ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-08-20 / 105. szám
RGOM KERESZTÉNY POLITIKAI ES TÁRSADALMI NAPILAP. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési ára egy hőnapra 1 p n ngő 40 fillér, negyedévre négy pengő. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő Homor Imre. Gábriel István. Kéziratok, és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Szent István királyra kaptuk meg a kormányzó úr Őfőniéltóságától a csepeli szózatot, amely száznegyven hősi halott emléke mellől hangzik szét az országban. Esztergomba is eljut ez az államfői szó, és békét, megértést hirdet az egyes társadalmi osztályok között, a szellemi és testi munkás együttes küzdelmét a szebb magyar jövőért, Magyarországért. Ez a Magyarország pedig Szent István király Magyarországa. A kormányzói szózat egybehangzik tehát minden magyar ember Szent István-napi imádságával: „Hol vagy István király, Téged magyar kivan, gyászos öltözetben Teelőtted sirván." Amikor Szent István szelleme után sírunk, akkor Szent István Magyar országát akarjuk. Magyar embernek szebb álom nem adatik Szent István Magyarországánál. Kilenc évszázaddal ezelőtt innen szövögette terveit és innen alkotta meg Szent István király az ő Magyarországát. Ma ugyaninnen — álmodjuk ezt az országot és küzködve dolgozunk, hogy mégegyszer megalkothassuk. Szent István Magyarországába ál. módjuk bele a mi szép Esztergomunkat is. Mi külön is tele vagyunk szép álmokkal és ideálokkal, amikor Szent István szülővárosának, ennek a szép Esztergomnak jövőjéért tervezgetünk, dolgozunk. Álmodozásaink és tervezgetéseink közben azonban nem szabad elszakadnunk a lehetőségektől és azért tartjuk most is szellemi vezérünknek a nagy Prohászkát, hogy amikor álmainkat szövögetjük, ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek munkája és verítéke nyomán a szebb jövő felépül. Hirdetjük ezt a sok munkát és verítéket, hirdetjük még a legszegényebb polgár áldozatát is, amely megbecsülendő, mértékadó és határmutató a tervezgetések könnyűfutású pályáján. Nem azért hirdetjük, hogy elkeseredjünk, hanem azért, hogy önérzetünk legyen és biztos eredményekért dolgozzunk, amelyek nem ugyan máról holnapra, de a gondviselésszabta szenvedések türelmes levezeklése után meghozzák a szép Esztergomot Szent István Magyarországában. •••••••••••••••••••••••••••• Intézeti szövetek és vásznak legolcsóbb beszerzési forrása Illés Sándorcégnél, Széchenyi-tér. Az esztergomi Szent István' napi ünnep sorrendje Előző' este : Harangzúgás hirdeti az ünnep beköszöntését. — Szent István születéshelyének megvilágítása. Reggel fél 9 órakor : Leventék zenés felvonulása a főszékesegyházba. Heggel 9 órakor: Ünnepi zenés nagymise a fószékesegyházban, melyen dr. Breyer István felszentelt püspök pontifikál. Utána Szent István király születéshelyét a város közönsége nevében dr. Antóny Béla polgármester megkoszoDélután 4 ói ákor: Úszóverseny a Kisdunán a folyambajnokságért. Rendező : Kőhalmy László. (A résztvevő versenyzők kéretnek pontban fél 4 órakor a Move Esztergomi Hajós Egylet előtt megjelenni!) Sportverseny a szigeti pályán. D. u. fél 5 órakor: Körmenet a Bakács-kápolnából a vaskapui Mária' szoborhoz. Este 8 órakor: Szent István szüle tési helyének megvilágítása. ruzza. vvvvvyvvvvvvvvvvvv^nrrvvvv^^^ A vasárnapi kerékpáros verseny fővárosi viszonylatban is figyelmetkeltő eredménnyel zárult Szent István-nap reggelén az első díjért újból indul a holtversenyben maradt két versenyző Mint jeleztük, a nemrég újjáalakult Esztergomi Kitartás Kerékpáros Kör vasárnap tartotta a Szent István-napi ünnepségek egyik érdekes programmpontját alkotó versenyét, amely mindvégig megérdemelt érdeklődés közben folyt le ós a fővárosi viszonylatban is figyelmetkeltő eredménnyel zárult. A távverseny pontban reggel 7 órakor kezdődött. E versenyre a kör tagjai közül öszszesen 25-en jelentkeztek. A versenyzők a Dorogi-úti volt vámháztól indultak s útvonaluk Dorogig a budapesti országút volt; Dorognál a bécsi országútnak fordultak s Tatnál a TátEsztergom közti úton jöttek vissza. A cél a Táti-úti vámháznál volt. A megtett út 22 km. Az indítások percenkint történtek. A küzdelem holtversennyel zárult, amennyiben Madarász Béla és Sipeki ítezső egyaránt 41 p. 23 másodperc idő alatt futották be a 22 km.es utat. Az első dijat, — mely egy kerékpározót ábrázoló ezüst szobor, — nem lehetett igy kiadni, ezért a versenybizottság abban állapodott meg, hogy Szent István-nap reggelén 7 