ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-02-25 / 46. szám

Még pedig az eredeti ruhákban, melyek Angliában voltak. Továbbá bemutatásra kerül egy-két olyan mókaság is, melyet a cserkészek ott kinn tanultak. A zenét a cser­készfuvóskar szolgáltatja, mely most fog először művészi darabokkal is bemutatkozni. A kedves és érdekes előadásra már most felhívjuk a nagyérdemű közönség figyelmét. A Belv. Kath. Olvasókör febr. 27-én (kövércsütörtökön) esti 8 óra­kor Simor János-utcai helyiségei­ben idősebb tagjai s azok család­jai részére közvacsorával s cigány­zenével kapcsolatos farsangi estélyt rendez. Előjegyzés a körözött aláí­rási íven eszközlendő. Rádiógrammofon hangverseny. Az esztergomi rádióegyesület szom­baton este 9 órai kezdettel élveze­tes rádiógrammofon hangverseny­nyel gyönyörködtette [tagjait és az egyesület vendégeit. Minden tekin­tetben elismerést érdemel az egye­sületnek az a törekvése, hogy tagjai­nak a különböző ismeretterjesztő tanfolyamokon (rádiótechnikai-, an­golnyelvi-, [morsetanfolyam) kivül nemes szórakozást is nyújtson amel­lett, hogy a rádióra vonatkozó újabb találmányokat is bemutatja. Szom­bati hangversenyén kétórás műsor, keretében változatos, szebbnél-szebb műsorszámok hangzottak fel az egye­sület új elektrodinamikus hangszó­róján. A grammofonlemezeket a ve­zetőség fáradságot nem kímélve gyűjtötte össze itt Esztergomban. A műsort tánccal egybekötött barátsá­gos, meleghangulatú mulatság kö­vette, amely a késő éjszakai órákig tartott. Adómentes cukrot kapnak az Ínséges méhcsaládok. Az Orszá­gos Magyar Méhészeti Egyesület kérésére a pénzügyminiszter nyolc vágón adómentes kristálycukrot en­gedélyezett tavaszi etetésre az Ínsé­ges méhcsaládok számára. A cukrot az Országos Magyar Méhészeti Egye­sülettől kell kérvényezni s a méhé­szek méltányos esetekben minden méhcsalád után öt kiló cukrot kap­hatnak. Vidéki egyesületek tagjaik részére a szükséghez képest egy tételben is megrendelhetik a cuk­rot, melynek a kiosztása már e hé­ten megkezdődik. A cukor ára ki­lónként 85 fillér. Move ESC. bálján felülíizettek : Dr. Csárszky István prel.-kanonok, dr. Mattyasóvszky Béla 10—10 P, Schmidt Sándor bányafőtanácsos, vitéz Szívós-Waldvogel József, dr. Mike Lajos, dr. Darvas Géza, Per­neczky Gyula, Putz Lajos, László György, Giegler Ferenc, Kovancsek Jenő 5—5 P, Tóth Vilmos 4 P, Szekesik Elek, N. N., dr. Kubovits Ignác 3—3 P, dr. Brenner Antal, Prommer Ferenc, Weisz Zoltán, Schwarcz Imre, N. N., Matus Gyula, Jakobek Jenő, Blazsek József, dr. Bencze Győző, Roszival Rudolf, Bel­lovits Gyula, Szántó István, dr. Molnár József 2—2 P, N. N. P50, Márkus István 1 P, N. N. 50 fillér. Ezen felülfizetésekért köszönetét fe­jezi ki a Vezetőség. Itt a választás! A nedves lakás sok betegség okozója. Mielőtt be költözik, hívja el Mikler kőművest s ő azt teljes felelősséggel, — rész letfizetésért is — olcsó áron telje­sen rendbe hozza. Ezenfelül elvállal tatarozást és átalakítást igen jutá­nyos árom. Cím : Simor János-utca 55. szám. RADIO Kedd, február 25. 