ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-06-28 / 63. szám

A pilismeróti gyilkosság ügyében több örizetbevótel törtónt. A nyomozás folytán eddig különösen három gya­núsított személy rendszeres kihall­gatása folyik, mint akiknek vallomásai révén a gyilkosságra fény derülhet. Letartóztatás azonban eddig még nem történt. A koldulás megszüntetése és a nyo­mor enyhítése a célja annak a sze­gény-akciónak, amelynek összeirói most Szentgyörgymezőn veszik jegy­zékbe az adakozókat. A Belváros nagy részével és Vízivárossal már készen vannak. .Rövidesen a város többi ré­szeire is sor kerül, mert szeptember l-ig az összeírással végződni kell. A szegények gondozására önfeláldozó lelkek, a pénz beszedésére pedig a „Páduai Szent Antal Egyesület" tag jai vállalkoztak. Elvitathatatlan, hogy öltönyöket, ingeket, munkásnadrágokat, köténye ket bármily minőségben és kivitelben legolcsóbban Balognál vásárolhat. A revizió felvetésének új elméleti lehetőségót állapítja meg Pázmány Zoltán a Magyar Külpolitika cimű képes hetilap legújabb számában. A vezércikk megállapítja mórlegét a Bethlen István gróf emlékezetes be­széde körül kifejlődött diplomáciai háborúnak. Techert Gyula Londonból küldött cikkében az angol munkás­párt külpolitikai programmját ismer­teti rámutatva arra, mennyire nincsen tudatában még az angol munkáspárt a magyar probléma fontosságának. Felhívja a lap a figyelmet Csehország­nak mindinkább terjeszkedő balkáni politikájára, egyben rámutat arra is, hegy immár a szerbek is elismerik a határkiigazitás elméleti lehetőségét. A jelentősebb napi eseményeket a Figyelő rovat tárgyalja. Magyar Kül­politika kiadóhivatala, Budapest, Or szágház XI. Kórjen ingyen mutatvány­számot. Plissórozást legszebben készít Schwach. Verekedés a zárdaópitkezósnél. Mé­száros András esztergomi fuvaros tegnap kocsijával homokot szállított a zárdai építkezéshez, amikor össze­szólalkozott egy pallérral, aki durva módon rátámadt ós egy mészdarabbal keverte a fejét. Mészáros András sebeit a Kolos-kórházban kötözték be. Az eljárás megindult. *v t *nr t Y-*> t v*rr*Y-^^ Mit dobolnak? A szénakaszálás a városi réteken véget ért. Felhivatnak az érdekeltek, hogy a szónaszállítást csak akkor kezdhetik meg, ha a vételár kifize tését a pénztárnál kapott nyugtával igazolják. Az aratási és csépi ési időszak kö­zeledtével felhivja a polgármester a csóplőgóptulajdoiiosok figyelmét arra, hogy akik a város területén bércséplést szándékoznak végezni, tartoznak a hatóságtól előzetes csép lési engedélyt kérni. — Felhivatnak a géptulajdonosok arra, hogy a szo­kásos csóplési statisztikát a legna­gyobb pontossággal vezessék. A város képviselőtestülete, hogy a földműveslakosság házhelyigényeit ki­elégíthesse, megfelelő számú jogos igénnyel bírók jelentkezése esetén a a Táti-út melletti vályogvetőrétet, házhelyek céljaira parcellázni fogja. Az érdeklődők jelentkezzenek a város gazdasági hivatalában. VYVY-Y-v-vy-rY-yvN^^ tanfolyam. 735. Angol nyelvoktatás. 8-15. Shakespeare. „A makrancos hölgy." Vig játék 3 felvonásban. Utána kb.: 10-20. Idő­jelzés, hirek. Majd : Rigó Jancsi és cigány­zenekarának hangversenye. Június 28-án pénteken reggel. 9'15. Am kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9*30. Hirek. 9-45. A hang­verseny folytatása. 10"00. Bem József ham vainak hazaszállitási ünnepsége. A búcsúz­tatás közvetítése a Nemzeti múzeumból. 