ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-04-20 / 81. szám

IUSVÉTI NAGYTAlrCARITÁSIIOXI Mind en mos hatóh oz

t ami a lakást eh&znti CSAK A KÉK DOBOZBAN VALÓDI! AMIT KIMÉRVE ÉS NYITVA ÁRULNAK AZ NEM LUX! elmúlását, mégis csak az intézet jövője érdekében kell cselekednie az igazgatóságnak. A hitelbanki közgyűlés előtt le kell szögeznünk itt is az igazságot, azt, hogy ezek a vállalatok tulajdonképen nehéz, keserves keresztje volt az intézetnek, amelyet éveken át hordozott, de amelyet végre is le kellett tenni, — és a keresztűtnak, ha nagy áldozatok árán is, de végét kellett szakítani a jövő feltámadás reményében. A Főkáptalan a nehéz út megtételénél és az áldozathozatalban a legnemesebb példát mutatta, azonban a feltámadáshoz és boldoguláshoz nemcsak a főkáptalani áldozathozatal és a vezetőség megfeszített munkája, hanem az érdekeltek, az emberek megértése és jóakarata is szükséges. Elhunyt tb. kanonok Morvay László, az esztergomi főkáptalan tiszteletbeli kanonokja, a budapesti áll. átmeneti fiúotthon igazgatója s a fiatalkorúak budapesti felügyelő hatóságának ügyvezető tanácselnöke április 15-én éjjel hosszú szenvedés után, 52 éves korában meghalt. Halálával az igazságügyi gyermekvédelem terén szinte pótolhatatlan űrt hagyott maga után s elmúlását az elhagyott és általa megmentett gyermekek ezrei, továbbá pályatársai, az emberszeretet terén működő hatóságok s az egész magyar társadalom osztatlan részvéttel kisérte. Temetése április 17-én délután félnégy órakor a farkasréti temető halottasházából nagy részvét mellett ment végbe. Korattwasßi kertek. Nem huiom, mi történt itt, ex alvó kert-uton f Az almafáknak széttárt karja, körte s barackfa lányok gyászos, furcsa körbe meredve állnak. Jaj, hisz már a szomszéd kertekfjen kábult illatokat ont szét mill jó virág a fákon és a szűzi bimbók között gondatlan űzi egymást a barna, tarka pillehad. Tavasz,-szépség be szédült fák alatt méhecske csókol sárga kankalint. Amerre nézek, szerte-szerte, kint zenél az ébredés a fák virágos gályáin. Csak itt, e szürke, sáros, bús kertben alszik még az élet. Bimbó se pattan, tán pille se téved erre; — pedig lám, itt is vár az ébredésre ezer s ezer rügy, — csak még télbe késve alszik kábult, furcsa álmot. Ó, nem halott a kert, csak álmodó ! S én nem tudom, mi történt üt, ez alvó kert-uton ? Varázslat? Átok? Holtak tán a rügy be-bontó vágyak? Miért äsxoitak itt a pázsit-ágyak, mért lép a lábam rőt avarba, gazba? És siói az út: itt gondos volt a gazda. Az ész minden feledtető avarját a kertre szórta. Bőt lombok takarják a sok gyökért. 8 a tél vidám szeszélyét, — hullott havát — föléjük szórva, hossza éjét az álmodónak még hossmbbra yiyujtja korán-tavasz csalóka láza már a fákat; s nem őrzi őket senki: rügy, virág, vigyázat/ Hisz híítra vannak késő rossz fagyok dúlásai, — hát várjatok még és álmodjatok! Ó

r sxqmszéd kertek ! Dús virágba bomló rügyekre jönnek rút fagyok. Gyümölcstelen leomló szirmok, bibék ha holtra válnak, Ízes gyümölcsöt már a nyárnak más kert terem. A kert, ahol most még a kört* s baraekfa-lányok gyászos, furcsa körbe meredve állnak. Hol még rügy se bomlik .s a kóhahm még olvadozva omlik ,&x ájimt védő rőt avarra, gapra. A kßrt, f

