért. A halászlé mindenkor már elővételben kelt el, de jó keletje volt a friss virslinek is, amelynek rátermett főzőművésze Zelenyák Fe­renc volt. Az italok is bőséggel fogytak, amihez a kellemes meleg idő is segített. A céllövészet meg egész délután és este működött, de kell is hozzá értenie minden jó magyarnak. A népünnepély fárad­hatatlan rendezősége, élén dr. Laky Vilmos bencés-tanárral és dr. Sebők Ferenccel, akinek a fentemiitetteken kívül Bodor Zoltán, Stöckl Jenő, Tatarek József és mások voltak lel­kes munkatársai, a legszebb sikert könyvelheti el a nemes célra szánt önzetlen munka jutalmául. Szőlő- és gyümölcsojtó gummi­szalag, ojtópamut, ojtóviasz, ojtó­kések olcsó?i SCHWACH-nál. MŰ JÉG házhoz való szállítását június hó 10-étől megkezdi a Köz­üzemi R.-T. Megrendelhető az iroda helyiségében Kossuth Lajos-utca 2., emelet. Befejezték a megyei iskola­látogatásokat. A magyar nevelés terén elért eredményeknek a Thaly­alapból* való jutalmazás céljából történt {iskolalátogatások befejeződ­tek. Az iskolalátogatásokon részt­vett : Palkovics László alispán, Báthy László felsőházi tag, prelátus-kano­nok, gróf Eszterházi Móric és Sághy Imre dr. kir. tanfelügyelő. Elvesztettem a Dunaparttól a Fürdő-vendéglőig május 25-én egy kis fényképezőkészüléket. Aki az államrendőrséghez juttatja, jutalom­ban részesül. — A Kath. Háziasszonyok Orsz. Szövetségében (Bpest, Mária. u> 7.) átutazó hölgyek részére mind en fé­nyelemmel ellátott szobák kaphatók. Előzetes bejelentéseket és sz 0Da j e _ foglalását pontosan elintézünk A szobák ára naponként 3 P^ngő reg­gelivel és kiszolgálással. A „General" Tristi Általános Biztositó Társulat a veszprémme­gyei Takács község katasztófális tűzvészénél érdekelve volt. Mint ér­tesülünk, a kár likvidálását a Gene­rali már meg is ejtette és a kártérí­tési összeget közel 100 éve gyako­rolt üzletelveinek megfelelően rög­tön ki is fizette. Az intézet főügy­nöksége Esztergomban, Kossuth Lajos utca 5 szám alatt kellő szak­értelemmel és kevező feltételekkel áll rendelkezésre a biztosítást ke­reső közönségnek. Minhogy me­gyénkben még sok a biztosítatlan vagyontárgy, jó lesz okulást merí­teni a takácsi-i tűzvészesetből. — Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, föl­fúvódásnál, gyomorégésnél, felböfö­gésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természe­tes „Ferenc József" keserűvíz ala­posan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserűvíz minden gyógyszertárban, drogériában és fűszerüzletben kapható. — Kérje az „Atlas Iroda" (Agence Internationale de Tourisme) Budapest, VIII., József-körút 46. II. 7. Tel.: 335—64. prospektusát Európa világhírű nyaralóhelyeiről. Pensio­díjak: napi 5—6 pengő. Zell am See, Semmering, Kitzbüchel-,Wörthi-, Ossiachi-, Traum-, Attersee-tavak für­dőhelyein, Abbázia, Velence-Lidó, Rimini, olasz és francia Riviera. Paris, Biarritz, Deauville, Trouville, Grenoble, London, Schweizban nap 6—8 P stb., Budapesten napi 4 P, (havi 85—90 P egész évben). Ta­nulóknak 15—20 % kedvezmény. — Utazásoknál (egyeseknél is) 33—50% kedvezmény. Válaszbélyeg. Torn a-tricó, nadrág és cipő — tanintézetek előírása szerint leg­olcsóbb KEMÉNY-nél. RADIO Csütörtök, június 5-én d. u.: 5.10. Csíki László gazd. tanár: ,,\ zöld­lakarmányok besuvanyitá a." (5.00. Balett-délután.' 7.00 Angol nyelvokta ás. 7.35. Bán Aladár dr. : ., z ének a finn­ugor 1 épek népköltészetében." 8.15. Ló ver <enyeredmények. 8.20. Hangvers-ny. Közreműködik Sán­dor Erzsi kamaraénekesnő. Szende Ferenc és Hochstrasser Ferenc (fuvola). 9.10. A FejeM-szalonzenekar, az Ostendé­jazz és Loll Árpád o.igányzenekarának hang­versenye. Utána kb. 10 25. Pontos időjelzés, hirek. Majd : Gramofonhangverseny. Péntek, június 6. 9. 15. A Fejes szalonzene aj? hangversenye 9.30. Hirek. 9.45. \ hangverseny folytatása. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00 Déli harangszó, időjárá-vjelentés. 12.05. tíangv-rsen y, 12.25. Hire,. 1 00. "Pontos időjelzés, időjárás- és viz­állásjelentés. 2 :J0. Hirfk, élelmiszerái ak. 3.00. Piaci árak és árfolyamhirek. 4.00 Thnry Mária mesél. 4.45 Pontos időjelzés, hirek. : .00. F.rdődy Mihály novellái. I. A gye­rek. 2. A pókháló Felolvassa : Radó Árpád. 