ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927

1927-07-25 / 57. szám

Rendkívüli szám XXXII évfolyam, 57. szám. Arn 1©flller Hé t fő, 1927. jiilJUlS 25. Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és rai árnap. Előfizetési ára egy hónapral P. 30 fill. Né> telén közleményt nem Teszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap • JVI . . V';'-iVr'OMiV-i^:^^i VV.' Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő:Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felTétetnek a „HUNNIA

8 könyTnyomdában Meghalt a hercegprimás! Evégeztetett . . Kétheti kínos haldoklás után, amely alatt egész Magyarország katholikus népe imádságos lélekkel állt a nagybeteg ágyánál, hétfőn reggel háromnegyed 6 órakor Dr. Csernoch János biboros, Magyarország hercegprímása és esztergomi érsek Isten akaratában megnyugodva, imádságok közt, kezében megáldott feszülettel, kilehelte lelkét esztergomi palotájában. Nagy - Magyarország hatalmának, fényének, világszerte páratlan közjogi struktúrájának az [a letéteményese dőlt ki az élők sorából, akire megcsonkítottságunkban reménylő szemmel nézhettünk, akinek felszentelt kezében hittük, hogy felcsillan még egyszer*Szent István koronájának ragyogása s annak fényénél vonulunk be ismét a romjaiból megújult, boldogabb, szebb, új Magyarországba. Isten nem adta meg ezt az örömet e földön Csernoch Jánosnak, de fenkölt ^szelleme virrasztani fog a haza felett, amelynek sorsát legnagyobb szenvedései közt is szivén viselte s amelyért betegágyán is oly sokszor imádkozott. Mi esztergomiak, akik saját ajkáról hallottuk aranymiséjekor azt az óhaját, hogy kisérjük fel Őt majd mindnyájan utolsó útjára a bazilikába, amely út után mi újra hazamehetünk, Ő pedig ottmarad — boruljunk térdre az Úr zsámolyánál és mondjunk áldást nevére, amely egy emberéleten át össze volt forrva városunkkal, és őrizzük kegyelettel mint e várost szerető polgárnak, mint jó magyarnak és Egyháza hű fiának emlékét mindörökre. " * A hercegprímás utolsó éjszakája Őeminenciája állapota vasárnap is az előző napokéhoz hasonlóan egyforma volt. A teljes legyengülés fennállott, a máj óriási duzzadása, a tüdőben levő gócok időnkénti gyulladása, előrehaladott érelmeszesedés és hozzá 75 esztendő terhe kilátástalanná tették ugyan felgyógyulását, de közeli halála a szívműködés eroteljessége foly- _ tán alig volt konstatálható. :?; : A nap folyamán azonban egy-egy elejtett szava, amely a haldoklóknál a halál közeli bekövetkezésének ismert szimptomája, sejtette, hogy a vég nem lehet messze. Este 11 óra tájban szívverése még mindig erőteljes volt, azonban egyéb tünetek már a közeledő katasztrófára vallottak.A beteg mellett udvari papjai, a két ápoló apáca, dr. Gönczy Béla m. kir. egészségügyi főtanácsos és dr. Hamza József kórházi főorvosok, Túri prelátus, Szmatlik Antal főudvarmester, Hajdú István jószágkormányzó és a házi cselédség tagjai állottak. Őeminenciája mindvégig eszméleténél volt. Kezében a pápa áldásával ellátott keresztet tartotta. Dr. Drahos János prelátus felhívására éjféltájban a haldoklók imádságát kezdték mondani. A Miatyánkot maga a hercegprímás kezdte el, de folytatni nem birta. A jelenlevők, folytatták. Az imádságok alatt a beteg állandóan figyelt és látszott, hogy környezetével együtt imádkozik. „Most már áldjon meg bennünket, Kegyelmes Uram!" Az ima végeztével dr. Meszlényi Zoltán így szólott a haldokló hercegprímáshoz: „Az imát elmondottuk, most már áldjon meg bennünket Kegyelmes Uram ! Erre a biboros hercegprímás egy kissé felemelte a kezében tartott feszületet és alig látható kereszt alakban ezzel áldotta meg a körülötte levőket. Az áldási ima latin szavait csendben, de tisztán kivehetően mondotta. Külön