ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-07-02 / 65. szám

2 ESZTER'GOM • 1929, július 2, nem sohá"-ját az ország minden dalárdája énekli, s akinek ez a szerzeménye a debre ceni dalosünnepély egyik műsorszáma is volt a szombat éjféli nagy virágkorzó alkalmával. Este a dalárdák szerenádot adtak koszorúslányaiknak s mondanunk sem kell, hogy ennek szép lefolyása csak növelte a leány kák 'nagy boldogságát. Szt. Péter és Pál napján délelőtt fél 9 órakor az „Arany Bika" szálló nagytermében versenyzett a könnyebb műdalcsoport versenyén az Esztergomi Turista Da lárda. A nagy termet teljesen betöltő hallgatóság öröme és lelkesedése még fokozódott az elénekelt preciz ének­számok után. A népdalosoport sors­húzása a legényegyleti dalárdának a 46-ik helyet juttatta, úgyhogy d. u, 2 óra tájban került sorra. Annál nagyobb volt az öröm a fel­lépés után, mert a fiatal dalárda ez alkalommal oly teljesítményt produ­kált, amellyel kevés énekkar dicse­kedhetik. A verseny után énekeseink a látni­valókat tekintették meg, magát as ez alkalomra fellobogózott, csinosan ki­diszitett ós gondosan öntözött várost, a nagytemplomot, a Déry múzeum gyönyörű épületét, a világszerte hires egyetemi klinikákat, s vasárnap a Hortobágyot, mely felejthetetlen ha­tással volt rájuk. Debrecen, 1929. június 30. Az eredmény kihirdetése. Vasárnap késő este fél 10 óra táj­ban vált csak ismeretessé a zsűri dön­tése, mely szerint a legényegyleti dalárda 181 ponttal a népdalcsoport 9. diját, Debrecen város dalkedvelő közönségének pompás ezüst serlegét nyerte meg, a turista dalárda pedig a fővárosi dalárdák által erősen favo­rizált könnyebb műdalcsoportban 153 ponttal a Salgótarjáni Vasmüvek R.-t. által felajánlott remek tömör bronz­szobrot, mely a győzedelmes görög atlétát ábrázolja. Az idei királydijat egyébként a budapesti „Acólhang" dalárda, a kor­mányzói dijat pedig, amely ezidén először került kiadásra, a döntő ver­senyen, mely vasárnap délután 1 óra­kor volt, az Egri Dalkör nyerte meg. A vegyeskari első dijat a szegedi dalárda, a nehéz műdalcsoportét a bpesti Elektromos Művek R.-t. dalár­dája, a könnyű műdalcsoportét a „Magyarság" dalkör (Budakeszi), a népdalcsoportét a Jászberényi Palo­tási Dalkör, a kezdő csoportét a Zug­ligeti Dalkör nyerte. •••••••••••••••••••••••••••• Éjjeli szolgálatot június 30-tól—július 5-ig Rochlitz örökösök „Szent István" gyógyszer­tára teljesít. Személyi hirek. Dr. Antóny Béla polgármester és dr. Brenner Antal főjegyző az ünnepeket az esztergomi dalosokkal.Debrecenben töltötték és együtt örvendeztek dalosaink meg­érdemelt nagy sikerének. — A kath. legényegyleti dalárdával volt együtt dr. Berényi Róbert ügyvéd, az egye­sület ügyésze is, aki ezáltal a dalosoL őszinte hálájára tette magát érde­messé. Dr. Lepold Antal ezüstmiséje. Szent Péter és Pál ünnepén volt 25 eszten­deje annak, hogy dr. Lepold Antal prelátus-kanonok első szentmiséjét mondotta. Dr. Lepold Antal a bazi­lika Jézusszive oltáránál mondotta el ezüstmiséjét, és noha csendes vissza­vonultságban töltötte ezt a kedves, bensőséges ünnepet, tisztelői és barátai lélekben együtt ünnepeltek vele ezen a kedves napon. Fodor Oszkár színtársulata jön az idén Esztergomba. Az országos szinész­egyesület