ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927

1927-03-09 / 20. szám

vei együttesen törlik a házadó után kivetett állami ós községi pótadók aránylagos részét is. Elgázolta a vonat. Gotthard Károly 63 éves nyugalmazott dorogi bánya­tiszviselő f. hó 4-ón este fél 8 óra tájban a leeresztett sorompók dacára át akart menni a vasúti sineken. Egy tol adó kocsi útközben elütötte oly szerencsétlenül, hogy mindkét lábát térden felül, azonkivül jobb kezefejót elvágták a kerekek. A vigyázatlan ember még a helyszinen elvérzett. A szerencsétlenségért felelőség senkit nem teihel. A késedelmi kamatok, adóbehajtási illetékek. A m. kir. pénzügyminisztéri­umnak a közadók után fizetendő ké­sedelmi kamatok és adóbehajtási ille­tékek számítása tárgyában kiadott körrendelete a következő rendelkezé­seket tartalmazza : 1. Az az adózó, aki esedékessé vált tartozását a meg­állapitott fizetési határidőig be nem fizeti, ha adótartozását az esedékes­ség napjától számitott legkésőbb 3 hónapon belül befizeti, évi 6%-os, ha pedig csak későbben fizeti be, évi 12%-os késedelmi kamatot köteles fizetni és pedig az esedékesség nap­jától a befizetést megelőző hónapnak a végóig. 2. Az az adózó, aki az 1926 év végén fennállott adótartozását legkésőbb 1927 évi június hó 30-áig teljes összegében befizeti, az 1926 évi december hó 31-ig járó időre, tekintet nélkül a késedelem tartamára 5%-os késedelmi kamatot fizet. Az érvényben lévő szabályok értelmében elszámolt késedelmi kamatok visszatérítése ezen rendelkezés alapján nem kérhető. 3 Az adóbehajtási illeték 4%, ha a zálogolás foganasittatott, vagy megki­séreltetett és további 6°] ft ha az ár­verés megtartatott vagy megkísérel ­tetett. Ezen rendelkezések 1927 évi március hó 1-ón léptek életbe. Öngyilkosság. Dinnyés István 43 éves táti lakost f. nó 3 án fél 2 óra­kor gyermekei a lakásán felakasztva találták. Tettének okát abban sejtik, hogy Dinnyésnek nagyobb adósága volt, azonkivül elváltán élő felesége részére havi tartásdijat is itélt meg a bíróság, t< amely miatt nagyon elke­seredett. Öt gyermeket hagyott hátra. A Pesti Tőzsde e héttől kezdve ér­dekes ingatlan, ház és telekmellék­letet ad. Egyes szám ára 5000 korona. Tarka sorok. A gomba Gyerekek bandukolnak az ország­úton a falu felé. Zacskókat cipeltek. A tanitó megállítja Őket él a zacs­kóra mutat : — Mi van benne ? — Gomba — hangzik a felelet. A tanitó int, hogy nyissák ki a zacskókat. — Meg akarom vizsgálni a gombát, hogy jó-e? Erre kibontják a zacskókat s a tanitó nagy szakértelemmel szemügyre • veszi a gombát, Nagy rémülettel szól: — Azonnal a Dunába vele! Ez mind rossz gomba. Nem szabad meg­enni ! Büszkén szól a gyerek: — Hát ki akarja megeuni ? Eladni visszük ! Késői vendég. Vendég (éjfél után) : Micäoda, már nem főznek ? Adasson legalább két lágytojást. Korcsmáros; Sajnálom uram, de nem lehet, mert már a tyúkok is alusznak. Előadás közben. Tanár\ Moszkvában olyan hideg volt akkor, hogy Napoleon hatalmas, büszke serege egy kis csapattá olvadt össxe. Az óvatos vádló. A biró elé Karvaj azzal a panasz­szal állott, hogy a földre ejtett egy százezer koronás bankót, amit Kovács keresés közben zsebre dugott. A biró szigorúan rászól Karvajra : — Figyelmeztetem, hogy