12"00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12*05. A Rádió házitriójának hangversenye. 12-25. Hirek. 12*35. A hangverseny folytatása, 1*00. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 2-30, Hirek, élelmiszerárak. 4*00. Onkel Hans németnyelvű mesedélutánja. 4*45. Pontos időjelzés, időjárásjelentés és hirek. 5*15. Székely Vladimir előadása: „Utazol ? Vi gyázz a holmidra!" 5-45. Rigó Jancsi és cigány zenekarának hangversenye. 7'CO. Elő adás a Duna szabályozásáról. 7*35. Gramo­fonhangverseny. Rigoletto. 9­40. Zágon Ist­ván felolvasása: Vidám karcolatok. Utána, kb. 10-10-kor: Pontos időjelzés, időjárás jelentés és hirek. 10*20. A m. kir. opera házi zenekari hangverseny. Pénz takarit meg ha HANGSZER és JÁTÉKAR'UIT Giegler-céguél Kossuth Lajos ntca 14. sz. alatt szerzi be, tegyen pró bát ós meg fog győződni. Rnltiloánw J°bb családból azonnal felvé' DUllliGdlIJ; tetik Balog László-cégnél. Fe­hérneművarrással előnyben. le aggódjon senki, S5ÄBES leiét. Tekintse meg a Horánszky-utca 2. sz, alatti tejcsarnokoí. Itt jégbehtítött uradalmi tej kapható állandóan házhoz szállitva is! Kitüii állapotban Ä'SÄS bútor eladó Kossuth Lajos-u. 34. sz. alatt. (1885-iki orsz. kiállitáson veit kiállítva.) MolítárS6|6(l í? lv ^' e í ik . Schúltheisznél, Kossuth-utca. MÓZpOryBÍŐ E J A(I T Ó Csarnok-utca 8. szám Eladó új fiáz í; tamási-u. 17. sz. alatt. Marván? mozaiklapok $£SÄ£ san Német-utca 26. szám alatt kaphatók. Bútorozott szoba SSfJSt"*-*'' 16 egy jókarban levő kerékpár dr. Kőrösy László-u. 5. sz. alatt. Bádogos-tanulót SS5£Ää" JeBÖ ajánlkozik házakhoz. Elvállal: puha és keményvasalásokat. — Cim: Kölcsey-utca 16. szám. Szép fehér és fekete síremlékeket tart állandóan raktáron, művészi kivitelben és olcsó árban. Vállal kriptákat műkőből, terméskőből és márványból, Vendler Kálmán kőfaragó-mester, Petőfi-utca 4. sz. if árnÜnemiinkáir szakszerű készítését vál­l\dl piIUSklllUIIKdK lalja Eitler Villibald. Simor János-utca 44. szám. üdülőknek ós nyaralóknak kiadó garzon-szobák A LjÄf Ä palotájában 1—2—4 ágyas csinosan bútoro­zott szobák villanyvilágítással és fürdő­szobahasználattal kiadók a nyári hónapokra. Kitűnő házi koszt. Érdeklődni a házgond­noknál, Német-u. 22/a. Asztalos-gyalupadot S^f" Szenttamási-utca 1. szám. Kiadó egy kényelmes három-szobás lakás mellékhelyiségekkel aug. l-re, Szé­chenyi-tér 6. szám alatt. ^szüségletét saját érdekében most jegyezze elő Tábor utóda könyvkereskedésében. Június 27-én csütörtök d. u. 4*45. Időjel­zés. 5*30. Siklós Ferenc* „A filmrendezők művészete." 6'00. A honvédzenekar hang­versenye az Angolparkból. 7*00. Gyorsirási Felvágó fehér hentespapír SFä&* 20 kgr.-os vételnél 10 % engedmény. Kap­ható bármily nagy mennyiségben. Sajtó­központban, Kossuth Lajos-u. 22. négy, erős család méh. Megtekint­hető Schulhoff Ignác Nyergesujfalu. Heanarlíí Elsőrangú iskolahegedű jutányos ncyüUU' áron eladó. Ferenc József-út 53. sz. 2 szoba konyhás lakás és 1 szoba konyhás laka 1 ? Balassa Bálint-u. 30, Flílfln hfl7 Két nagy utcai szoba, konyha, LldUU lldt' éléskamra, mosókonyha és fürdőszoba is, 3 beépített fás- és szénkamra, angol klozet, vízvezeték, villany, csatorná­zás kényelmesen berendezve, szép virágos udvar gyümölcsfákkal, 25 évig adómentes, a város központján. Érdeklődhetni Rudnay tér 2. sz. alatt. Flsiiin f av * ua * kapa, kaszanyél, fagereb lye LldUU kocsiaíkatrész nagy választékban. Ugyanitt egy használt jókarban