ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-10-02 / 141. szám
RGOM KERESZTÉNY POLITIKAI ES TÁRSADALMI NAPILAP. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési ára egy hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre né* pengő. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő Homor Imre. Gábriel István, Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30. szám alá küldendők. —Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Emlékezzünk csak vissza azokra a tiz év előtti forrongó vármegyeházi gyűlésekre, amikor a nyiltszini világnézeti harcok idejét éltük és amikor a lecsöiadesebb, leghiggadtabb esztergomi ember is talpon volt véleményével, meggyőződésével, hitével, mert érezte, hogy mindnyájunknak érdeke az, hogy lelki és anyagi értékeinket stabilizáljuk és megvédjük minden veszedelemtől, amely az 1918-as és 19-es esztendők uralomratört demokrataszellemi és októbrista-agitációs világából fenyegetett. Emlékezzünk csak vissza azokra a forrongó napokra, amelyek ma már emlékeink közé sorakoztak és úgy látszott, hogy soha többé vissza nem térhetnek a való magyar életbe ! De vigyázzunk ! Nem szabad túlságosan elbizakodnunk ! A demokrata-szellem és az októbrista-agitáció még nem adta fel a küzdelmet, csak a magyar társadalom él abban a meghitt tudatban, hogy mégsem jöhet többé a veszedelem ^s nincs is szükség szervezkedésre ! Lám a demokrata-szellem és az októbrista-agitáció azóta tervszerűen dolgozott, megkerülte szépen a világot, odabújt a Trianon mögé, aztán beférkőzött a magyar revizió gondolatába, üzentet Rothermereval, azután így a revizió mezébe öltözötten kezdi a nyilt harcot az országban és Baltazár torkán át megfújta a harsonát! Vigyázzunk, vigyázzunk ! ••••••••••••• • ••••••••••••• Nincs változás sem az EsztergomBudapest sem az Almásfüzitő felé közlekedő vonatok menetrendjében Vasárnap, október 6-án új vasúti menetrend lép életbe a Magyar Királyi Államvasutak és a Magyaror szagon üzemben levő vasutak vona1 iin. Megállapi4hattuk, hogy sem az Esztergom—Budapest közötti, sem az Esztergom—Almásfüzitő közti vonatjáratoknál semmifele változás nem törtónt, úgyhogy ezen viszonylatokban a nyári menetrend továbbra is használható. Hasonlókép nem változott lényegesen a Dorog—Leányvár— Csév, Dorog—Esztergom, Dorog— Annavölgy viszonylatokban sem. A részletes menetrendet lapunk egyik legközelebbi számában közöljük. Iskolahegedűk, és az összes hangszerek, valamint azok alkatrészei a legolcsóbban Oiegler hangszerkészítő' mesternél sze/ezhetó'k be. Hegedűk 12 pengért és feljebb; hangszerek javítását vállalom A .Névtelen Hősök III. Stafétáját" rendezi meg október 6-án Esztergom város testnevelési bizottsága Esztergom szab. kir. megyei város testnevelési bizottsága október 6 án délelőtt 11 órai kezdettel megrendezi a vároeon keresztül a „Névtelen Hősök III. stafétáját." A verseny "iránt nagy az érdeklődés nemcsak a városban, pianem a környéken is. Már javában folynak a benevezések és ai eddigi benevezések szerint körül belül négyszáztíz versenyző vesz részt a kegyeleti stafétafutásban A verseny távja 3380 méter és a4 utronal a Hősök szobrától a Simor János utcán, a Rákóczy-téren, a Ferenc József-úton, a Primás-téren, onÉjjeli szolgálatul szeptember 28-tól okt. 4-ig a Rochlitz örökösök gyógyszertára teljesít. A hercegprímás Zalaegerszegen. Dr. Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás f. hó 6-án, vasárnap Zalaegerszegen felszenteli a Notre Dame-apácarend új zárdaiskoláját. A város nagy előkészületeket tesz az egyházfejedelem méltó fogadtatására. A programm szerint a főpásztor f. hó 5-én vonaton érkezik Szombathelyre, ahol éjtszakára a püspöki várban száll meg. Másnap reggel Mikes püspök kíséretében autón megy Zalaegerszegre, ahol a diszkapunál a vármegye vezetősége fogadja. A zárdaiskola megáldása után délben 1 órakor a zárdában lesz diszebéd a hercegprímás tiszteletére. Halálozás. Nagy gyász érte dr. Torna Imre tokodi plébánost- édesatyjának, Torna Gábornak elhunytával, aki_ szeptember 29 én délután 72 éves korában költözött az örök hazába. Temetése szerdán d. e. fél 10 órakor a tokodi templomból lesz. Új lap a vármegyében „Komárommegyei Hírlap" cimmel szeptember 28-án Komáromban hetilap jelent meg Becskó József szerkesztésében, amely szombatonkint jelenik meg. Beköszöntőjében hirdeti, hogy Komáromnak, ennek a magyar oldali városcsonknak tiz évi küzdelem után meg nyilott a joga ahhoz, hogy mint szabad királyi város tovább élje azt az életet, melyet eleddig egy patinás, ősi nagy magyar város folytatott. A lap célja, hogy Konárom városnak az utolsó tiz tsztendöban kifejtett SZÍVÓS, céltudatos munkája után új, vállvetett küzdelmekben legyen támogatója. Az első terjedelmes szám biztató hitet kelt bennünk, hogy a lap gyakorlott tollú, fővárosi lapoknál kipróbált kvalitású, ambiciózus szeikesztője tovább is méltón fogja nan a Kolos hidon át tovább a Mária Valéria-úton, a Horthy-hidon át a Szt. Lőrinc és Kossuth-utcákon keresztül a Hősök szobráig tart A versennyel kapcsolatban ünnepség is lesz a Hősök szobránál, amely alkalommal Antóny Béla dr. polgármester fogja az ünnepi beszédet mondani. A versenyt követő ünnepségen fogják kihirdetni az eredményeket, ekkor fogják a győztes csapatokat Wdisziteni éremmel. A részletesebb tudnivslókról még következő számainkban irunk. „Klapka Gryörgyök ós Jókai Mórok régi, dicső komáromi?