ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927
1927-05-08 / 35. szám
Halálozás. Endrödi Sebestyén, az országosan ismert képrestaurátor, aki az esztergomi primási képtárban évek óta dolgozott, csütörtökön Nógrádverőcén 65 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt Temetésére városunkból Dr. Lepold Antal { >relátus-kanonok vett reszt. A páratan szorgalmú „Maestro" halálát őszinte megilletődéssel vették tudomásul mindazok, akik biztos kézzel vezetett ecsetjének és nagy szaktudásának méltányoló; ós tisztelői voltak. A biróság köréből. A kormányzó a m. kir. igazságügyminiszter előterjesztésére Noszlopy Ferenc székesfehérvári kir. járásbirósági elnököt a pestvidéki kir. törvényszék másodelnökóvó nevezte ki. A vizivárosi zárdatemplom májusi ájtatosságain szentbesz^deket mondanak : 8-án dr. Kecskés Pál, 9-ón Veszély Géza, 10-én dr. Töiök Mihály, 11-ón Böschatt Ferenc, 12-ón dr. Záborszky István, 13-án Schmuck Paskál, 14 ón Grassanovits Leó. Az ájtatosság mindenkor este fél 7 órakor kezdődik. Dr. Antóny Béla polgármester a Szentgyörgymezői Kath. Olvasókörben vasárnap, azan május 8-án, d. e. 11 órakor aktuális városi kérdésekről előadást tart, amelyre az összes szentgyörgymezői polgárok ezúton is meghivatnak. Zarándoklás a iázkereszthez. Ma, vasárnap reggel 8 órakor a főszékesegyházból körmenet indul a lázkereszthez, amelyet Dr. Lepold Antal prelátuskanonok, főszékesegyházi plébános fog vezetni. Ezzel a körmenettel egy régi, de az utóbbi évtizedek alatt meglehetősen feledésbe ment kegyeletes szokást ujit fel a Bakács-kápolnai férfi és női kongregációk vezetősége. A gimnázium hangversenye. A SzentBenedekrendi Kath. Gimnázium f. hó 8 án, vasárnap d. u. pontosan 6 órakor a gimnázium dísztermében az ének-és zeneszertár javára hangversenyt rendez. Belépődíj : ülőhely 1*20 pengő, állóhely 50 fillér. Felülfizetéseket a jótékony célra való tekintettel köszönettel fogad a rendezőség. Műsor: 1. Járjatok be. Kétszólamú gyermekkar. 2. Ábrányi: A kis Savoyard. Szavalja Weisz Ferenc VI. 1 . o, t. 3. Szoijcly két apródja. Gyermekkar. 4. Üres a fészek. Játssza a gimn. cserkósz-fuvóakara. 5. Dürrner : Viharban. Gyermekkar. 6. Móra J.: Édesanyámnak. Szavalja Szkalka József VII. o. t. 7. Petőfi—Nagy : Honfidal. Werner: A kürt s^ava. Énekli vegyeskar. 8. Induló. Játssza a gimn. cserkész-fuvóskara. 9. Népdalegyveleg. Énekli vegyeskar. 10 Ábrányi: A vándormadár. Szavalja Szölgyémy József IV. 0.-t. 11. Balog—Krógery : Tárogató. Vegyeskar zongorakísérettel. 12. Induló. Játsza a fuvóskar. Zágonyi Sámuel m. kir. ny. alezredes f. hó 9 én d. u. 6 órakor a városháza nagytermében a Kanadába való kivándorlás elleni védekezés céljából felolvasást tart. Felhívunk minden érdeklődőt, hogy az élvezetesnek ígérkező előadáson minél nagyobb számban jelenjék meg. Köszönetnyilvánítás. Az „Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulat"-nak f. óv május 1-én tartott díszközgyűlésén Büchner Antal főszékesegyházi karnagy úr által előadott „Szent Serene éneke" c. ünnepi kántátében rósztvett összes szereplőknpk, magánok a neves zeneszerzőnek, valamint mélt. Schmidt Sándor bányafőtanácsos úrnak a dorogi bányászzenekar átengedésóért, továbbá Hajnali Kálmán karnagy úrnak ós az ünnepi szent* misén rósztvett Turista Dalárda tagjainak ezúton moudok hálás köszönetet. Büchner karnagy úr nagyszabású pompás zeneszerzőménye maradandó emléke marad az .esztergomi centennáris ünnepségeknek, és kiváló örömömre szolgál, hogy annak megalkotására éppen a vezetésem alatt álló társulat díszközgyűlése szolgált alkalmul. Esztergom, 1927. május 3. Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, elnök. Az Esztergomi Sakkor közgyűlése. Az Esztergomi Sakkor folyó hó 15-ón (vasárnap) d. e. ll órakor tartja közgyűlését a Hitelbank tanácstermében, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az Elnökség. A május 15-én életbelépő új menetrend szerint Esztergomból—Budapestre vonatok indulnak: 412, 4*54, 710, 8*27, 13-02, 15-20, 19-20 órakor, vasárés ünnepnapokon pedig 2005 órakor is. (A 412 órakor induló vonat vasárnap nem közlekedik). E vonatok Budapestre érkeznek : 6 42, 7 17, 9'30, 9*65, 14-57, 17-50, 21-50 és 22'37 órakor. — Ihidapestről—Esztergomba indul: 6*40 (csak vasár- és ünnepnap), 7-17, 11-25, 13 37 (csak Piliscsabáig közlekedik), 14 34, 14'55 (vasár és ünnepnap elmarad), 16 50, 1850, 23*20 órakor. Esztergomba érkezik: 9l0, 10-00, 13-47, 1603, 17-25,1901, 21<25, 0*48 órakor. — Almásfüzitőre indul: 9-38, 13-20, 15-44, 18 38 órakor, érkezik : 10-53, 15 00, 1704, 19'54 órakor. Almásfüzitőről Esztergom felé indul: 5-40, 7-30, 12-05, 18-30 órakor, ós Esztergomba érkezik : 7«37, 8-46,1319, 14*45 órakor. Részletesebb menetrendet legközelebb közlünk. A Move Esztergomi birkózó szakosztály f. hó 22-én fogja az országos viszonylatban jóhirnévnek örvendő ceglédi birkozógárdát vendégül látni. E versenyre már most felhívj tik az érdeklődők figyelmét annál is inkább, mert az őszi bajnokságon ezen gárdával fog a szépen feljavult helybeli gárda mérkőzni. A dorogi bolgárok harca. Raskov Márton dorogi bolgárkertész négy alkalmazottjával vigan mulatozott az elmúlt héten a dorogi Binder-féle vendéglőben, közben asztalukhoz telepedett Zselef István és Zselef Boris Wgárkertész. Iddogálás közben az ittas bolgárok összekülönböztek, minek az lett a vége, hogy Riskov az egyik Zselef botját amúgy nagy mérgesen markába kapta ós azzal ütlegelve a két Zselef testvért, kikergette a vendéglőből, de sőt még az udvaron is megszámlálatlanul osztogatta a nehéz iga? ságokat Raskov Márton a haragosain. Orvosi vélemény szerint az okozott sérülések súlyosak. A harcias bolgár, valamint annak társai ellen a büntető eljárást á sértettek • feljelentésére a biróság megindította. A barátkúti gyilkosság felderítése ügyében a bűnügyi vizsgálat még edd'g teljes sikerre nem vezetett, noha agyilkos kézrekeiitésére mind a csend őrség, min d a rendőrség nagy tevékenységet fejt ki. Nagyon megnehezíti a vizsgálat biztos sikerét az a körülmény, hogy a gyilkosság elkövetése 03 annak felderítése közt majdnem egy hónap telt el. A környéken volt néhány házkutatás is, azonban alapos ^yanu alatt senki sem áll. Tüz Unyon. Az elmúlt napokban! Juhász Ferenc háza udvarán a sertéséi kigyulladt. A tűz csakhamar á'esa-j pott a szomszédban lakó Steinmüller István portájára is, ahol a tulajdonos istállója porig leégett. A csendőri nyomozás kiderítette, hogy a tüzet Juhász kis fia okozta, aki az ólban tüzet rakott. A jryors mentésnek köszönhető, hogy nagyobb baj nem történt. A kár igy is 300 pengő. Az eljárás megindult. Mi lesz vasárnap ? F. hó 8-ára az ESC. vezetőségének nagy anyagi áldozatok árán sikerült lekötni a Vekerletelepi SC. nemrég alakult profi futbalcsapatát egy barátságos mérkőzésre. A nagy mérkőzés előtt az ESC. b) csapat* a " Lábatlani FC-t látja vendégül 2 órakor. A mérkőzések kezdetének sorrendje: vasárnap d. u. 2-kor Lábatlani FC.