ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-11-11 / 86. szám
XXX. évfolyam, 86. szám Ára korona Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István., Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. A vízvezeték Nemsokára azutáo, hogy a farkastól táplált Romulus és Remus megalapította Rómát, amikor még nyoma sem volt a mai dicséretes nagy kultúrának, megcsinálták már az akkori viszonyokat jóval túlszárnyaló csatornázást, a világhírű „Cloaca maxima"-t Rómában és már Krisztus előtt Claudius császár oly hatalmas vízvezetéket épített, hogy annak maradványai még ma is bámulatot ós csodálatot ébresztenek a szemlélőben. Akkoriban, vagyis 19 évszázad előtt, amikor pedig családi viszályok, erkölcstelenség, államcsíny ós erőszak uralták a világot, már akkor tudták, hogy majdnem minden betegségnek a rossz ivóviz a terjesztője ós hogy e kérdésnek megoldása, a legnagyobb áldozatok árán is, mindenek előtt való. És ma a telefon, repülőgép, a rádió korszakában, amikor a nagy elmék egyedüli törekvése az, hogy az emberi élet határait kitolják ós az egészség ügyét fejlesszék, még akad városunkban sok olyan hang, amely a vízvezeték ellen szólal fel ós argumentum gyanánt kivágja, hogy vannak itt kutak, részben már van vízvezeték, ellenben jövedelem és vagyon nincs, tehát ez a nemzedék képtelen ezt a terhet is elvállalni, annál kevósbbó, mert a már meglevő kiadásokat sem birja! Az emberi gondolkodás, sajnos, szűk határok közé szorul. Mindenki saját anyagi érdekeinek szemüvegén keresztül nézi a világot. A köz érdeke, az általános jólét, a higiénia teljesen háttérbe szorul, amikor a zseb igénybevétele mellőzhetetlen feladattá válik. Az ellenérvek hosszú sorozatával építi alá az oppozíció tarthatatlan álláspontját. Olyan megjegyzést is hallottam már, hogy a vízvezetéknek olyan szerepe lesz nálunk, mint a cilinderkalapnak a vadak között. A testet nem fedi ott ruha, de a fejen ott van a cilinder. Amikor ilyen nagyot mondanak, büszkén vallják, hogy fején találták a szöget ós elfelejtik, hogy már ott hibáznak, amikor a mi gyönyörű városunkat a vad néger törzsekkel hasonlítják össze. Igy veszik kedvét az illetékes tényezőknek, igy oltják el az alkotni vágyás tápláló tüzét ós igy állják útját annak, hogy tespedő városunk kikerüljön az élhetetlenség béklyóiból. Egyetlen derűit momentum ennek a konzervatív felfogásnak az ellensúlyozásánál a városi tanács munkavágya ós megdönthetetlen készsége. Biztosra veszem, hogy miüdazok, kik ma rideg önzésből a vízvezeték ellen ágálnak, rövidesen be fogják látni, hogy a teher nemcsak erre a nemzedékre hárul, hanem az utódokra is, akik áldani fogják mindazokat, kik szembeszállva a nehézségekkel, a kishitüséggel, mernek és tudnak alkotni. Mert ahogy a villanyvilágítás ellen is sok hang szólalt fel annak idején ós most majdnem mindenki annak fénye mellett olvassa újságját, úgy egész bizonyos, hogy a vízvezeték révén Esztergomban minden élet kellemesebb lesz és lehetővé válik többek között a fürdőváros megalapozása is! Kísérje a megvalósítást teljes siker, ne csüggedjenek el az arra hivatottak ós vegyék figyelembe, hogy a jobb belátás mégis útat tört és azt, hogy az első vasútépítőt is meg akarták kövezni. A közgyűlés a vonatkozó határozatot egyhangúlag emelte érvényre és erre a határozatra