ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-02-25 / 16. szám
a postahivatalokat bizta meg. Törvénykezési bélyegeket ellenben csak a bíróságok, órtékpapirforgalmi adóbélyegeket pedig csak az adóhivatalok székhelyén levő postahivatalok fognak árusítani. A pénzügyi hatóságok által a bélyegárusok részére kiadott árusítási engedélyek március l.-ón hatályukat vesztik. A kereskedelemügyi miniszter a bélyegárusok jutalékát egy és félszázalékban állapította meg, de minden egyes bólyegárusnak az egyheti fogyasztásnak megfelelő értékű anyagot bizományba fog adni. Ezekkel az intézkedésekkel olyan zavarokat akarnak megszüntetni, amelyek az utóbbi időben szinte megakasztották egyes hivatalok működését, kisebb községekben néha hetekig nem lehetett bélyegeket kapni, mert a trafikosok okmánybélyeget egyáltalán nem akartak tartani, a közönségnek rengeteg bajt ós kellemetlenséget okozott. A bélyeghitel viszszaállitásával azonban remélhetően meg fognak szűnni a zavarok. Népmüvelés Esztergom vármegyében. A vármegye népművelési bizottsága mindent elkövet, hogy az iskolánkivüli népművelés eszméje ós tevékenysége a legkisebb faluba is eljusson. A vármegye papsága és tanítósága igen sok helyen a legnagyobb megértéssel kezeli e fontos nemzetnevelő akciót, amiről tanúskodnak a bizottsághoz a következő helyekről időrendben beérkezett tervezetek. Szabad egyetemi előadások folynak Esztergomban a Szent István Szövetség kerátóben, az analfabéta tanfolyam is működik a helyőrség legénysége számára. Ismeretterjesztő előadások folynak : Lábatlan 10, Ebszőnybánya 3, Tokod-AUáró 10, Puszta-Marót 5, Kirva 10, Úny 10, Annavölgy 12, Csév 19, Basaharc 5, Nyergesújfalu 10, Tát 10, Dorogbánya 12, Dág 22, Kesztölc 10, Ammsztabánya 6, Epöí 10, Bajna 7, Tokod 11, Nagysáp 11, Piszke 10, Tokodüveggyár 10, Pilisszentlélek 6 és Sárisáp 10 előadás. Megvagyunk győződve, hogy rövidesen a még hiányzó közsógek is eleget tesznek e hazafias kötelességüknek ós a népművelés ügye meghozza és megadja népünknek mindazt, amit a múltban megadni elfelejtettünk, aminek szomorú következményeit most kell éreznünk. A vármegye népművelési bizottsága Palkovics László alispán lelkes támogatása és Bodnár György kir. tanfelügyelő nagy kulturérzókkel biró vezetése mellett mindent elkövet, hogy a csonkavármegye kulturnivóját minél gyorsabban a külföld kulturmagaslatára emelje. Sajtóhiba csúszott be lapunk legutóbbi szamába, amely félreértésre adhat alkalmat. Az Esztergomi Takarókpénztár Rr. Artézi forrásvíz vállalatinak Szent István ásványmxérM írva, tévedésből egy sor kimaradt, miáltal az ár megjelölése hiányos volt. Helyesen a Szent István ásványvíz ára félliteres üveggel 1500 K, másfélliteres üveggel 3000 K. Üveg kölcsöndij (betét) darabonkint 15,000 K. A fehér apáca (A szív drámája) 12 felvonásban a fővárosi Corvin-színházzal egyidőben kerül a Kultur-Mozgó szombat és vasárnapi műsorára. Lilian Gish ezen legújabb filmjében nem arcokat, hanem sziveket ós lelkeket fotografáltak. Egy hófehér szerelem szomorú drámája pereg le előttünk, melyből minél többet láttunk, annál többet