ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-11-21 / 91. szám

A Szent Erzsébetről nevezett Jótékony egylet pénteken délntán tartotta évi rendes közgyűlését, amelyet dr. Fe­hér Gyula prelátus-kanonok, egyesü­leti elnök Szent Ferenc halálának 700 éves évfordulóján— akinek iskolájába járt Szent Erzsébet, az egyesület védőszentje is — a szeretetről és a szegénység szeretetéről mondott fön­séges gondolatokkal telt beszéddel nyitott meg. Mátéffy Viktor terjesz­tette elő titkári és pénztárosi jelenté­sét. A jelentésből tudjuk, hogy az egyesület népkonyháját négy hónapon át tartotta fenn, s abban 8371 adag ebédet osztott ki. A népkonyha össz­kiadásai 26,292.950 koronát tettek ki, mely összeg a decemberben rendezett estély jövedelméből, a tél folyamán rendezetthólapda-ozsonnák adományai­ból, a biborn ok-hercegprímás, dr. Vass József népjóléti miniszter, az eszter­gomi főkáptalan és Horváth Ferenc hagyatékából jutott adományokból ke­rült ki. A szegények gyógyszerére 2,464.600 koronát, a szegények pénz­beli segélyezésére 5,850.000 koronát fordított az egyesület. A szegény is­kolások között Vass népjóléti minisz­ter adományából lOO pár gyermek­cipőt, 75 gyermekruhát, 25 gyermek­kabátot, 15 férfi s női öltönyt, 21 pár férfi ós 5 pár nöi cipőt osztott ki. Összes jótevőinek meleg sziv vei mon­dott köszönetet a közgyűlés, nem­különben az estély összes szereplői­nek és rendezőinek is, a városnak ós a szegényházi kedvesnővéreknek. El­határozta, hogy a jövő évben is fenn­tartja a Népkonyhát, a betegeket és szegényeket további segélyezésben ré­szesíti és felír a népjóléti miniszter­hez az iskolások felruházása érdeké­ben és a városi óvodában megrendezi a karácsonyfa-ünnepélyt. A tagdíj megállapítása után az ülés véget ért. A II- kerületi megyebizottsági tagsái helyre a keresztény gazdasági párt által egybehívott értekezlet egyhan­gúlag Dr. Mattyasóvszky Kasszián ben­cés igazgatót jelölte. A jelölés őszinte örömet keltett, mert oly férfiút ért, aki a város életében tekintélyes po­siciót tölt be s az ifjúság iránt tanú­sított igazan atyai jóindulata, a cser­készeiéiben nemkülönben a tudomá­nyos világbanvitt szerepe általános szeretetet biztositott számára. Hisz­szük, hogy amiként a jelölés egy­hangú volt ugyanolyan lesz a válasz­tás is s igy a törvényhatósági bizott­ságba igazán érdemes tag kerül. Ma adják a „Pántlikát" a Kath. Le­gényegyletben. Az egylet szinószei Katalin-estjüknek bevezetésekópen Földes Imrének ezt a szép és tiszta darabját adják közkívánatra most má­sodszor. A darab mostani előadását a kipróbált kitűnő szinigáriájának gyönyörű játékán kivül az új díszle­tek is emelik. Az estély mely az ád­venti idő beállta előtt ez az utolsó nyilvános mulatsága az egyletnek, — a jelekből ítélve szépen is fog sike­rülni. Tizéves évforduló. I. Ferenc József halálának tízéves évfordulója alkalmá­ból a zsinagógában ma, vasárnap d. e. 11 órakor kegyeletes istentisztelet lesz. Nemzeti ifjúsági zarándoklat szent Alajos sírjához. Ebben az évben ün­nepli az egyház Szent Alajos szentté­avatásának kótszázéves évfordulóját. A