a város közönsége mindenkor a legnagyobb büszkeséggel fog visszatekinteni. Adja az Isten, hogy ez a korszakalkotó mű hajnalcsillaga legyen egy, városunk javára bekövetkező gazdasági és ipari fellendülésnek! L—eí. A város egész társadalma ünnepelte a nyugalomba Az a szép ünnepség, amelyet vasárnap Esztergom város tanítótestülete három nyugalomba vonuló kartársa, a 45 évig a városnál működött Szölgyémy Gyula, továbbá a 40 évig működött Szoleczky János és Szentgyörgyi József tiszteletére rendezett, az egész város társadalmának a maga nemében páratlan nagyarányú és bensőséges ünnepóvó nőtte ki magát. Az iskolaépületeken nemzeti zászló hirdette az ünnepet és a délutáni ünnepség szintéren, a belvárosi olvasókör nagytermében, amely a város legnagyobb terme, fennállása óta még soha a közönségnek akkora sokasága nem szorongott, mint vasárnap, az ünnepély alatt. . A kultúresemónyszámba menő ünnepségről tudósításunk a következő: Reggel 9 órakor zászló alatt vonultak fel az összes városi elemi iskolák növendékei a belvárosi templomban tartott Te Deumos ünnepi misére, amelyen az ünnepeltek, a városi hatóságok képviselői ós az ünnepeltek nagyszámú tisztelői vettek részt. A szentmisét dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok, iskolaszéki elnök tartotta, Mátéffy Viktor prépost-plóbáDos pedig szent beszédet intézett a hívőkhöz, amelyben az ünnepelt tanítókról is megemlékezett. Az ünnepi mise fényét ós benső sógót a Turista Dalárda éneke, továbbá Béres István ós Zilenyák Ferenc gyönyörű szólója emelte. Az iskolásgyermekek sorfala előtt vonultak az ünnepeltek a városházára, ahol az iskolaszóki diszgyülósre várakozott a nagyszámú közönség. A diszgyülós a Turista Dalárda által elénekelt Magyar Hiszekeggyel kezdődött, mely után dr. Fehér Gyula remek ünnepi beszédet mondott. A tanítót, mint a kultúra alapvetőjót mutatta be és a népiskolát a művelődós alapjának hirdette, amely nélkül nincs kultúra, továbbá méltatta a nyugalomba vonuló tanítók érdemeit és az iskolaszék elismerését ós köszönetét tolmácsolta. Majd lovag Bodnár György királyi tanfelügyelő szép beszéd kíséretében felolvasta és átnyújtotta a kultuszminiszter elismerő iratát Szölgyémy Gyulának és Szoleczky Jánosnak ós átadta a saját elismerését Szentgyörgyi Józsefnek. Az ünnepségnek egy nagyon kedves része következett ezután, amely sokáig emlékezetes lesz a jelenvoltak számára. Dr. Etter Jenő városi főügyész, mint Szölgyémy Gyula volt tauitványa a tanítványok nevében intézett meleghangú üdvözlő beszédet az ünnepeltekhez, amelynek búcsúszavai könnyekre fakasztották a közönséget. A tanitói munka fontosságának szemléltetésére megemlítette, hogy gondoljunk arra, mi lesz az elszakított részek magyar gyermekeiből, akik most nélkülözik a magyar tanitó nevelés-tanitását. Hiába szorgoskodik a pap és a jegyző, ha a magyar tanitó nem dolgozhat, kétségessé válik a magyar feltámadás. Az ünnepeltek meghatottan mondottak köszönetet ós különösen a 45 évig működött Szölgyémy szavai D. u. 5A Szabad Egyetem e heti tanrendje y Csütörtök november 12. i : Rosta József, tanitóképző-intózeti tanár : A modern magyar regény főképviselői. Második óra : Erdős Renó. Kaffka Margit. (Hely : főgimn. fizikai terem.) D. u. 6—7: Dr. Mattyasovszky Kasszián, főgimn. igazgató: A légkör