ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-04-20 / 81. szám

legideálisabb korok alapelvei szerint átalakította és fölszabadította a lelkeket a legtermékenyebb lelki erők foglalkoztatására. Olaszország ezzel ismét az emberiség kulturális vezetését ragadta magához és fényes jövőnek néz elébe. Húsvét ünnepén az emberi élet nagy problémája nyer megoldást az Ur Jézus Krisztus föltámadásában. Minden vallás a Megváltó előtt ennek a kérdésnek megfejtését kereste. S minden ember Krisztus után csak Krisztusban találja meg az élet nagy titkának föltárulását. A világháború tömeghalála, a világháború után az élet ránknehezedő szörnyű súlya fölkeltette az emberiség érdeklődését az élet értelme iránt, amelyet a legújabb kor nagy természettudományi fölfedezései csak úgy nem tudnak megmagyarázni, mint korabbi századok emberi elméletei. Eloszlott a varázs, amelyet a tudomány egyideig az emberre gyakorolt. A legfontosabb kérdésben csődöt mondott a tudomány. S a meggyötört emberiség újra a természetfölötti magyarázatra, az isteni üzenetre kiváncsi. Krisztus feltámadása a legnagyobb isteni üzenet s a legtartalmasabb igazság, amely az ember legtitokzatosabb vágyaira, legmélyebb szükségleteire, leghangosabb kérdéseire választ ad. Húsvét a villamosság diadalainak, a rádiónak, a távolbalátásnak századában s minden elkövetkező időkben is az örökember legnagyobb ünnepe, Krisztus és a kereszténység diadala, a mulandóság ellen az életért küzdő embernek diadala, az egyéni emberi örökélet záloga. Egy-két húsvéti várospolitikai gondolat Irta : Dr. SÁNTHA JÓZSEF. Gárdonyi Géza a maga csendes, elmélyedő gondolataival megkapó képeket fest a faluról. A garabonciás, a fű, fa, virág, a ködös est kályhapattogása s a márciusi megújhodás mind megelevenednek tolla alatt, s a falu mindegyikről mond egy bájos mesét, vagy egyszerűségében is megkapó történetet. Esztergom kiszakadt a falusias legendákból, s mintha a város lelke is ki akarná fejezni, hogy itt az élet, gond és küzdelem : nálunk hallgat a mese, s csak ritkán tudunk megragadni egy-egy kedves epizódot, hogy magunkra alkalmazzuk szépségeit. A húsvét nemcsak a vallási tartalmával, hanem egyéb mélységeivel odaférkőzik szivünkhöz. Most az emberek hímes tojást adnak egymásnak ; a héját keményre edzették a természet nemes anyagai, de ha feltörjük, ott van benne az élet, a jövendő Ígérete. így vagyunk mi is, esztergomiak... Ráfestettük városunkra egykori álmaink képét s meghoztuk a fejlő-1 dés, a modern átalakulás értékeit önmagunknak s utódainknak. De közben a terhek, a gondok keményre edzették akaratunkat a további beruházásokkal szemben, pedig ha ezt a külső, kemény burkot feltörjük, ott van számunkra is a jobb jövő záloga s a fejlődés további lehetősége. Eötvös, a nagy gondolkodó azt mondja: egykor nyugatot, most keletet takarja sűrű homály, mintha itt is a fáradság után, mellyel a civilizáció jár, hosszú pihenésre volna szükség, mely alatt az erők újra megújulnak. Igaz, megerőltetett minket is a gyors iram, s elfogott utána a fáradság. Tettünk sokat s a vízvezetékkel, csatornával, kövezéssel, szépítéssel a magunk boldogulásának alapjait raktuk le. Aztán át kellett vennünk olyan terheket, melyek nézetünk szerint ellenkeznek a közteherviselés igazságos elvével. Hoztunk olyan áldozatokat is, melyekért — mint a Városok Lapja 8. száma írja — felsőbb helyről szemrehányást érdemeltünk ki. Biz e teher sok, bizony ez nehéz. Ezért vonult be a várospolitikába az új jelszó : a nagy beruházások után jöjjön egyelőre a megállás, a takarékosság. Amikor a város pénztára nehézségekkel küzd, — amikor a pótadót kellett emelni, hogy a költségvetés teljes realitása biztosíttassák, — mikor munkátlanságról panaszkodik az ipar, a kereskedőt üzlettelenség sújtja, a föld meg újra eladósodott, — akkor kétségtelen, hogy az egész vonalon érvényesülnie kell annak a fölfogásnak, hogy ez a város most újabb s nagyobb invesztálási nem vehet magára. De ez az éremnek csak egyik oldala. Egy-két évvel ezelőtt ilyen tájban már virultak a Városház előtt a kis Hortobágyi juhtúró MINDENÜTT KAPHATÓ! TERMELI: Orsz. j^ft Magy. Tejszövetkezeti Központ Budapest, I., Horthy Miklos-úl 119,121. láthatóan, amint a szív lökése követelte. Gondolta, hogy egy kicsit dolgozik, egy kicsit pihen, nézelődik, aztán megint egy kicsit dolgozik, aztán lefekszik, elalszik, majd fölébred, fönn lesz egy kicsit. Igy tesz. amíg lehet. Igy margírozza az életet. Igy, amíg egyszer elakad minden és nem mehet tovább. Igy készült a csöndes elmúlásra János, amióta megjött az üzenet odaátról, — hogy Julis nem jön. Julis nem jön, nem jönnek a gyerekek, nem jön senki és semmi, odaát marad minden : asszony, gyerek, ház föld, kert, ló, tehén, kocsi. Miért ? — Ki az oka ennek ? — kérdezi János ezerszer önmagától. — Ki az oka enaefe ? — Nyugodjál, fijam, Jánosom, — siet hozzá ilyenkor anyja, aki fél a vau tekintettől, a szenvedélyes hangtól, a halványodó, majd vörörödő arctól. — Hát ki volna más az oka, mint az a nagy szerencsétlenség, tudod, hogy a Dunáig gyütt az ellensíg ! No meg a csen őrmester ! — Nem, nem az őrmester ! Én vagyok az oka, ón, aki csak mellbevágtam és nem ütöttem agyon, aki csak fojtogattam és nem tiportam ki a beleit! Hiszen megtehettem volna azon az éjszakán, a Dunába hajthattam volna ! — Ordítozta Jáno*, ós nyakán kidagadtak az erek, amint a ke serűség dolgozott benne. Az anyja csak t'pegett körülötte sírva, szipegve, tehetetlenül. — Sose került volna többé a portámra ! — Ne gyötörd magad Julisír, te szegény fi] am ! — szólt az öregasszony. Hej, Julis, Julis ! Lehiggadtak, kicsit könnyeztek mindketten ... Szinte megsüketítették a há at, amint szótlf nul jártak-keltek benne. Az öregasszony is mind ritkábban beszélt már, mert tudta, hogy János nem tűri a SÍ, ót. — Jánosom, fijam! — szólt be egy napon az öregasszony, és az asztalra tett egy csomó bankót. — Odaátrú elkűtték a főd árát ! — Üzent Julis ?* — kérdezte csendesen János. . — Jól tetted, hogy elégetted a levelejit — szólt kitérően az öregasszony. — Hogy úgy se találkoztuk már az életbe' soha többet ! — Úgy? Soha? — mint valami furcsa, ideg?n hangot, adta vissza a szoba négy fala János szavait. . * Soha?! Bolond világ felelt azután nemsokára János gyötrődéseire. Nagy vörös zászló lengett a városházán . . . 1919. május 30-at írtak akkor. — János bácsi, gyűjjön maga is, p rcig se gondolkozzék, hamar, hamar! Visszafoglaljuk Párkányt! — ordí otta'a szomszédék Józsefje, aki vöröskatona volt. János fölkapta fejét, mint a fáradt ló, amelyen még egy utolsó teherpróbára végigvágnak az ostorral. Akkor már eszeveszett tömeg fu tott a nagyhíd felé. Valahol elől zászló imbolygott vörösen, az utat ellepték az emberek, ki fegyverre