világ minden országából indul ifjú­sági zarándoklat az örök város, Róma felá, hogy jelen legyen december 31 én a uagy ünnepségeken és a szentmisén, amelyet a szentséges Atya mond a vilég minden tájáról összesereglő ifjú­ság előtt. A magyar ifjúság szintén hódolni akar Szent Alajosnak s azért hazánkból is indul zarándokvonat dec. 27-én, Budapest-Délivasúttói d. u. 5 óra 30 perckor. Az ifjúsági zarándok­lat megtekinti Velencét, Rómát, ahol legalább öt napig tartózkodik, vissza­jövet Assisit és Firenzét. Visszatérés Budapestre január 7-én. Gyorsvonat Ill-ik osztályán csak 2.900.000 kor., (amennyiben a lira nem emelkedik.) Ebben az összegben benne van az utazás, lakás és ellátás költsége a za­rándoklat egész idejére. Kívánatos villamos stb. költségeire még 100 v. 200 lirát hozni. Minden húsz fiúra egy vezető esik. A zarándoklaton részt vehet minden római kath. ifjú. Egye­temi hallgató, közép- és felsőiskolás, (akik részére a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter rendeletileg iskolai szünetet adott), iparos és földmives ifjú. Jelentkezni lehet november 15-ig, amikor egymillió kor. előleg küldendő. Az útiköltség hátralevő részét leg­később december 10-ig kell beküldeni. Útlevélről a központ maga gondosko­dik. Bővebb felvilágosítással szolgál válaszbélyeg beküldése mellett a „Sz. Alajos ifjúsági zarándoklatot rendező Bizottság" Budapest, VIII, Horánszky­utca 20. I. emelet. Kultur est a Kaszinóban. A Széche­nyi Kaszinó f. hó 29-ón (hétfőn) este 9 órai kezdettel tartja ez ,évi első kultur-estjót. A Kaszinó célja, hogy havonként egyszer, tagjainak komoly ós élvezetes szórakozást nyújtson és hivatásának megfelelve a kultúrát ter­jessze. Az első kultur-63t műsora: 1. Flotow Stradella. 2. A Föld, előadás, tartja Hasenauer Andor. 3. Bocherini: Menuett. A zeneszámokat a Zeneked­velők Egyesülete kitűnő zenekara adja elő. A Szegényházban dec. 12-én délután 3 órakor sorsjáték rendeztetik a ká­polna javára. Nyeremény tárgyak a házban készültek és nemesszivű jó­tevők adománya. A nyereményt ár gyak megtekinthetők dec. 5-töl 9-éig. 1 jegy ára 10.000 korona. Szives pártfogást kérnek. Katalinbál. A belvárosi Kath. Ol­vasókör és a Kath. Földmives Ifjú­sági"Egyesület f. hó 21-én, azaz ma va­sárnap, Katalin-estélyt tart. Délután 7 órai kezdettel Szigeti József: „A vén bakancsos ós fia a huszár" c. szín­darabját adja elő az ifjak szinigárdája 20,000 és .15.000 K-ás helyárakkal, amelyet hajnalig tartó tánc követ. Az Olvasókör ós az Ifj. Egyesület t. tagjait és azok családját ezúton is meghívja az Elnökség. Leventehír. F. hó 2l-én, vasárnap, az ifjúsági oktatóknak másirányú hi­vatalos elfoglaltsága folytán a levente kiképzés elmarad. Levente' e. parancs­noka. Elfogott tolvajok. A pilismaróti csend­őrség a napokban előállította Preizler Ede pékségedet. Hokfeller János asz­talossegédet és egy fiatalkorú cipész­inast, akik Budapestről elindulva lo­pásból éldegéltek. Az előállított vád­lottak beismerték, hogy lopásból tar­tották fenn magukat, ezért a bíróság őket egyenként három heti fogházzal sújtotta. Ne feledkezzünk meg