fizikája. Második óra: A légkör hőmérséklete és nyomása. A légkör viharjai. (Hely: főgimn. üzikai terem.) Péntek, november 13. D. u. 5—6 : Németh Romuald, főgimn. tanár : Művészet és műalkotás. Második óra: A művészi alkotás sztatikája. A művészi tehetség lelki elemzése. (Hely: főreáliskola III. o. terem.) D. u. 6—7 : Dr. Rayman János, főreálisk. tanár: Előadások a zene barátjai számára. Második óra: A zenei öröm és zenei élvezet. (Hely: főreáliskola III. o. terem). Beiratkozhatnak felnőtt intelligens férfiak ós nők. Részletes tanrend Buzárovits és Tatarek könyvkereskedésében díjtalanul kapható. Beiratkozás a főreáliskola igazgatói irodájában I. em., d. e. 10—11 és d. u. fél 5—5 óráig. szolgálnak tanulságul annak, akinek nehéz viszonyok között nagy munkát kell teljesíteni: „Mindenkor igyekeztem megőrizni lelkem harmóniáját!" A felemelő diszgyűlós a Turista Dalárda szép énekszámával és a Himnusszal ért véget. Délután 4 órakor Neményi Károly igazgató-tanító ós a városi tantestület tagjainak rendezésével nagyszabású iskolai ünnepély volt a meghívóból ós az újságból ismeretes szép műsorral, amalyen a város előkelősége és a közönség a társadalom minden osztályából rengeteg számmal jelent meg. Megkapó volt az iskolásgyermekek köszöntése, akik egy-egy gyönyörű fehér csokrot nyújtottak át az ünnepelteknek. Különösen kedves volt a kis IV. osztályos Csiszér Imre, aki remek csengő hangján, szónoki hévvel köszöntötte Szölgyémy Gyulát. A délutáni ünnepség kiemelkedő része volt dr. Antóny Béla polgármester hatásos beszéde, amelyben párisi impresszióival kapcsolatban a gyermeknevelés ós a tanitói hivatás fontosságáról beszólt, majd az ünnepeltek érdemeit méltatta ós a város közönségének elismerését ós háláját nyilvánította. Elfogódott lélekkel távozott a közönség az ünnepélyről, ahol a bájos, szereplő gyermeksereg valóságos mennyországot ós békés, felemelő hangulatot teremtett az emberben. Este 8 órakor 130 személyes bankett fejezte be az ünnepi napot, amelyen dr. Fehér Gyula, prelátus-kanonok, iskolaszóki elnök, továbbá Mátéffy Viktor prépost-plébános, dr. Antóny Béla polgármester, aki a vármegye ós az alispán üdvözletét is tolmácsolta, Bárdos József a kartársak nevében ós még többen szólaltak fel. Itt is az ünnepi hangulatot a Turista Dalárda szép énekei fűszerezték. mozi Rendkívül érdekes újdonsággal gyarapodott a magyar ipar. A Glória II. nevű házi mozigépről van szó, mely hivatva van a családi ós társasköri szórakozásoknak új szint ós tartalmat adni. A nálunkénál gazdagabb országokban a házi mozi már nem is jelent új irányt, hanem immár olyan megszokott eszköze a házi szórakozásoknak, mint például a rádió. Az ilyen kis mozigépek állóképek vetítésére is alkalmasak lóvén, feleslegessé teszik az eddig használatos és elavultnak tekinthető laterna magikákat ós emellett olcsók, praktikusak ós könynyen kezelhetők. A kis terjedelmű, csekély súlyú (7 kgr.) ós mégis meglepően nagy teljesítményű gép lehetővé teszi, hogy mindenki saját otthonában, vagy kasziuójában ugyanolyan öt vagy akár tizfelvonásos mozielőadásokat rendezhessen, amilyeneket eddig csak nyilvános mozgóképszínházakban látott, holott arra, hogy ilyen előadásokat aránytalanul kisebb költséggel és minden külön Az Őszi Sör ismét megjelent! Főraktár-. Három Szerecsen vendéglő