ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-04-25 / 82. szám
budapesti központi szeminárium papnövendékei íehér karingben sorakoztak fel az utca két oldalán. A Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör tagjai gyászfátyollal bevont zászlajuk elővitele mellett vonultak ki egykori kedves elnökük végtisztességére, a ravatalra pedig szép koszorút helyeztek. Ugyancsak koszorút helyezett a koporsóra a Szent Ferenc-rend helybeli harmadrendje is, amelynek a megboldogult buzgó tagja volt. A ravatalt elborító koszorúk sorában az elhunyt nagyszámú tanítványainak és a budapesti központi szeminárium vezetőségének szép koszorúit is láthattuk. A háznál a beszentelési szertartást dr. Breyer István felszentelt püspök végezte, majd a koporsót gyászkocsira helyezték és harangok zúgása mellett, hosszú sorban, meghatott némaságban vonult fel a menet a főszékesegyházba. A bazilika kupolája alatt a bíboros-hercegprímás jelenlétében a koporsót újra beszentelték, majd az esztergomi theologusok énekkara Béres István tanár vezetésével gyönyörű magyar gyászénekkel búcsúztatta a megboldogultat. A megindító gyászének elzengése után pedig a főszékesegyház kriptájába kisérték le az elhunyt holttestét, ahol a boldog feltámadásig nyugalomra helyezték. A megboldogult lelki üdveért kedden d. e- 9 órakor ünnepi gyászistentisztelet volt a főszékesegyházban, amelyet dr. Breyer István félsz, püspök mondott. A kellemetlen esős idő dacára is szép számmal gyűltek egybe ez alkalomra is a megboldogult tisztelői. Az az őszinte, melegrészvét, amely az elhalálozás alkalmával általánosan megnyilvánult, bizonyossá tette, hogy mind az egyház, mind Esztergom városa igen értékes, kedves tagját veszítette a példás életű, tevékeny prelátus személyében. A gimnáziumi szülői értekezletre, amely ma, csütörtökön este 6 órakor kezdődik a gimnázium dísztermében, felhívjuk nemcsak a szülők, de az érdeklődő közönség figyelmét is. Esküvő. Pollák Gyula kesztölci rk. tanító f. hó 26-án, szombaton d. u. 5 órakor vezeti oltárhoz Till Ilonka oki. tanítónőt a belvárosi plébánia-templomban. A Tanult Férfiak Kongregációja pénteken, f. hó 25-én este háromnegyed 7 órakor tartja a gimnázium zenetermében rendes ülését. Tekintve, hogy a jövő hónapban a kongregáció a májusi utániakra való tekintettel nem tart üléseket, a tagok teljes számú megjelenését kéri a Vezetőség. Eljegyzés. Adamcsa Irénkét eljegyezte Kovács Béla oki. tanító (Palotás). Minden külön értesítés helyett. A Kerékpáros Kör tagjait felkérem, hogy f. hó 24-én (csütörtökön) este 8 órakor az Egylet helyiségeiben mindannyian okvetlenül jelenjenek meg. — Elnökség. Csütörtökön este kezdi előadásait városunkban a Halmiszíntársulat. Halmi Jenő színtársulata Vácról városunkba érkezett és f. hó 24-én, csütörtökön este pont 8 órakor megkezdi előadásait a Fürdő színháztermében. Első bemutató előadásul a Szökik az aszszony c. ez idei legnagyobb táncos operettet tűzte műsorára a színtársulat. Pénteken: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, szombaton: A csúnya lány kerül előadásra. Vasárnap délután olcsó helyárakkal: Mit susog a fehér akác, este 8 órakor: Hazudik a muzsikaszó c. kacagtató táncos operett van műsoron. Esti helyárak: 206P, 156 P, T06 P, 74 fill., — délutáni és zónahelyárak : 1-46 P, 1*06 P, 74 f., 54 f. — A kedves tehetségekben bővelkedő színtársulat szép reményekkel jött Esztergomba és buzgalmával, szép és jó játékával rá akar szolgálni a város műpártoló közönségének szeretetére. A Kaszinó Széchenyi-lakomája. Az Esztergomi Kaszinó hagyományos Széchenyi-lakomája május 3-án lesz. Ez alkalommal a Széchenyiserleggel kezében dr. Mike Lajos kir. közjegyző mond beszédet. Névnapi vacsora. Az Esztergomi Polgári Egyesület dr. Antóny Béla polgármester tiszteletére f. hó 26-án, szombaton este 8 órakor a Magyar Király nagytermében ünnepi vacsorát rendez. Étjegyek Peiczmann László és Giegler Ferenc üzletében igényelhetők. Menü : sertés és borjúsült esztergomi körettel és sonkás kocka. Ara 2 P. — Értesítés ! Értesítem a nagyrabecsült vásárló közönséget, hogy a Magyar Köztisztviselők Fogy. Szövetkezete árudája helyén f. hó 28-án fűszer- és csemegekereskedést nyitok. Amidőn elsőrendű árúim, valamint udvarias és előzékeny kiszolgálás által igyekszem igen tisztelt vevőim teljes megelégedését kiérdemelni, szives pártfogást kérve, maradtam kiváló tisztelettel: Flór Géza fűszer- és csemegekereskedő, a Magyar Köztisztv. Fogy. Szövetkezete volt vezetője. — Üzletátvétel! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, eso-, szennyvíz és trágyáié levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó ETERNIT MÜVEK HA1SCHEK LAJOS,Budapest, Andrássy út S3 Elárusító helyek: LORÁND SÁNDOR ESZTERGOM, EHRENFELD MÓR Á., NYERGES ÚJFALU. hogy a Kossuth Lajos-u. 78. szám alatt levő Schultheisz-sütődét átvettem, melyet május hó 1-től szünet nélkül tovább folytatok. Házikenyér-sütés reggel 8 és 9 órakor, délután 2 órakor. Mindennap friss sütemények, kenyerek (barna-, félbarna- és rozskenyér) délután luxussütemények állandóan kaphatók. — Tisztelettel kérem az igentisztelt közönség szives pártfogását. Kiváló tisztelettel: Németh Gyula sütő. „Hadzsi Murát", a fehér ördög, Tolsztoj Leo remekművének filmváltozata, Iván Mosjoukine, Lil Dago ver és Betty Amann minden képzeletet felülmúló művészi nagy alakítása, szombaton és vasárnap kerül a Kultur műsorára. Hadzsi Murát tökéletes tfilm, mert rendezése, megjátszása olyan művészi, a film szüzséje pedig olyan magasan szárnyaló, aminőt eddig egy filmnéi sem láthattunk. Az ifjúságnak is bátran ajánlhatjuk, mert történelmi elbeszélés, a cári és kozák oroszok szétválásáról szól. EN is A KÖZTISZTVISELŐK R UHÁZA TI OSZT ÁL YÁBAN VÁSÁROLOK m m ON is ott szerezzen be a Magyar Köztisztviselői Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Fűszertiókámída Esztergomban. § Takarékoskodjunk j IP az érdekkörünkbe tartozó Magyar Tisztviselők ® f§ Takarékpénztáránál. — Betétek árúdánk ff gf útján elhelyezhetők. % ^©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©11 Fehér batiszt 1'50, mosóselyem 1'80, sötétkék fiú öltönyök 5'50-től, harisnyák, keztyűk, sapkák, kalapok legjutányosabban BALOG-nál, Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó bátyánk és rokonunk dr. Babura László esztergomi prelátus-kanonok elhunyta alkalmával részvétüket kifejezték, ezúton is legmélyebb köszönetét nyilvánítja a gyászoló család. Meghívás. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1930. évi április hó 27-én (vasárnap) d. e. 11 órakor a Városháza nagytermében tartja . evt rendes közgyűlését, melyre a tagok az alapszabályok 24. §-a értelmében meghivatnak. NAPIREND: 1. Mult évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. Mérleg megállapítása. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. Az igazgatóság kiegészítése. Felügyelőbizottság választása. Netaláni indítványok. Az Igazgatóság. Pk. 94T9 1929. számhoz. Árverési hirdetmény. Aluliról! kir. bírósági végrehajtó az 1908 : Vhn. 20. §*a alapján ezennel közhírré leszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróság fenti sz. végzése foly* tán dr. Vörösváry Miklós ügyvéd által képviselt Gassner Dávid és Fiai felperesek részére 400 és 400 P tőke és járulékai erejéig lefoglalt és 1880 P*re becsült bútorok, szőnyegek és egyéb ingó' ságok Esztergomban, Jókai*ufca 1. sz. házban alperes lakásán 1930. évi április hó 26. napján d. u. 2 órakor" a többi foglaltatok követelése erejéig is a le többet ígérőnek kész* pénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Egyúttal felhívatnak mindazok, kik az elárvere* zendő ingóságok vételárából a végrehajtó követe* lését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szó* val jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1930. évi ápr. hó 8*án. Kiss Sándor kir. bir. végrehajtó. Apróhirdetések. EiadÓ kerékpár Andrássyufca 2. szám alatt. Elveszett egy fekete tárca iratokkal a Gőzhajó* úton. A becsületes megtaláló kéretik, adja le ju* talom ellenében a kiadóhivatalban. ESadÓ egy keveset használt szürke férfi felöltő és ruha Kossuth Lajos utca 56. szám alatt. T Bányász- és földmunkára erős tehénbőr* bői készült bakkancsok olcsón beszerezhetők : Tringel György csizmadia*mesteméL Árok* utca 11. szám.