ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927

1927-08-07 / 62. szám

9 ESZT ERGOM 1927 július 31. Ilyen országos dalversenyről csak az alkothat magának tiszta képet, aki azon résztvett, aki annak szép­ségeit és lelketemelő mozzanatait végigélvezte. S hogy a versenyek mily óriási hatással vannak az egyes dalárdák fejlődésére, mutatják az évről-évre nehezebb versenydarabok, amelyeket az Országos Dalosszövetség központi bizottsága kijelöl. Ezelőtt húsz évvel pl. a budai dalárda, mint az ország első dalárdája nem mert volna hozzáfogni olyan da­rab betanulásához, amilyen verseny­karral ma egy közepes dalárda könnyűszerrel megküzd. A dalárdák képességük szerint öt csoportban versenyeznek. Szegeden a IV. (kezdő) csoportban 20 dalárda, a III. (népdal) csoportban 34, a II. (könnyebb műdal) csoportban 33, az I. (nehéz műdal) csoportban 21, a királydijas csoportban 3, a vegyeskari csoportban (nők, férfiak) 4 dalárda fog egymással szembeszállni. Minden csoportnak van egy, a köz­pont által kijelölt, kötött versenykara, amelyet minden versenyző dalárda elénekel az 5 tagú zsűri előtt külön­külön. A turista dalárda, tekintettel arra, hogy először vesz részt orszá­gos dalversenyen, a II. (könnyebb műdal) csoportban versenyez az or­szág 32 kiváló dalárdájával. A küz­delem nehéz lesz, de hisszük, hogy a versenyzés sikerrel fog járni, hiszen már annyi helyen és oly sok esetben bizonyitották be dalárdistáink kiváló­ságukat. V A versenyzők 13-án hajnalban in­dulnak útnak Szeged felé Hajnali Kálmán karnagy vezetése meltett. Útjuk sikerét őszinte szivvel kivánjuk ! Egyházzenei hangverseny Visegrádon Mult vasárnap a visegrádi temp'óm­ban Zsitvay Tibornak a képviselőház elnökének védnökségével ós Bánáti Büchner Antal zeneszerző, föszékeS' egyházi karnagy, az Orsz. Cecilia­egylet alelnökének vezetésével, jól sikerült jótékony célú hangversenyt tartottak. A hangverseny előtt Hell Ferenc méltatta a hangverseny komoly mű­sorát, egyben kijelentvén, hogy a bi­boros hercegprímás elhunyta alkalmá­val tekintsék ezen templomi hang­versenyt gyászünnepélynek, melyet a Főpásztor nagy emlékének felajánla­nak. A műsor minden számát tökéletes művészettel adták elő. Buchnerné Liszt: Ave Maria stella ós Büchner: Ave Mariá-ját, szépen csengő s jól iskolázott hangjával juttatta érvényre Verdi: Recordare és Demóny : Ave Maria duettjeit szép össztanlilással adták elő Buchnerné és Magyarászné. — Melles Béla kiváló hegedűművész Bach: Air-t játszotta mély, megkapó tónussal. Szépen hangzott Seyler: Diffusa est, női tercettje, Buchnerné, Magyarászné és Rolkóné finom elő­adásában. Büchner : Áldott légy Uram a testi halálért cimű bassus szclót a Szent Ferenc Kantátéból, maga a szerző énekelte, tömör, erőteljes érces bassz bariton hangjával, mely a műsor egyik felejthetetlen értékes száma volt. Beethoven: Miserere-je, Kersch: Intervestibulum kórusok, mély gyász­hangulatot keltettek, valamint Mozart: Benedictusa, melyben a szólórészt Buchnerné énekelte tökéletes stilus­érzókkel, méltó befejezője volt a ko­moly és felejthetetlen szép hangver­senynek. A karban működött még Pfeiffer Jenő és Rolkó Rezső. Az orgona kiséretet Büchner és Pfeiffer látták el művészi tökéllyel. A hangversenyt a templom harang­jai és villanyfelszerelése javára ren­dezték. HÍREK