ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-07-07 / 70. szám
Mit dobolnak? A. mentőautó igénybevétele. A közönség tudomására hozzuk, hogy a mentőautó és a mentők első segélynyújtási ténykedése teljesen díjtalan, a betegszállításért a mentőállomás a város belterületén fix összeg, a városon kivül kilomóterenkint 50 fillér Vagyonos betegek bélyegtelen nyugta ellenében a szállítási dijat előzetesen kötelesek kifizetni, mig igazolt szegények szállítási dija az országos betegápolási alapot terheli, tehát ingyenes. A mentőállomás hivása betegség, vagy baleset esetén lehetőleg hivatalos egyének által történjék. Nyomatékosan figyelmeztetik a közönséget, hogy a mentőautó rendeltetésének megfelelően az úttest bármelyik részén, de különösen az út közepén haladhat s igy a mentőautó zavartalan közlekedésének biztosítását mindenkinek lehetővé kell tenni. Ez ellen vétők kihágást követnek el s büntetés alá esnek. A jövő hét végén kezdi meg Esztergomban vendégszereplését a Pécsi Nemzeti Szinház, amelynek igazgatója a már Esztergomban előnyösen ismert kitűnő szinészember, Fodor Oszkár. Az igazgató már kibocsátotta az előzetes színházi jelentést ós a bérleti felhívást. A színtársulat névsorában kitűnő színészek szerepelnek mindkét nemből, akik sok szépet ígérnek a színházlátogató közönségnek. Az előadásokat a győri m. kir. honvédgyalogezred zenekara kíséri. Bemutató előadásul a „Régi nyár" o. kedves, szépmuzsikajú operettet tűzte a társulat. A bérleteket már most ajánljuk a közönség figyelmébe. Bérletek ügyében Fodor Elek h. igazgató áll a közönség rendelkezésére a Fürdő szállóban, amelynek színháztermében lesznek az előadások. Kultur-<mozgó műsora: Szombaton, július hó 6-án este 8 órától folytatólagosan: Aas orvos, aki ölt (A kuruzsló.) Párbaj a végzettel, 10 felvonásban. A tettes nyomában Izgalmas kanadai vadregényes történet. Vasárnap, július 7-én, 5, 7, 9 órakor, rendes helyárakkal 1 A dzsungel hőse William E. Wing regénye 3. részben, 16 felvonásban, egy előadásban, I. rész: Az őserdő mentora. II. rész: A vadon réme. II. rész: Az áruló bűnhődése. Korona -mozgó műsorán Szombatén július 6-án este 8 órától folytatólagosan, Vasárnap, július hó 7-én B, 7, 9-kor : A rabszolgavásár Színmű a neworleansi rabszolgakereskedők üzelmeiről 10 felvonásban. Boxonszerzett menyasszony és Gigerli csavargó Két kétfelvonásos legújabb burleszk. MAGYAR HÍRADÓ. Júl. 6-án, szombaton d. u. 6-00. Kovásznay Erzsi és Petrik Kálmán: „A magyar gyermek nyara." Felolvassák a szerzők. 6*30. A Székesfővárosi Zenekar hangversenye az Iparcsarnok előtti térről. 7-45. Népszínműelőadás a Stúdióból. „A cigány." Eredeti népszínmű három felvonásban, népdalokkal. 840. Lóversenyeredmények. Utána: kb. 1045. Pontos időjelzés, időjárásjelentés és hirek. — Majd Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye a Spolarich-kávéházból. Július 7-én, vasárnap. 9 00. Újsághírek, kozmetika. 1000. Egyházi zene és szentbeszéd. 11-30. Evangélikus istentisztelet. 12'35. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. Utána: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 3*30. A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Mike Lajos dr. kir. közjegyző: „A méhek vándoroltatása." 4-00. Rádió Szabad Egyetem. Dr. Benczúr Gyula egy. tanár: „A fürdés." Dr. Körmöczy Emil: „A vizből való mentés." Utána : Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 500. Radios Béla és cigányzenekarának hangversenye. 6-15. A m kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye az Angolparkból. 7*45. Sport- és lóversenyeredmények. 8*10. Rákosi Viktor-est. Utána: kb. 9 20. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 9'25. Weigand Tibor énekszámai, a rádió házitriójának kíséretével. 10-15. Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye. •^Július 8-án, bétíőn. 9*15. Gramofonhangverseny. 930. Hirek. 9-45. A hangverseny folytatása. 11-10. Vízállásjelentés. 12-0©. Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 1205. Hangverseny. 12-25. Hirek. 12*35. A hangverseny folytatása. 1*00. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 2-30. Hirek, élelmiszerárak. 