ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-01-24 / 7. szám

ságod, a hivatás legmagasabb polcán is megmaradnak szerető, résztvevő fele­barátnak, akik püspöki talárral is köny­nyeket törölnek, akik a földi vagyont csak annyiban tekintik a magukénak, hogy a magasabb rendelés az ő szamaritánus jobbkezük által kivan ja azokhoz juttatni, akiket az életkörül­mények gyógyulásváró testi-lelki nyo­morékokká, avagy megtérő tékozló fiúkká tettek. S hogy Nagymóltóságod mily meste­rien tudta összeegyeztetni az isteni kútfőből merített tanitást saját egyéni életével, hogy mit tett a hivők lelki betegségeinek gyógyítása körül, hogy a katholikus hittudomány, irodalom, könyv­kiadás ós hírlapok fejlesztés , erősítése és terjesztése terén mily eredményeket ért el, azt nemcsak mi szemléljük jól­eső elismeréssel ós — egykori ittműkö­dóse folytán — büszkeséggel, hanem értékeli az egész ország ós tanítása hallgatóinak megszámlálhatatlan serege. Ezért most Esztergom szabad királyi város egész közönsége nevében mi, a szab. kir. város képviselőtestülete ós tanácsa őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntjük Nagymó tóságodat püspökké szentel tetősének húszéves fordulója al­kalmából. S ha mi, az egykori polgár­társai, nem is lehetünk jelen mind­annyian sz ünneplő székesegyházban, imádságainkat szivünk ösztöne sugallta erővel egyesitjük hálaadó miseáldozata imáival és kérjük Istentől, hogy Nagy­móltóííátfodat nemcsak egyházmegyéjé­nek, hanem az egó_sz országnak a a katholikus Egyháznak javára még so­káig tartsa meg erőben, egészségben ós muukabirásában, hogy a lelkek mentése s a lelki szegények istápolása körül szóval, tollal ós tettel még sokáig fára­dozhassak. AmidőnkórjükNagymóltóságodat,hogy tiszteletünk s szeretetünk e jelét fo­gadja oly szívvel, mint amilyennel mi nyújtjuk, imádságaiban s áldásos tevé­kenységében pedig ne feledkezzék meg hajdani működési teréről, e szép múltú és szebb jövőre érdemes ősi városról, annak tisztikaráról és polgárairól, vagyunk Nagyméltóságod iránt hódoló tisztelettel Esztergom szab. kir. város képviselő­testületének 1926. jan. 19.-én tartott üléséből Dr. Antóny Béla s. k­polgármester. . HÍREK Farsang. (Ebben a rovatban az idei farsangi mulat­ságok határidejét a rendezőségek megkere­sésére lejáratilag nyilvántartjuk.) Január 24. Munkás Testedző jelmez-estélye a Magyar Királyban. „ 24. A Belvárosi Kath. Földmives Ifj. Egyesület szinielőadással egybekötött táncmulatsága. 30. Az Esztergomi Izr. Nőegylet táncestélye a Fürdőben. „ 30. A honvédlegénység táncmulat­a Belv. Kath. Körben. Február 1. Az Öregcserkészek bálja. „ 1. Az Esztergomi honvéd helyőr­ségi altisztek bálja a Fürdőben. „ 2. A,z Esztergomi Kath. Legény­egyesület színdarabbal egybe­kötött táncestélye a Fürdőben. «. Ref. egyház műsoros táncestélye a Fürdőben. „ 7. A főreáliskola műsoros estélye a Kaszinóban. „ 13. Az Esztergomi Kaszinó szini­előadással egybekötött farsang­záró táncest sly e saját helyisé­gében. „ 13. A MÁV segédtisztek táncestélye a Fürdőben. _ 13. Az esztergomi izraelita ifjak (zöldek-társasága) műsoros tánc­estélye a „Magyar Király "-ban. ' „ 15. A. Stefánia Szövetség és az ál­lamrendőrség jótékony célú álar­cosbálja a Fürdő szállóban. „ 15. A Polgári Egyesület műsoros estélye a Magyar Királyban. Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész na­pos ügyeletééi szolgálatot is.) Január 26, 27, 28, 29-ón a „Szen Istvá"", 30. 