ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926
1926-11-07 / 87. szám
XXXI- évfolyam, 87. szám. ,4ra 2000 korona Vasárnap, 1926. november 7. T7Q7TT7T? (Ifi non 1 JjIllxU Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és va árnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Né* telén közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő:Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a ^HUNNIA 0 könyvnyomdában. Adóreformok Az adótörvények bonyadalmassága egyrészt, a kivető közegeknek a minél nagyobb eredmény elérésére való túlbuzgósága másrészt, okozza azt a sok bajt, azt a sok zavart, amely most a rendkívüli intézkedéseket szükségessé tette. Fokozták ezeket a bajokat az utóbbi évek rendkívüli gazdasági válságai, a viszonyoknak hónapok alatt beállott nagy változásai is. Az 1923-ik évi vagyoni állapot és jövedelem után 1924-ben kivetett adó, még ha 1923ban igazságos, elviselhető volt is, 1924ben már elviselhetetlen és igazságtalan és 1925-ben már behajthatatlan lett. Ennek a gazdasági válságnak a következményei még igen érzékenyen mutatkoznak 1926 ban is és mutatkozni fognak még a legközelebbi egy-két évben is. Az igazságos adórendszernek olyannak kell lennie, hogy a pénz értékének gazdasági válságok, háborúk és egyéb bonyodalmak következtében bekövetkező hullámzásához is könnyen tudjon alkalmazkodni és annyira egyszerű és világos legyen, hogy minden ember maga is könynyen ki tudja számítani, mennyi az adótartozása. Az adórendszernek ez az egyszerűsége és átlátszósága megnöveli a bizalmat az adókivetés iránt, megnyugvást teremt és ez a megnyugvás ösztönző hatással van az adó befizetésére. Mostanában igen sok ember azért él jogorvoslattal, mert nem tudja ellenőrizni a kivetés helyességét, nem lát tisztán és azt hiszi, hogy igazságtalanság történt vele. Ezt a bizalmatlanságot fokozza a gyakori tévedés, amely mindig az adózó fél kárára történik, mert a kincstár kárára való tévedéstől az adókivető közegek egyéni felelősségük tudatában fokozott mértékben óvakodnak. A legtöbb ember vagyoni viszonyaiban éveken át nem történik jelentékenyebb változás. Semmi szükség sincs tehát arra, hogy ezeknek adóját minden évben újra vessék ki. Az egyszer megállapított adó három vagy öt évig változatlan maradhatna s csak az adózó viszonyaiban beálló változás esetén kellene a kiigazításnak helyt adni. Az ingatlanok adója különösen állandó maradhatna s csak több évi időközökben kerülne ellenőrző felülvizsgálat alá. A fő adónemek ilyen állandósága mellett igen egyszerű volna bizonyos pótadóknak és különös célokat szolgáló adóknak a megállapítása, mert ezek a főadónem állandó számú százalékában állapíttatnának meg. Nagyon fontos volna az, hogy amikor az adókivetés megtörténik, akkor minden adózó kezébe kapja összes adótartozásainak jegyzékét, amelyből megtudná, hogy az egyes adónemekben külön-külön és összesen mennyi adót kell befizetnie a legközelebbi 3 vagy 5 évben. Az ezen kimutatásba esetleg becsúszott hibák rövid úton való helyesbítésére kellene módot adni a feleknek s akkor az adókivetések elleni panaszok és fölebbezések s egyúttal a pénzügyi hatóságok munkája is tetemesen megkevesbednék. Az adósérelmek valóban gyökeres és állandó orvoslása tehát nem az esetenként való adórazziák útján, hanem csakis az egész adórendszernek egyszerűsítésével, az alapos és okos adóreformmal volna elérhető. Hétfőn nyílik meg a Szabad Egyetem