9.15. A honvédzenekar hangversenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05. Hangverseny. Közreműködik az Egyetemi Ének­kar szólókvaríettje. 12.25. Hirek. , 1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek. 3.00. Piaci árak. 4.00 Borsay Mária mesél. 4.45. Pontos időjelzés, hi^ rek. 5.00. Kontz Endre dr. : „Az automobil mint közlekedési eszköz. 5.30. A magyar cimbalom ötös hangversenye. 6.10. Lukinich Imre dr. „Magyarország történelme életrajzokban." 6.50. Francia nyelvoktatás. 7.25. A m. kir. Operaház előadásának ismertetése. 7.30. A m. kir. Opera­ház előadásának közvetítése. „Szöktetés a szerály* ból." Zenéjét szerzetté Mozart. Utána kb. 10.30. Pontos időjelzés, hírek. Majd: debreceni Kiss Jóska és cigányzenekarának hangversenye. Szerda, február 26. 9.15. A m. kir. Qp szagos Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hang» versenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12i05 Sovánka Nándor hangversenye. 12.25. Hirek 1.00. Pontos időjelzés. Acélruganyos ágybetéteket ju­tányos áron készít HA VAS, Német utca 8. sz. és járműtulaj­donosok figyelmébe! Az 1930. január 1-én életbelépett közlekedési szabályrendeletben elő írt névtáblákat tartós anyagból a leggyorsabban késziti: RÉVÉSZ MÓR FESTŐ Német-utca 6. sz. (Einczinger*sütőház közelében). Allatok etetésére egészséges apró burgonya kap­ható olcsó áron. KAUFMANN JÓZSA zöldségkereskedésében. meg ha WAPSZEDETT RUHÁIT BEFESTETI, de előbb az árak feléi ÉRDEKLŐDIK Tisztítás Festés Férfi öltöny 4—5 P 5—6 P Női téli kabát 4—5 P 4—5 P Női ruhaszövet 3—4 P 3—4 P 1 kosztüm 4—5 P 5—6 P Női pulóver 2 P 3 P Kötött kabát 3 P 4 P 1 fejkendő 70 fill. 80 fill. Francia plissé és guvré miadeu nagyságban. Eladó Rakoiyáki dűlőben 1810 Q-öl 1 eves hereföld és Tagi dűlőben 1010 Oöl szántó, bus­zával vettet. Bővebbet Batthyán Lajos*u. 8. sz. 7 Olcsón kiadó csaiádi ház. Az Akácfa* utca 10. számú ház, mely áll 2 szoba, konyha és hozzátartozó helyiségekből, baromfi* és sertés* tartással, a baromfi* és sertésólak használatával, — elköltözés miatt — május hó l*én beköltöz* hető. 3 Kiadó kertrenyiló ablakkal nagy utcai szoba konyhás lakás, fás*- és éléskamrával. Ugyanott egy használt varrógép is eladó. Cim : Tábor*utca 8. szám. 2 Kiadó 2 szobás és egyszobás lakás hozzátartozó mellékhelyiségekkel. Azonnal el is foglalható. Cim Balassa Bálint*uíca 30. szám. 4 Tanuló fizetéssel felvétetik Honvédjukra 42. sz. fodrászüzletben. 7 Kiadó 2 utcai szo: ás konyhás lakás meliékhelyi* ségekkel és külön udvarral. Azonnal elfoglalható. Ugyanott széna és kukoricaszár eladó. Templom* tér 18. szám alatt. 6 Tanulónak vaskereskedésbe fizetéssel jobb csa* Iádból való fiút felveszek. — Ugyanott háziszolga fizetéssel felvétetik Kókay vaskereskedésben. 