ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-04-20 / 30. szám

csolatban az alapszabályok 8. §-nak módosítása. 7. A tagok felelőssége mértékének megállapítása s ehhez képest az alap* szabályok 9. §-ának esetleges módosí­tása. 8. Az alapszabályok 7. §-ának má­sodik bekezdésénél oly rendelkezés be­iktatása, hogy új tag a szövetkezetbe csak teljes névértékű üzletrószjegyzósóvel léphet s igyanez irányadó az esetben is, ha régi tag akar új üzletrészt je­gyezni. 9. Az alapszabályok 11. §-ánál oly tartalmú rendelkezés beiktatása, mely szerint a szövetkezetből kivált tagok •agy jogutódaik a kiválás évéről szóló üzletrészük kifizetését 1933. december hó Sl-ig nem követelhetik, de az üz­letrósz kifizetéséig részesülnek a fel­osztás alá kerülő nyereség aránylagos részében, viszont a szövetkezgt hitele­zői irányában felelősségük elévülésére nézve a fennálló jogszabályok lesznek irányadók. Indokolt esetben e határo­zat alól az igazgatóság kivételt tehet. A szövetkezet zárszámadásai, mérleg és eredményszámla, valamint a felérté­kelt megnyitómérleg a vonatkozó összes adatokkal együtt, a szövetkezet iroda­helyiségében (Rudnay Sándor-tér 27. sz. a.) közszemlére ki vannak téve és az érdeklődők ott megtekinthetik. Kelt Esztergomban, 1926. április 18-án. Esztergomi GyDmölcsértókesitő és Központi Szeszfőző Szövetk. Igazgatósága. MEGHÍVÓ. Hz Esztergom-vidéki Hitelbank Rt 1926. évi április 29-én, csütörtökön d. u. fél 6 órakor hivatalos helyisé­gében (saját ház, Kossuth Lajos u. 2.) tartja meg rendes közgyűlését, melyre az intézet részvényeseit tiszte­lettel meghívja az Igazgatóság. TÁRGYSOROZAT: 1. A 7000/925. PM. sz. rendelet értel­mében készült újórtókelósű mérlegre vonatkozó igazgatósági ós felügyelő­bizottsági jelentós. 2. Az 1925. január 1-i újórtókelósű mérleg megállapítása a tiszta vagyon mérlegszerű elosztása, a részvények összevonása és azok névértékének megállapítása. 3. Az alapszabályok 4. §. módosítása. 4. Az igazgatóságnak és felügyelő­bizottságnak jelentése az 1925. évi üzletóvről. 5. A zárószámadások megvizsgálása, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztása ós a felmentvény megadása. 6. Az igazgatóságból kilépő lO tag megválasztása. (Kilépők újból meg­választhatok.) 7. Alapszabályszerű indítványok. 8. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesí­tése iránti intézkedés. Esztergom, 1926. ápr. 17. Az Esztergom-vidéki Hitelbank Rt felértékelt megnyitó mérlege 1925 január l-én: Vagyon: Pónztárszámla 198,596.258 (15,887 P. 70 f), Jelzálogos kötvény 139.036.683 K 45 f (11.122 P 93 f), Váltó-tőke 1.614,460.920 K (129.156 P 87 f), Értókpapirelőleg (zálog) tőke 13,416.580 K (1.073 P 33 f), Folyó­számla-adósok 3.478,229.116 K 55 f (278.258 P 33 f), Értékpapír tőke 1.144,219.719 K 61 f (91.537 P 56 f), Intézeti székház ós bérház 500,000.000 K (40.000 P), Berendezés 100,000.000 K (8.000 P), Részvényesek előlegszám­lája 264,000.000 K (21.120 P). Össze­sen 7.451,959.277 K 61 f (596.156 P 72 f). Teher: Alaptőke 1,250.000.000 K (100.000 P), Tőke tartalék 500,000.000 (40.000 P), Nyugdijalap 50.000.000 K (4.000 P), Betétek: betéti könyvecskére 751.809,435-06 K, — folyószámlára 3.029.862,893*11 korona, összesen: 3.781,672.328 K 17 f (302.533 P 76 f), Főegyházmegyei ! alapítványi pénztár 85,584.180 K 64 f (6.846 P. 73 f), Fő­egyházmegyei papi nyugdijint. 26,170920 K 80 f, (2093 P 67 f), Folyószámla­hitelezők 238,292.808 K (19.063 P 42 f), Betétkamat adó 14,496.567 korona, (1.159 P 73 f), Fel nem vett osztalékok 607.114 K («8 P 57 f), Váltó vissz­leszámitolás 1.391,900.359 (111.352 P 04 f), Átmeneti tótelek 56,000.000 K (4.480 P), Átmeneti kamatok 57,235.000 korona (4.578 P 80 f). Összesen: 7.451,959.277 K 61 f (596.156 P 72 f). Esztergom, 1925. december 31. Ax Esztergom-vidéki Hitelbank Rt mérleg-számlája 1925. évről: Vagyon : Pénztár számla 449.833.024 (35.986 P 64 f), Jelzálogos kötvény 496,636.499 K 72 f (39.730 P 90 f), Váltótőke 4,244.143.161 K (339.531 P 45 f), Értékpapir-előleg (zálog) tőke 18,875.738 K (1.510 P 08 f), Folyó­számla kihelyezés 5.994,680.766 K 47 f (479.574 P 46 f), Értékpapír tőke 1.255,830.810 K 81 f (100.466 P 47 f), Intézeti székház ós bérház 500.000.000 K (40.000 P), Berendezés 100,000.000 K (8 000 P). Összesen 13.060,000X00 K (1,044.800 P). Teher: Alaptőke 1.250,000.000 K (100.000 P), Tőketartalék 500,000.000 (40.000 P), Nyugdij-alap 50,000.000 K (4.000 P), Betétek : Betéti könyvecskére 4.431,619.306 K 85 f, Folyószámlára 3.685,054.691 K 63 f = 8.116,673.998 K 53 f), (649.333 P 92 f), Főegyház­megyei alapítványi pénztár 10,487.576 K (839 P), Főegyházmegyei nyugdíj­intézet 69,025.005 K (5.522 P), Folyó­számlahitelezők 231,786.861 K (18.542 P 95 f) Váltó visszleszámitolás 2.608,432.100 K (208.674 K 57 f), Betétkamatadó, 27,226.840 K (2.178 P 15 f), Fel nem vett osztalék 2,049.684 K (163 P 97 f), Átmeneti kamatok 71,410.491 K 20 f, (5.712 P 84 f), Tiszta nyereség 122,907.444 K 27 f (9.832 P 60 f). Összesen 13,060.000.000 K (1,044.800 P). Esztergom, 1925. december 31. Az Esztergom-vidéki Hitelbank Rt 1925. évi eredmény-számlája: Veszteség: Betétkamat 213,424.203 K 92 f (17 073 P 94 f), Folyószámla­kamat 614,985.512 K 58 f (49.198 P 84 f), Betét-kamat adó 37,633.970 K (3.010 P 72 f), Visszleszámitolási ka­mat 249,467.305 K (19.957 P 38 f), Adók 57,489.839 K (4.599 P 19 f). Fizetések 512,200.200 K (40,976 P 02 f), Napibiztosi dijak 6,270.000 K (50 IP 60 f), Irodaköltsóg 96,180.471 K 85 f (7.694 P 44 f), Házi költség 11.923.055 K (953 P 84 f), Rendkívüli kiadások 28,799.598 K (2.303 P 97 f), Jóté­konycól 10,343.300 K (827 P 46 f), Tiszta nyereség 122,907.444 K 27 f (9.832 P 60 f). összesen 