ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927
1927-02-09 / 12. szám
XXXII évfolyam, U, szám. 4ra ÍO fillér Szerda, 1927. február 9 ,1/egjelenik hetenkint kétszer: szerdán ós vaiáruap. Előfizetési ára egy hónapra 1 P. 20 fill. Néptelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések fel vétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában , Földmivesváros földmivesiskola nélkül A csütörtöki városi közgyűlés tárgysorozatának egy pontja a Kossuth Lajos-utoai elemi iskola újjáépítéséről szól, amelynek bölcs előrelátással való sikeres keresztülvitele ismét egy lépést jelent előre városunk kulturális életében, szorosabban az utóbbi időben egészségesedő és javuló iskolaviszonyaibau. A Kossuth Lajos-utcai iskola épülete ugyanis hatósági orvosi vélemény szerint mind egészségtelen szűk volta, mind alkalmatlan elhelyezése miatt egyáltalán nem felel meg iskolai célokra, és ennek a véleménynek megfelelőleg a vármegyei közigazgatási bizottság határozatot hozott az iskolu űjjéépitése tárgyában. Amit most a hatósági orvos megátíapitott a Kossuth-utcai iskolaépületről, az régen köztudomású, és a szűkszavú hivatalos kritika könynyen alátámasztható az iskolaépület szánalmas állapotának lefejtésével. De most már nem panaszoljuk fel az ökrösszekérnek való ütött-kopott kaput, a csetlős-botlós kapualjat, a .szétmállő, nyaktörő ereszalatti járdát, a szemétdombos, disznóólas udvart, az iskolaporból rakott futódombokat, a szűk ajtókat, a töröttstéglás, egy embernek való előszobát, ahonnan mégis két osztályba van bejárás 100 gyermek részére, a szűk, siötét szobák alig meszelhető falait, amelyek alul sárgás-szürkék a nedvességtől, és a malterrel foltozott padlót. Nem! Minek is panaszkodnánk most már a sok-sok magyar jövő-nemzedék nejében, amely immár kikinlódta magát a falak között, és jninek is mondanánk tovább az épületre, hogy esztergomi városi iskola ! Hála az Istennek, végre illetékes fórumon Ítéletet kell mondani erről pz iskoláról, és vagy a modern pedagógiának megfelelő, egészséges, új köntöst vesz magára, vagy pedig kiköltözik belőle a lélek, ások kárbaveszett vesződség és kínlódás lelke rnás otthonba, ahol gyümölcsözővé és áldásossá válhatik : mindegy, az a fő, hogy az úgynevezett kapu-iskola fölött meghúzták a lélekharangot. A képviselőtestületi tagok bölcs belátására és kulturális érzékére bízott közgyűlési döntéssel kapcsolatosan azonban egyebek is jutnak eszünkbe. Ennek a városnak 50 — 60 százaléka földmivesember, tehát Esztergom több mint felerészben föídmivesvárosnak mondható, és ennek dacára a földművesgyermekek okíatásnevelésére nincs egyéb intézmény, mint a nyomorúságos állapotban levő négyszobás kapu-iskola, amely csak azért földmivesiskola, mert száz százalékig földműves-gyermekek foglalják el. Van ugyan gazdasági ismétlőiskola, de ott sajátos viszonyainál fogva eredményes neveléstanitás alig folytatható. A helyzet tehát az, hogy Csztergom fölámivesváros földmivesiskola nélkül Panaszkodunk, hogy nálunk intenzív termelés nincs, bortermelésünk silány, nem szakszerű, főldmives n-pünk leszegényedik és a művelődés iránt hajlandóságot nem érez, hogy nincs intelligens gazdatársadalmunk, hogy a város műveltebb osztályai és a földmivesosztály nem tudják egymást megérteni és hogy ez a jelenség a város haladásának és boldogulásának kerékkötője, — és amikor panaszkodunk, aligha jut eszünkbe, hogy sok bajnak az oka, a jó földmivesiskola hiánya. Ujabban napról-napra hallunk terveket, Ígéreteket a politikában és különösen a földművelésügyi kormánytól, a magyar földmivesnép minden áldozat árán való műveléséről, mert a földmives-nép a nemzet törzsöke, és mégis az ország fővárosától alig egy autóórányira van egy földmivesváros, ahol a főldmives gyermekeknek és ifjaknak nincs hol tanulniok, nevelődniök és szakszerűen képezni magukat. Tudjuk, hogy a város anyagiakban rendkívül súlyos helyzetben van, és a polgárság vállát úgyis kibírhatatlan terhek nyomják, mégis az ügy rendkívüli fontosságára tekintettel kérdezzük: nem lehetne-e a kultuszkormány és különösen a földmivelésügyi kormány figyelmét fölhívni az esztergomi földmivesiskola kérdésére, és hogy nem nyújtana-e a földmivelésügyi kormány is segitsé get a kimondottan agrár-kulturügy keresztülviteléhez, hogy a Jíossuthutcai iskola újjászületése a földmivesiskola létesítésével együtt történhet nék? Zászlóbontás A Magyar Nemzeti Szövetség városunkban Magyarország reménnyel tekinthet-e a második ezer óv elé, vagy sorsa a lassú sorvadás ? Minden azon fordul meg, vájjon sikerül-e kivívnunk a bennünket lassú kihalásra itélő trianoni béke revízióját, vagy sem. A külföld társadalmát Magyarország szétdarabolásának igaztalan