órakor a két versenyző ismét futni fog ugyanezen az útvonalon. Az utolsó versenyző 54 perc 5 másodperc alatt ért a célhoz. Ketten feladták a versenyt kimerültség miatt. A harmadik dijat (nagyezüst érem) Tereczi József, a negyediket (kisezüst) Trexler József, az ötödiket (kisezüst) Kaszner László nyerte. Nagy bronz érmet kaptak: Moravek József és Kántor József, kisbronzérmet: Horváth Károly, Kovács £Jenő, Albert Gyula, Kovács István és Kuti Béla. A városi versenyek. A délelőtti távverseny résztvevői délután a Kath. Legényegyesületben gyülekeztek ós pontban 6 órakor szép zárt sorokban vonultak fel a Széchenyi-térre, hogy a városi versenyekben résztvegyenek. A nagyközönség, amelyet a leventezenekar közkedvelt játéka is nagyszámban vonzott a versenyre, élénk érdeklődéssel sorakozott fel a verseny útvonalán. A Szentháromság szobor előtt a versenybizottság asztalánál, amelynél dr. Antóny Béla polgármester élén több előkelőség jelent meg, kiállították a versenydijakat, melyeknek számos szemlélője akadt. A versenyzők a Rochlitz-gyógyszertár sarkától indultak s a Deák Ferencutcán, a Plébánia- ós a Bottyán Jánosutcákon át érkeztek vissza a kiindulási ponthoz. A fó'verseny nagyezüst érmét Moravek József, kisezüstjót Sipeki Rezső, nagybronz érmét Albert Gryula nyerte meg. Akik a tárversenyen nem nyertek dijat, a Jialadók versenyét futották meg. Ebben első lett Stefanidesz Ferenc, a második Kaszner László. (Mindkettő nagyezüst érmet nyert) Kisezüst érmet nyertek : Puiz János és Muzslai László, nagybronz érmet: Kaszner János és Rostás Pál, kisbronz érmet: Sipeki Rezső, Horváth Károly és Túri Dezső. Igen érdekes volt az akadályverseny is, amely abból állt, hogy a verseny útvonalán 5 helyen vékony zsinórt húztak át s a versenyzőknek ezeknél leszállva át kellett kerékpárjukat emelniök. A versenyt sorrend szerint Albert Gryula, Kaszner László, Muzslai László ós Moravek József nyerték meg, akik szintén éremjutalomban részesültek. A legnagyobb tetszést azonban a lassúsági verseny aratta, amelynek pályája s póstasaroktól a Rochlitzsarokig terjedt. E verseny dijait sorrend szerint ajiövetkezők érdemelték ki: Kántor József, Sipeki Gryula, Szálai József, Panák Imre, Trexler József A főnyerteseket a közönség mindannyiszor lelkesen ünnepelte. Dr. Antóny Béla polgármester ezután szép beszéd kíséretében sajátkezüleg tűzte fel a nyertesek érmeit. Majd a Himnus eléneklése vei ért véget a szép versenyzés. Elismeréssel kell ez alkalommal megemlékeznünk Merényi Gyuláról, a kerékpáros kör elnökéről, akinek lelkesítő munkássága kerékpározóinkat az egyesülésben rejlő fegyelmező és tettekre serkentő erő segítségével ily szép eredményhez juttatta. Benedek Elek halála Benedek Elek, a nagy magyar mesemondó, aki több erdélyi iró társaságában alig néhány hónapja még itt járt Budapesten, sőt egyik erdélyi jóismerőse látogatására Esztergomban is megfordult, mint részvéttel értesültünk, hetven óveg korában Kisbaconban hirtelen elhunyt. Halála őszinte megilletődést ós részvétet kelt minden magyar emberben, aki az utolsó 40 éven belül végezte iskoláit, mert Benedek Elek meséiből, Írásaiból kezdte megismerni meg azt a csodás világot, amelynek magyar képzelet a neve, s amelyhez mindig szeretettel fordulunk, amikor a jelennek keserűségei elkedvetlenítenek. A magyar vizipólócsapat nagy győzelme a világbajnok németek felett a Császárfürdöben 7 : l-es arányban zárult s ezzel a szenzációs játékkal a magyar vizipólóvilághegemóniát visszaszerezte. A győztes magyar csapatot a kormányzó úr Őfőméltósága is meleg szavakban üdvözölte. Itt emiitjük meg, hogy a vizipóló-mérközés előtt folyt le az ifjúsági 3X50 m es meghivási staféta verseny, amelyre MUSz a 8 fővárosi ifjúsági stafétán kivül vidékről csak Esztergomot hivta meg. Ezt a versenyt 1 perc 47.4 mp-es kitűnő idő vei az esztergomi csapat nyerte meg, mely Vassel—Vermes—Kemény felállításában szerepelt. A vatikáni államban született második új állampolgár is fiú. Gitta di Vatican óból jelenti az „j^sztergom" tudósítója : A pápa, aki augusztus első tíz napjában még számos audienciát tartott, elhatározta, hogy a hónap hátralevő részében pihenőt tart. A kardinálisok legnagyobb részt már meg is kezdték szabadságukat. A pápa utazási terveiről egyelőre nincsen szó. A városban egyébként most született meg a második uj állampolgár. Épp úgy, mint az első vatikáni államban született gyermek, ez is fiú. Intézeti ruhaszükséglelek legolcsóbb forrása BALOG LASZLO DIVÄTARUHÄZÄ.