ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-12-19 / 207. szám

XXIV. évfolyam, 207. szám. Ára köznap 6, vasárnap 10 fill. Csütörtök, 1929 december 19 Keresztény politikai és társadalmi napilap. * mi • i». • „i 1|> Yy^­r-1 uri—„"rti-ri i'»''" uiVirirri rr'iiwmni Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. A vármegyei tisztújítás Fényes keretek között, a régi szép békevilág emlékeivel gazda­gon folyt &le kedden a vármegyei tisztújítás, amidőn Komárom és Esz­tergom közigazgatásilag egyelőre egyesílett vármegyék törvényható­sági bizottsága az 1929. évi XXX. tc. 68. §-ának 7. bekezdése értel­mében megválasztotta a vármegye új tisztikarát. Mint lapunkban már jeleztük, ez alkalommal teljes biza­lom nyilvánult meg a régi tisztikar iránt s annak valamennyi tagját közfelkiáltással választotta meg a törvényhatósági bizottság. Az ünnepélyes tisztujításról, amely új korszakot nyit meg a vármegye történetében, tudósításunk a követ­kező : A vármegyeház nagytermében ad. e. 11 órát jóval megelőzően már nagy számban gyülekeztek a törvényhatósági bizottsági tagok. Pár perccel 11 óra előtt vonult be a főispán vezetésével a vármegye eddigi tisztikara. Elől ment két hajdú díszben, kivont karddal, utána Reviczky Elemér főszolgabíró ma­gyar nemesi testőri díszruhában, azután dr. Huszár Aladár főispán majd Palkovics László alispán és a főbb vármegyei tisztviselők fényes díszmagyarban, s a többi tisztviselő. A szines menetben ismét kétkivont­kardú hajdú zárta be a sort. A megyebizotljság harsány éljenzéssel fogadta a belépőket, majd ezek he­lyeiket elfoglalták s a főispán a Magyar Hitvallás elmondása mellett megnyitotta a tisztújító közgyűlést. A főispán mindenekelőtt bejen­tette, hogy az örökös tagokká meg­választott megyebizottsági tagok he­lyébe behívta Szántó Géza (Eszter­gom), Zoltán József (Tóváros) és Mi­hályi Endre (Kömlőd) póttagokat, Kelemen Béla ácsi lelkész helyébe pedig, aki tagságát, mint érdekelt­ségi képviselő óhajtja gyakorolni, Vaszary Gyula csémi jószágfelü­gyelőt. Palkovics László alispán ezután maga és a tisztikar nevében beje­lentette, hogy megbízatása lejárt, s a vármegye pecsétjét ün­nepélyesen átadta a főis­pánnak, azzal a tisztikar élén kivonult a teremből. A főispán ezután tiszteletbeli fő­jegyzővé dr. Frey Vilmost, tisztelet­beli főügyésszé dr. Tomanóczy Jó­zsefet (Komárom) kinevezte, akik elfoglalták helyeiket a főispán mellett. A főispán a maga részéről Báthy Lászlót, gróf Eszterházy Móricot és Péntek Pált, a törvényhatósági bi­zottság pedig a főispán javaslatára Ghyczy Elemér, Lőke Károly és Schmidt Sándor tagokat küldte ki a kijelölő választmányba, amely rövid időre visszavonult, hogy a jelölést megejtse. Pár perc múlva kihirdette, hogy a kijelölt választ­mány a pályázatokat felülvizsgálta s az alispáni állásra az egyet­len pályázót Palkovics Lász­lót jelölte, akit a jelenvoltak egyhangú közfelkiáltással vá­lasztottak meg. Ezután sorra következett a meg­hirdetett