31-én a „Fe­kete Sas" gyógyszertár. Mimóza-dalokból i. Csillogószemű gyerekkoromban elémgurult egy-két aranykrajcár és nem leszek soha gazdagabb már. Most, hogy a szív szent tüzekre lobban elszenderít selymes aranyhajszál és nem leszek soha boldogabb már. A tavasz, nyár lassan lemúl rclam s nem lesz többem révülő multamnál; jöjj, takarj be selymes aranyhajszál... II. Mért van kezem ha kezed meg nem foghatom ? Mért van szemem ha szemedbe nem nézhetek? Mért szeretlek ha ágyis-úgyis becsukódsz ? Azért talán hogy a kínomból dal legyen? ifj. Balog* Zoltáa A hercegprímás betegsége. Dr. Cspr­noch János biboios-hercegprímás erős influenza-láz miatt vasárnap kénytelen volt ágyban maradni ós csak pénteken kelt fel betegágyáról. Ma már teljesen felépült ós a szokottt munkakedvvel végzi magas hivatalának összes teendőit. Személyi hír. Dr. Lukács Ödön mi niszteri tanácsos, Nagyvárad volt pol­gármestere, akinek a városok külföldi kö'csönónek munkálataiban ós azok si­kerében oroszlánrésze van s aki váro­sunk külföldi kölcsönének kieszközlése alkalmával rendkívüli meleg rokonszen­véről és jóakaratáról tett tanúbizonysá­got, Esztergom város közműveinek, kü­lönösen pedig vízvezetéki ügyeinek ta­nulmányozására f. hó 24-én városunkba érkezik. Uj pápai prelátus. Őszentsége XI. Pius pápa dr. Csernoch János biboros­hercegprimás előterjesztésére dr. Magdics Ignác pápai kamarást, a Ranoider­intézet igazgatóját, pápai prelátussá nevezte ki. Eljegyzés. Merényi Gyula városi irat táros eljegyezte özv. Laiszky Endrénó szül. Farkas Mancit. (Minden külön értesítés helyett). Pápai kitüntetések. Őszentsége XI. Pius papa dr. Csernoch János biboro*­h^rcegprimás előterjesztésére Pemdl Flóris építésznek, a budapest-erzsóbnt­városi templom gondnokának, valamint leöke Andor rajztanár-festőművésznek, a budapast-római fürdői egyházközség elnökének a „Pro Ecclesia et Pontifice" érdemrendet adományozta. Kinevezés. Dr. Csernoch János bíboros-hercegprímás dr. Berónyi Zsig­mond városi ügyvezető tisztiorvost pri­mási uradalmi orvossá nevezte ki. Halálozások. Özv. ned>czei Nedeczky,, Zsigmondné szül. Pasteiner Ilona hosszuj kínos szenvedés után f. hó 21-ón, éle-'­tének 68-ik évében elhunyt. Temetései f. hó 23-án d. u. 3 órakor folyt le azf Esztergom sz. kir. városi temetőkápol nából. Az elhunyt ör.v. revisnyei Reviczky Győzőné sz. Pasteiner Fanny nővére volt s a haláleset kiterjedt rokonságot! borított gyászba. Matáncsevits Gyulánó született László Terézia állami óvónő f. hó 18-án hosz­szas szenvedés után Dobozon (Békés m.) elhunyt. Az Esztergomi Történelmi és Régé­szeti Társulat alapitótagjai közé a va­ros közönsége is belépett 100 arany­korona dijnak befizetésével. Álarcosbál a Fürdőben. A Stefánia Szövetség ós a M. kir. Államrendőrség Esztergomi Kapitánysága által február 15-én este 9 órakor a Fürdő Szálloda összes term-4ben tartandó jelmezes tánc­esiély igen látogatottnak ós sikerültnek Ígérkezik. Lesz álarcos felvonulás, szer­pentin- ós konfetti-csata, amerikai árve­rés, világpósta, női szépségverseny, melynek győztese a Farsang királynője cimet nyeri; férfi csunyasági verseny, melynek hőse Carneval herceg koroná­ját kapja meg. Farsangi fank árusítás, Az autóbusz-ipar Esztergomban, A m. kir. kereskedelemügyi miniszter le­iratot küldött Esztergom város közön­ségéhez, melyben felhívja a várost, nyi­latkozzék, közérdekből szükségesnek tartja-e, hogy az autóbusz-ipar gyakor­lására jogosító engedély mind a „Start" autófelszerelósi és műszaki vállalat rt.