kívánunk látni. A bélyeggyűjtők felkéretnek, hogy ma, febr. 24-én (kedden) este 8 órakor az „Otthon" vendéglő külön helyiségében megjelenni szíveskedjenek. (Filatelisták.) „Autón szerzett menyasszony" és a legújabb Harry Piel film a Koronamozgóban. Az „Autón szerzett menyasszony", amely szerdán kerül műsorra az amerikai Universal-filmgyár egy remek sportattrakciója Reginald Dennyvel a főszerepben. A gyönyörű felvételekben gazdag amerikai sportfilm egy izgalmas autóverseny minden szépségét ós élvezetét nyújtja a nézőnek. A film rendezése is az amerikai filmgyártás ismert tökéletességének bélyegét viseli magán, úgy hogy kétségtelenül nagy gyönyörűséget fog szerezni e kép is a moziközöusógnek. — Szombaton és vasárnap a kalandos filmregények legyőzhetetlen főhősének Harry Pielnek legújabb filmje „Emberek — Álarcok" c. kétrészes film attrakciója kerül műsorra. HARRY PIEL monumentális mesterműve : i Emberek, Álarcok kalandos filmregény 2 részben, 12 felvonásban, a Korona-mozgóban. Szombaton ém vasárnap. Uj képes hetilap indul meg február 26-án. A képes hetilapot, mely a hét legaktuálisabb jeleneteit rögzíti meg, a Magyarság előfizetői minden csütörtöki lappéldányhoz mellékelve ingyen kapják. A „Magyarság" Milotay István dr. szerkesztésében megjelenő, intranzigens nemzeti irányú napilapra a kiadóhivatalnál (Budapnst VII, Miksa utca 8.) lehet előfizetni. Tarka sorok. Uj asszony. — Na, menyecske, te ölted meg a halat ? — Nem. A szakácsnő. Nem bírom el a visitást. Vita. — ön már két hónapja adós a szobabérrel — mondja a főbérlő az albérlőnek. — Tovább nem várok. Ön elsején ki fog költözni innen ! — Kiköltözni ? — feleli a szobaúr. — Anélkül, hogy a hátralékos szobabórt megfizettem volna? Nem, kedves Haczika úr, inkább soha 1 Nahát, ez mégis furcsa! Bizony, sok furcsa dolog történik az életben. Kohn csodálkozva meséli e£, r yik barátjának : — Te! Mióta annak a Krausznak autója van, lóhátról beszél az emberekkel. A vonaton. Kalauz : Önnek személyvonatra szól a jegye és ez gyorsvonat. Kohn : Mbach, meinetwegen menjünk lassabban. * Egy Satalember Kohn Mórnál vesz fel hónapos szobát. Mikor beköltözik, azt mondja Kohnnak: — Tudja, kedves uram, az én régi háziasszonyom sírt, mikor eljöttem. — Nálam ez nem történhetik meg, — szólt Kohn — mert itt előre kell fizetni. — Micsoda itt maga ? — Erdőkerülő vagyok. — Régen ? — Bizony kérem már tiz éve kerülöm ezt az erdőt. — És nem szédült még el ? * ' v. Y'.' 1 ' ' v i — A te társalkodónődnek rettenetes szája van ... — És te csodálkozol ? Hiszen hat nyelven beszól.. . ÜAn-j heti kamatra kihelyezhető, Cini a löllt kiadóhivatalban. PanirhnllaHok alágyujtáshoz, zsákonkint rdpilllUlldUca kapható jutányos árért lapunk nyomdájában. kapja meg bármilyen napi- vagy hetilapját, ha a Sajtó Központban fizeti elő. Esztergom Kossuth Lajos utca 22. szám. A szent évi római zarándoklatokra már most elfogadunk megbízásokat lírák, s általában idegen vé átutalásokra és nem csoportos utazás esetén menetjegyek váltására tetszés szerinti útirányban. Esztergomi Keresk. és Iparbank. „ láiiltiir- Mozgó" Műsoras