állásoknak hasonló módon való betöltése, mivel minden állásra kizárólag a régi tisztviselők pályáz­tak. Főjegyzővé Karcsay Miklós, II. fő jegyzőkké Reviczky Gábor és dr. Závody Albin, aljegyzőkké v. dr. Zsiga János és dr. Vizváry Viktor, tiszti főügyésszé dr. Divéky István, árvaszéki elnökké Fekete Rezső, árvaszéki ülnökökké dr. Vécsei Kál­mán, dr. Schleiffer József és dr. Boncz Nándor, főszolgabírókká Ta­tára Troykó Béla, Esztergomba Re­viczky Elemér, Gesztesre Reviczky István, szolgabirákká Maros Antal, Prikkel Mihály. Mihályi Géza, dr. Pékh Gyula, Kálmán Rudolf válasz­tattak meg közfelkiáltással. A főispán ezután törvényben biz­tosított jogánál fogva kinevezte he­lyettes árvaszéki elnökké dr. Vécsei Kálmánt, helyettes tiszti főügyésszé dr. Mattyasóvszky Bélát, majd ki­nevezte a tiszteletbeli vármegyei tisztviselőket, így tb. főjegyzőkké: dr. Reviczky Gábort, dr. Závody Albint és dr. Pázmány Zoltán pécsi tudomány­egyetemi ny. r. tanárt. Tb. főszolgabirák lettek: Maros Antal, Prikkel Mihály, Mihályi Géza, dr. Pékh Gyula, dr. Vécsei Kálmán, dr. Zsiga János. Tb. szolgabirák: Galambos Imre, Mattyasóvszky Dénes,Kállay György. Tb. főügyészek: Bakonyi Adolf, Berényi Zoltán, Both Kornél, Fo­gassy Kázmér, Garzuly József, Gróh József, Kőműves László, Mattya­sóvszky Béla, Mocsy Aba, Pogány Jenő, Popper Dezső, Szabó Kálmán, Szentiványi Géza, Troykó Imre, To­manóczy József, Virágh Zsigmond, Walter Károly, Wimmer Károly, Wiplinger Ödön, Burger Árpád, Bur­ger Sándor. Tb. főorvosok: Schleiffer Mátyás, Stockinger János, Berényi Zsigmond, Gönczy Béla, Vándor Ödön, Föl­dessy Tibor, Jenny Géza, Paletta Viktor. Tb. járásorvosok: Balassa Sán­dor (Kisbér), Csics György (Tata), Inkey Gusztáv (Tóváros), Gyémánt Jakab (Szőny), Rogrün Jenő (Dorog), Szemző Kázmér (Bánhida), Tulassay József (Piszke), Weiner Dávid (Tó­város.) A megtörtént összes választások után a küldöttségileg meghívott al­ispán a vármegyei tisztikarral együtt nagy ováció közben ismét megjelent a teremben. Előbb az alispán tette le a hivatalos esküt s ismét megkapta a főispán szép beszéde mellett a vármegye pecsét­jét, majd a tisztikar és a kinevezett tisztviselők tettek esküt. Az új tisztikart Báthy László és Garzuly József üdvözölték, majd az alispán mondott nagyszabású beszédet, melyet lapunk legköze­lebbi számáhan ismertetünk. A közgyűlés ezután áttért a tárgy­sorozat további pontjaira, a kisgyű­lés, a központi választmány és az adófelszólamlási bizottság választá­sára, mely után a Himnus elének­lésével déli 2 órakor zárult az em­lékezetes tisztújítás. A vármegyei kisgyűlés, a központi választmány és az adófelszólam­lási bizottság tagjai A kisgyűlés tagjai: A legtöbb adót fizető választottak közül: Rendes tagok: Dr. Báthy László, Réhling Konrád, Schmidt Sándor, Thaly Dezső. Póttagok: Gr. Zichy Ernő, dr. Gróh József, Bleszl Ferenc, Galambos János. Az összes választók által válasz­tottak közül: Rendes tagok: Mátéffy Viktor, dr. Végh