ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-10-03 / 76. szám

Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és rat'ártisp. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Nó-v telén közleményt nem részünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA

8 könyvnyomdában. Tanulságok a választásokra Esztergám, 1926. október 3. A legfrissebb tanulságokat a jövő választásokra a fővárosi polgármesterválasztás előzményeire és eredményére felépíthető következtetések szolgáltatják. A vidék ugyanis, Esztergomot sem véve ki, sokat tanulhat abból a szenvedélyes harcból, amely a keresztény ós nem keresztény Budapest, illetőleg a keresztény és az úgynevezett liberális eszméket valló tábor között dúlt a polgármesterválasztás előtt. A választás eredményét pedig mementóul jegyezheti fel magának a jövőre, hasonlítgathatja, mérlegelheti a kereszténység közéleti erejét, amikor a fővárosi és vidéki világnézeti és gazdasági viszonyokat arány itgat ja. A tárgyilagosan szemlélő és itólő magyar ember előtt nem igaz az, hogy a régi Budapest minden dicsősége, haladása, szépsége és boldogsága Bárczy István ós liberális irányzatának érdeme, amint igaz az, hogy a mai Budapest kénytelen stagnálásának és sok nyomorúságának sem tisztán a mai keresztény vezetők és a keresztény világnézet az oka. A régi Budapest haladását, szépségét és boldogságát nagyrészt a hosszú béke áldásainak köszönheti, amint a mai Budapest rengeteg nyomorúságának is nagyrészt a hosszú ós borzalmas háború hatásai és a belőlük származott áldatlan viszonyok az okai. Csak taktikai eszköz volt a választások előtt a régi ós új Budapestet szembeállítani olyan hamis alapokon, hogy : ime, itt a régi Budapest Bárczyval ós itt az új Budapest Sipőczcel; az egyik a régi szépséget, gazdagságot ós boldogságot hozza, a másiké, lássátok, a mai ezer bajjal küzködő Budapest. Melyiket akarjátok ? Demagóg beszéd a kor ós viszonyok mérlegelésének igazságtalan elhallgatásával! Igen, a sok harcias beszéd, újságcikk, lázas agitáció, gyűlésezósek és hamie képek mögött két irányzat vivta harcát: a keresztény és a liberális irányzat. Ez a harc folyik most Magyarországon országszerte, ez a küzdelem még nem dőlt el, ós láthatóvá, érezhetővé lesz mindenkor, valahányszor fontos magyar közéleti pozíció elfoglalása kerül sorra. Ne gondoljuk, hogy a pesti választáshoz nekünk semmi közünk ! Nálunk is lesznek választások és ha a Sipőcz—Bárczy-féle választásból nem tanultunk, elveinkkel könnyelmüsködtink ós ideáljainkkal nem törődünk akkor, amikor a fórumon kellene érvényesítenünk, ha nem számítunk és nem készülünk, akkor csendesen alul fogunk maradni, és nem igen panaszkodhatunk, ha nekünk, keresztény magyar embereknek, földműveseknek, kereskedőknek, tisztviselőknek és egyéb foglalkozásúaknál hol itt, hol ott fáj valami a közügyek, az előrehaladás, a boldogulás terén. Akkor nem szólhatunk semmit, magunkra vessünk ! Mikor a magyarok megszólalnak •• • Szemelvények Dr. Bajtay Mihály m. kfr. gazdasági főtanácsosnak, a Faluszövetség igazgatójának rádió előadásából. A szerző szives engedélyével. Hogy lehet civakodó magyarok közt békét teremteni? Az én szülővárosomban, Tállyán, összeveszett a biró meg a masinás zsidó juhásza. Szorongatták egymás torkát, dolgozott a kampósbot, hol pofozkodtak, hol birokra keltek, hempergettók egymást a földön, már véresek voltak, fáradtak is, mire én hozzájuk értem. Tizenhét éves diák voltam, minden jóérzésem fellázadt a barbár látvány ellen, hogy magyar üti a magyart, mikor mi iglói diákok mindig csak a tótokat