kezdeményezésére a Pécsi Nemzeti Színház teljes művészegyüt­tese és appar átusa valószínűen f. hó 12-től kezdődően Esztergomban fog szerepelni. A Fodor Oszkár igaz­gatása alatt álló színtársulat, amely most Nagykanizsán vendégszerepel, városunkban egész új műsorral hir­deti előadásait, amelyeket a Fürdő­szálló színháztermében terveznek. A napokban megkezdődik a bérletgyűj­tés. Ez alkalomból a színművészet pártfogására kérjük kedves olvasóin­kat, Tűzoltóink az első dijat nyerték a a bánhidai tüzoltóversenyen. Az eszter­gomi önkéntes tűzoltótestület is rószt­vett a bánhidai tüzoltóversenyen. A verseny Péter-Pál napján folyt le ós tűzoltóink oly sikerrel szerepeltek, hogy az első dijat nyerték és igy tettek tanúságot az esztergomi tűz­oltók kiváló képzettségéről. Egy három hét óta csavargó gyer­mek került a rendörségre. Vasárnap egy 12 éves fiút állítottak elő a rendőr­kapitányságra, aki már három héttel ezelőtt szökött el szüleinek Dorogon levő lakásáról. A gyermek természe­tesen teljesen le volt rongyolódva, ki volt éhezve és csodálatos, hogy eddig is fenn tudta magát tartani minden' támasz nélkül. 25 STANDARD motorkerékpárt ad a gyár rendkívüli kedvező áron mindazoknak, akik kötelezik magu­kat évente legalább két hivatalos teherautón résztvenni. E tura­utakra INGYEN üzemanyagot ad és részletes felvilágosítást küld: FRIEDMANN Budapest Jókai utca 40. Vidéki körzetképviselők kerestetnek álcLió Július 1-én, hétfőn d. u. 5-10. Felolvasás. 5-40. Szórakoztató zene. 6*45. Rádióamatör-pos+a. 7-30. Tersánszky J. Jenő novellái. 800. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 9*30. Pontos időjelzés, idő­járásjelentés és hirek. Majd: cigányzene. Július 2-án, reggel 915. A m. kir. 1. hon­védgyalogezred zenekarának hangversenye. 9-45. A hangverseny folytatása. ll'OO. Am. kir. budapesti rendőrzenekar fuvósegyüt­tesének hangversenye a Vigadótérről. 8*45. Gyermekdélután. z-szenszu hogy még a nyári árakon kaphassa, az idő rövidsége miatt minél előbb rendelje meg, de csakis Kőnigsgiube I. d Jt^ Harangozó BBáiyás fljff utca 57 szárn. Telefon: 31. Ablakostót, aki a világháború óta járja a világot. Érdekes ember került ma reggel a rendőrségre, akinek ki hallgatása és igazoltatása után kitűnt, hogy Csizmár Jánosnak hívják és tulsófélre, Arvamegyébe való. Drótos­tót, aki még a világháború alatt az isonzói harcoknál került olasz fog­ságba. A háború befejezése után innen indult világgá. Igy jutott el Jeru­zsálembe, majd Abbáziába, Fiumébe, ahonnan már másfél óv óta jön ha­zája felé, ahová Esztergomon keresz­tül kivan eljutni. Ha úgy siet, mint eddig, körülbelül másfél év múlva Árvában lesz. 1 A Stefánia Anya- és Csecsemő­védő Szövetség esztergomi fiókja mély szomorúsággal jelenti, hogy nemeslelkű, buzgó elnöke, méltó­ságos ós főtisztelendő Dr. Walter Gyula úr c. püspök, nagypré­post stb. stb. 1929. június 30-án Jézusban csendesen elszendere­dett. A Szövetség megalakulása óta kiváló tehetségével, korát jóval meghaladó agilitásával, pazar bő­kezűségével hatalmas oszlopa volt az anya és gyermekvédelem nem­zetvédő nemes művének. Elete utolsó napjaiban, súlyosan bete­gen is szeretettel foglalkozott Szövetségünk ügyével. Emlékét kegyelettel őrizzük ! Az örök világosság fénykesedjók