4-00. „Asszonyok tanácsadója." (Arányi Mária előadása.) 4*45. Pontos izőjelzés, időjelzés és vízállásjelentés, hirek. 5*15. Az Első Budapesti Citerakör hangversenye. Újságkihordók felvétetnek az „Esztergom" kiadóhivatalában. Kossuth L u. 30. I Sport I Az ESC és a Dunakeszi SC csapatának mérkőzése. Ritkán látható izgalmas fotballmérkőzést fog vivni az ESC csapata vasárnap a szigeti sportelepen, amikor a Dunakeszi SC csapatával fog osztályozó mérkőzést játszani. Itt említjük meg, hogy az ESC vezetősége érdekes újítást hozott be, amennyiben az esztergomi hölgyeket díjtalanul vendégül látja az osztályozó mérkőzéseken. Mit tud a közönség a Corvin Áruházról? Mit kell még tudnia, aminek tudása mindenkinek személyes A Corvin Áruház, mint minden esztendőben, ezúttal is bőkezű gavallériával, hallatlan pompával és nemes, művészi ízléssel díszítette fel a nyári vásár idejére Blaha Lujza téri üzletházának fantasztikus méretű helyiségeit ós világvárosias, három utcára nyiló kirakatait. Ez a dekoráció már egymagában is elárulja, hogy ennek az áruháznak nemcsak szervezete, nemcsak szive, nemcsak agya, de lelke is van. A Corvin Áruház pompás érzékkel megépített egy szervezetet, amely olyan hibátlanul működik, hogy egyetlen épületben tudja felhalmozni mindazt a divatcikket, amelyre a kultúrembernek csak szüksége lehet. A Corvin Áruháznak van szive ahoz, hogy átórezze a mai súlyos gazdasági viszonyokat, s hogy együttérezzen közönségével. A Corvin Áruháznak van agya ahoz, hogy papírral és ceruzával a kezében olyan kalkulációt készítsen, amely nemcsak a maga, de közönsége érdekeinek is mindenben megfelel. &s a Corvin Áruháznak van lelke ahoz, hogy a kölcsönös érdekek megállapításán és megvédésén felül olyan látványosságot nyújt&on, amit pénzért megkapni lehetetlenség. Régi boldog, irigyelt világ elevenedik meg a Corvin Áruház dekorációiban a Fuggerek, Fortunatus Imre, Thurzó festett-faragott alakjai, a régi magyar, angol, amerikai, avagy német kereskedő taláros és más jellegzetes figurái állottak a Corvin ajtói mögé, a pultokhoz, a kirakatokba és néznek komor móltósággal. Bent a teremben, a falakon ós a galériákon magyar városok hatalmas címerei, egy részük gyász fátyollal borítva, városok szabad és megszállt magyar kereskedő városok címerei ezek, azoké a városoké, amelyekben az ősök mind, mind tisztes kereskedők voltak és nemcsak karddal, de sokkal inkább a becsületesen mérő mérleggel írták be nevüket a magyar történelembe. Aztán régi kép: az egykori Pest primitív dunaparti kereskedésének képe emlékeztet tisztes korokra és bárhova nézel, látnod, érezned kell, hogy itt nem csupán tisztelik a tradíciókat, de itt otthona, el nem hóditható szigete van a kereskedői tisztességnek. Ez az érzés lebirhatatlanul és jólesően üli meg a lelkeket. A vásárlók ezrei nemcsak érzik, de tudják is, hogy itt nincs mitől tartaniok, s hogy valóban valóság a mostani Corvin-vásár jelmondata: „Az Ön pénze kevesebbet ér, mint az érte kapott Corvin-áru. Nemcsak azért, mert a legjobbat adjuk a legolcsóbbért, hanem főképen azért, inert még soha senki sem csalódott a Corvin Áruház kereskedői tisztességében." Pólya Tibor, a kitűnő festőművész tervei szerint, a Corvin műtermeiben készültek ezek a dekorációk, melyek a Corvin Áruháznak igazi lelkét tükrözik. Nézzük meg azután, hogy mit tud a nagyközönség a Corvin Áruházról és mi az, amit eddig nem tudott, de aminek tudása mindenkinek személyes érdeke. A budapesti Corvin Áruházról mindenki tudja, hogy: 1. az ország legnagyobb divatáruháza, 2. innen ölöltözködik, aki olcsón, de mégis hibátlanul és divatosan akar öltözködni, 3. a nyári és téli Corvin-vásárok árai bámulatosan olcsóak. Nem tudja még a közönség, hogy 1. A Corvin Áruház ezidei olcsó nyári vásárát július 13-tól 29 i g tartja, 2. a vásár ideje alatt beérkező vidéki megrendeléseket a Corvin Áruház avásár olcsó árain azonnal ingyen cs omagolással, bérmentve ós utánvéttel szállítja, 3. A Corvin Áruház, amelynek rö7Íd életet jósoltak irigyei, immár több, mint 3 éves és akkorára nőtt, hogy új építkezésekkel kell megnagyobbítani eddig is hatalmas épülettömb jót, 4. amit a Corvin Áruház hirdet, az mindig és feltétlenül