-ESC. I. b. ós vasárnap d. u. 4-kor. Vekerletelepi SC. (Bpest) - ESC. I. a. barátságos mérkőzés kerül eldöntésre. Az uj sporttelep a Kerektemplomtól 2 percnyire van. Könyörgő istentisztelet a hercegprímás felgyógyulásáért a zsinagőgáben. Az elmúlt hét folyairáa az esztergomi izr. hitközség Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás felgyógyulásáért külön könyörgő istentiszteletet tartott. Ennek folyamán a t hitközség elöljárósága Dr, Spiegel Ármin főrabbival az élén a nyitott frigyszekrény elé járult, ahol a főrabbi magas szárnyalású imát mondott a hercegprímás mielőbbi teljes f^lgyógyu lásáórt. FeihlváS. Értesítem városunk sportifjúságát, hogy a nyáron Budapesten tartandó tréneri tanfolyamra a jelentkezések megkezdődtek. Ezen tanfolyam ingyenes és félingyenes helyekbei tartatik meg. A tanfolyam 6 hetet fog igénybe venni. Aki ezen tanfolyamra pályázni óhajt, az Országos Testnevelési Tanácshoz cimzendő kérvényt irjon, melyben ki kell terjeszkedni a kérelmező életrajzára, korára, polgári foglalkozására, iskolai képesítésére, sportmultjának és annak részletes leirására, hogy jelenleg mily sporttevékenységet fejt ki, jövőben a sportegyesületnél minő szerepre hivatott. V tanfolyam úgy a technikai, mint az adminisztratív sportra ki fog terjeszkedni. Felhívom a kérelmezőket, hogy kérvényeik teljességében való rendbehozatala, illetve a hiányosságok kiküszöbölése céljából a kérelmeket és igazolásokat nálam folyó hó 12-éig naponta 12—2 között bemutatni szíveskedjenek. A kérelmek benyújtási határideje május 15. Varga Zoltán (Máv. osztálymérnökség.) Hogyan lehet olcsón öltözködni ? A legutóbbi budapesti Nemzetközi Vásárt megtekintő nagyszámú vidéki közönség nagyszámbaa kereste fel a kitűnő szöveteiről 1850 óta világszerte elismert Semler-cég főüzletét (Bpest, IV, Bécai-utca 7. sz.). A közönség köreben külön meglepetést keltett a közmegbecsülésben álló világhiiü cég maradók-osztály a, mely a nagy forgalom folytán felhalmozódott minden méretű maradékok elárusitásával vásárlóinak takaróko:ság útján is alkalmat nyújt a S ^mlerminősógű elismerten legkiválóbb angol gyapjú szövetek jutányos áron való beszerzésére. Közöljük, hogy a vidéki vásárlóközönség soronkivül a legfigyelmesebb kiszo^álásbnn részesül. Népmozgalmi statisztika. Ápr. 29-től május 6-ig bejelentett szülelések : Gubó Ferenc rk. vasöntő fia, Simonyi Gyula rk, földm. fia, Knbusz József rk. molnársegéd fií, Kecskés Rozália rk. kocsis leánya, Fejes Erzsébet rk. szobafestő leánya, Plasznik Erzsébet rk. gépkezelő leánya, Simonyi (leány) rendőr halvaszül., Bognár Anna rk. vasútépítő élőmunkas leánya, Zsalezsák Ferenc rk honvéd fia. Simonidesz József ref. mozdonyvezető fia. — Halálozások : Mike Jánosné Kapu Zsófia ref 33 éves (Lábatlan), Huszlicska Istvánné sz. Kis Mária 24 éves (Béla, Csehszlovákia), Simon János rk. 26 éves asztalossegéd, Ipolyi Xavér rk. 55 éves szentferencrendi testvér, Mikiádeic Gábor rk. 54 éves bányamunkás (Dorog), Német Adolf izr. 74 éve* dohánytőzsdós, Révész Mórnó sz. Schulcz Júlia izr. 75 éves. Részeg cukorkaárus. Bartal György esztergomi cukorkaárus a mult vasárnapi szentkereszti búcsún alaposan felöntött a garatra, botrányosan viselkedve káromkodott. A nyomban elősiető csendőrség is alig birt a tökrészeg emberrel, aki ittas állapotában nekiment a csendőröknek is és birokrakelt velük. Nagy nehezen tudták csak meg bilincsein', Közbotrányos viselkedése miatt a csendőrség letar tóztatta az ittas embert