­nak, mind pedig Schwarz Albert esz­tergomi lakosnak kiadassák. Amennyi­ben két engedély kiadása közérdekből nem volna véleményezhető, melyik vál­lalkozó részéről lát több biztosítékot a közönség igényeinek és a forgalom za­vartalan lebonyolításának tekintetében. Az üggyel a város képviselőtestülete leg­közelebb foglalkozik s mint halljuk, számos hive van annak a gondolatnak is, hogy az autóbuszközi ekedóst a vá­ros vegye házi kezelésbe. Az Öregcserkészek műsoros estélye minden valószínűség szerint az idei farsangi szezon egyik legjobban sike­rült műsoros mulatsága lesz, amely iránt már most olyan nagyfokú érdeklődés mutatkozik városszerte, sőt még vidék­ről is, ahonnan tömegesen jelentik be részvételüket mind egyes lányos csalá­dok, mind pedig fiatal emberek, kik igen. kellemesen fogják tarkítani az eddig még idegenektől gyéren látoga­tott esztergomi bálokat, hogy a jegyek előre való biztosítása igen indokoltnak látszik. A táncot előadás fogja meg­előzni. Egy pompás mulatságot nyújtó fehér francia darab kerül szinre De-Pott Gusztáv ismert művészi rendezésében. A darab szereplői közt ott találjuk az esztergomi műkedvelő művészgárda leg­jobbjait. Kérjük mindazokat, kik téve­désből eddig meghívót nem kaptak volna, erre való igényüket Klinda Pál főtitkárnál (Batthyány Lajos u. 21. sz. alatt) bejelenteni szíveskedjenek. A regatta egylet választmánya január 26-án este 9 órakor a klubházban ülést tart. Utána társasösszejövetel az egyleti rendes- ós pártoló tagok részére. A főreáliskola műsoros esfóiyót f. évi február hó 7-ón tartja a Kaszinó nagytermében. A műsoron pompás sza­valatok, zeneszámok ós egy apró víg­játék szerepel. Az estély tiszta jöve­delme a tégla-alap gyarapítására és az intézeti Segiiő-Egyesület javára fordit­tatik. A részletes műsort jövő vasár­napi számunkban hozzuk. A párkányiak uj villanyáram szerző­dése Esztergommal. Esztergom szab. kir. varos kö/.önsóge az Eszter­gomi Közüzemi Rt. útján Párkány köz­ség közönségével új villanyáramszolgál­tatási szerződóst köt, miután az eddigi szerződós, amelyet még a Ganz ós Tsa cég útján kötöttek, a mult óv folyamán lejirt. Akkoriban a szerződéstervezetet az illetékes csehszlovák hatóságok nem hagyták jóvá. Most a párkányiak telje­sen új szerződés megkötése iránt foly­tattak tárgyalásokat városunkban, amelyek sikerrel jártak úgy, hogy a szerződés aláírása e hó végére várható. A Kath. Legényegylet február 2-án tartja szinelőadással egybekötött far­sangi bálját. A farsangi mulatságnak érdekességet kölc:önöz az a tény, hogy FöldfS Imrének egészen új, Budapesten most játszott darabját a „Pantlika"-t adják elő ; fontosságot pedig az a kö­rülmény ad, .hogy a mu'atság jókony­célú; tiszti jövedelmei a most épülő legényotthonra fordítják. A meghívók e hét elején mennek szót. Akinek a posta tévedésből nem hozná meg a meg­hívóját, erre vonatkozó igényét az egy­leti tagok útján jelentse az egylet veze­tőségénél. Kibővítik a Kolos kórházat. A vrosi egészségügy érdekében határozott a képviselőtestület, amikor elfogadta azt a tanácsi javaslatot, hogy a Kolos köz­kórház két főpavillonját egy összekötő folyosóval egyesíteni fogja és egy 70 ágyas tüdőbeteg gondozó pavi 11 ónnal építteti ki. Az építkezés terveit a m kir. népjóléti minisztérium jóváhagyása minden ötödikben egy arany. Egyptomiíalá bocsátják. A kibővítés költségei a jósnő jövendölni fog stb. Belépődíj sze-1 gyógydijak terhére fognak eszközöltetni, mélyenkint 15.000 K. f&elyre ^kölcsönt fog felvenni a város. „Megy a gőzös" ... Evvel a közis­mert kedves nótával fog megkezdődni az esztergomi Máv. segédtisztek ezidei tárcestólye a Fürdőben f. évi február 