Főegyházmegyei hirek. Az egyházi főhatóság Schuszter Antal esztergom­belvárosi káplánt és Klema Endre érsek vadkerti káplánt budapesti hit­oktatókká, Horváth Gyula újmisést rimóci, Pollák Miklós újmisést érsek­vadkerti, Szauter Károly újmisést budaőrsi káplánná, Marosi József hit­oktatót bp. külsőf eroncvái osi káplánná, Tamás Ernő bp. középső ferencvárosi káplánt az Örökimádásba káplánná, Láng Jánost bp. lipótvárosi káplánná, Zofahl Aladár hitoktatót a Regnum Marianumba káplánná, Városi Ferenc rimóci káplánt bp. középső-ferenc­városi káplánná, Zsivánovits László nyergesújfalusi káplánt Karancsságra (Etes) káplánná, Bányász József karancssági káplánt esztergom-belvá­rosi káplánná, Kari Lajos újmisést nyergesújfalusi káplánná, Morvái Fe­renc nagymarosi káplánt Tátra admi­nisztrátorrá, Luzsénszky Alfonz új­misést magymarosi káplánná, Perlaky Prasser Lajost a budapesti Szent István-kórházba káplánná nevezte ki. Szabadságon. Dr. Drahos János prelátus-kanonok, főegyházmegyei irodaigazgató három heti szabadságra ment. Távolléte alatt Dr. Meszlényi Zoltán pápai kamarás, hercegprimási titkár helyettesiti. Esküvő. Rosta József tanitókápző intézeti tanár szombaton vezette ol­tárhoz Berónyi Editet, Dr. Berényi Zoltán ügyvéd leányát a belvárosi plébánia-templomban. Az esketési szertartást Mátéffy Viktor prépost­plébános, országgyűlési képviselő végezte. A hercegprimási javak leltározása. Csütörtökön kezdődött meg a meg­üresedett hercegprimási szók javadal­mainak leltározása Dr. Gévay "Wolff Nándor államtitkár, miniszteri biztos nak jelenlétében, aki Fisterer főta­tanác3ossal együtt ajm. kir. vallásalap kezelőségét is képviseli. A főkáptalant Dr. Fehér Gyula és Dr. Drahos Já­nos prelátusok képviselik, Dr. Lepold Antal prelátus ós Hajdú István gaz­dasági főtanácsos, jószágigazgató pedig mint végrendeleti végrehajtók ós a primacia képviselői vesznek részt a munkálatokban. A Nagyboldogasszonyi diszfelvonulás három érdekességéről már említést tettünk, ezek: a csikós és magyar­ruhás bandérium, a „Patrona Hungáriáé" szobrát vivő festői leány­csoport ós szent István, szent László ós szent Imre ereklyéit vivő, papok­ból és díszruhás egyénekből álló férfi­csoport. Ezekhez negyediknek a ma­gyar nemzeti ruhás leányokból álló irredenta-csoport fog járulni, mely egy fehér selyem damasztból készült gyönyörű lobogót visz elől, az apos­toli kettős kereszttel, mindkét oldalán Nagymagyarország egyesitett címeré­vel, a szent koronával és „Nem, nem, soha !" felírással. A vidékről is sok magyarruhás leány csatlakozik hozzájuk. A menet többi csoportjai is azonban, — különösen a fehérruhás és népies viseletű leányok, a cserké­szek, a leventék, stb. nagy érdeklő­dést fognak kelteni. A kereskedelmi minisztérium a Süttőről induló külön vonatot, a rendes vonatok menetrendje miatt, nem engedélyezte. Ezen olyan módon lesz segítve, hogy a főszékes­egyházban a nagymise később kezdő­dik, igy a díszmenet is bevárhatja a vonatokkal érkező vidékieket. Erről a lap jövő számában adunk részletesebb hirt. A jövő hót a lázas készülődós hete lesz. Amikónt igaz valóság az Isten ós a haza létezése, ép úgy igaz legyen a lealázottságunk fölött kesergő szivünkből fakadó eme megnyilvánulása is vallásos és hazafias érzelmünknek. A kath. tanítóság ünnepe. A