és beszállította az esztergomi kir. járásbíróság fogházába. A bűnügyi eljárást a biróság megindította. Az érseki tanítóképző-intézet sportsikere. Április 30-án tartotta az esztergomi taoitóképző-intézöt atlétikai pontszerző versenyét. A versenybíró és az eredmény hitelesítője Werner Gyula gimnáziumi tanár volt, ki a Kisosz által előirt szabályok szigorú betartásával vezette le a versenyt. Az esztergomi középiskolák közül a tanitótóképző-intózet biztosította magának az első helyet 42 pontszámmal. Á tanítóképző ezzel az eredménnyel a hatodik helyre Is érült az ország i84 intézete közül. Az intézet növendékei közül pontot szeieztek: Esőssy 6, Weidinger 3, Holtzer 1, Horn 1, Orisko 7. Zsákovits 3. Albert 7, Kotsis 1, Kömley 3, Starkbauer 5, Bognár 1, Kertész 2, Briestyenszky 1 ós Okrész 1. Prohászka-Breviárium. 112 oldal. „É'et" kiadása. Prohászka Ottokár telke élő valóságban maradt ránk műveiben; sajnos, azt a gazdag kincset, amely irói hagyatéka]; kiteszi, felmérni sem tudjuk, hiszen a kéziratos és tisztán gyorsirési lejegyzésekben meglévő urunkáinak, elsősorban a konferencia-beszédeinek számát se tudjuk. De ami előttünk van nyomtatott kötetben, az is a nagy lélek ós nagy művész halhatatlan becsű alkotása. Erről a meglévő termésről, áttekinthető anyagról ad számot az a a kis kötet, amelyet Brisits Frigyes tett közzé Prohászka-breviárium címen. Elénk tárja benne a nagy püspök, a tudós, a nagy hitszónok lelkét. Idézi a modern apostol probléma-kitűzését, es három nagy léleképületét tárja elénk : a diadalmas világnézet, a harmonikus ember és a győzelmes élet palotáját. A Prohászka-breviárium tehát emlék és örökség, igazi lélekfónykép arról az atyáról, mesterről, elméikedéről, akit nemzetünk sirat. Az amatőr-kiállítású könyv ára 2 pengő 50 fill, Kapható minden könyvkereskedésben. Gyomor- és bólzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfuvód ásnál, gyomorégésnél, felböfögésnói, szédülésnél, homlokf áj ásnál, hányingernél 1—2 pohár természetos „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztés útjait. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák ós általánosan dicsérik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Pilisvörösvár SC.: ESC. comb.—5 :1 (2 : 1) biró : Köves. Az ESC. gólját Fangő lőtte. Schvarcz egy 11-est a kapus kezébe rúgott. ESC. ifj. : BRSC. ifj. — 2 :1 (1 : 1) biró : Kovács. Az ESC. szépen játszott góljait Heininger és Vermes rúgták. A lábápolás u erei: Lábápoló krémmel. Hatása bámulatos, kezelése egyszerű. Az egyetlen lábápoló, mely mindenféle lábbánfáimat azonnal és tökéletesen megszüntet. Csodás hatását ezer köszönőlevél igazolja, mert nincs az a lábfájás, legyen az izzadással járó vagy égető érzés, pöffedtség, lábak dagadása, hogy az egy kura betartása után meg ne szűnjön Hatásának titka, egyűttal óriási előnye ziiroi tartalma, melynél fogva hatása állandó, nem igényel mindennapos kezeléit. Kenje be csak egyszer lábát Csandaféle Podollal s lábizzadása azonnal megszűnt, lába vissaanyeri rendes puhaságát, üde, friss lesz, járhat, dolgozhat, sportolhat vele, nem érzi, hogy cipő van a lábán, tyukszemképzödésnek elejét veszi, megvédi a megfagyástól és a tagadástól. Ne kísérletezzen különféle szerekkel, a Pfldol minden lábbántalmat, biztosan megszüntet. Egy doboz ára 1 pengő 35 fillér, utasitás mellékelve. — Kapható minden gyógyszertárban, drogériában. Szétküldi a magyarországi lerakat: Margulit drogéria, Budapest, Nádor-utca 23. szám.