A Szabad Egyetem VI. ismeretterjesztő tanfolyama nov. 8-án, hétfőn délután 5 órakor megindul. Az előadók névsora : dr. Felber Gyula theol. tanár, dr. Mattyasóvszky Kasszián főgimn. igazgató, Obermüller Ferenc főreálisk. igazgató, Berényi Edit, dr. Saly Arnulf főgimn. tanár, Rosta József órs. tanítóképző intézeti tanár, dr. Rayman János, Hasenauer Andor, dr. Marczell Árpád, dr. Csonkás Mihály főreáliskolai tanárok. A beírásra, órarendre vonatkozó közelebbi tudnivalókat tartalmazó részletes tanrend Buzárovits Gr. és Tatarek J. könyvkereskedésében díjtalanul kapható. A Szabad Egyetem e heti programmja: Hétfő: D. u. 5—6. Hasenauer Andor főreáliskolai tanár : Utazásom Norvégiában. (Bemutatásokkal). — 1 óra. Utam Budapestről Németországon keresztül. — Norvégia földrajzi viszonyai. (Hely: főgimnázium.) D. u. 6—7. Rosta József órs. tanítóképző-int. tanár: Néhány régi és új magyar lírikusról. — 1 óra: A lirai költészetről. (Hely: főgimnázium.) Szerda. D, n. 5—6. Dr. Mattyasóvszky Kasszián szentbenedekrendi főgimnáziumi igazgató: A tenger fizikája. (Bemutatásokkal). — 1. óra: A tenger határai. — (Hely: főgimnázium). D. u. 6—7. Berényi Edit: A biedermeier-kor dalköltóje : Franz Schubert. — 1. óra: A biedermayer-kor ós a zenei romanticizmus. Schubert élete. — (Hely főgimnázium.) Péntek. D. u. 5—6. Dr. Saly Arnulf szentbenedekrendi főgimn. tanár. Előadások a történelemfilozófia köréből, — 1. óra: Törtónelemlogika. — (Hely; főreáliskola). D. u. 6-—7. Dr. Rayman János főreáliskolai tanár: A chemiai laboratórium titkaiból. (Kísérleti bemutatásokkal.) — 1. óra: Bevezetés a „chemiai konyha" világába. — (Hely főreáliskola.) Az előadások hat héten át, hetenként három napon (hétfő, szerda és péntek) d. u, 5—6 ós 6—7 folynak. Beirások naponta d. e. 10—12 óra közt a tanfolyam vezetőjénél: Obermüller Ferenc főreálisk. igazgatónál eszközölhetők (főreáliskola, igazgatói iroda, I. emelet).* HÍREK Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- ós ünnepnapon pedig egész napos Ügyeletesi szolgálatot is.) November 6—12-ig Rochlitz-őrökösök gyógyszertára (Széchenyi-tér). Jubilumi körmenet. Ma d. u. fél 3 órakor indul a második jubileumi körmenet a belvárosi plébánia templomból, úgy, mint az elmúlt vasárnap, mivel a jubileumi búcsú elnyeréséhez két ilyen körmentben való részvétel van feltételül előírva. Huray Ferenc búcsúztatása. Azon alkalomból, hogy Huray Ferenc városi főszámvevő hosszú és érdemes közéleti munkásság után nyugalomba vonul, a város vezető tisztviselői a távozó főtisztviselő tiszteletére csütörtökön a Magyar Királyban meghitt körű búcsúbankettet rendeztek, amelyen dr. Antóny Béla polgármester méltatta Huray Ferenc érdemeit. Az érdemes főtisztviselőnek a magunk részéről is a legjobbakat kívánjuk nyugalombavonulása alkalmából és hisszük, hogy eme jókivánatunkhoz a város minden jóérzésű polgára örömmel csatlakozik. Hivatalvizsgálat a Járásbíróságon. Dr. Haán Béla, a pestvidéki kir. törvényszék másodelnöke az elmúlt héten az óvi rendes hivatalvizsgálat megtartása céljából városunkban tartózkodott, aki a vizsgálat végeztével a tapasztaltak felett a legteljesebb megelégedését fejezte ki Rudolf Béla dr. kir. járásbirósági elnöknek. Szent Imre-ünnepe a tanítóképzőben. A helybeli tanítóképző ifjúsága a magyar ifjúság védőszentjének, Szent Imre hercegnek ünnepét évek óta a várbeli Szent István kápolnában ünnepli meg, ahol annakidején Szent Imre