Kedden, febr. hó 24-ón : Gyermek a viharban Szenzációs dráma 6 felvonásban. Ketten egy nadrágban Fix-Fox szenzációs agyonkacagtató világfilmje 6 felvonásban. JÖN! JÖN! A fehér apáca Az idei évad legnagyobb világszenzációja Főszerepben: Lillyan Gisch. Az előadások kezdete: hétköznap este 7 ós 9 órakor; vasár- és ünnepnapokon d. u. 5, este 7 és 9 órakor. Korona-Moaegó Műsora: Szerdán, február hó 25-ón : Autón szerzett vőlegény Sportfilm 7 felvonásban. Kukutyin világárúház. Burleszk 2 felv. Szombat-vasárnap, febr. 28., márc. 1. Emberek, álarcok Kalandos filmregény 2 részben 12 felv. Az előadások kezdete: hétköznap este 7 és 9 órakor ; vasár- ós ünnepnapon d u. 5, este 7 és 9 órakor. Műfogak, fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból kl nem vehető amerikai hidas módszerrel. Koromák 22 karátos aranyból 250 ezer K-tól feljebb, súly szerint. Plombok 50 ezer K-tól feljebb. Foghúzás 30 ezer K. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel, részletfizetésre is Jelűnek Ignác fogászati műterme Esztergom, Deák Ferenc-utca 3, I. em. (A városházzal szemben.) Megérkeztek a legújabb divatú és legjobb minőségű eredeti angol- és egyéb elsőrendű gyártmányú gyapjúszövetek, anyagokból férfiöltönyt, felöltőt, átmeneti és télikabátot stb. jutányos áron készit: Scliveicfcer Vilmos férfiszabó, ESZTERGOMBAN Kossuth Lajos u. 5. Takarék épület. Az egész világon használják! Te se légy kivétel! SALA IV fertőtlenitő-szer emberi és állati sebek kezelésénél, tehenészetekben, pincészetekben, istállók, ólak fertőtlenítésénél nélkülözhetetlen, Legjobbés legolcsóbb ! Ballonokban is! Mindenütt kapható! Magyarországi vezérképviselet: Molnár M. Bpest, VII., Aréna-út 68 Üzleti könyvek olcsó beszerzési forrása Tatarek József könyv- és papirkereskedósében Esztergom, Széchenyi-tér 21. szám. Fürclőreiid az Esztergomi Takarékpénztár Rt. go?- és kádfürdőjében. Férfiak részére Gőzfürdő: szerdán, szombaton, vasárnap. Nők részére csütörtökön, pénteken. Kádfürdő: szerdától vasárnapig. Mindkét fürdő nyitva: szerdától— szombatig reggel 7-től d. u. 6-ig. Vasárnap reggel 7-től déli 1 óráig. Pénztárzárás d. u. 5 órakor. Mindenféle liszt, korpa- és takarmányliszt kapható az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet üzleteiben. Nem lesz lakásgondja, SfiLTŰ M£ bérnél olcsóbb „öröklakást" vesz tiz évig terjedhető törlesztésre is telekkönyvi tulajdonnal minden kerületben esetleg vidéken meglevő vagy építendő modern bérházakban egyszobás huszonöt, kétszobás ötven, háromszobás hetvenöt, négyszobás százmilliótól. Kérjen tízezer korona pénz vagy bélyegért százoldalas tájékoztatót. „Budapesti Épitőbank Rákóczi-út 55. szám. SJEÁVA §A.\»OR gépészmérnök egészségügyi berendezések gyára BUDAPEST, I., Budafoki-út 73. szám. Telefon: József 116—07. Kút- mályfúrások, vízművek, csatornázások, szennyvizderitők, fürdők, központi fűtőberendezések tervezése és kivitele. Kölcsönkönyvtár f. hó 12-től ismét rendelkezésére áll a n. é. közönségnek. Előfizetéseket elfogad Tatarek József könyv- ós papirkereskedósében Esztergom, Széchenyi-tér 21. szám.