1.961,624.899 K 62 f (156.930 P). Nyereség: Kötvénykamat 146,533.437 K 40 f (11.722 P 67 f), Váltókamat 577,761.742 K (46.220 P 94 f), Zálog­kamat 2,405.958 K (192 P 48 f), Folyószámla kamat 842,193687 K 22 f 67.375 P 49 f), Értékpapír kamat 49,488.858 K (3.959 P 12 f), Házbér 27,625.105 K (2.210 P 01 f), Jutalé­kok 315,616.112 K (25.249 P 29 f). Összesen 1,961,624.899 K 62 f (156.930 P). Esztergom, 1925. december 31. Mátéffy Viktor s. k. igazgató. Dr. Fehér Gyula s. k. elnökigazgató. Roszival Rudolf s. k. főkönyvelő. Fenti kót mérleget, valamint a nyer­és veszt, számlát megvizsgáltuk és rend­ben találtuk. A felügyelő-bizottság. 1 A Dorogi Takarék­pénztár Rt II. rendes évi közgyűlését 1926. évi április hó 28-án, szerdán d. u. 3 órakor fogja Dorogon, saját helyisé­gében megtartani, melyre a társaság részvényeseit ezennel tisztelettel msg­hivjuk. Dorog, 192«. április hó 17. Az igazgatóság. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Az igazgatóság és felügyelt-bizottság bemutatja a) az 1925. janmár hó 1-vel készített felértékelési mórleget, b) az 1925. évi mérleget és zárszá­madást. 2. A mérleg ós eredmónyszámla jóvá­hagyása, nyereség felosztása, felment­vények megadása. 3. Az alapszabályok 4, 19, 28 ós 40. §§-ainak módosítása. 4. Az igazgatóság ós fel ügyelő-sízott­ság egyes tagjainak lemondása, elnök, ügyvezető-igazgató, felügyelő-bizott­sági elnök választása. 5. Indítványok. * A Dorogi Takarékpénztár Rt megnyitó mérlege 1925 Január 1-én: Vagyon: Pénztár 30,895.360 K (2471 P 63 f), Folyószámla 715,100.591 (57.208 K 04 f), Kötvény 291,720000 (23.337 P 60 f), Váltó 262,100.000 K (20.968 P), Értékpapír 1,658.500 K (132 P68 f), Berendezés 10,000.000 K (800 P), Rószvénytőkeelőleg számla 140.000:000 K (11.100 P). összesen: 1,451.374.451 K (116.117 P 95 f). Teher: Betétek 1,218.244.215 K (97.459 P S3 f), Átmeneti tótelek 33.230.236 K (2658 P 42 f), Alaptőke 125,000.000 K (lOOOOK), Tartalék­tőke 75,000.000 K (6000 P). összesen : 1,451.474.451 K (116.117 P 95 f). Dorog, 1926. április 17. * A Dorogi Takarékpénztár Rt mórleg­siámlája 1925 december 31-én: Vagyon: Pénztár 44,277.575 K (3542 P 20 f), Folyószámla kihelyezés 689,265.086 K (55.141 P 20 f), Kötvény 365,016.650 K (29.201 K 33 f), Váltó 807,036.500 K (64.162 P 92 f), Érték­papír 2,234.500 K (178 P 76 f), Iroda­berendezés 10,000.000 K (800 P). ösz­szesen : 1,917.830.311K(153.426P41 f). Teher: Alaptőke 125,000.0000 K, (10.000 P), Tartaléktőke 75,000.000 K (6.000 P), Folyószámla hitelezők 376,276.825 K (30.102 P 14 f), Beté­tek 1,318.553.815 K (105.484 P 80 f), Fel nem vett osztalék 3,343.800 K (267 P 50 f), Nyereség 19,655.871 K (1.572 P 27 f). összesen: 1,917.830.311 K (153.426 P 41 f). Dorog, 1925. december 31. A Dorogi Takarékpénztár Rt eredmény­számlája 1925 december 31-én: Veszteség: Betét kamat 