15-ón. A bál sikere máris biztosítva van, mivel köztudomású, hogy derék vasutasaink a tánc terén ép oly kitar­tóak, pontosak ós figyelmesek, mint hi­vatali kötelességeik teljesítésében s emiatt báljukat az esztergomi közönség lelkes támogatása a farsang legsikerül­tebb báljai közé avatja. A vasúti hozzájáró út is beépül. A dorogi út és vasúti hozzájáró út közti városi ingatlan parcillázási tervét elfo­gadta ós az egyes házhelykórelmeknek helyt adott a városi képviselőtestület, kimondotta továbbá, hogy ezen parcel­lázási terv keretében magánházak cél­jaira csak 200 négyszögölet ad ház­építésre, négyszögölenként 25.000 K-órt, kivéve nagyobb épületeket, úgymint szálloda, középületek stb. Honvéd legénység táncmulatsága. F. hó 30-án 20 órai kezdettel a helybeli 3. honvéd kerékpáros zlj. legénysége az esztergomi hősök szobra alap javara a Belvárosi Katholikus Olvasókörben mű­sorral egybekötött táncmulatságot ren­dez, melyre a város hazafias érzelmű polgárságát ós azok hozzátartozóit tisz­telettel meghívja. Belépti dij személyen­ként 15.000 korona. Tekintettel a ha­zafias célra, felülfizetések köszönettel fogadtatnak ós hirlapilag nyugtáztatnak. Ingyenes népkönyvtár. A Falu Szövet­ség 60 kötetes gazdasági népkönytár­sorozatot oszt ki falusi egyesületek kö­zött. Bólyegtelen kérvények a Falu Szövetségre címezve, a Vármegyei Nép­művelési Bizottsághoz (Tata) küldendők be. E könyvszűkös ós drága világban minden egyesület ragadja meg e ked­vező alkalmat ós adja be kérelmét. Az Esztergomi Izr. Nőegylet f. hó 30-án (szombaton) este 9 órai kezdettel a Fürdő Szálloda összes termeiben 30.000 koronás belépődíj mellett jóté­kony-alapja javára zártkörű műsoros táncestélyt rendez. A műsor keretében fővárosi művészek lépnek fel. Jegyek a szemólyreszóló meghívók felmutatása mellett (előadás napján) az esti pénztár­nál válthatók. „Uj törvényhatósági városok" cimmel Túri Béla rendkívül meggyőző erejű vezércikket irt a „Nemzeti Újság" f. hó 23-iki számába, amelyben Eszter­gom város törvényhatósági joggal való felruházásának méltányosságát ós szük­ségességét fejtegeti. A nagyértókű ós bennünket, esztergomiakat igen közel­ről érdeklő vezércikkre még visszatérünk. Az Esztergomi Munkás Testedző Egyesillet f. hó 24-én este 9 órai kez­dettel a Magyar Király nagytermében nagyszabású jelmezestólyt rendez. Jel­mez nem kötelező. Belépőjegy szemó­lyenkint 20 ezer K. A tisztviselői arcképes igazolványok­ról. Komárom ós Esztergom közig, egyelőre egyesitett vármegyék alispánja 43.189/1926. ai. szám alatt a tisztvi­selői vasúti arcképes igazolványok ügyé­ben a következők közlésére kérte fel lapunkat: 1. Az 1926. évre minden igényjogosultnak új arcképes igazol­ványt kell váltani. 2. Evégből egy ßVjXlOVi nagyságú (visít alakú) kar­tonra fel nem ragasztott ós a hátlapon az illető nevével ellátott olyan fény­képet, melyből a személyazonosság két­ségtelenül megállapítható és 20.000 papír korona értékű levélbólyegjegyet kell az illetékes helyre beszolgáltatni. 3. A tényleges szolgálatban álló vár­megyei közalkalmazottak ó? igényjogo­sult családtagjai új arcképes igazolvá­nyok kiállításáért a vármegye alispánjá­hoz tartoznak fordulni és pedig a járásiak az illetékes főszolgabíró útján. 4. A városi alkalmazottak és igényjogo­sult családtagjai pedig az illetékes polgármesterhez, mig az igényjogosult községi alkalmazottak az illetékes fő­szolgabíróhoz. 5. Az igényjogosult vár­megyei ós városi nyugdijasok ós nyug­díjas családtagoknak az igazolványt > • a o

Next

/
Thumbnails
Contents