ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928
1928-01-15 / 5. szám
XXXTII évfolyam, 5 szám. Árat SO fillér Vasárnap, 1928. január 15 RGOM Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán ós vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 1 P. 20 fill. Néptelen közleményt nem Teszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „ HUNNIA" köoyvnyomdáDan. RnOSKSHHHHKtS Dr* Serédi Jasziiiiláii biborosher eegprtmns január hó £B&-An délután érkezik nzékvárosába | Az a bizonytalanság, amely városunkban az új hercegprímás megérkezését és ünnepélyes beiktatását illetőleg fennállott, ma véget ért. Kómából csütörtökön délután hazaérkezett dr. Kohl Medárd félsz, püspök és dr. Drahos János prelátus-kanonok, akik Őeminenciájával egész részletességgel megtárgyalták az ünnepélyes bevonulás és székfoglalás módozatait s így alkalmunk van a primási székváros közönségét erről részletesebben is tájékoztatni. Az utolsó napok program m ja Rómában. Mint ismeretes, őeminenciája ma, f. hó 15-én veszi ünnepélyesen birtokba római tituláris templomát, 16-án p^dig a Rómában időző magyar zarándokokat vezeti XL Pius pápa őszentsége elé, akik hódolatukat és köszönetüket nyilvánítják a Szentatya előtt azon kitüntető kegyességért, amelyben az esztergomi érsekké kinevezett dr. Serédi Jusztiniánt és vele egész Magyarországot részesítette. Elindulás Rómából. Őeminenciája a magyar zarándoklat tagjaival együtt f. hó 17-én*indul el Rómából és 19-én délelőtt fél 11 órakor érkezik^ a budapesti Délirasút-állomásra. Útközben minden nagyobb állomáson fogadja a papság és a hivek hódolatát. A budapesti fogadtatás A déli pályaudvaron a hercegprímást a hatóságok és a budapesti egyházközségek küldöttségei üdvözlik, mely alatt a primás vasúti kocsiját átkapcsolják, bogy folytathassa útját Pannonhalma felé. Pannonhalmán a hercegprímás több napot tölt s búcsút vesz rendtársaitól. Eskütétel a kormányzó előtt Január 26-án a hercegprímás újból Budapestre ^ érkezik, hogy a kormányzó úr Ofőméltóságánál, a miniszterelnöknél és a székesfőváros főpolgármesterénél bemutatkozó látogatásokat tegyen. Ez alkalommal teszi le a kormányzó előtt a hivatalos esküt. A hercegprímás fővárosi tartózkodása alatt a miniszterelnök teát ad az új egyházfejedelem tiszteletére, melyre a kormány, a felsőház és a képviselőház tagjai, továbbá más előkelőségek is hivatalosad lesznek. Bevonulás Esztergomba F. hó 28-án délután a Budapestről 14 óra 34 p-kor induló gyorsított személyvonattal jön a hercegprímás Esztergomba. A solymári és pilisvörösvári állomásokon, ahol a hercegprímás, mint testvérbátyjának vendége, többször megfordult, a nevezett községek lakos sá^a rendez ovációt. LHkes üdvözlő tüntetésre készülnek a leányvári és dorogi hivek is. A vonat Esztergomba érkezvén, a hercegprímás azonnal a prirnási palotába hajtat s ott fogadja a főkáptalan, a papság és a helybeli hatóságok üdvözletét. A beiktatási ünnepség f. hó 29-én, a nagy genfi püspöknek, Szalézi Szent Ferenonek ünnepen lesz a főszékesegyházban. Ez alkalomra Esztergomba érkezik gróf Klebelsberg Kunó dr. kultuszminiszter, dr. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter, továbbá a magyar pü-pöki kar több tagja. Budaptstrői különvonat hozza ez alkalomra a vendégeket. Hogy a hivek minél számosabban vehessenek részt a beiktatáson, az ünnfpi szentmisével kapcsolatos beiktatási ünnepség kezdetét a főszékesegyházban szokásos d. e. 9 óra helyett d. e. 10 órára tűzték ki. A szentmisét a hercegprímás pontifikálja. Evangélium után a szószékre lép és megtartja első szentbeszédét. Az érseki trón ünnepélyes elfoglalásával kapcsolatban fogadja a papság és a hivek hódolatát. A szertartások végeztével a hercegprimási palotában a megjelent előkelőségek részére hideg buffet lesz. Külön fényes díszebédet $£ alkalommal — a főpásztor határozott kívánságára — nem tartanak. Február 6-án a hercegprímás újból Budapestre utazik, abol megteszi további hivatalos látogatásait. Milyen segélyeket ad az új munkásbiztositó tagjai és a*ok családtagjai részére? Az 1927. évi XXI. t.