301,311.288 K 24.104 P 90 f), Adóilleték 41,298.232 (3.303 P 86 f), Fizetések 67,460.000 K (5.396 P 80 f), Irodai költség 27,934.280 (2.234 P 74 f), Rendkifüli 3,917.970 K (313 P 43 f), Jótókonycól 400.000 K (32 P), Házbér 4,380.000 K (350 P 40 f), Tókekamatadó 11,412.092 K (912 P 96 f). Nyereség 19,655.871 K (1.572 P 47 f). összesen: 477,769.733 K(38.221 P 56 f). Nyereség: Váltó kamat 225,364.408 K (18.029 P 15 f), Kötvény kamat 175,709.749 K (14.056 P 78 f), Folyó­számla kamat 74,439.460 K (5.955 P 15 f), Értékpapír kamat 1.920 K (15 f), Banküzlet 405.360 K (32 P 43 f), Ke­zelósi dij 1,681.336 K (134 P 50 i) í Késedelmi kamat 167.500 K (13 P40f). összesen: 477,769.733 K (38.221 P 56 f). Dorog, 1925. december 31. Klinda László s. k. könyvelő, Schmidt Sándor s. k. elnök, Dr. Zsigovics Béla s. k. igazgató. Megvizsgálta és rendben találta a a felügyelő-bizottság. Versenytárgyalási iiirdeímany. Szőny nagyközség elöljárósága a meg­levő községi óvodaépületnek óvónői la­kássá leendő átalakítási és ezen épület­hez csatolandó új óvodaterem építési munkálataira versenytárgyalást hirdet. A pályázatban az ipartörvónynek megfelelően csak képesítéssel biró vál­lalkozók vehetnek részt. Ajánlat anyag hozzáadásával csak az összmunkára adható be. A tervek, költségvetés ós feltótelek Szőny község­házánál a hivatalos órák alatt betekint­hetők és ugyanott a költségvetés 100.000 K lefizetése ellenében megszerezhető. Pályázó tartozik az ajánlat benyúj­tásával kapcsolatban a tett ajánlati összeg **/rj-át kitevő bánatpénzt elis­mervény ellenében a község pénztárába befizetni vagy posta útján megküldeni. Az ajánlatok az egységárakkal és végösszegekkel kitöltve ós szabálysze­rűen felbélyegezve folyó óv május hó 15. napjának délelőtt 10 órájáig lepecsé­telt boritókban „Ajánlat Szőny község évodaátalakitási és építési munkálataira" felírással ellátva nyújtandók be a község főjegyzői hivatalába. Az ajánlatok ugyanazon nap delelőtt 10 órakor felbontatnak, mely alkalom­mal a pályázók jelen lehetnek. Az ajánlatok átvizsgálása után a képviselőtestület pár nap elteltével sza­badon dönt a munkálat vállalatba adá­sáról, melynek eredményét elöljáróság a pályázókkal levélben közli. Szőny, 1926. április 17. Ágoston Dobi László főjegyző. biró. ,, HLullúr 4 ' - Mozgó Szerda, április 21-én: AB aranyágy Erkölcsrajz Csak 16 éven felülieknek „Korona Mozgó" Kedd, április 20. Sors, álom, becsület Vidám bűnügyi történet 7 felvonásban A tenger vándorai 6 felv. Csütörtök, április 20. Meddig élsz még Viktor? ^ á £ZÍ AE előadások ksidste: Kedden, csü­törtökön és szombaton est* 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon íól 5, 7 és 9 órakor. ESZTERGOM, KOSSUTH LAJOS-UTCA 16 Kiadásért felelős: Homor Imre. Nyomatott a Huamia köijviyo m dábaa Ewtergom, Kossuth-Lajos-utoa 30

Next

/
Thumbnails
Contents