1

, ki fegyver nélkül. Halaványarcú leprunusok. Ezernyi virág borította rózsaszínbe egész koronájukat s a levelek csak a virágzás után kezdtek hajtani. A mi nagy beruházásaink is ilyen nagy kivirágzása a városnak, úgyhogy a vidéki lapok példa gyanánt hivatkoznak ránk; a virág mellé azonban levél is kell, hogy a vegetáció, az élet fennmaradjon. Nem jelentheti tehát a takarékosság a teljes megállást. A város rendelkezésére álló munkaerők s az évi költségvetésbe beillesztett összegek megadják a lehetőséget, hogy évről-évre alkossunk valamit. Természetesen, ha sikerrel járna a város azon álláspontja, hogy azon terhek, melyek tulaj donképen országos érdekűek (célzunk itt pl. a Levente intézmény, a rendőrségi hozzájárulás, az állandó s átvonuló katonai beszállásolás terheire), levétessenek vállainkról, akkor nagyobb összegek volnának fordíthatók egyes nélkülözhetetlen munkákra, amilyenek a mellékutcák és külhatári utak javítása, köztisztasági üzem fejlesztése, épülettatarozások stb. Amellett a várospolitikába bevonult egy másik elv is: a városnak nemcsak adminisztrálnia kell, hanem oda is kell hatnia, hogy a magángazdaságok színvonala emelkedjék. Amikor a társadalommal karöltve sürgetjük, hogy lehetőleg gónyek, rongyos gyerekek, itt-ott egy-egy kézigránát lifégett. —Előre Párkányba ! — ordítja egy pálinkagőzös hang. — Hajrá, kiverjük a cseheket! Előre ! Hát a fájdalom ós keserűség után valóban az őrület következik ? János ott liheg az úton Párkány felé ! . .. Hajadonfővel, vórbenforgó szemmel.. . Hozunk kenyeret! Lesz liszt elég! — hallatszik in nen-onnan is a kását-tököt megunt embercsoportból. Azelőtt soha nem látott, vad pofák üvöltöttek és ve zettek .. . — Előre János ! A házad, a földed, a lovad ! Még eléred az asszonyt! — zúgott a nekikeseredett ember feje a szédítő iramban. Mint a fergeteg, zúdult át a nagyhídon a nekiszabadított tömeg. János egy darabig a többivel tar tott, aztán lekanyarodott az úton. A háza felé. Lihegve állt meg a kapunál, amely éppen akkor csapódott ki az orra előtt. Megrakó Vt kocsi robogott ki rajta, az ülésen felesége,, mellette valaki ütötte, csapdosta lovait. János megszédült egy kissé, majd SCHElBER-nél trench coat és gummi kabát, úri felölt Ö cl legolcsóbb és a legszebb