-c, mely újév napján lépett hatályba, a betegség esetére biztosítottak és ezek családtagjai részéra uj rendelkezéseket tartalmaz a biztosítottak és azok családtagjai által követelhető segélyek- tekintetében. A biztosítottak a következő segélyeket követelhetik : 1. ingyenes orvosi kezelés, gyógyszer, kötszer és olcsóbb gyógyászati segédeszközök : szemüveg, sérvkötő, pólya, mankó, a megbetegedés napja tói számitott egy évig. 2. kórházi ápolás legfeljebb egy évig. 3. táppénz, ha a bet°g keresetképtelensóge 3 napnál tovább tart, a keresetkóptelenség első napjától számítva egy évig, 4. szülési segélyek: gyógykezelés, b^bad'j, terhességi, gyermekágyi és szoptatási s.-gélyek, az első a szülést megelőző, második a szülés utáni 6 héten, a szoptatási segély 12 héten át, 5. a kórházban ápolt biztosított fél táppénzét a jogosult családtagok részére, 6. Ezen segélyezéseken kivül úgynevezett túlmenő segélyt ad az országos intézet a következő esetekben : 1. a napibér 75 százalékáig felemelhető táppénzt a keresetkóptelenség 29 napjától, 2. aki két éven belül egy évig biztosítva volfc betegség esetére, az kaphat műk art, műlábát, fogat stb. ós beutalható gyógyfürdőbe, 3. táppénzt adnak annak a szoptató nőnek, aki gyermekének igazolt betegsége miatt nem dolgozhatik. A segélyek összege a napibérosztályoknak megfelelöleg tábláiatszerüleg van megállapítva. Milyen családtagoknak járnak a segélyek? 1. A saját háztartásban eltartott házastársnak, törvényes, örökbefogadott ós törvénytelen gyermeknek, unokának 16 éven alul, esetleg 24 évig, ha a gyermek hivatásbeli kiképzése, vagy tanulmányainak folytatása céljából kereseti foglalkozást nem üz, vagy korhatárra való tekintet nélkül, ha az illető testi vagy szellemi foglalkozás miatt keresetkóptelen. 2. A saját háztartásban eltartott szülő és nagyszülő, ha hatvanadik életévét betöltötte, vagy korábban is, ha az illető testi, vagy szellemi fogyatkozás miatt keresetkóptelen, 3. a saját háztartásban eltartott testvér 16 éven alul, esetleg 24 éves korig az első pontban közölt feltótelek mellett, 4. a biztosított háztartását feleség hiányában vezető nő. Természetesen csak olyan családtagoknak jár a segély, akik nem biztosításra kötelezettek. Milyen segély jár a családtagoknak ? 1. orvosi kezelés, gyógyszer, kötszer, szemüveg, sórvkötő, 2. kórházi ápolás ugyanazon betegségből kifolyólag egy éven belül 28 nap, 3. szülészeti segélyek kisebbített mértékben. A segélyben csak az az igényjogosult részesíthető, aki megbetegedés© után sz illetékes orvosnál azonnal jelentkezik. A nemzeti munkavédelem szervezete megakadályozza azt hogy gazdasági életünkben fennakadá" sok álljanak be Már hat éve, hogy Magyarországon fennáll a nemzeti munkavédelem. Ez az intézmény megérdemli, hogy részletpsebben foglalkozzunk vele, mert — paj nos — a nyilvánosság még nem eléggé ismeri és hivatásáról még ma is különböző téves felfogások vannak elterjedve. Amint nem rég, ma is megeshetik az általános sztrájkkal v-iló fenyegetőázés, bizonyítékául annak, hogy a teljes belső konszolidációtól még igen messze tartunk és hogy ilyen veszély ma sincs kizárva. ^A kiszámithatlan veszély, mely a közüzemek szünetelése következtében a lakosságot, tehát a közt fenyegeti, az államok sorsáért felelős vezetőket arra késztette, hogy a minden pillanatban fenyegető veszély ellen oly szervezetet létesítsenek, mely arra hivatott, hogy a fenyegető veszedelmet idejekorán elhárítja. Erre alkalmai szervezetnek a Munkavédelem látszott, melyet majd minden államban ugyanazon céllal meg is szerveztek. Magyarországon a Nemzeti Munkavédelem a magyar állam hivatalos szerve. Célja a közüzemek, — valamint a létfemtartáshozj nélkülözhetetlen közérdekű üzemek és munkálatok zavartalan működésének biztosítása, illetőleg azoknak veszélyeztetése esetén a szükséges munkák elvégzése, nemkülöüben a munkaeszközök ellen irányuló támadások elhárítása. Hivatása kiterjed még az elemi csapások elleni védekezésre is, sőt feladata lehet az is, hogy zavargások idején a törvényes rend és közbiztonság fenntartásában közreműködjék. A nemzeti munkavédelem minden politikától ós pártbefolyástól mentes társadalmi szervezet, melynek semmi más célja nincs, mint az, hogy az összlakosság létérdekeit a veszélyeztető zavarok idején a végpusztulástól megóvia. A m. kir. belügyminiszter legfőbb felügyelete és irányítása alá tartozik a munkavédelem szervezete. Nemzeti és primási zászlók legolcsóbban VIRÁG ES SZÁNTÓNÁL!