jól meg­fontolja, mielőtt lopással vádolná Kovácsot, mivel esetleg rágalmazást követhet el. Kar vaj ravaszul felelte : — Hát vádolom én lopással Ková­csot ? ü;n csak azt állítom, hogy a földre ejtettem százezer koronát és ha Kovács nem lett volna olyan derék, udvarias, előzékeny ember és nem se­gített volna nekem a keresésben — akkor megtaláltam volna a pénzemet. Az elsülyedt flotta a Kultur Mozgóban A háború lassankint elmerül elő­lünk az idők ködébe. Az emberek lelkén ütött mély sebek behegednek, nem fájnak már, csak az az édes-bús fájdalom tölti meg az emberi szive­ket, amely olyan, mint a magfar nóta. A hősiesség és szép emberi tu­lajdonságok rezdítik meg ér­zékeinket és igy ma már a háborús regények és filmek nem tévesztik cél­jukat és hatásukat. A világháború gazdag volt lüktetőén mély emberi érzésekben és olyan eseményekben, amelyek az emberek hősiességét, bá­torságát, nemes lelkét bizonyították. Ilye a események peregnek le szemünk előtt azon a filmen, amelyet Elsülyedt flotta cimen ma mutat be a Kultur Mozgó este 5, 7 és 9 órakor. A né­mot tengerészet hősi eposzának tragi­kumban gazdag szépséges fejezetei azok, amelyek e filmen lejátszódnak. Komárom és Esztergom közig-, egyelőre egyesitett vármegyék alispánjától. 3172—1927. ai. sz. Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a vármegye tulajdonát képező és Esztergomban Szent Lőrinc-utca 17. szám alatt levő épületek lebontásából nyert építési anyagok (mennyezetfák, gerendák, deszkák, szarufák, tetőlécek, hulladék faanyagok, cserépzsindelyek stb ) az 1927. évi március hó 11 én (pénteken) délelőtt 10 órakor a helyszínen meg­tartandó nyilvános árverésen a leg­többet ígérőknek el fognak adatni. Kikiáltási ár a jelzett anyagokról egybeállított visszaszerzési kimutatás­ban megállapított becsár, melyen alól a szóban forgó anyagok nem adat­nak el. A becslési kimutatás az esztergomi államépitészeti hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthető. Esztergom, 1927. március 7. Palkovics s. k. alispán. F*érfis%öwefek melyekből férfiruhákat, felsökabátokat, frakk, szmoking és divatöltönyöket jutányos árban, kedvező részletfizetésre is készít * SCHWEICZER VILMOS férfiszabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 5. (Takarék épület, Három Szerecsennel szemben) Időjárási jeletilés 1927 márc. 5-tól márc. 8-ig terjedő időre Az adatokat felvette: a m. kir. erdőgazda­sági szakiskola észlelő állomása. Kelt: 5 6 7 — — Légnyomás m/m 51-0 48-4 480 Hőmérséklet C° 140 16-3 17-8 Légnedvesség % 57 51 99 Napi legm. hőmérsék ö« 12-7 12-3 10-2 Napi legalacs. hőmérsék c° 2- 6 3- 0 1-7 4-8 Talaj- 50 cm hőmérők íoo cm C" 2- 6 3- 0 ^2 33 Felhőzet (bo­rulás nagys.) 1 — 10 9 10 Szélerő és szélirány 1— 12 S 2 — Csapadék­mennyiség m/m — — 4-9 — Az adatok a déli felvétel eredményei. A csapadék az előző nap déli, esti és a kel­tezés! nap reggelén mért adatok összege. Jelzés : N = Észak, E = Kelet, S =- Dói W = Nyugat. Már megérkeztek Náci bácsi kitünö zöldségei! Spenót, sóska, retek, ültetni való hagyma, zeller, piró, vörös­répa stb., stb. Minden szerdán és szombaton igen olcsó áron kaphatók! moigéképpaíofa Igazgató: VÁRÓ ANDOR. Kedden, március 8-án 5, 7 és 9 órakor: hi elsülyedt flotta Germán filmeposz. Főszerepben: Bernhardt Groetzke é3 Eszterházy Ágnes Csütörökön, március 10-én 5, 7 és 9 órakor Titi, a csibészkirály Pierre Gillesnek a le'Matinben megjelent világhírű regénye után 2 részben, 16 felvonásban. Gyűjjióspapir Jutányos áron kapható lapunk nyomdájában, Kossuth Lajos-utca 30. Megérkeztek való burgonyák az (öt fajta) 03 pedig korai rózsa, korai Ella, kifli, sárga és Woltmann bur­gonya. Minden fajtából nagy készlet van raktáron. 50 kg-n felüli tételt há?hoz szállítok. liaufíiiiaiiii liajos zöldség- és gjümölcskeresk. flipen áf|/P7a9 I Vőrösmarthy u. 13 szám UlüSÜ BIKeZöb! alatti özv. Nejedlo-féle ki­főzés — mely 45 éve áll fenn — kitűnő magyar konyha, olcsó árak mellett áll a t. közönség rendelkezésére. Abonensek és házonkivülieknek nagy kedvezmény. •felüliek Ignác fogászati műterme Esztergom, Deák Ferenc-uíca 3, I. em. (A városházzal szemben.) Mflfogak, fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel. Koronák 22 karátos aranyból 250 ezer K-tól feljebb, súly szerint. Plombok 50 ezer K-tól feljebb­Foghúzás 30 ezer K. A rossz gazdasági vi­szonyokra való tekintettel, részletfizetésre is STIASSNY LAJOS műszerész és vizvezetékszerelő Esztergom, Mária Valória-ut 3. szám. Elvállal mindennemű egészségügyi ós vizvezetékberendezést a legkényesebb igényeknek megfelelően és minden e szakmába vágó munkát. Budapesti Nemzetközi vásár 1927. április 30-tól május 9-ig Rendezi a Budapesti Keresk. és Iparkamara Vámszabadraktár Bel- és külföldi szállítási kedvezmények — Vizumkedvezmény — Kiállítóknak és látogatóknak felvilágosítást nyújt: Budapesten: a VÁSÁRIRODA V. Alkotmány-utca 8. E3H Fuvarozás, bútorszállítás! Mindenféle árú és bútorszállítást, úgy helyben, mint vidékre is jutá­nyos árak és felelősség mellett vál­lal Tamás, Kossuth Lajos-utca 52. Te­lefon 6. sz. — Ugyanott dorogi dió­szén, nagyban és kicsinyben állandóan kapható. ÜPpIcnrlrnnu ágybetétek, lábtörlők, sod­nUGlöUUl »"I ronykeritések, sodronyszöve­tek minden erősségben és méretben jutányos árban készülnek Erdélyi Béla szitaárú ké­szítőnél Lőrinc-utca 11. szám Buzárovits mellett. fijjaef frarpQ gépírásban és gyorsírásban nilSűi RSlCö j areas, jó bizonyitványokkal rendelkező úriieány. Cim a kiadóban. fa egy „Sunda" féle cimbalom teljesen jókarban, békebeli gyártmány. Cim a kiadóban. ajánlkozik jobb megjele­nésű özv. úriasszony plébániára, vagy jobb családhoz, esetleg magános úrhoz — gazdaság vezetéséhez kitűnően ért. Szives megkereséseket -a ki­adóhivatalba kér. Tnnnnrn nrál/at adok jutányos áron LUiiyíJld UlClRíU Ugyanott gyakorolni, is lehet. Pontos és lelkiismeretes oktatás. Érdeklődni lehet a lap kiadóban. varrást vállal egy szegény IKQI, ÖZV. asszony, szerény díjazás mellett. Cim a kiadóban. 00 „ír: kabátok és ruhák jutányosán Od Ulli eladók, Kossuth L. u 5 II. 25. KiadÓ ~ sz °kás utcai lakás május 1-óre Dobozi utca 3 sz. alatt. Uri és noi cipőket mint gyermekcipődet a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitel­ben, valamint javításokat jutányos áron vállal Kutni Ferenc Bercsényi-utca 4. üíaáásért felelés: Hcwor Imre. Nyomatott a Hunnia söny^nyomdábaa Esztergom, Kossatü-Lajos-ntoa 30

Next

/
Thumbnails
Contents