ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928

1928-07-08 / 52. szám

XXXIII. évfolyam, 52. szám. Árt* «O fillér Vasárnap, 1928. július 8 ESZTERGOM Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 1 P 20 f. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajosutca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A Kolos kórház helyzete Irta: Dr. Gönczy Béla m. kir. egészségügyi főtanácsos, kórházigazgató főorvos. -Néhány héttel ezelőtt egy cikket irtam a helyi lapokba a kórház jelenlegi helyzetéről s abban kifejtettem, hogy a kórház fatális helyzetén csak az segítene, ha a kórház kibővittetnék azért, hogy összes betegei után felmerülő jövedelmeit egymaga használva, fel, hasznothajtóbban gazdálkodhassék én pénzügyi mórlegét évről-évre ne deficittel, de megtakarítással zárhassa le. Akkor aranyszabálynak jeleztem azt a tényt, hogy minél nagyobb egy kórház betegforgalma, annál könnyebb az adminisztrációja s annál többet lehet produkálni úgy a gyógyítás, mint a gazdaság terén. Ezért állnak oly kitűnően azok a kórházak, amelyek nagyobb elmeosztállyal birnak, mert az elmebetegek gyógykezelése aránylag sokkal kevesebb anyagi áldozatot kivan, mint a többi (különösen sebészeti és szülészeti) osztály betegei s mert az elme betegeknél eszközölt megtakarítás bőven fedezi a többi beteg drágább kezelését. Nálunk pedig fordított a helyzet, mert a sebészeti és szülészeti osztályokat magában foglaló Kolos kórház sok oly jövedelemről mond le a Simor kórházzal való összeköttetése miatt, amelyet maga használhatna fel, ha összes betegeit a Kolos kórházban központosíthatná. A közönség köréből akkor sok el ismerő nyilatkozatot kaptam azért, hogy a kérdést nyilvánosság elé vittem és magyarázatát adtam sok oly körülménynek, melyet a közönség nem tudott megérteni. Ez az akkor megnyilatkozott érdeklődés adja ismét kezembe a tollat, mert félő, hogy a kórházbövitós kérdése a napirendről ismét lekerülhet. Ez a kegyelemdöfést adná meg a kórháznak s miután nemcsak a kórházat buktatná meg, de a r árost is igen nagy adós sággal terhelné meg, magam iránti kötelességet is teljesítek, amidőn erre még idejekorán hivom fel a közfigyelmet és leszögezem, hogy ezért a felelőséget nem vállalhatnám. Időközben u. i. a megoldásnak az a lehetősége alakult ki, hogy a kórh&zbővitési tervek részletekben volnának megvalósíthatók. Első részlete ezen programmnak a tervezett belgyógyászati pavilion megépítése lenne, azonban ennek feltétele az volna, hogy a minisztérium által felállított alapelvnek megfelelőleg a város a már megszavazott 160.000 pengővel tényleg járuljon az építéshez, amelyet a minisztérium 425.000 pengőre egészítene ki. De örömmel vettem tudomást ezen megoldásról is, mert ha ez az első lépés messze is marad még az egész kórház restaurációjának és modernizálásának megvalósításától (s nagy kérdés mikor kerülne sor a többire ?) a Kolos kórház anyagi helyzete az új belgyógyászati pavilion megnyíltával egy csapással oly kedvezően változna meg, hogy akciókópessége visszatérvén, attól fogva, ha lassanként is, de saját erejéből is hozzájárulhatna az egész építési terv megvalósításához, amire u. i. a feltételeket a kórház a jelenlegi viszonyok közt abszolúte nélkülözi. Sajnos azonban, úgy vagyok értesülve, hogy bár a város a 160.000 pengős segélyt megszavazta, határozatát végrehajtani nem tudja. Már pedig a legrövidebb halasztás is a kórház csődjót jelenti. Ennek a Kolos kórházra nézve veszélyes voltát akarom tehát megvilá gitani, mert minden év, amelyet a kórház elveszít, minimum 24.000 pengő kárt okoz az 1927. évi zárszámadás bizonysága szerint, oly értelemben, hogy közös adminisztráció mellett enynyivel lehetne azt részben kizárólag a Kolos kórház vagyonának gyarapítására fordítani. 