a téli időszak közeledtével a szenttamási gyermekek napközi otthonáról. Szives adományok a vízivárosi pióbániára küldendők. Népmozgalmi statisztika. Esztergom, 1926. november hó 12-től—19-ig be­jelentett születések: Bádi Katalin rk. földmives leánya. Hajdú István Ele­mér rk. villanyszerelő fia. Szádóczky Anna rk. földművesnő leánya. Szabó László Lajos rk. vasúti állomási mál­házó fia. Fritz Klára Magdolna rk. asztalosmester leánya. Németh Mihály József rk. gépész fia. Szabó Sófei Ist­ván rk. földmives fia. — Házasság­kötések : Gerendás Ferenc rk. földmi­ves ós Bábszky Rozália rk. — Maradi Ferenc rk. földmives és Molnár Anna rk. — Maradi József rk. cipészsegéd és Dreiler Erzsébet rk. — Móczik György rk. molnár és Maradi Rozália rk. — Dr. Miinek Rajmund rk. kir. járásbirósági joggyakornok és Mátéffy Erzsébet rk. — Palásthy Sándor rk. m. kir. honvéd cimzetes szakaszvezető ós Blahovics Anna rk. — Vincze László fővárosi üzemi tisztviselő és multheti száma Cikkeiben felöleli Muzsik Vilma rk. — Halálozások: Tányér Teréz rk. 1 hónapos. Legény Árpád rk. 2 hónapos. Szádóczky Anna rk. 1 napos. Frasch Mária rk. 61 óves. Pálinkás Imre rk. 17 éves. Juhász Anna rk. 11 napos. A Képes Krónika igazi magyar revü. a hazai és világórdekességek csaknem mindegyik aktualitását. Vezetőhelyen a 84 éves Rákosi Jenő nagyszerű éle­téből mutat be kiemelkedő epizódokat. Tóth László a Hetivásárban a vasár­napi pihenésről ir, Ujj Gyula tanár a vi­lág hidóriásairól ad érdekes illusztrált tanulmányt, Völgyesy dr., az ismert hipnotizőrorvos a hisztériás Ameriká­ról tár fel megdöbbentő részleteket és Bozzay Margit folytatja „Szépség és egészség" cimű népszerű cikksoro­zatát. A kritikai részben Balassa Imre a „Jedermann" irodalmi problémáival, Radnay Oszkár a Műcsarnok őszi tár­latával foglalkozik. Szép elbeszélést és verset közöl ez a szám Lőrinczy György, Kosárynó Réz Lola és Szi­gethy László tollából. Végül kiegészíti a lap értókét a több, mint száz idő­szerű fénykép, a mélynyomásos mel­léklet és Pállik Béla festőművész pom­pás festmény, ének, szines reproduk­ciója. A Képes Krónika egyébként 8000 K-ért mindenütt kapható, de meg­rendelhető kiadóhivatalunk utján is. Ne a kéménynek fűtsünk, hanem a szobának. Nagy gondtól szabadul'meg, ha „Zephir" szabadalmazott fatüze­lósű kályhát vásárol, mert egyesíti a cserépkályha, folytonégő kályha és a légfűtés előnyeit. Köztudomású, hogy a „Zephir" tökéletes, gazdaságos és a legtartósabb kályha. Arlapot ingyen küld Héber Sándor kályha és tűzhely­gyáros, Budapest Vilmos császár-út 39. A Kis Újság újra megjelenik. A Kis újság, amely a maga félmilliós pél­dányszámával a békebeli Magyaror­szág legelterjedtebb és legnépszerűbb lapja volt, újból megjelenik. A kis újság főszerkesztője JHuszár Karoly volt miniszterelnök, felelős szerkesztő Szederkényi Anna irónő. Ara 1000 K. egy hónapra 25.000 korona. A;Kis Új­ság kiadóhivataláaak cime: Budapest, IV., Dalmady utca 3. körül és a megszokott kifejezés sze­rint „vagyonok cseréltek gazdát" egy­egy éjszakán. A vagyonok addig cse­réltek gazdát, amig a gazdák és a vagyonok