ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-03-02 / 51. szám

Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. TÍZ ESZTENDŐ. Viléz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltóságának jubileumára. AMIKOR elhangzott a végzetes J-\ kijelentés : „Nem akarok kaBBS tonát látni!" — szertezüllött az a félelmetes és számtalan véres tűzpróbát kiállott magyar katonaság, amelyre még egy nagyszerű hivatás várt volna: a dicsőségesen megvédett Haza megtartása. Történelmi multunk nem mutathat fel még egy olyan szégyenteljes korszakot, mint amely akkor kezdődött. A kardot, a puskát a magyar katona maga dobta el kezéből ; letette a fegyvert, nem idegen fegyveres százezrek vezéreinek a hatalmi szavára, hanem egy berúgott szájhős ostoba frázisának hatása alatt, eldobta a fegyvert akkor, amikor azt csak megcsillogtatni kellett volna, hogy a magyar haza ezeréves határához senki ártó szándékkal közeledni ne merészkedjék. Bizony megértjük az elkeseredett költőt, amikor mindezek láttára kiejti a rettenetes szavakat: „Ah,rajtunk már az Isten sem segít!" S valóban, ha az isteni Gondviselés el akarta volna törülni a magyart a föld színéről, alkalmasabb pillanatban talán nem is tehette volna . . . Ez azonban nem volt szándékában. Most látjuk, amikor már egy nehéz évtized lepergett, hogy mily csodás erőt ojtott a magyar lélekbe: a teljes elkeseredés rövid kábuíata után megint feleszmél, erőre kap, bár amit a kábulat perceiben elveszített, most hosszú évek verítékes nehéz munkájával fogja csak visszaszerezni. A magyar öntudatára jött súlyos mulasztásainak, — ismét saját kárán, — de megtanulta, mi a fegyver a kézben, mi az erős életakarás, amely félholtakat is talpraállít s ha kell, csodás teljesítményekre is képesít. Amikor Horthy Miklós nevét fogja olvasni a jövő nemzedék, a magyar feltámadás jut eszébe. Egybeforrott e név evvel a fogalommal. A történetíró, mint az elmúlt idők tárgyilagos kutatója meg fogja állapítani, hogy a magyar nemzet a Károlyi-forradalom nagy bűnével az örök megsemmisülés biztos martaléka, ha Isten szigorú büntetések után nem irgalmaz és a belénk helyezett életerő ki nem termeli a magyar nemzeti hadsereg gondolatát s rátermett férfiak a gondolat megvalósítására össze nem fognak. Tisztelet, elismerés e napon is mindazoknak, akik e borzalmas időkben nem veszítették el a fejüket s életük kockáztatásával szerveztek új hadsereget, biztos szabadítót a földi pokolból. Hódolat a legendás fővezérnek, akit a haza ellenségei ma is fogvicsorgatva emlegetnek, de akit a hazáját szerető magyar mindörökre a szivébe zárt, mert személyében megtestesült a magyar bizalom a jobb jövőben, a magyar önbizalom az ország elvesztett határainak visszaszerzésére. Tíz év előtt a magyar nemzet hálája a legnagyobb fokban nyilvánult meg akkor, amikor Horthy Miklóst Magyarország kormányzói méltóságára emelte. Nagyobb kitüntetést senki sem kapott még nemzetétől, de viszont nagyobb várakozást sem fűzött egy férfi személyéhez soha, mint mi Horthy Miklóshoz a tíz év előtt lefolyt ünnepélyes választás idején. Ez a várakozás nem kíván csodákat, de vár bölcseséget, nem akar új harcokat, de a kardot erősen fogó kezet, vár messzenéző szemet és vár küzdelmekhez bíztatást, megújuló erejéhez biztos irányítást. Ha Horthy Miklós képére nézünk, s azon a kemény tartású fejet, az egyenes derekat, a nyugodt tekintetet látjuk, nem félünk! Ha a gyermek édesatyját nézi s azt látja, hogy nagy baj idején sem veszti el fejét: elfelejt sírni és maga is segít baján. Kell ily szilárd, bíztató férfierő a gyöngének, kell az orvos bizalmatkeltő arca a lábbadozónak, kell a kardot kezében tartó, egyenes, fenséges emberalak látása annak, akit minden oldalról fenyegetnek ! Horthy Miklós képe az önbizalommal töltekező magyar nemzet megtestesülése. Ezért a mai napon teli szívvel, hódolattal kiáltjuk feléje: „Fény nevére, áldás életére!"