Kálmán, Vitáris Dániel, Vida Jenő. Póttagok: Dr. Mike Lajos, dr. To­manóczy József, Komjáthy Aladár, Tribolt László. Az érdekképviseleti tagok közül: Rendes tagok: V. Szivós-Waldvo­gel József, Mayer Mihály. Póttagok: Körmendy Károly, Eggenhoff er Jenő. Általánosságban: Rendes tagok: Dr. Fehér Gyula, gr. Eszterházy Móric, Ghyczy Ele­mér, Péntek Pál, Lózert Kálmán, Löke Károly, gr. Dégenfeld Sch. Ottó, dr. Frey Vilmos, dr. Garzuly József, Keleti József. Póttagok: Hulényi Győző, Szijj Bálint, Csanády László, Pethő Nán­dor, id. Noll Miklós, Etter Ödön, Ma­jor László, Dóczy Ferenc; dr. Mattya­sóvszky Béla, v. Vértes István. Központi választmány : Csanády László bányaigazgató Tokod, ifj. Péntek Pál orszgy. képv. Ács, gróf Zichy Ernő nagybirtokos Ács, dr. Divéky István vm. t. fő­ügyész Esztergom, Fekete Rezső vm. árv. elnök Esztergom, dr. Garzuly József ügyvéd Tata, Hajdú István ny. jószágigazgató Esztergom, dr.Gróh József ügyvéd Esztergom, Galambos János földbirtokos Tata, Ghyczy Elemér földbirtokos Szentmihály pt., Tribolt László kisbirtokos Bókod, Lőke Lároly ref. esperes Szomód, Lózert Kálmán földbirtokos Kis­igmánd, Major László magánzó Tata, Mayer Mihály kisbirtokos Nyergesújfalu, Mátéffy Viktor orsz. képviselő Esztergom, dr. Mike Lajos kir. közjegyző Esztergom, Locher János kisbirtokos Kirva, dr. Reviczky Gábor vm. II. főjegyző Esztergom, Schmidt Sándor bányaigazgató Do­rog, Szijj Bálint felsőházi tag Nagy­igmánd, dr. Frey Vilmos orsz. képv. Esztergom, dr. Závody Albin vm. IL főjegyző Esztergom, v.dr. Végh Kál­mán államtitkár Budapest, Vaszary Gyula jószágfelügyelő Csém puszta, dr. Virágh Zsigmond ügyvéd Tata. Adófelszólamlási bizottság: Esztergom sz. kir. megyei város és az esztergomi járás területére. Rendes tag: Csanády László bánya­igazgató Tokod. Póttag: Meszes Ferenc kisgazda Esztergom. Komárom sz. kir. megyei város és a gesztesi járás területére: Rendes Tag: Ghyczy Elemér föld­birtokos Szentmihály puszta Póttag: Pungor Lajos ny. Máv. raktárfőnök Komárom. Tatai járás területére: Rendes tag: Mayer Antal kis­gazda Szomód. Póttag: Galambos János ny. táblabíró Tata. Vasárnap meg­nyílik a Népkonyha Mátéffy Viktor prépost-plébános, országgyűlési képviselő gondossága és az Esztergomi Szent Erzsébet Egylet nemes agitáció ja immár any­nyira juttatták a Népkonyha ügyét, hogy vasárnap megkezdheti műkö­dését. Illetékes helyről nyert értesülé­sünk szerint a Népkonyha f. hó 22-én megnyílik. Az ünnepélyes megnyi­tás délben lesz a Szegényházban. A népkonyha tehát megnyílik, de hogy további működését mi­nél intenzivebben folytathassa, a megértő közönség állandó támoga­tására is szükség van. A nagy nyomorúság nagy szociá­lis munkát és áldozatot kíván. Bőrkesztyű 4W, bársonygalléros hócipő 9 50) zsebkendők, asztal­nemüek, sapkák, kalapok, angol­harisnyák közismert olcsósága — BALOG-nál Mindennemű télikabátok, öltönyök, ruhák, kötények, fehérnemüek legolcsóbbak BÄLOßMÄL

Next

/
Thumbnails
Contents