ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-11-14 / 177. szám

Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Komárom-Esztergom vármegye régi közigazgatási bizottságának utolsó ülése Komárom és Esztergom közigaz­gatásilag egyelőre egyesitett várme­gyék közigazgatási bizottsága régi összetételében és eddigi jogkörének birtokában kedden, f. hó 12-én utol­jára gyűlt egybe a vármegyeháza kistermében. A tagok teljes szám­ban megjelentek. Az ülés megkez­désekor az elnöklő dr. Huszár Ala­dár főispán meleg szavakkal nyi­totta meg az utolsó ülést és köszö­netet]mondott a közigazgatási bizott­ság minden egyes tagjának azért az odaadó és szakszerű támogatá­sért, melyben hosszú idők óta ré­szesült. Megállapította, hogy mélyre­ható ellentétek sohasem voltak a közigazgatási bizottság tag­jai közt s minden ügyet ba­rátilag, legteljesebb egyetér­téssel sikerlilt mindig elin­tézniök. Ezentúl megváltozik a közigazga­lási bizottság is és az 1929. évi XXX. t.-c. értelmében megszűnik mint fellebbviteli fórum ; magánosok ügyei ezután az alispánhoz fognak tar­tozni, aki személyes felelősség mel­lett intézi azokat. Az új összetételű közigazgatási bizottság ezután kizá­rólag csak közügyekkel foglalkozik. Nyugodtan megállapítható, hogy ez az Intézmény bevált, belenyúlt a vármegyei közigazgatás minden vonatkozásába s a vasúti menetrendektől kezdve a legmaga­sabb ügyekig volt a közigazgatási élet tengelye. Ez a hivatása ezután is meglesz. Beszédét a főispán azon óhajjal fejezte be, hogy vajha azok a ki­váló közéleti férfiak, .'akik a köz­igazgatási bizottsági tagságot eddig közmegelégedésre betöltötték, ez­után is résztvennének a fontos köz­érdekű munkában s legközelebb, mint a bizottság új tagjait látná viszont. Az éljenzéssel fogadott beszéd után az alispán havi jelentése szá­molt be az elmuit október havi ne­vezetesebb eseményekről. A mult hóban megkezdődött törvényhatósági bizottsági választások nagy élénkséget és érdeklődést vittek a vár­megyei életbe. Az összeredmény csak a novem­ber hó folyamán lesz áttekinthető. Kimagasló esemény volt október hóban Császár községben a hősi szobor leleplezés, melynek fényét József kir. herceg magas megjelenése is emelte. Az alispán a szoborra a vármegye nevében koszorút he­lyezett. Október 20-án leventeverseny volt mintegy ezer levente részvételével és sikeres szereplésével Dorogon. Ugyanaznap Kocson szép sikert és örvendetes haladást felmutató állat­dijazás volt, majd Vértesszőllősön iskolaszentelés. Az alispán mind a három helyen megielent. A városi és községi élet köréből felemiitette a jelentés, hogy elkészült Komárom sz. kir. megyei város pompás szék­háza, melybe a pénzügyigazgatóság már be is költözött, míg a városi hiva­talok e hó elején költöznek át. * A rendes tárgysorozat folyamán Szomód község panasza foglalt le hosszabb időt az u. n. Bikoli Járok szabályozásának költségei tárgyá­ban. A község érdekében Lőke Ká­roly ref. esperes szólalt fel. Palko­vics László indítványára a közigaz­gatási bizottság a pénzügy- és föld­mivelésügyi miniszterekhez fordul segélyért, mivel a község a ráeső költségek megfizetését nem birja. Dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelő jelentéséből örvendetesen vette tu­domásul a közigazgatási bizottság, hogy Dorogon üj, 4 tantermes szép iskola épült megfelelő tanitói lakásokkal az épülő új bányatemplom közelé­ben. Indítványára a közigazgatási bizottság elismerését és köszönetét fejezi ki Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos, dorogi bánya­igazgatónak, akinek nagy része van az iskola létesítésében, t Bejelentette a kir. tanfelügyelő, hogy a téli hó­napok elkövetkezésével vármegyeszerte megindul az iskolánkivüli népművelési munka. Analfabéta tanfolyamok Tó váro­son és Banán, Szabad Egyetemek Esztergomban és Tóvároson lesznek. Utóbbi helyen felkérésre a kir. tan­felügyelő is tart előadást. Népművelő előadássorozatok csaknem minden községben tartatnak. örömmel vette tudomásul az ülés azon bejentést is, hogy a vall. és közoktatásügyi miniszter iskolánki­vüli egyéneknek eltiltotta az iskolák­ban belépődíjas előadások tartását, valamint azt is eltiltotta a kultuszminiszter, hogy az iskolákban az isko­lás gyermekek takarítsanak s ugyancsak gyermekek hordják az iskola téli fűté­sére szolgáló tűzifát. Gróf Eszterházy Móric a tatai já­rás útjainak javítását sürgette meg az államépitészeti hivatal vezetőjé­nek havt jelentése során. Különösen Szomód, Oroszlán, Kecskéd és Hé­reg útjainak rendbehozatalát kéri. Ujszászy Imre kir. műszaki taná­csos előterjesztésére 20.000 pengőt utalt ki a bizottság