magyar kath. tanítóság ritka és bensőséges örömünnepet ült f. hó 2 án, a mely napon Öveges Kálmán, a Kath. Tanító­egyesületek Orsz. Szövetségének ősz elnöke Balatonlellén házasságának 40. évfordulóját tartotta. Az őrömteljes évfordulóra az ország minden részéből sereglettek tanítók a balatonlellei üdülőházba, hogy kezet szorítsanak a magyar kath. tanítók nesztorával, a kinek írói és a tanítóság érdekében kifejtett agitatív működése maradandó nyomokat hagyott tanügyi életünkben. Esztergomból Szkalka Lajos tanító­képző intézeti c. tanár, gyakorló is­kolai tanitó vett ré Q zt az örömünne­pen. Társasvacsora. A regatta*egylet ked­den, augusztus hó 9 én, a szigeti csónakházában a klubélet fellendítése céljából társas vacsorát rendez, amelyre a tagoknak minél számosabb megjele­nését kéri. A részvételi szándékot hétfő estig kérjük tudatni a csónak­mesterrel. Feihivasok. A főgimnáziumi tanulók, cserkészek és a cserkész-fuvós zenekar tagjai felhivatnak, hogy f. évi aug. hó 7-ón vagyis vasárnap d. e. 10 órakor a főgimnáziumban, fontos megbeszélés végett, jelentkezzenek. Az igazgatóság. — A vizivárosi polgári leányiskolába éstanitónőképzőbe tartozó növendékek, valamint az Uri Leányok Mária­kongregációjának tagjai felhivatnak, hogy f. hó 7 én, vagyis vasárnap tel­jes számmal jöjjenek el a szentmisére, mely után fontos megbeszélés lesz a tanintézetben. — A belvárosi földmi­ves-ifjak és felnőtt leányok, valamint a kongregánisták felhivatnak, hogy f. évi augusztus hó 7-én, vagyis vasár­nap d. u. 4 órára a Belvárosi Olvasó­körben, fontos megbeszélés végett, mi­nél számosabban jelentkezzenek. Meg­bízásból : Horváth Sári és vitéz Szenczy Ferenc. — A szentgyörgymezői ifjak és leányok felhivatnak, hogy f. évi aug. hó 7-én, vagyis vasárnap délután 6 órára a szentgyörgymezői fiúiskolában, fontos megbeszélés végett, jöjjenek össze. Megbízásból: Hegedűs Sándor igazgató-tanitó. A női kereskedelmi szaktanfolyam a reális életre készíti elő hallgatóit. Bepillantást nyújt a kereskedelmi és ipari életbe. A hasznos és főként a gyakorlati ismereteket bőviti. Méiyiti é3 alkalmazni tanítja a polgári-, vagy a középiskolában szerzett tudást. Tá­jékoztatja a növendékeket az üzleti életben előforduló változásokról. Meg­tanítja kalkulálni, könyvelni, továbbá irodai munkát végezni szép kézi, gyors- és gépírással is. Jóllehet ezen ismeretek nagyrészt a hivatalnok női pályákra készülőknek szükségesek, azonban nólkülözhetlenek a polgári életben is. Hiszen nagyon értékes segítőtársa lehet az a nő férjének, aki az üzletben előforduló levelezést, könyvelést, számlázást stb. elvégezni képes." Azonban a magánéletben is fontos, hogy a nő a postai és egyéb szállítólevelet, postautalványt, csekket stb. helyesen kitölteni, vagy a beér­kező számlát ellenőrizni tudja. EzSrt fontos, [hogy azok a leányok, akik négy polgári- vagy középiskolai osz­tályt végeztek ugyan, de felsőbb is­kolába nem mentek, tanulmányaik^e­fejezéseül még legalább a női keres­kedelmi szaktanfolyamot elvégezzék. A beiratkozások a jövő iskolai évre még tartanak. A beirási dij 10, a részletekben fizethető tandíj 120jpengő. Bővebb tájékoztatást nyújt Bárdos József igazgató Esztergom, Deák Fe­renc utcai iskola, emelet. „A tzelistyei asszonyok"-ról. Lapunk mult vasárnapi számában irtuk, hogy