24.000 pengő tehát az az összeg, amely a Kolos kórházra s iöz vetve a városra nézve évente elvész, epedig máris 80.000 pengőt tesz ki az az adósság, amelyet a városnak —bár a kórház kamatfizetési kötelezettsége mellett — azért kellett felvenni, hogy a Kolos kórház a deficiteket fedezni ós a forgótőkéjét létesíteni tudja. A kórháztól, dacára a vázolt viszonyoknak — teljesen méltánytalanul ugyan — de oly anyagi teljesítés igényeltetik, mint az is, hogy a jövedelméből forgótőkét maga teremtsen és deficitjeit, amelyeknek még amortizáció utján való törlesztése is csak 15 év alatt történhetik meg, rövid 2—3 év alatt maga törlessze le, amire nemcsak ily vérvesztósek után nem képes, de amit csak úgy vállalhat, ha e célra külön ápolási pótdíj biztosi ttatik. Ez okból évek bosszú során át mindent elkövettem akcióképességének helyreállitására. Deputációkat sürgetni, javaslatokat, jelentéseket, tenni a napi ápolási dij méltányos megemelése, államsegélyek kieszközlése céljából ós a kórház kibővítése érdekében meg nem szűntem. Az ügy érdekében intézkedéseket ajánlottam, de mindeneket megelőzve, az adminisztráció megvizsgálását kértem különösen arra nézve, hogy elérhetett volna e a kórház nagyobb financiális ered menyeket, mint ami'yeneket tényleg elért ? A vizsgálat igazolt, amennyiben miniszteri bizottság nyilt kózházbizotsági ülésen megdicsérte működésemet, amire nem kórkedésből, de azért hivatkozom, hogy a vizsgálat eredményéről itt beszámoljak. A vizsgálat abban a tekintetben is igazolt, mert megállapította, hogy — amint én azt jelentettem is — a kórház anyagi bajainak oka a Simor kórházzal kötött szerződés. Azóta a Simor kórház vezetősége maga .is elment az általa nyújtható engedmények végső határáig, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a Kolos kórház évente még mindig 24.000 pengőt fizet mégis arra, hogy a Simor kórházban kénytelen tartani betegeit, nem mintha a Simor kórház haszonnal dolgozna, de mert a kettős adminisztráció mindkét kórház fenntartását módfelett megdrágítja ós pedig a Simor kórház még kisebb lévén, mint a Kolos kórház, fenntartása (élelmezése) még drágább, mint a Kolosé, de ép ez a különbözet az, amit a Kolos kórház a maga hasznára fordíthatna, ha az összes betegek központosítása a Kolos kórházban már megtörtónt volna. A Simor kórház vezetőségének sem érdeke, bogy a Kolos kórház ezt a reá nézve káros viszonyt fenntartsa, hiszen már sokszor volt arról szó, hogy teljes szétválás esetén mily egészségügyi hatáskört kaphatna a Simor kórház, mely nemcsak biztosítaná a létét, de egyúttal nagy szolgálatottenne a város ós az egyesitett vármegyék egészségügyének is. Az megdönthetetlen tény tehát, hogy a közkórházbővités az egyedüli és tovább nem halasztható megoldás, ami lehetővé tenné a Kolos kórház akcióképessógének helyreállítását, de amennyiben teljes joggal igényeltetik a kórháztól az, hogy önmaga is részt vegyen saját gazdasági helyzetének rendbehozásában, az erre módot adó eszközöktől megfosztani nem lehet s nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha a kórház a háború előtt megfelelt régi méreteiben hivatásának, annak most is megfelelhet. Ezen felfogás tévességét bizonyítja az, hogy a város, a Kolos kórház befogadó l képességének elégtelensége miatt már 1913-ban — tehát még a háború előtt is — folytatott tárgyalást a Simor kórházzal kötendő szerződés iránt, de épen a háború kitörése volt az, ami a kész szerződés aláírását az utolsó pillanatban megakadályozta, hisz a Simor kórház katonai célokra lett igénybe véve. De ez volt az oka azután annak is, hogy a kórház egy fiók-kórházat