a vármegye te­rületén levő 40 életveszélyes bukkanó ki­küszöbölésére, melyek egyikén legutóbb halálos baleset is történt. A költségekre a várm. közúti költségelőirányzatban van fedezet. A vármegye népének nagy nyo­morára vall, hogy kilenc község elöljárósága ellen kellett a közigaz­gatási bizottságnak a felelősséget kimondania a közadók hiányos be­hajtása miatt. Az ülés aMéli órákban ért véget. Éjjeli szolgálatot november hó 9—15-ig a hercegprimási „Fekete sas" gyógyszertár (Ferenc József-út) teljesít. A hercegprímást díszdokto­rává avatja a budapesti Páz­mány Péter Tudományegyetem. Dr. Serédi Jusztinián biboros-herceg­primást a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tanári kara tu­dományos érdemei elismeréséül dísz­doktorává avatja. A doktorráavatás a hagyományos szertartások között szombaton, f. hó 16-án lesz Buda­pesten, amely alkalomból a főpász­tor a fővárosba utazik. A nürnbergi vendégek csütörtö­kör reggel dr. Berezel Jenő buda­pesti alpolgármester vezetésével vá­rosunkba érkeznek, és tisztelegni fognak a hercegprímásnál, majd megtekintik a nevezetességeket. Papi konferencia. Az esztergomi kerületi papság f. hó 14-én a sze­mináriumban konferenciát tart, ame­lyen a biboros-hercegprimás is részt­vesz. Az értekezlet előadói dr. Babura László prelátus-kanonok és dr. Záborszky István theologiai tanár lesznek. Iskolaszentelés Tokodon. Hét­főn, szent Márton püspök ünnepén, Tokod község búcsúnapján nagy ünnepélyességgel szentelték fel To­kodon az új hattantermes, emele­tes róm. kath. elemi iskolát. A szép épületet Pfalz és Szenté építészek készítették a község költségén, amelyhez az állam is 50.000 P-vel járult. A község ünnepe délelőtt ünnepi szentmisével kezdődött, ame­lyen dr. Lepold Antal prelátus­kanonok, főegyházmegyei főtanfel­ügyelő mondott hatásos szentbeszé­det a keresztény gyermeknevelés fontosságáról. Majd a jelenvolt hi­vek, az eső dacára, körmenetben vonultak az új iskolához, amelyet Lepold prelátus a szokásos SZertar­^w^ ^^w^A^»** 1 ^«* tások közt szentelt meg. Az iskolá­ban a tantestület rendezésével szép iskolai ünnepély volt, melynek ke­retében a szentelést végző főtan­felügyelő szép beszédben mondott köszönetet a község áldozatkész közönségének, az iskolaszéknek és az iskolaszék buzgó elnökének, dr. Torna Imre plébánosnak, továbbá a kultuszminiszternek, a község elöl­járóságának, az építészeknek s mind­azoknak, akik a szép új iskola lé­tesítéséhez bármily irányban is hoz­zájárultak. Az ünnepélyen Palkovics László alispán, dr. Frey Vilmos or­szággyűlési képviselő, Reviczky Ele­mér főszolgabíró és Borz Lajos kir. s. tanfelügyelő vettek részt váro­sunkból Lepold dr. prelátuson ki­vül. A környék is képviselve volt a szép ünnepségen. Az iskola meg­áldása után a jelenvolt előkelősé­gek tiszteletére Bellus Béla főjegyző adott ebédet, amelyen több felkö­szöntő hangzott el. A tokodi új is­kola egyike Esztergom vármegyében a legszebb elemi iskoláknak, amely új, erős vára lesz a magyar műve­lődésnek. Az orvosszövetség részéről dr. Gönczy Béla kerül a törvény­hatósági bizottságba. F. hó 9-én az orvosok is megválasztották ér­dekképviseletüket a megyebizott­ságba és a választás eredménye­képen az orvosszövetség részéről dr. Gönczy Béla egészségügyi fő­tanácsos, igazgató-főorvos került be rendes tagnak Komárom-Esztergom­vármegye új törvényhatósági bizott­ságába. Ács község új főjegyzője. Az alispán bejelentette a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén, hogy a komárommegyei Ács községben a megüresedett községi főjegyzői ál­lásra egyhangúlag Tarcsy Gyula volt banai főjegyzőt választották meg. Az új tőrvényhatósági bizott­ság alakuló közgyűlése. Komá­rom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék most megválasztott új törvényhatósági bi­zottsága alakuló ülését f. hó 19-én fogja megtartani a vármegyeháza nagytermében, amelyen a különféle bizottságokat fogja megválasztani. Tragikus halál. Schveiczer Vil­mos férfiszabó-mester neje, Schwei­czer Vilmosné sz. Uhlárik Erzsé­bet f. hó 12-én este 9 órakor életé­nek 39-ik, boldog házasságának 19-ik évében, rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó 14-én d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temető­kápolnájából. Az engesztelő szent­mise áldozat ugyanaznap d. e. 9 ó. lesz a kegyúri plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatva. A tra­gikus körülmények között elhunyt úriasszony és családja iránt a vá­rosban általános a részvét. Beszélgető órák a Kaszinóban. Az Esztergomi Széchenyi Kaszinó értesiti tagjait, hogy ezentúl a tél

Next

/
Thumbnails
Contents