ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-12-25 / 211. szám
közönség bizalmából lettem Komárom és Esztergom vármegyék alispánja. Hála légyen érte a Mindenhatónak, ki így intézte sorsomat, köszönet és hála az egyesitett vármegyék! közönségének, hogy a most meg-' nyilvánult bizalmával az előbb emiitett felsőbb rendelkezést mintegy megerősítette, mert az soh'sem tudta volna pótolni azt az érzést, melyet egy igaz vármegyei embernekj éreznie kell, mikor őt a vármegye közbizalma emeli az alispáni székbe. Hisz egész multam, egész\,én"-em úgy összeforrott a vármegyével, hogy azonkívül majdani életem folyása, ha lesz, csupán vegetálás leend az, — az elkövetkező „Vég"-ig. Hogy pedig az imént a bizalomról szóltam, szivem minden melegével fordulok most az én Főispánom felé, kit évek során megtanultam nemcsak tisztelni és becsülni, de szeretni, mint igaz ember — az egész embert. Nem;.tudom, mit értékeljek működésében nagyobbra, a főispánt, a hazafit, vagy magát az embert, de azt tudom, hogy belém helyezett bizalma büszkévé tesz, barátsága boldoggá, támogatása hálássá. S ha ma ezt szembe mondom néki, teszem ezt nemcsak a magam, de egész tisztikarom nevében is, s teszem ezt mindenek okulására. Ezután az alispán a kipróbált megyei tisztikar odaadó munkásságát kérte továbbra is, majd folytatta: Ezután engedje meg a Tekintetes Törvényhatósági Bizottság, hogy egy pillanatra itt megállják s ez alkalommal is lerójam örök hálámat és kegyeletemet egy az alispáni székben messzi elődöm. Jedes Atyám emléke előtt s ugyancsak a [kegyeletes emlékezés percét szenteljem néhai Pongrácz Kázmér és "Asztalos Bélának, mint az alispáni székben közvetlen elődeimnak. Aztán pedig gondolatom elszáll oda arra a termékeny sikra, melyet most a Duna mint; határ választ el tőlünk. Véreink vannak ott, kiknek nem ünnep többé a vármegye ünnepe, apák vannak ott, kik ma nem szoríthatják fiaikat keblükre. Sirok vannak ott, melyekre innen nem tehetünk virágot, régi házak, melyek nem adnak ma otthont, öreg fák, melyek nem nyújtanak nékünk enyhetadó árnyékot, de szivek vannak még, érző és velünk együtt vérző szivek ott, — engedje a Törvényhatóság, hogy ezeknek legalább innen az alispáni székből küldjek egy forró üdvözletet. Az imént emiitettem, a vármegyei tisztikarnak egységét, mint az eredményes munka egyik zálogát. Alispánságom egyik legnagyobb gondját fogja képezni, hogy a Törvényhatóságban is azt az egységet, összhangot és békét, — mely az egyesitett vármegyék közönségét eddig oly szépen jellemezte — lehetőleg megőrizzük. Jól tudom, hogy a kifelé megnyilvánuló egységes akarat néha belső lemondást követel, de a cél oly magasztos, hogy annak különösen a mai nehéz időkben, lehetőleg alá kell rendelnünk legalább is bizonyos dolgokban egyéb meggyőződésünket, vagy saját érdekeinket. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy nincs szükségünk] tárgyilagos vitákra és bírálatra, sőtj zt kérem is^de folyjanak ezek a viták és bírálatok mindig^a kölcsönös megbecsülés medrében. Különösen kétem a Tek. Törvényhatósági Bizottság minden egyes tagját, hogy ne élezzük ki a dolgokat vallás, hit, vagy akár foglalkozás: szempontjából, — hisz ^mindnyájan egy Istent imádunk s egy Hazának vagyunk fiai! Ha végignézek a Törvényhatósági Bizottságon és nézem az új összetételét.^azt hiszem nemcsak^én, de mindnyájan, a régiek is, megnyugvással állapithatják meg, hogy senki sem fog azzal a tudattal e terembe lépni, hogy itt most már csak ő parancsol csupán, mert be fogja látni mindenki, hogy e helyen nem több jogról, hanem a jogok egyenlősége révén csak több kötelességről lehet szó. Senki sem fog ebbe a terembe jönni azzal a tudattal, hogy itt osztályérdekeket fog képviselni csupán s ezért szembehelyezkedhetik az összesség érdekeivel, vagy hogy megbonthatja a történelmi tradícióknak e tisztes falait azzal, hogy hazaés nemzet-ellenes eszméket hirdetve — destruáljon. Nekünk tisztviselőknek viszont