megfelel a valóságnak, 5. a Corvin Áruház kizárólag csak abszolút kereskedői tisztességének s ennek folytán a nagyközönség feltétlen bizalmának köszönheti minden sikerét és imponáló fejlődését. A Corvin Áruház egyébként azért tudja a vásár alatt olyan olcsón adni áiuit, mert hat hónapnál hosszabb ideig semmit sem tart raktárain, illetve idény végén mindent inkább olcsón elad, a gyárosoktól pedig a vásár céljaira olyan nagy tömegekben s ezért olyan olcsón vásárólja meg a gyárak még meglevő hibátlan divatcikkeit, hogy azokat maga is a legolcsóbban bocsájhatja közönségének rendelkezésére. A Corvin Áruház árjegyzékét mindenkinek megküldi, aki csak kéri. Pontos cime: Corvin Áruház Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 1-3 szám. fíiürin u( *vari szoba, konyha augusztus IMdUU vagy november l-re idősebb gyermegtelen család részére. Egy pár szép 12 éves leander is eladó. Deák Ferenc-u. 46. a mély úton egy újonnan épitettt pincehelyiség. Érdeklő dni lehet Táti út 19. sz. alatt. Javító-, pót- és magánvizsgákra — sikeresen előkészít tanár. Cim a kiadóban WÄ lfk||Á e SY szoba konyha és spájz•K aitUV bdl álló udvari lakás augusztus l-re vagy azonnal elfoglal ható cim. Kölesei-utca 5. Inbürhan SflUn 1 darab ruhaszekrény és ÜURdl Udll ICfU í darab sublót eladó. — Vincze János Petőfi-utca 17. sz. alatt. Mi AiiAttílkL minden tekintetben •mt^Ä t^»ül*» kifogástalan, megfelelően bútorozott különbejáratű szobát augusztus l-re. Cim a kiadóban. Iinnnül Irhrin egy szoba konyha a hozzá fUUillldl RldUU tartozókkal. Simor u. 68, Álmos-utca 2. sz. alatt 1 szoba, 1 1 konyha és 1 nagy pince f. évi augusztus l-re (az „Otthon" vendéglő mellett) Eladó családi ház Reviczky-téren ajhajó és vasútállomás közelében egy szoba, egy konyha, éléskamra és fásitott udvarral ellátott új házamat villanyvilágítással örök áron eladnám. A lakás azonnal elfoglalható. Gonda János fodrász. Nyergesujfalu fő-út. Deák Ferenc utca 11 sz. 5 a ^ÍA összes mellékhelyiségeivel f. évi november l-re kiadó. Felvilágosítás dr. Kömives László ügyvéd irodájában (Lőrinc-utca 3.) nyerhető. llnAn egy feljáró lépcső Csernoch Janoa LldUU utca 10 szám alatt. Felvétetnek lakatos tanulók *ftfi£. tással Jóba Károly Csernoch János u. 12. polgári és taaitóképző intézeti leány esikos és seviot ruhaanyagok legolcsóbban Schwachnál. egy szoba konyhából álló udvari lakás egy vagy két személy részére augusztus 1-ére. Cim: Deák Ferenc-utca 52. sz. (Szappangyár mellett.) Tanuló fiú és leány számára szállás, oliatáe korrepeticióval és zongoraoktatásGiSaldd, sal középiskolai tanárnál Petőfiutca 10. szám alatt. Flilfln a Tábor-utca 8. számú ház, mely áll LldUU 4 szoba, 3 konyha hozzávaló éléskamrákkal. A házban 2 szobás lakás vétel esetén azonnal elfoglalható. Rnifiloonu J°bb családból azonnal felvéDUllllCdlIf? tetik Balog László-cégnél. Fehérneművarrással előnyben. le aggódjon senki, .ÍXftjSS!? latét. Tekintse meg a Horánszky-utca 2. sz. alatti tejcsarnokot. Itt jégbehütött uradalmi tej kapható állandóan házhoz szállitva is! Felvágó fehér hentespapír 7o r m£, 20 kgr.-os vételnél 10 % engedmény. Kapható bármily nagy mennyiségben. Sajtóközpontban, Kossuth Lajos-u. 22. 2 szoba konyhás lakás és 1 szoba konyhás lakás Balassa Bálint-u. 30 Kiadó Eladó pincehelyek $&í&3».felett. Érdeklődhetni ugyanott. Jó Plirlrí n ^SJ er "ős család méh. MegtekintLldUU hető Schulhoff Ignác Nyergesujfalu. £ 1 szoba konyha Deák Ferenc-utca 43. szám alatt. Azonnali belépéssel tik. Havifizetés 101 P. M. kir. közp. vámőraltisztképző iskola parancsnokság Esztergom-Tábor. Kifüno állapotban ból készült hálószoba bútor eladó Kossuth Lajos-u. 34. sz. alatt. (1885-iki orsz. kiállításon volt kiállítva.) Plarln ni ha* ( 30 & y *S adómentes) SzentLldUU UJ Ildi tamási-u. if. sz. alatt. Márvány muzaik lapok JäSSÄSS san Német-utca 26. szám alatt kaphatók. egy szoba konyhás, kamra, istálló és cca 60 • öles kertes ház szabad kézből. Ugyanott egy szérű is eladó. Érdeklődni Táti-út 12.' sz. alatt. 4 méter magas padláslétra János út 10. számú házban. eladó Csernoch Kétszobás konyhás lakás kiadó Népkert-utca 4. sz. alatt (új iskola mellett). Augusztus l-re vagy azonnal.