6 Megbízható fiatal asszony bejárónőnek ajánl* kőzik. Cim : Deák Ferene-utca 34. sz. 3 Kiadó 2 udvari szobás konyhás lakás a hozzá* tartozó mellékhelyiségekkel, május l*ére. Bővebbet Szent Anna*utca 6. szám alatt. 2 Kiadó 1 utcai szobás konyhás lakás mellékhelyi* ségekkel. Ugyanott 2 udvari szobás konyhás lakás mellékhelyiségekkel május l*re, PeíőfUutca 7. sz. alatt. Érdeklődni Szent Anna*utca 6- sz. a. 2 Eladó Rudnay*tér 2. számú sarokház, mely áll 3 üzletből, hozzávaló lakásokból és mellékhelyisé­gekből, angol klozetből, mely le van csatornázva Elköltözés miatt azonnal eladó. Érdeklődni lehet a csemegeüzletben. 14 Eladó 2 szobából, 1 konyhából és istállóból álló ház. Bővebbet Besze János*utca 11. sz. a. 2 Kiadó egy utcai különbejáratú szoba 2 úr ré­szére s ugyanott egy szoba konyhás udvari lakás március í-rc. Érdeklődni d. u. 2 — 4*ig Deák Fe* renc*ulca 52. szám alatt. 3 Eladó 2 szoba konyhából s mellékhelyiségekből álló ház nagy kerttel. Azonnal elfoglalható. Major, utca 26. szám. 4 Eladó 2 szoba, 2 konyhából s mellékhelyiségek* bői álló ház, Táíi*út 26. szám alatt. Bővebbet Major*utca 26. szám. 4 Kiadó egy szoba konyhás lakás azonnalra. Bő vebbeí AngyaUuíca 4. szám alatt. 6 Eladó egy présház a városhoz közel, a szentgyörgymezői határban u. n. kettőspincénél, szoba, konyha és éléskamrával, nagy kirakott pin* cével, benne levő kúttal és szívó*nyoinó szivattyú* val, a hozzá tartozó 815 [H*öl jótermő fiatal sző* lővel és gyümölcsössel. Érdeklődni lehet : Kessuth Lajos*utca 19. szám alatt a bádogos*üz!etben. 7 Kiadó 1 udvari szoba, konyha, a hozzátartozó mellékhelyiségekkel május l*re. Ugyanitt egy öreg* kuiiában egy szántóföld kiadó. Érdeklődni Árok* utca 28. szám alatt. 4 Kiadó 1 szoba, konyha a hozzátartozó mellék­helyiségekkel, Rudnay*tér 13. szám alatt. 7 Kiadó egy szoba*konyhás lakás május l*re. Ér* deklődni lehet 1 loránszky*uíca 4. szám alatt. Eladó szabadkézből 1 szobás konyhás lakás a mellékhelyiségekkel és kerttel. Azonnal átvehető. Cim : Magyar*uíca 4. sz. Eladó egy új ház, mely áll egy szobából, kony* hából, kertből és a hozzátartozó mellékhelyiségek* bol, Szentkirályi*utea 3. szám alatt. Eladó szabadkézbői, 25 évig adómentes, 1 szoba konyhás és nyitott verandás ház, nagy kerttel, Szentkirályi*ulca 61. szám alatt. Keresek egy szoba, konyha, előszobás lakást, esetleg két szoba előszobái konyha nélkül. Cim a kiadóhivatalban. Eladó a ZsidódUdulőben 1 hold 501 Oöl szántó. Felvilágosítást nyújt dr. Kömivcs László ügyvédi irodája (Lőrinoulca 3. szám). _ és IDŐT takarít meg, ha ETERNOLA magyar gyártmányú beszélőgépet és a Rádión leadott lemezeket G SEGLER FERENC Kossuth Lajos-utca 14. sz. alatti! körzetképviselő cégnél szerzi be. | Budapesti árak, kedvező fizetési | feltételek. Bemutatás vételkötele-: zettség nélkül. Árjegyzék és lemez-' jegyzék ingyen. Apróhirdetések. Eladó döbönkúti dűlőben 1600 [j*öl szántó, felerészben jókarban levő otelló szőlő, 80 darab nemesitett gyümölcsfával és a bocskoroskúti dülő* ben 1400 rj*öl szántóföld. Cim: Templom*tér 20. szám, Szentgyörgymező 2 Eladó 1 szobás konyhás ház kamrával és istálló* val, Arpád*utca 5. sz. alatt. 