át kell hatva lenni attól a tudattól, hogy a közönség nem miértünk van, de épen a közönség javáért állíttattunk az élre, azért egyforma készséggél kell mindenkinek rendelkezésére állnunk, ki bennünket ügyesbajos dolgával fölkeres. Ehhez az emberszereteten kivül ügyszeretet is kell, mert csak-így * nem lesz az ügyiratból sablon, hanem lelke is lesz, mely megnyugtat és kiegyenlít. E ' napon szép és egyöntetű programmot lehetne összeállítani, ha nem élnénk épen oly időket, mikor a közigazgatásnak a folyton változó viszonyokhoz kell alakulnia s így ami ma helyesnek és célszerűnek látszik, holnap már hasznavehetőt len. Hozzávéve még az ország mai szomorú anyagi helyzetét, mely a palotáktól a kunyhókig érezteti lesújtó hatását, nehéz a további boldogulásunk útját előre megszabni. Itt van például Esztergom szab. kir. f megyei város. Agilis polgármestere, egypár lelkes polgára a közönség megértő támogatásával pótolni akarván azt a nagy veszteséget, melyet az ősi városnak a trianoni szerencsétlen határ okozott, oly beruházásokat eszközölt, melyek nemcsak a város díszére, de minden, tekintetben fannak javára volnának, mikor egyszerre szakadtak reánk a mostani sanyarú idők, melyek nemcsak akadályozzák a további befektetéseket; de egyenesen veszélyeztetik a város háztartásának egyensúlyát úgy, hogy a legszükségesebb Ikiadásokra is alig van fedezet. Ily körülmények közt bármily nehéz szívvel, de legalább is addig míg azt az országos pénzviszonyok megengedik, nemhogy további új beruházásokról nem lehet szó, de a legszigorúbb takarékosságot kell a város vezetőségének szem előtt tartania. Nagyon szépen hangzik, hogy az észszerű beruházásokra ezentúl is kell pénzt teremteni. De én azt vallom, hogy a meglevő értékeknek a lehető karbantartásával, még mindig jobb az időleges — hangsúlyozom ezt a szót, — az időleges stagnálás, mint a teljes vagyoni romlás. Meggyőződésem azonban, hogy a boldogulásnak az az útja, melyet a város vezetősége és közönsége a város fejlődése és jövője érdekében kitűzött, helyes és célravezető is lesz; a jelenlegi nehézségek pedig ismétlem csak átmenetiek lesznek, melyek a fejlődésnek "útját legfeljebbSIassitják, de megakasztani nem fogják. Esztergom ^városnál sokkal kedvezőbb Komárom szab. kir. megyei város helyzete, pedig vagyona, viszonyítva Esztergoméhoz képest úgyszólván nincsen Mégis — elismerés legyen érte kiváló polgármesterének, — aránylag rövid idő alatt óriásit fejlődött. Azonban itt is int az idők szava, mely ma mindenkinek lassúbb tempót diktál s én azt hiszem, nincsen okom kételkedni abban, hogy ezt a város vezetősége is átérzi s az szerint fog cselekedni. Számolnunk kell azzal is, mert állandóan szőnyegen forog a kérdés, hogy a községek háztartásának kiegyensúlyozására a forgalmi adót elveszik azon községektől, amelyek most e réven dúslakodnak. Óva intem tehát ezeket a községeket, hogy az esetleges beruházásokat csak abban a mértékben folytassák, amily mértékben áll a lehetősége annak, hogy ez a jövedelmi forrás máról holnapra megszünhetik. Hónapok óta foglalkoznak egye sek,, de különösen az egyik komárommegyei sajtóorgánum Tata és Tóváros egyesítésének kérdésével. Ez irányban többször tetemre is hivtak, hogy ismertessem álláspontomat, de egyrészt nem tartottam helyesnek a sajtó útján megnyilat kozást, mert nem akartam tápot adni egy esetleges 'sajtópolémiának, másrészt nem köthettem le* maga mat teljesen már eleve egy oly kér dés mellett, melynek mikénti elin tézése fölött nem egyeseknek, hanem elsősorban az illetékes községeknek kell állást foglalniok. Itt azonban és most, mikor egyéb fontos kérdésekben ki kell fejtenem álláspontomat vagy jövőbeli terveimet és elgondolásaimat, még sem mehetek el szó nélkül a már egyszer felvetett kérdés mellett. Eddig kialakult elgondolásom szerint, mint ezt az imént is jeleztem, a fölmerült kérdés elsősorban a keit község belügye és pedig oly nagy horderejű belügye, — melybe a világért