végkép elfogytak, az élet lehiggadt, a kártyaláz elmúlt és a könnyű nyerési lehetőségek kora egyszersmindenkorra lejárt. A játék­szenvedély azonban megmaradt és ha manapság nem tombolhatja ki magát a kártyajátékban : más módon keres megnyilatkozást. Volt már idő a különböző nagy háborúk után, mikor az emberiség beleunt az ágyúdörgésbe és az otthon bókéjébe vonult vissza, csöndes, enyhe és Skelid örömökben ktresve szórako­zást. A hősi virtuskodás, a hangos és vidám katonaélet után hálósipkát húz­tak a fejükre a kardcsörtetők, akik pipaszó mellett édes kávét ittak dél­utánonként és gitérkisérettel ábrán­dos dalokat énekeltek. Természetes reakeiója volt mindannak, amit a hót éves ós harmincéves háborúk az em­beriség életmódjában fejetetejére állí­tottak és az efajta reakció — ha későn is — de immár a mai életben is mutatkozik. A háborút követő vad nyerészkedési láz, a könnyelmű tőzsde­játék, a spekuláció megsaünt, a kártya­szobák elnéptelenedtek, a tőzsde na­póleonjai, a bankárszékek hősei háló­sipkát húznak a fejükre ós szelid társasjátékokat játszanak a vacsora­asztal mellett. Szénkénegezo gíp utca 7 szám­teljesen jó karban, eladó. Kossuth Lajos Vasárnapi csevegések Társasjáték Tavaly ilyenkor még különböző ti­tokzatos elnevezésű klubokban embe­rek százai tolongtak a kártyaasztalok A társasjátékok érkezését megelőzte a rejtvény-láz, mikoris az egész vi­lág komplikált rejtvények megoldá­sán tűnődött. A rejtvénymegfejtés el me élesítő irányát követik a társas­játékok is; nem egyszerű és naiv zálogosdit játszanak az emberek, ha­nem az elméjüket tornáztatják külön­böző módokon. Nézzük csak meg egy pillanatig, hogyan ? Budapesten most két társasjáték divatos. Pontosan leirom mind a ket­tőt, aztán tessék megpróbálni, hogy melyik a jobb ? Az egyiket úgy hivják: nevek játéka. A társaság megállapodik abban, hogy például M betűvel kell mondani nagy neveket. Tehát sorban és egymásután mindenki mond egy-egy M-betüvel kezdődő nagy nevet, Munkácsy, Ma­eaulay, Musset, Murger, Marmont, Men­delsohn ós igy tovább. 15 másoeperc gondolkodási időt kap mindenki, aki ezalatt nem tud új nagy nevet mon­dani, az kiesik a játókból. A végén az lesz a győztes, aki tovább bírja szusszal ós tehetséggel. A másik divatos társasjáték az úgy­nevezett : asztal-talány-lányka-kastély játék. Ezt is sorban egymásután játsz­szák a körben ülők és az első mon­dott szót úgy kell folytatni a másik­nak, hogy a másoáik szó az első BZÓ utolsó szótagjával kezdődjék. Tehát én mondom: pohár, te mondod: három, Aki ingyen akarja Pestet megnézni és aki jól és olcsón akar vásárolni!, az tekintse meg több milliárd értékű árúházunkat, ahol minden elképzelhető férfi- és női szövet, kész férfi- és női ruha, télikabát és szőrmebunda, kötött mellények és szvetterek, férfi- és női fehérneműek, haris­nzák és zoknik kaph atók. Aki egyszerre három millió értékű árut vásárol, annak III. oszt» személyvonat­útiköltségét az Orsz. Gazda­kör ide és vissza is megtéríti. Országos Gazdakor Tagjainak áruforgalmi Szövetkezete Budapest V, Nádor-utca 12.

Next

/
Thumbnails
Contents