hol téten gondos volt a gazda. Walter Margit. Allelujás világnézet. Irta: Dr. Lacza István. Beethoven „FidehV-jában van egy jelenet, melynél nehéz eldönteni, mi több benne : a fájdalom, vagy az öröm, mely amazt bearanyozza. A börtönükből szabaduló rabok hála és öröménekére gondolok. Kezükön még ott csörren a bilincs, arcukon ott ül az ártatlanul kiáll ott szenvedés nyoma, de a szemükből új élet tüze árad s a vértelen ajkakról a szabadulás hálahimnuszának akkordjai törnek a végtelen szabad ég felé. Találó képe ez a jelenet annak az allelujás világnézetnek, melynek bizalmat és új, szebb élet reményét tápláló örökereje évről-évre alleluját csal a jajhoz és panaszhoz szokott emberiség ajkára. Az elhagyott börtön ijesztő sötét sége s az elkövetkező szabad élet bizonytalansága, mind feledve van a szabadság birtokának biztos tudatától mámoros rabsereg szemében. Ilyen-e vájjon az allelujás világnézet ígérete is csak ? ígéret, mely egy pillanatra a diadalmas világnézet vakító káprázatával csap az emberiség szenvedő arcába, hogy aztán ismét ráboruljon arra a nagyböjt hosz szú fájdalma s az advent bizonytalan várakozása ? Kárpótolja-e a gyorsan elhaló allelujás dal vigasza és Ígérete a verítékező munkában s vért árasztó munkanélküliségben lepergő hosszú esztendő kínzó bizonytalanságát ? Mi több az allelujás világnézet ígéretében : az öröm, vagy a fájdalom, a sötétség, vagy a fény ? Ez a kérdés, melyre ma válaszolni szeretnék. Nem azért teszem fel így a kérdést, mintha azt a keresztény világnézet kényszerítené ki belőlünk, hanem azért, mert éppen ezzel a világnézettel kishitüen szemben állók szeretik így tenni fel a kérdést, hogy azt az allelujás világnézet hátrányára döntsék el. A keresztény világszemlélet szellemében a kérdést így kellene feltűnői : van-e a szenvedésnek értelme ? És vájjon a szenvedés az ember végső sorsa ós végzete-e ? Ha az első kérdésre egy szimbólummal akarnék felelni, HZ Élet et egy német bölcselővel egy rózsákkal átfont kereszthez hasonlíthatnám. Nagy kereszt, sok szenvedés az ember élete a földön, melyet hol sűrüb ben,'hol ritkábban, de mindig átsző az örömök rózsakoszorúja. Egyszer a kereszt súlya nehezedik erősebben a vállakra, másszor a rózsa szme és illata üdít fel jobban. Mi .több

J:

. a rózsa, vagy a kereszt ? Ki tudná megmondani ?! Voltak, akik azt gondolták, hogy meg tudjak mondani. És így okoskodtak : A földi életben nincs boldogság, feöt a boldogságot maga az Élet fogalma zárja ki. Miért ? Mert minden élet töisekvós, minden törekvés hiányt feltételez, a hiány tudata fájdalmat okoz s így a fájdalom és az élet fogalma elválaszthatatlan egymástól. Ahol élet van, legyen as rövid ideig tartó, vagy örökélet, ott a fájdalom nem hiányozhatik. Mások azt állították, hogy az ember életében,legalább is több a fájdalom, mint as öröm. „Igazuk volt ? Nem volt igazuk. Tévedtek, mert világszemléletükben nélkülözték az allelujás világnézet biztos és megingathatatlan princípiumait, melyek az egyén ingatag szubjektivizmusát a dolgok-értékelésénél .békóba verik s4 biztos .határok közé j szorítják. Kutató, szemük nélkülözte a , fájdalmakon, halálon és enyészeten diadalmaskodó Jézus világosságát, mely a .Saulból, lett Pál apostol ajkán ja diadalmas hit ellenállhatatlan erejű szavait fakasztotta: B

Seio cui eredidi et- certus sum! Tudom, kinek hiszek és nem .kételkedem. Mert nem igaz, hogy az élet csupa vágy és törekvés és nem igaz, hogy minden vágy fájdalommal jár. Va* élet s ez az örök Élet, melyben: %ae ember örökké vágyakozó s»ive megpihen a Legfőbb Jó és az Örök Igazság bírásában. Feléje törekszik as ember földi ^álete, igaz, s a nagy az. Ágoston is megvallotta, hogy es* a törekvés nyugtalansággal jár, De

f hogy ez a nyugtalanság boldogtalansággal és fájdalommal lenne egyenlő, azt nem mondotta. Nem is mondhatta. Mert nem a törekvés, nem a vágy fájdalmas, hanem a meghiúsult vágy 8 a megakadályozott torékvói a remélt jó felé. As amber örök vágyát az örök szép, és jó felé pedig csak egy dolog hiúsíthatja meg' o földön: a bűn, mely a vigasstáló reményt fájdalmas kétségbeeséssé változtathatja. ... Az Örök élet reménye nélküli .földi élet valóban fájdalom, küzdelem s végső fázisában a kétségbeesés. Erre az életre illenék Weber megrázó szavai: „Leb* ieh nicht? Und was lebendig In.mir wirkt, wo kann es bleiben? Wird es nichtig wie die Hüll«, Die es deckt, im Sturme treiben? Ohne Antwort mues ich fragen, Ohne Trost, wohin ich kehre, Und ersehrocken start das Auge In die Nacht, in'« Ewiglehre. (DreizeknUnden.)