is nevelkedett. Ezidén is itt hallgatott ünnepi szentmisét Ós itt járult szentáldozáshoz. A szentmisét és szentbeszót dr. Lepoid Antal prelátuskanonok mondotta. Mise alatt Nemesszeghy István zenatanár vezetése mellett az ifjúsági énekkar adott elő szép egyházi énekeket. — Az intézet Mária Kongregációja azonkívül szép ünnepéllyel is áldoz a liliomos szent emlékének, amelyet ma, vasárnap délelőtt tart az intézet helyiségében. Az Ünnepély ének- és zeneszámokból továbbá szavalatokból fog állani. Az ünnepi beszédet Bartal Alajos igazgató fogja mondani. Vármegyei közgyűlés. Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék törvényhatósági bizottsága f. hó 5-én d. e. 10 órakor közgyűlést tartott a vármegyeház nagytermében, amelyen napirend előtt az elnöklő dr. Huszár Aladár főispán szép és lelkes beszédben emiékezett meg a mohácsi vészről a négyszázados évforduló alkalmából. A hosszú tárgysorozat letárgyalása során különösen a vármegyei utak rendbehozatalának kérdésénél volt hosszabb vitázás, egyebekben mindenütt elfogadták a javaslatokat. A közgyűlés még délután egy óra után is tartott. A főgimnázium Mária Kongregációjának ünnepi diszgyülése. 'Csütörtökön délután 5 órakor a főgimnázium Mária Kongregációja szép és bensőséges ünnepély keretében hódolt az ifjúság kót védőszentje, Szent Imre és Szent Alajos emlékének. Az énekes zenekar nivós teljesítményei, valamint az igazi hitből fakadt átérzéssel előadott szavalatok a nagy számban egybegyűlt előkelő közönség megmegújuló lelkes tapsait váltották ki. Az ünnepély fénypontja Szölgyémy Ferencnek, a Ferenc József intézet volt kormányzójának ünnepi előadása volt, aki tartalmas, hitvallói beszédében értékes pedagógiai tapasztalatainak legjavát szórta szét az ifjúságnak és szülőknek egyaránt. Szentendre város megfesteti dr. Antóny Béla polgármester arcképét. Szentendre rt. város képviselőtestülete nemrégiben elhatározta, hogy érdemes egykori polgármesterének dr. Antóny Bélának arcképét hálája és elismerése jeléül a város tanácsterme részére megfesteti. A kép elkészítésével a városunkban is előnyösen ismert Király fal vi Kraft Károly festőművészt bízták meg, aki a képet Esztergomban fogja elkészíteni. Királyfalvi Kraft Károly ujabban a fővárosban nemcsak kitűnő arcképeivel szerzett magának általános elismerést, hanem az „Egyházművészeti Kiállítás"-on szerepelt templomi képeivel is, amelyekről a sajtó igen meleg hangon emlékezett meg. Az itt kiállított Szent Ferencet egy vidéki templom óhajtja megfestetní, egy mozaik kompozícióját a „Patrona Hungariae M-t pedig a monzai internacionális kiállításra viszik el, hogy ott is hirdesse a magyar művészet fejlettségét. A Kath. Legényegylet „Levente" q. színdarabja, amellyel az újonnan megalakított leventecsap atjkt akarja az egylet felavatni, technikai előkészületek miatt, különösen a dalárda énekszámainak preciz előadása miatt, — november 28-ra (vasárnap) halasztódott el. A darab gyönyörű magánénekszámai és duettjei már eddig is szenzációt keltettek, de szép képet nyújt majd az új válogatott csapat svédtornája is, amelyet a második felvonásban a darab közben mutatnak be. Az előkészületekből Ítélve újabb szép sikert jósolunk ezen kedves darabnak, amit a legényegylet szinigárdájától az utóbbi évek sikerei után joggal el is várhat a közönség. A meghívók még nem mentek szét, de a legközelebb már szétküldik őket. A közönség nagy várakozással tekint az