püföltük. Békét akartam közöttük teremteni, eleintén szép szóval, aztán belemelegedtem én is, hol az egyiket, hol a másikat taszigáltam, elkaptam ütésre emelt karjukat, gáncsot vetettem, — mindig annak segítettem, aki pillanatnyilag gyengébbnek látszott. A legények eleintén meg voltak lépetve, összenéztek és sebzett sakálként ordított fel mind a kettő: A ragyogóját minden úrnak, hát már veszekedni sem engedik a szegény embert ebben a cudar országban! Nekem támadtak, igaz, hogy fntnom kellett, de a célom elértem. Vége lett a verekedésnek, a kót ellenfél kibékült. Ekkor tanultam meg azt az igazságot, hogy civakodó magyar emberek között csak úgy lehet békét teremteni, ha akad a kéznél egy harmadik, akit közösen lehet püfölni. A közbeszólókról. Demosthenes óta minden szónok tudja, hogy minden közbeszólásnál meginog a szónoki emelvény. A közbeszólás váratlan, mint a ménkű, mely becsap a tenorista cilinderébe, mint az uborkás üveg, amely az emeletről repül az ember fejéhez, vagy az anyai seprő, amely kiszámíthatatlan pillanatban vág az alkalmatlan gavallér arcába. Jaj annak a szónoknak, aki nem bir közbeszólóival. Legjobb, ha befejezi beszédét, mert a közbeszólói szaporodnak s úgy körülrepkedik a fejét, mint a megvadult darázsraj. Temesrékáson egy alkalommal előadást tartottam a többtermelésről. Amikor a németországi és dániai 17—20 qás átlagbuza-termésekre hivatkoztam, egy fiatal asztaloslegóny, akinek életében sem volt 4 mázsás termésénél több, hitetlenül csóválta a fejét és vigyorgó arccal vágta a szemembe : könnyebb hazudni, mint kukoricát kapálni. Igaza van — mondottam én — könnyebb hazudni, mint kukoricát kapálni, de a hazugságnál van jóval könnyebb munka is, teszem azt az olyan könnyű, hitetlen üres fejet rázni, mint a magáé ! Simonfalván arról beszéltem, hogy a nép ne induljon ismeretlen vezetők, üres jelszavak ós teljesíthetetlen Ígéretek után, mert agrárvezóreink szeretettel dolgoznak a népért s az alkotások terén annyira kiemelkednek a közélet emberei közül, mint — a szamár a nyájból, süvítette az egyik atyafi, &des barátom — mondottam én — a szamarat mindig könnyű felismerni a nyájban, mert látja mindenki, de most emberekről beszélünk, emberek közt vagyunk, itt a szamarat csak arról lehet megismerni, ha ok nélkül kiabál. A legnagyobb baj. Mindig az a legnagyobb baj, mondotta Krizó Mihály baksai telepes, ami a legjobban bosszantja az embert. Teszem azt, ha szemtelen légy száll az ügyes-bajos ember orrára, ha bármilyen sok a gondja, ha elhalt a felesége, leégett a háza, jég verte el a termését, tessék elhinni, hogy abban a pillanatban minden egyéb baj eltörpül mellette. Mit ér a választói jog ? A választói jog kiterjesztésének vitája alkalmával hallottam az alábbi érvelést a gyoroki csángók között: Mit ér ma a választójog ? Egy gulyást, egy liter bort, egy pántlikás szivart, egy szines tollat a kalaphoz, a kortesfeleségeknek egy alsószoknyáravalót, no meg legfeljebb öt pengő napidijat. De csak öt évenkint egyszer, ezt is csak úgy, ha mindig elvhű az ember, hűségesen kitart amellett i jelölt mellett, aki jobban bírja, — és következetesen mindig arra szavaz, aki többet fizet. Érdemes ezért olyan nagy lármát csapni? Az ellenforradalmár. Faluszövetséget alakítottunk egy dunántúli kisközségben. A választmány egyik tagja ellen kifogást emelt a jegyző azon a cimen, mert kommunista volt. Inkább ellenforradalmár volt az, erősködtek a munkások, — Ellenforradalmár, hogy, hogy ? — Hát úgy, hogy a kommunista szesztilalmi törvény dacára állandóan botrányos részegségével tüntetett. A tudós. Az