5.30 Magyar népdalok és csárdások. Zon­gorán előadja: Kárpáth Zoltán dr. 6.00 Császár Elemér dr. egyetemi ny. r. tanár előadása: „Képek a magyar irodalom múltjából." 6.35. Saey Blo.-ndel előadása: „A hangos filmfelvétel " 7.00. Gramofonhangverseny. 7.30 Dr Ernst Hack) német nyel víi elő­adása. 8 00. Eckhardt Tibor dr. előadása : „\nie rikai utam " 8 25. Egyfelvonásosok. I. Mih.lyka. 2 Szálloda az Ur Angyalához. Irta és ren dezi: Gsanády György. Utána kb 10.30. Pontos idöjelzé , hirek Majd : Magyari hare és cigányzenekara­na ; i hangversenye. Szombat, június 7. 9.15. A m. kir. 1. honvédgyalogezr. zene­karának hangversenye. 9.30 Hirek. 11.10. Vizállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, id'\járásjelentés. 12.05 A rádió házikvartettjének hangver­senye­1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek, élelmiszerárak. 3.00 Piaci árak. 4 00. A Magyar Cserkészszövetség elő­adása. Farag ' Béla orsz. vezető tiszt: „Az öret>cserkészet problémái." 4.45. Pon to i időjelzés, hirek. 5.00. A Szociális Missziótársulat előadás sorozata. Farkas Edit alapitó-főnokasszony : „Missziós üzenetek." 5.30. Kovács Andor humoros konferánsza • .00. A Székesfővárosi Zenekar hangver­senye a városligeti Iparcsarnok előtti zene­pavillonból. 7.25. Süle Antal felolvasása : „A modern hirlapirás é^ a rádió." 8.00. Az"országos Szent Imre-ünnepségek keretében a m. kir. Operaház díszelőadá­sának közvetítése. 1. Érte': Himnus. 2 Erkel: Ünnepi nyitány. 3. Erkel : „István király" — részletek a dalműből. Utána kb. 10 U0. Pontos időjelzés, hirek Majd: Bura Sándor és cigányzenekari­nak hangversenye. KÖZGAZDASÁG Folytatás a gyümölcsfavédelemről. A szilva felfúvódását, a levél vörös foltosságát az Exoascus pruni gombafaj okozza. Az elnyomorodott gyümölcsöt, levelet, hajtást mielőbb égessük el. Az alma virágszáradását a Mo­nilia okozza. Egres és ribiszke levél­hullását forró nyáron gombabeteg­ség okozza. Fakadás előtt kén- és bordoilével, fakadás után csak bor­dóilével permetezzünk. A felsorolt állati és növényi el­lenségek, a gombabetegségek igen rövid ismertetéséből kitűnik, hogy általános gyógyszer nincsen. A rágó kártevőket gyomorméreggel, a szí­vókat bőrméreggel pusztítjuk. A rágok ellen az arzénmérgezé­sek hatásosak. A szívók (tetvek, poloskák) ellen pedig a testet maró anyagokat hasz­náljuk : karbolincum, dendra, petro­leumemulzió, dohánylúg, kvasszia­forgács főzet, kénkészítmények. A különleges rovarirtást az ismer­tetésnél mondottam el, kivéve az arzén használatát. (Folyt, köv.) Sz. Qy. Apróhirdetések. Kiadó kétszobás konyhás lakás fürdőszobával, előszobával és angol klozeital, auguszlus Dre. — Cim : NémeMitca 8. szám. KIADÓ bútorozott szoba Héviz*uica 10. szám alatt. Egy fiatal háziszolga felvétetik az Árpád' kertben. ______ Kiadó 1 — 2 szoba bútorozva Rákóczi'tér 9. sz. alatt. Eladó Felsószéríí'sor 18. szám alatt 1'80><;1 méteres nádroleita. Eladó Szenftamási*utca 17. sz. új ház, csekély befejezéssel, piachoz 5 percnyire, egészséges he» lyen, villaépületnek is megfelelő. 69 Eladó ház Szent Anna'utca 38. számú ház 8 szoba, 4 konyha, mellékhelyiségek, vízveze* ték, villany, külön baromfiudvar. Bővebbet: Do» rogi'úí 24. szám. 67 Vennék használt szalongarnlturát. Huber Lajosné, Sziget, Nem nem soha'úí 1. Mefter hajóállomás mellett. 54 Jó karban levő, egy emeletig való tégla és habarcsfelvonógóp olesón eladó. Német'u. 59. szám. — Ugyanott egy permetezőgép is eladó. 65 Kiadó 1 szoba Kertész-nüca T. szám alatt, vasút* állomással szemben. 93 A makói református Bethlen-lnternátus felvesz felsőkereskedelmi isko­lai, polgárista, elemista és reál­gimnáziumi tanulókat. Pros­pektust küld az Igazgatóság. Hirdetmény. Esztergom szab. kir. megyei vá­ros területén létesítendő 16 darab beton hirdetőoszlop munkálatait vállalatba adom. A be­ton kútgyűrű-formát (modellt) és egyéb sablonokat díjtalanul kölcsön adom, hogy olyan iparos, ki megfe­lelő gyakorlattal nem rendelkezik, szinten ajánlatot tehessen. Felkérem mindazon betoniparoso­kat, kik a beton kútgyíírűkből össze­állított hirdetésoszlopok elkészíté­sére vállalkozni akarnak, hogy a részletes tervet és a műleírást a£kö­vetkező címre kérjék: Gaubek József, OrszágosKekláin­vállalata Kispest, Postafiók.

Next

/
Thumbnails
Contents