2 TalélJak fél pár (1 db.) férfi cipőt PeiőfUutcá* ban. A tulajdonos a rendőrségen átveheti. Eladó Templom*tér 14. számú ház. Érdeklődni lehet Erős Andrásnál, Szentgyörgymíca 7. szám alatt, Szentgyörgymezőn. Ugyanott nagyobb meny* nyiségű burgonya eladó. 3 Eladó széna és árpaszalma Barkóczi Ferenc* utca 21. szám alatt, Szentgyörgymező. Magántanulókat sikeresen előkészít mérsékelt díjazásért tanár. Cím a kiadóban. 6 Eladó 1 szoba, konyha és kamrából, nyári konyhából és kertből álló ház, Táti*u. 7. sz. a. 6 Kiadó egy szoba, konylu, éléskamra, Kertész* utca 15. szám alatt. 4 Kiadó egy utcai egyszobás, esetleg 2 szobás előszoba mellékhelyiségekből álló lakás Szen Anna*utca 2. szám alatt. Bővebbet: Dorogi*ú 5. szám alatt. 6 Kiadó egy különbejáratú bútorozott utcai szoba Héviz*utca 10. szám alatt. A legjobb márkájú nyúlszőr*, velúr*, puha* és kemény divat-kalapok a legnagyobb vá* lasztékban jutányosán egyedül FARKAS kalaposnál. Esztergom, Kossuth Lajos*n. II. sz. Olcsó cipővásár Bauer Testvérek versenyárú ház cipőüzletében Esztergom, Kossuth L. u. 4 (Három Szerecsen épületében.) Eladó a Zsidódi dűlőben 1 hold 501 D-öl szántó. Felvilágosítást nyújt dr. Kőmives László ügyvédi irodája (Lőrincutca 3.) V3 Intelligens Úrileány irodai alkalmazást keres, gyakorlott gépírónő. Cini a kiadóhivatalban. Ami jó, as olcsó ! Átmeneti- és télikabá­tok, frakk- és szmo­king-, sport-, divat­öltönyök eredeti angol- és első­rendű hazai szövetekből jutányos áron készülnek: Schveiczer Vilmos férfiszabónál Esztergom, Kossuth Lajos-utca ő. szám, (Takarék épület, Három Szerecsennel sztmk eaa Tamás szállítási vállalkozó, O. F. B. ingatlanforgalmi és adás-vételi s pénzkölesöa­közvetítő irodája ESZTERGOM, Kossuth Lajes*ii.§2. Telefon 6. Elvállalja jutányos árért, fele­lősség mellett, bútorok és teker­áruk mvaroztatását. Szállít házhoz olcsón DOKO&i DIÓ-, POROSZ-SZENET és vágett fát. Közvetíti házak, földek és mm* ingatlanok eladását és bérbe­adását. fogsorok, szájpadlás nélkül, szag­ból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 22 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3*— pengő. Müfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszony@kmv& ló tekintettel részletfizetésre is. Jelűnek Ignác Esztergom, Széehenyt-tér #, I. emelet (Kath. Kör mellett.) Gallórtisztitás 12 fillér Haltar-< bergernél! Valódi Bemberg selyem női hmr risnya kis szövést hibával 2 f S0 F SCHWACH-nál. Plissé — gouvré — f90 P-töl pontosan, gyorsan csak Kemény­nél. SGHEIBER-nél nagyszőnyegek 3040 °j 0 engedménnyé!! Futószőnyeg már 180 P.

Next

/
Thumbnails
Contents