iskola csak arra jó, mondotta Hosszúvölgy községben egy munkástelepes, — hogy elszedje az ember segítségét. Libapásztor kell nekem, nem pedig tudós, mán pedig a fiamból azt nevelnek, mert falja a tudományt, olvas^egy re olvas. — örüljön neki, aztán mit olvas. — Mit ? Hát Rózsa Sándort, meg Rinaldó Rinaldinit, most már hetedszer uram, hetedszer. Politikusok. Mindent elront a kormány, mondotta Sózó Péter torontálvásárhelyi kovács. — Ha én, teszem azt, ha Tisza István helyén ülnék, más politikát kezdenék. — Hát ért maga a politikához ? — Mester vagyok benne, akárcsak a lópatkolásban. — Akkor talán megmondaná, hogy a készfizetések felvétele milyen hatással lesz a külkereskedelmi mérlegünkre ? — Tisztában vagyok vele, de tudományomat megtartom magamnak, tőlem több huncutságot ne tanuljanak az urak. Nagyságos úr, beszéljünk egy kicsit arról a jobbpártról — állt elém Torontálerzsóbetlakon egy erősen bepálinkázott kubikus, mosolygó, derült arccal. Az ón becsületem ugyan nem nagyon veszi be, de úgy látom, hogy jobb itt a telepes községekben a kormánnyal tartani, mert hurok van a nyakunkon. Jó, jó, barátom, — mondottam neki, látva, hogy erősen bizonytalan alapokon áll, menjen csak szépen haza, aludja ki magát és ha majd kiizzadott egy-két deci pálinkát, holnap szivesen elbeszélgetünk. — Felfortyant. — Hát aztán azt hiszi az úr, hogy józan fejjel is tudok munkapárti politikát űzni? A legárvább magyarok becsülete. A , kommunizmus utáni időkben, a legnagyobb nyomor és munkanélküliség korszakában az országos mezőgazdasági munkásköz vetítő főnöke voltam. Itt vándorolt akkor az ország minden nyomorúsága. Lerongyolódott, kiéhezett, kétségbeesett emberek jártak a nyakamra munkáért, munkaalkalom pedig nem volt. Egy hétgyermekes családapa télvíz idején mezitláb jött Debrecenből hozzam. Nehéz volt ennyi nyomorúságot emberszerető szívvel elviselni. Az ilyenforma kétségbeesett emberek gyakran kértek segítséget útiköltségre, meg kenyérre. Eleinte saját zsebemből próbáltam kisebb-nagyobb adományokat nyújtani, de a segélytkérők száma egyre szaporodott és ekkor Schandl Károly államtitkár, a munkásságnak melegszívű őszinte barátja, megfelelő hitelt bocsátott rendelkezésemre, hogy abból az ilyen kétségbeesett embereknek előleget nyújthassak. Körülbelül negyven esetben adtunk 20—100 koronáig terjedő kölcsönt, egyszerű kórelemre, szóra és Ígéretre, néha még a személyazonosságjsem volt igazolva. Megnéztem a jelentkezők tenyerét és a kérges munkáskéz volt minden biztosíték. Pozitív tényként kell megemlítenem, hogy ezek az egyszerű munkásemberek a nyomorúság és munkanélküliség legkeservesebb idejében, 6 hónapon belül minden felszólítás nélkül, minden kölcsönkért fillért hiánytalanul visszafizettek. Legendaként hangzik ez, pedig akták tanúskodnak róla. Ennél a ténynól nem kell beszélni, mert itt a magyar munkás tisztességérzete, szótartása, a legelhagyottabb, legárvább magyarok becsülete és a kötelességtudás beszél szebben minden ékesszónál. Díszhangverseny a Legényegyletben Rendkivüli érdeklődés előzi meg azt az ünnepi eseményszámba menő díszhangversenyt, melyet a Kath, Legényegyletben tartanak meg október 9-én, szombaton este 9 órai kezdettel. Dr. Sándor Jenő' rendőrkapitány, zeneszerző tartja meg egyetlen nótaestélyét. Dr. Sándor Jenőt nem kell külön bemutatni, mert helyette nagysikerű nótái beszélnek, ő a fiatal magyar zeneszerző gárda legtehetségesebb tagja. Saját szerzeményeiből a legsikerültebb 22 ragyogó nótával fog ezen estén szerepelni. Hegyi Anna a közkedvelt énekművésznő, a Magyar Szinház tagja