sem akarnék — egyesek óhajtása dacára — hatalmi kézzel belenyúlni. De nem tenném ezt már azért sem, mert mint autonom tisztviselőnek elsősorban kell tiszteletben tartanom ily fontos kérdésben épen az illető községek autonómiáját. Hanem, ha úgy gondolják, tárgyaljanak a kérdésről először az érdekelt községek vezető emberei maguk közt. Aztán készítsék elő az ügyet-közös értekezleten s akkor, de csakis akkor, ha képesek voltak lehetőleg minden kérdésben megállapodni, vigyék az ügyet a képviselőtestületek döntése alá. Ami a tárgyalás kiindulási pontját illeti, azt vélném helyesnek, hogyha tényleg egyesülni akar a két község, akkor alakuljon egyelőre egy nagyközséggé, vagy talán módot fog nyújtani a községi törvény arra, hogy mező-várossá alakulhassanak, mert a mostani nehéz időket nem tartom alkalmasaknak a várossá alakulására, — mikor a legtöbb város súlyos gondokkal küzd s ez alól. alig van talán kivétel. Ennek ma nem merném feláldozni az így is virágzó két községet. Ha aztán a két képviselőtestület döntött, csak akkor jöhet el az én szerepem, hogy igazságos mérlege lés tárgyává téve) az egyesítésnél minden oldalról megvilágított fel tételeit, javaslatot tegyek a kisgyu lésnek s ez a törvényhatóságnak ez^ viszont a belügyminiszternek. Ismételten leszegezem, hogy a kér désről ezek ma még csupán elgon dolásaim. Az igazán jó közigazgatásnak fel adata nemcsak az, hogy az iróasz tal mellett az eléje került ügyirato kat dolgozza föl, hanem, hogy mentül több közvetlen érintkezése legyen a vármegye lakosságának minden rétegével. E tekintetben még intenzivebbe*! akarom fölvenni a kapcsolatot jegyzői karral s rajtuk keresztül ej vidékkel. S amint a jó főszolga-j birónak első kötelességei közé tartozik, hogy mentül többet legyen kint a járásban, úgy én is azon fo^ gok iparkodni, hogy lehetőleg helyszínén győződjem meg a közigazgatásnak mikénti menetéről kisérhessem figyelemmel a falu] beléletét.. . Ha a mostani keserves idők minden vonalon, igy a községi éle^ terén is éreztetik szomorú hatásukat, az még sem vitatható, hogy különösen az utolsó években sok történt közegészségügyi, kulturális és szociális téren a falu javára. Az adott viszonyokhoz mérten és a magam részéről minden esetre azon leszek, hogy mindazon intézmények, melyek a falu jobb egészségét, higiéniáját, kulturális és szociális javát szolgálják, még jobban kiépíttessenek és íejlődésképesek legyenek. Ebben a munkánkban a hivatalosl apparátuson kivül számitok a lelkészkedő papságra, tanítóságra, magára a földbirtokos osztályra, az egész intelligenciára s kérem már eleve jóakaratú támogatásukat. Súlyt helyezek arra, hogy kitűnő főorvosunk s a vármegyei orvosi kar ilyirányú tevékenysége a közönség minden rétegében megértésre találjon. Súlyt helyezek árral is, hogy a szabadoktatási tanfolya-| mok, a népművelésnek e kipróbált és bevált intézményei mentül inj kább elterjedjenek s megtaláljál az utat a nép lelkületéhez s if igazán népszerűek legyenek. E helyről is kérem e tanfolyamok fölkarolását s a népművelési titkárunknak odaadó munkájában való támogatását. Hasonlókép támogatni kívánom a levente intézményt, mint nemcsak a testnevelésünk fontos' és eredményeiben elismerésre méltó mozgalmát, — hanem, mert az a serdülő lelket is megedzi — a további életfeladatokra. Szivet-lelket nemesítő intézménynek tartom a dalárdákat és ezért azoklétesitésétkívánom ott, ahol még nem volnának. Ez alatt azonban nem csupán ifjúsági, de oly dalárdákat értek, melyeknek felnőttek lennének a tagjai. Fontosnak tartom, hogy ott, ahol gazdakörök még meg nem alakul- < tak, mielőbb megalakuljanak,^ szívesen fogok rendelkezésre állni, hogy azok megfelelő népkönyvtárakkal elláttassanak. Különösen fontosnak tartom a hitel- és fogyasztási szövetkezetek alakítását és támogatását. Az ily fajta szövetkezésben mérhetetlen erő rejlik, mely előbb, vagy utóbb, de biKarácsonyra legjobban és legolcsóbban Virág és Szántónál vásárolhat.