voltáról meggyőzni, Magyarország ezeréves jogait bizonyító tudományos igazságainkat a művelt Nyugat közvéleményébe belevinni, a világpolitikát intéző nagy nemzetek körében magyarbarát közvéleményt teremteni s mindezekkel utat törni a trianoni béke megváltoztatására s igy egy szebb magyar jövő megalapozására: ezt tűzte ki céljául a Magyar Nemzeti Szövetség. A Szövetség vezérkara vasárnap, február 13-án, megjelenik városunkban, kibontja zászlaját és Esztergom polgáraiból harcosokat toboroz kitűzött nagy céljai eléréséhez. A Szövetség abban a reményben bont zászlót Esztergomban, hogy e városnak minden szépért ós jóért lelkesedni tudó közönsége a Szövetség nemes célkitűzéseit átérteni és méltányolni fogja és lelkesedéssel sorakozik zászlaja alá. Bővebb programmot szombati számunk hoz. HÍREK Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot ? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész napos ügyeletesi szolgálatot is.) Február hó 5—11-ig Rochlitz-örökösök gyógyszertára (Széchenyi-tér.) Emlékeztető. Február 12. Az ESC álarcos bálja a Magyar Királyban. „ 14. Móricz Zsigmond felolvasó estje a vármegyeháza nagytermében este fél 6 órakor. „ 19. A 4. sz. honvéd-altisztek bálja a táborban. 19. Az izraelita kultúregyesület műsoros estélye a „Fürdő"-ben. 26. A Kaszinó műsoros estélye. 27. Az Esztergomi Kath. Legényegylet farsangzáró táncestélye saját helyiségében. 27. A Stefánia álarcos bálja a Fürdőben. 28. A Polgári Egyesület farsangzáró estélye a Magyar Királyban. A törvényhatósági bizottság új tagjai. Komáron és Esztergom közigazgatásiig egyelőre egyesitett vármegyék törvényhatósági bisottságba a megüresedett tagsági helyek választás útján való betöltése nemrég folyt le az egyes kerületekben. Ennek eredmónyekóp : Dunaalmáson báró Botthmer Árpád ny. altábornagy, Tokodon Chorin Ferenc, a salgótarjáni kőszénbánya R. T. elnökigazgatója, Sárisápon Remenyik Ernő bányafőmérnök választattak meg a törvényhatósági bizottság új tagjaivá. Az Úrileányok Mária-kongregációja Istenben boldogult hűséges tagjának és sok éven át prefektájának, Mattyasovszky Mariannának lelkiüdvóért f. hó 9-ón, szerdán reggel 8 órakor a vízivárosi zárdatemplomban engeszteh'í szentmisét mutat be a Mindenhatónak. A tagoknak, valamint mindazoknak, akik a jobb hazába költözött kedves testvérünket szerették és becsülték, minél nagyobb számban való megjelenését ezúton is kéri a kongregáció vezetősége. Móricz Zsigmond estje a vármegyeház nagytermében. Móricz Zsigmond f. hó 14-én este fél 6 órakor a vármegyeháza nagytermében neje, M. Simonyi Mária közreműködésével legújabb műveiből felolvasó-estét rendez. Az iró Budapesten ós több vidéki városban nagy sikerrel tartotta meg ezen szerzői estjét s mint halljuk, a közeljövőben a túloldal magyar városaiban fog felolvasni. Helyárak: a három első sorban számozott helyek 3 pengő, a további sorokban 2 pengő. Diákjegy 80 fillér. A műsort már közöltük. Az érdekes irodalmi estre felhívjuk a közönség figyelmét. Felhívás az iparosokhoz ! Az Ipartestület elnöksége felhívja az esztergomi iparosokat, hogy ma, szerdán este fél 7 órára a városház tanácstermében rendkívüli fontos ügyben tartandó értekezletre — saját érdekükben — lehetőleg teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Fölfelé kerekítik a pengöárakat. A közigazgatási bizottság keddi ülésén az alispán havi jelentése is szóvátette azon köztudomású sajnálatos tényt, hogy a pengőszámitás bevezetése folytán az árakat mindenütt fölfelé kerekítik ki s igy bizonyos drágulás a pengőszámitás kapcsán feltétlenül észlelhető. Választmányi ülés. Kedden f. hó 8-án este 9« órakor a kaszinóban regattaegyleti .választmányi ülés lesz. A tanítónőképző farsangi előadása. Az érs. tanítónőképző intézet zsúfolásig megtelt nagytermében fényes sikerrel folyt le vasárnap d. u. 5 órai kezdettel az intézet növendékeinek műsoros farsangi előadása. A műsor Heinrich üózsi V>é. ós Morva Dóra IV. é. növendékek szép nyitányával kezdődött. Utána Stojanovits „Névnap a lepkekirály udvarában" c. daljátéka következett. A szereplők szebbnél-szebb jellemző kosztümben az ünneplő bogárkákat jelképezték, akik a Pillangókirály (Borz Jolán II. ó.) és a Pillangókirály kisasszony (Laping Ludovikal. é.) hódolatára siettek. A nehéz daljáték gondos és szakavatott betanításra valló előadása egyként dicséri a betanítót és a szereplőket. A műsor egyik legsikerültebb száma Bujnovszky Magda nagy rátermettséggel előadott monológja volt. A hosszas tapsra táncát meg is kellett ismételnie. Nagyon mulattató Esztergom, Széchenyi-tér 16. Házi szövött ^SaSkfe^sí Pelczmann Lászlónál Házi k en . nes) legjutányosabban beszerezhető der megszövésre elfogadtatik!