néki! Nyugodjék békében ! takarít meg ha HANGSZER- és JÁTÉKMRUIT Giegler-cégiiél Kossuth Lajos­utca 14. sz. alatt szerzi be, tegyen pró­bát és meg fog győződni. Sfiüfln Nagy dunapartján nyaralóknak egy nlíuíU egészséges, száraz világos szoba í ággyal, sezlonnal. konyhahasználattal, vil 1 any világítással és vízvezetékkel jutányos áron azonnal kiadó. Cim a kiadóhivatalban. legjobb minőségben, leg­olcsóbb árban kaphatók Bauer Testvérek cipőüzletében Esztergom, Kossuth Lajos-u. 4 (Három Szerecsen épületben) fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 20 pen­gőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3 pengő. Műfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. Jelline Széchenyi-tér 6. szám I. emelet. (Kath. Kör mellett.) Fiüflfl a Tábor-utca 8. számú ház, mely áll UdtlU 4 szoba, 3 konyha hozzávaló élés­kamrákkal. A házban 2 szobás lakás vétel esetén azonnal elfoglalható. E lüfln egy szoba konyhás, kamra, istálló Iduu és ccá 60 • öles kertes ház szabad kézből. Ugyanott egy saérű is eladó. Ér­deklődni Táti-út 12." sz. alatt. 4 méter magas padiásléfra János út 10. számú házban. eladó Csernoch Értesítés! Tisztelettel értesítem a n. é. közön­séget, hogy a szakmámba vágó bármi­nemű munkát jutányos áron és pon­tosan végzek. A n. ó, közöaség szives támogatá­sát kérve maradtam kiváló tisztelettel: JLailáiiyl János cserép- és palafedő-mester. Huszonhatos-utca 8, sz. (államiépitészeti mellett) Boreladás. Tisztelettel értesítem a m. t. közön­séget, hogy Dorogi út 49. sz. házam­ban sajáttemésti boraim kimérését megkezdtem. A bor literje 76 fillér. A közönség szives pártfogasát kéri Bábszky János Motorkerékpár l vásárló közönséget értesítem, hogy raktáron megtekinthető az angol Rudge, Trinpf. és James kerékpárok előnyös fizetési feltételek mellett. Kerékpárok 190 P részletre kaphatók. Vajda Aladárné Dorog, Esztergomi-út 14 szám. Kapus Gyula lakatos- és vizvezetékszerelő Esztergom, Mária Tsrézia-ufca 12. Elvállal jutányos áron fürdőszoba berendezést és kisebb­nagyobb átalakításokat úgy helyben, mint vidéken. • f szemjan búcsú alkalmából felhívjuk a közönség figyel­mét a szentjánoskűti kápol­nától alig 5 percnyire, a bá­nomi dűlőben levő „két hársfa" vendénió're ahol cigányzene mellett jó uzsonna, frissen csapolt sör és mindenfajta hüsitő italok mindenkor kaphatók. Kiváló tisztelettel: Balogh Sándorne. Üzletáthelyezés! Ertesitem a n. ó. közönséget, hogy szénüíieteííret saját házamba, Ferenc József-út 15. szám volt Berger-féie házfsa helyeztem át, ahol ezután is a leg­jobb minőségű tüzelőanyagokat a leg­olcsóbb áron, kedvező fizetési feltóte­lek mellett árusítom. Kérem a n. é. közönséget, hogy a téli szükségletét poroszszónre és tűzi­fára már most rendelje meg. Szives támogatásukat kérve marad­tam tisztelettel: DEMÉNY GYULA fa- ós szénkereskedő. Kiílíln szo ^ a konyhából álló udvari IUOUU lakás egy vagy két személy részére augusztus 1-ére. Cim: Deák Ferenc-utca 52. sz. (Szappangyár mellett.) Tanuló fiú és leány számára szállás, pjjnfnQ korrepeticióval és zongoraoktatás­CliCldO, sal középiskolai tanárnál Petőfi­utca 10. szám alatt. Virág és Szántónál strandkabát-kelmék és kész strandkabáíok ízléses választékban!

Next

/
Thumbnails
Contents