Büchner Antal főszékesegyházi kar­nagynak a budapesti Városi Színház­ban az őszi uj színházi szezonban „A szelistyei asszonyok" cimen ope­rettje kerül bemutatóra. Mint értesü­lünk, „A szelistyei asszonyok", mely­nek szövegét Mikszáth regénye után Noszlopy Aba Tihamér irta, nem ope­rett, mert a darabhoz irt zene sokkal magasabb nivójú ós komolyabb, hanem nagy daljáték egy előjátékkal három felvonásban. A darabot október havá­ban tűzi műsorára a Városi Színház. A Vitézi Rend tavaly Örkényben megalakított Gazdaképző-iskolájának egyéves tanfolyama október 1-én kezdődik. Az iskolának célja a Vitézi Rand telkes vitézeit és várományosait, továbbá a megfelelő vagyonnal ren­delkező kisgazda-ifjakat hazafias szel­lemben tanult gazdákká kiképezni, hogy az iskola elvégzése után képe­sek legyenek saját birtokaik okszerű kezelésére ós vezetésére. A bentlakó tanulók után fizetendő egész évre 550 pengő. A kérvények a Vármegyei Vitézi Székkapitányságnál nyújtandók be, hol bővebb felvilágosítás nyerhető. Hajókirándulás Esztergomba. Az Európai Keresztyény Szövetségek c. protestáns hitbuzgalmi alakulat a kormányzó fővódősége, a miniszter­elnök s több miniszter vódősége alatt Budapesten f. hó 8-tól 14-ig tartja ötödik európai konferenciáját A ren­dező bizottság a konferencia keretén belül egész napos dunai hajókirán­dulást is tervez, melynek végpont­jául Esztergomot szemelte ki. A Komárom-Esztergom vármegyei Tózoltó Szövetség Tatatóvároson 1927. évi augusztus hó 14-én tartja meg XVIII. évi rendes közgyűlését. Napi­rend: Fél 9 órakor gyülekezés a tatai tűzoltó szertárban. 9 órakor felvonulás a díszszemléhez. 10 óra­kor tűzoltóversenyek a már szétkül­dött feltételek szerint. 12 órakor közgyűlés. Délután fél 2 órakor társasebéd. Gazdasági cselédek és munkások ju­talmazása. A m. kir. földmivelésügyi miniszter abból a célból, hogy a gaz­dasági cselédeknek és munkásoknak serkentő példát nyújtson és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkásság körében erköl­csi elismerést is nyerjen, az olyan gazdasági csel:dek és munkások ré­szére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk ós jóravalóságuk által társaik közül kitűnnek, pénzbeli jutal­mat és elismerő-oklevelet kivan ado­mányozni, A jutalmazásra javaslatba hozandó egyének nevét, lakhelyét, személyi adatait, szolgálati viszonyuk körülírása mellett az alispán jelenti be és terjeszti fel kitüntetésre. A ju­talmazásra javaslatba hozott gazda­sági cselédek egy helyben lakó szol­gálati ideje tartamát, életkorát, csa­ládi állapotát és viszonyait, valamint a múltban lezajlott rendkivüli idők­ben munkaadóival szemben tanúsított magatartását s hogy ily kitüntetésben még nem részesült, magábafoglaló és igazoló helyhatósági bizonyítványait is csatolják. Javaslatba hozhatók azon gazdasági cselédek, akik példás és hü séges viselkedésük mellett legalább 25 esztendőt töltöttek egy munka­adónál és oly gazdasigi munkások, kik megbízhatóságuk, szorgalmuk és józanságuk által munkatársaik közül kiváltak. A gazdasági munkásokra (földmunkásokra) nézve bizonyos szol­Őeminenc ! ája np PQCnyilPII \ÍM Un, UÜLIIM mm Magyarország bíboros hercegprímásának temetése alkalmával készült filmet aug. 6, 7., 11., 14. és 15-én mutatja be a KULTUR MOZGÓ. • 18 HB

Next

/
Thumbnails
Contents