levő kerék pár is kapható. Párák István bognár, Major utca 26. sz. uarrrinán eladó Német-utca 45. szám Idl I UyBU alatt (hátul az udvarban). If iattri u dvari szoba konyha éléskamra MdUU ból álló lakás aug. l-re, Kölcsey-utca 5. szám. Elsőrendű hízósertések e 22. szám alatt 3 szárnyas kapu Kölcsey-utca 4. alatt. sz. f C?f arnnmi báromszobás új házamat 8—10 L.OXICI yUIIII holdas ingatlannal elcserél­ném bárhol. Farkas. Városháza. Tafiulri fi zet éssel felvétetik Preszlik Lajos I dtluiU épület- és diszműbádogos műhe lyében, Héviz-u. 2. I atácf IrorPColf lehetőleg a belvárosban LORddl Kel BOCK i szoba konyhásat speiz­zel és mellékhelyiségekkel. Cim akiadóban. Tavaszi férfi öltöny és átmeneti kabát jutányosán eladó Kossuth L. utca 56. Ugyanott * 8 drb, kis keretezett ablaküveg eladó. bútorozott szoba ki­adó Német-u. 12. sz. a. Gyógyforrás-víz a I*^ U 4Ä vizsgálat megállapítása szerint gyógyvíz. Kerthelyisége vendéglőnek is alkalmas, közel a városhoz. Nyári lakásnak is meg­felel. Jutányos áron eladó. Érdeklődni le­het Angyal-utca 10 szám alatt. FlaHri ^ ét < * r * > ' J ókarDan levő használt ajtó LldUU és ablak jutányos aeon eladó Úri­utca 4. sz. alatt. Kísrlá uc *vari szoba konyha augusztus, MdUU vagy november l-re egy vagy két tagból álló gyermektelen család részére. Deák Ferenc-u. 46. Mészáros Sándor. a zsalazsomi dűlőben, a dorogi ko­lónia mellett egy újonnan épült ház, amely 2 szoba, 1 konyha, istálló és mellék­helyiségekből áll. Azonnal be is költözhető. Bővebbet Simor János-utca 52. sz. alatt. Egy küiönbejáratű szoba 13. szám alatt. kiadó, Ho­ránszky-utca FISfín Iskola-utca 9. számú utcai ház, LldUU mely szoba, konyha, spájz, kamra, pince, veranda és vízvezetékből áll. Bőveb­bet ugyanott. Eladó 1 kristályos rádió olcsó áron Szent királyi-utca 4. sz. alatt. Tsniiirinab 3 középiskolát végzett jó ház I dllUIUIIdK ból való fiú felvétetik Mihály műkertész. Holop Cipők! legjobb minőségben, leg­olcsóbb árban kaphatók Bauer Testvérek cipőüzletében Esztergom, Kossuth Lajos-u. 4 (Három Szerecsen épületben.) fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 20 pen­gőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3 pengő. Műfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. Jelűnek Ignác Széchenyi tér 6. szám I. emelet. (Kath. Kör mellett.) x PFIFF­varrógépek. A PFAFF-név évtizedek óta a legtökéletesebb varrógép fogalmát jelenti. Kapus Gyula lakatos- és vizvezetékszerelő Esztergom Mária Terézia-utca 12. •••••••• Elvállal jutányos áron fürdőszoba-berendezést és kisebb­nagyobb átalakításokat úgy helyben, mint vidéken. Halló! Figyelem! Amely család kellemes délutánt akar eltölteni cigányzene mel­lett, az keresse fel az ÖREG HÁRSFÁKAT, hol hűsítő ita­lok- és ételekről gondos­kodva van. Kényelmes séta; 15 perc a vá­rostól. Mindenkor frissen csapolt sör! Szives pártfogást kér Teljes tisztelettel: B8í0Qll Sándomé I A szentjánoskűti búcsú alkalmából felhívjuk a közönség figyel­mét a szentjánoskűti kápol­nától alig 5 percnyire, a bá­nomi dűlőben levő ^két hársfa^ vendéglőre ahol cigányzene mellett jó uzsonna, frissen csapolt sör és mindenfajta hűsítő italok mindenkor kaphatók. Kiváló tisztelettel: BaÍ0Qh SÁ Szabó Pál szobafestő és mázoló Esztergom, Táti-út 5. sz Elvállal jutányos áron szobafestést és mázolást. Virág és Szántónál strandkabát-kelmék és kész strandkabátok Ízléses választékban

Next

/
Thumbnails
Contents