létesített a Német-utcai Ivanovits házban, majd a háború megszűnte után tényleg bérbe vette a Simor kórházat, megelőzőleg azonban a kórház ügyben akkor illetékes belügyminisztérium — mint elébb erre céloztam is — 68.555—917. VII. a. sz. leiratával még 1917. október 4-ikén tett ígéretet arra, hogy „a kórház bővítését a legmeszszebbmenő határokig fogja támogatni", sőt műszaki osztálya által még egy tervet ís dolgoztatott ki az építendő belgyógyászati osztály számára, amely aztán tényleg kidolgozásra került. Tehát a kórház kibővítése nem ma felvetődött eszme. S ma nem ugy áll a helyzet, hogy azért kell a kórházat kibővíteni, hogy betegeket édesgethessünk a kórházba, mert erre szükség nincs, hiszen a betegek száma évről-évre amúgy is növekedik, (a háború előtti 45.829 ápolási nap 55.616-ra emelkedett azóta) hanem azért, hogy azt a 70 beteget, akikre azért fizetünk reá évente 24.000 pengőt, mert nincs helyünk arra, hogy a Kolos kórházban ápoljuk őket, a saját fedelünk alá hozhassuk át. A belgyógyászati pavillont tehát a legsürgősebben meg kellene ópiteni, hogy az legkésőbb a jövő év őszén a használatnak átadható legyen. Amidőn tehát a városnak határoznia kell, hogy a 160.000 pengős építési segélyre vonatkozó határozatát megvalósitja-e, összehasonlítva a saját és a Kolos kórház anyagi helyzetét, amelyért ismét csak ő a felelős, megfontolás tárgyává kell tennie, hogy mereven a non possumus álláspontjára helyezkedjék-e, vagy pedig úgy a 35.000—1902. sz. b. ü. m. rendelet, mint a minisztériumnak több izben kifejezett állásfoglalása értelmében a deficitek fedezésére 'ós forgótöke létesítésére felvett 80.000 pengős folyószámla kölcsönt tényleg magára vállalja-e. Ebben az esetben u. i. a kórház 24 filléres ápolási pótdija, mely eredetileg úgy is kórházbővitósre engedélyeztetett és egy 120.000 f

iengős amortizációs kölcsön felvetőére adta volna meg a lehetőséget, felszabadulna s a kórház legalább ezt használhatná fel az építési költségek fedezésére, amely célra azt a minisztérium 85.458—926. N. M. M. sz. rendeletével eredetileg adta is s amely rendeltetéstől azt végeredményben tehát (ha akaratlanul is) a kórházfenntartó város vonla el. Megjegyzem, hogy a városnak és kórháznak a már többször emiitett 80.000 pengővel való megterhelését a legmóltánytalanabbnak tartom s alegindokoltabbnak tartanám, ha a város kieszközölné, hogy a minisztérium e terhet vállalja át. Hiszen sem a kórház, sem a város nem tebet arról, hogy az ápolási dij elégtelenül volt megállapítva (1920— 1924-ben) és sem a Kolos kórház, sem a vái os kívánságára történt akót kórház gazdasági különválása, amely körülmények okozták aztán a Kolos kórház eladósodását. Ez a kérdés tehát méltányosági szempontból is volna elbírálandó, hiszen ez az intézkedés nemcsak egy hatalmas fejlődési lehetőségtől fosztotta meg a kórházat, hanem súlyos csapást mért a kórház háztartására is, mert a napi ápolási dijnaK megállapításakor a 24 filléres ápolási pótdíjnak abba e miatt történt belekombinálásával, az ápolási dij voltaképen nem felemeltetett, de leszállittatott. Amikor pedig a kórház az ő speciális viszonyai közt már tavaly is küzdött s amikor az általános gazdasági viszonyok azóta nem hogy javultak volna, de határozottan rosszabbodtak, nagyon kézenfekvő, hogy a kórház ma határozottan rosszabb helyzetben van, mint tavaly, amikor pedig szintén nem volt rózsás a helyzete. U. i. a tavalyi ápolási dij 3*72 pengő lévén, azt vártuk, hogy a 24 filléres pótdíjjal 1928-ra az 3-96 pengőre emeltetik; de a legnagyokb kétségbeesésünkre csak 3*80 pengőre emeltetett, amiből folyik, hogy az ápolási díjnak a háztartásra felhasználható Virág én Szántó fürdőruhái a legszebbek!