ágát" ápolni ós éleszteni a komáromiakban és a komárommegyeiekben. A lapban közölt értékes nyilatkozatokból kiviláglik, hogy a közönség már régtől szomjazta a helyi lapot s azt bizonyára meg is fogja becsülni és felvirágoztatni. Örülünk, hogy nehéz újságírói munkánkban a testvér vármegyében új osztásosunk akadt s hisszük, hogy a legteljesebb egyetértésben együtt szolgálhatjuk a megcsonkított kettős vármegye érdekeit a hittel várt magyar feltámadás reményében. Pintér Elek ünneplése Tatatóvároson. A mult vasárnapon meleg szeretettel ünnepelték a tataiak, főképen a tatai piarista gimnázium volt növendékei Pintér Elek főigazgatót ötvenéves jubileuma alkalmából. Ötven évvel ezelőtt jött Pintér Elek Tatára az akkori négyosztályos gimnáziumhoz. Azóta a nemzedékek egész sorát bo csátotta az életbe Pintér Elek tanár és igazgató, majd főigazgató és a négyosztályos intézetből nyolcosztályos gimnáziumot fejlesztett. Szentgyörgymezö ünnepe c. mult számunkban megjelent cikkünkkel kapcsolatban még pótlólag készséggel jegyezzük meg, hogy a szentgyörgymezői kath. Olvasókör termének színpadi részén az általános figyelmet ós meglepetést keltett, gyümölcsökből ügyesen összeállított koronát Iladanovits József szentgyörgymezői gazda készítette. Uj érettségi vizsgálati rendszeren és további iskolareformokon dolgoznak a kultuszminisztériumban. A kultuszminisztériumban most dolgoznak a népiskolák tantervéhez csatlakozó utasításon és a továbbképző gazdasági népiskolák további feljesztésén, valamint az új középiskolai és tanítóképzői rendtartáson. A folyó tanév legfontosabb programmpontja az új érettségi vizsgálati utasítás. Az ezidei iskolaév végén már az új rendelkezés szerint fognak az érettségi vizsgák lefolyni. Az új rendelkezés nem fogja szigorítani az érettségit. A tendencia 'Malom I szerkesztője tovább is méltón fogja szigorítani az érettségit. A tendencia jó télikabátok igazán olcsón csak Balo az, hogy külföldi mintára a matúra több lehetőséget nyújtson arra, hogy a diákok speciális hajlamai ós tehetségei figyelembe vétessenek. A háború óta Európa összes államaiban nagyszabású modern iskolareformokat hajtottak végre és mindenütt azt tartották szem előtt, hogy a tanterv ne uniformizálja a tanítást. Az új magyar szabályrendelet a külföldi modern elveknek figyelembevételével fog elkészülni. A tuberkulózis elleni védekezés az újabb időknek egyik legfontosabb feladata. Orvosi kutatások, tapasztalatok és tanácsadások hasznos és értékes eszközt jelentenek abban a küzdelemben, mely a tüdő vész rombolóerejének meggátlását célozza. „A tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület Huszonötóves Története" címen a tüdővész elleni védekezésről, illetőleg annak vasmegyei történetéről munka jelent meg, mely 3 pengőért a városi kiadóhivatalban kapható. Akiket a munka érdekel, azt ugyanott 3 pengő befizetése ellenében átvehetik. Csütörtökön jönnek Esztergomba a boroszlói egyetemi tanárok. Ujabb értesülésünk szerint a boroszlói egyetemi tanárok, akik most a fővárosban tartózkodnak és hozzánk nevezetességeinkmegtekintését is programmjukba vették, csütörtökön a reggel 9 óra 45 perckor érkező pesti vonattal érkeznek Esztergomba több pesti egyetemi tanár kíséretében. Tánciskolái értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy az évek óta szokásos őszi tánctanfolyamokat október hó 8-án, kedden este 8 órai kezdettel a Magyar Király-szálloda nagytermében megkezdem. Beiratkozni lehet minden vasárnap, kedden és csütörtökön este 8 órától kezdve. — Minden vasár- és ünnepnap össztánc. — Szives pártfogást kór : Zachey Ilus oki. tánctaüitónő. A Kerékpáros Kör tagjait felkérem, hogy f. hó 3-án, csütörtökön este 8 órakor a Legényegyletben — sürgős megbeszélésre — okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Elnök. Betördösik a tisztiüdülő üvegházának ablakait. Feljelentés érkezett a rendőrségre, hogy a tisztiüdülő üvegházának ablakait ismeretlen tettesek, többnyire éretlen suhancok, csinytevósből már hosszabb idő óta kövekkel bedobálják s az ablaktáblák kitörése által jelentékeny kárt okoznak. A nyomozás megindult a tettesek kézrekeritósére, Turisták figyelmébe! Szerdán, október hó 2-án este fél 9-kor a Fürdőszállói Otthonban egyesületi (nem dalárdái) összejövetel lesz. Elnökség. A hadirokkantak, özvegyek és árvák országos nemzeti szövetsége tegnap tartotta Budapesten tisztújító közgyűlését, amelyen megtárgyalták a hadirokkantak panaszait ós azok orvoslási módját. A szövetség 42 csoporttal, harminchat fiókkal működik 122.842 tag érdekében. Mozgalmat g ii á 1.