ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925

1925-09-27 / 74. szám

hon I JüKuUlYl Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések fel­vétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Felhívás a magyar katolikusokhoz! Az Országos Katolikus Szövetség, mint az Országos Katolikus Nagygyű­lések hivatalos rendezője, ma a követ­kező felhívást bocsájtotta ki: Magyar Katolikusok ! Ismét gyülekezőre hívunk. A szentóv magyar országos katolikus nagygyűlésére. Ebben az esztendőben a szokottnál is üonepiesebben kell az anyaszentegyházhoz való hűségnek meg­nyilvánulnia, hogy külsőségeiben meg­győzzön, belső tartalmában pedig ered menyes legyen. A magyar katolicizmus újjászülető erősödésének fölfelé haladó útján ismét egy állomás elé érünk, ahonnan a magyar nemzet ügyéért folyó kitartó küzdelem útja is indul. Mind­nyájatokat hívunk a XVII. Országos Katolikus Nagygyűlésre, amely 1925 október 11., 12., 13., napjain seregbe gyűjti a magyar katolikus társadalom minden tagját és valamennyi szerveze­tét és hisszük, hogy minél többen le­szünk együtt az erőgyűjtés legnagyobb iskolájában. A XVII. Országos Ka­tolikus Nagygyűlés sorrendje a kö­vetkező : Október 11 -ón, vasárnap reggel 9 óra­kor ünnepies főpapi mise ós Veni Sancte a Szent István bazilikában, mondja: Cesaro Orsenigo c. érsek, pápai nuncius. Szentbeszédet mond: P. Böle Kornél Szent Domonkosrendi atya. A szent­mise alatt a nagygyűlés résztvevői ós a Máriakongregációk tagjai közös szent­áldozáshoz járulnak. Délelőtt 11 órakor; az 1. nyilvános megnyitó gyűlést a Székesfővárosi Vi­gadó termében. Elnöki megnyitót mond Zichy János gróf a* Országos Katolikus •Szövetség elnöke. Beszédet mondanak : Cesaro Orsenigo c. érsek pápai nuncius, Preszli Elemér dr. Pest-Piiis-Selt-Kis­kun vármegye főispánja, Czettler Jenő dr. nemzetgyűlési képviselő és Glatlfel­der Gyula dr. csanádi püspök. Délután 4 órakor: Csernoch János dr. bibornok, Magyarország hercegprí­mása vezetésével szentséges körmenet vonul végig Budapest utcáin, mely kör­menet a Szent István bazilikától indul ós az Országház-térre vonul, ahol P. Zadravecz István tábori püspök szent­beszédet mond, amely után Magyar­ország biboros-hercegprímása áldást oszt. Este 9 órakor: a XVH. Országos Katolikus Nagygyűlés díszhangversenye a Székesfővárosi Vigadóban. Október 12-én, hétfőn reggel 8 óra­kor ünnepélyes főpapi reqiuem a nagy­gyűlés volt tagjai és szónokai lelkiüd­vóért a Szerviták templomában, mondja Zichy Gyula gróf kalocsai érsek. Délelőtt 9 órakor: ünnepélyes főpapi mise az Örökimádási templomban. Délelőtt 10 órakor: eucharisztikus diszgyűlés az Örökimádási templomban. Délután 4 órakor: a II. nagy nyil­vános gyűlés a Székesfővárosi Vigadó­ban. Beszédet mondanak : Schütz Antal dr. egyetemi tanár, Ktüger Aladár dr. tb. főügyész, Ernszt Sándor dr. pápai p rotonotárius, nemzetgyűlési képviselő, Wolff Károly dr. nemzetgyűlési képvi­selő ós Révész István prelátus. Este 7—8-ig : ünnepélyes szentóra a papság és hivek számára az. Örökimá­dási templomban, ahol egész éjjel szent­ségimádás. Október 13-án, kedden reggel 9 óra­kor : Te Deumcs szentmise a Szerviták templomában, mondja: Szmrecsányi Lajos egri érsek. Délelőtt: a katolikus egyesületek és intézmények diszgyűlósei. Délután fél 3 órakor : zárt gyűlés az Országos Katolikus Szövetség nagy ta­nácstermében. Délután 4 órakor: III. nyilvános záró gyűlés a Székesfővárosi Vigadó nagy­termében. Beszédet mondanak : Homan Bálint dr. egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, Hamvas Endre hittanár, Mayer János dr. földmivelós­ügyi m. kir. miniszter ós Csernoch Já­nos dr. biboros, Magyarország herceg­prímása Este 8 órakor a Középponti Katolikus Kör fehértermóben diszla­koma. Az országos katolikus nagygyű­lésen való részvételre az Országos Ka­tolikus Szövetség által kibocsátott tag­sági jegy jogosít, melynek ára 20.000 korona. Tulajdonosa a nagygyűlés vala­mennyi gyűlésén részt vehet. A három nyilvános gyűlésen az ülőhelyek szá­mozottak, a helyfoglalásra jogosító szék­jegyek a tagsági jegy felmutatása elle­nében egy-egy gyűlésre külön-külön vált­hatók : 5000 koronától 100 000 koronáig az Országos Katolikus Szövetség iro­dájában Budapest IV. Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. em. 8. telefon József 154—ál, ahol a nagygyűléssel kapcso­latos ügyekben a rendezőség délelőtt és dé után felvilágosítást ad. Ezzel kap­csolatosan értesíti az ország katolikus lakosságát az Országos Katolikus Szö­vetség, hogy az országos katolikus nagy­gyűlés vidéki tagjai részére a m. kir. Államvasutak, a Duna—Száva—Adria vasút. (Dólivasút) a Győr—Sopron— Ebenfurti vasút, a Magyar Folyam Ten­gerhajózási R.-T. ós a Dunagőzhajózási Társaság igazgatósága felárú menetdíj­kedvezményt engedélyezett. A fólárú jegy megváltására jogosító igazolványt az Országos Katolikus Szövetség adja ki darabonként 5000 koronáért. A rész­letes felvilágosításokat a plébánia hiva­talok is adnak. A magyar katolikusok­hoz szóló felhívást Zichy János gróf, Zsembery István dr. és Hindy Zoltán dr. az Országos Katolikus Szövetség elnöksége, illetve igazgatója irta alá. Ezzel kapcsolatosan felhívja még az ország katolikusságát az Országos Ka­tolikus Szövetség, hogy az október 14-ón induló VI. Országos Nemzeti Zarándoklásra Rómába, melyet Szmre­csányi Lajos egri érsek vezet, szeptem­ber 25-ig lehet jelentkezni az Országos Katolikus Szövetség irodájáöan. A svájciak Esztergomban Csütörtökön délben, mint jeleztük, százötven svájci nevelőszülő érkezett külön hajón városunkba. A kedves ven­dégeket a hajóállomáson Palkovics László alispán, dr. Brenner Antal pol­gármester-helyettes a város tanácsának élén, valamint dr. Meszlónyi Zoltán pápai kamarás, hercegprimási titkár fogadták. Az érkezőket Walliser Ottó svájci kantontanácsos, Quenet Lajos coeuwi plébános ós Tanner protestáns lelkész, magyar részről pedig Neugebauer Vil­mos, az Országos Gyermekvédő Liga igazgatója vezették. Brenner üdvözlésére Tanner lelkész válaszolt, majd a vendégek a primási palotába vonultak. Itt a palota nagy ebédlőtermóben folyt le a fogadtatás, ahol a svájciak üdvözletét Walliser Uttó tolmácsolta, egyben átadta a fő­pásztornak azt a diszalbumot, amelyet a svájciak hódolatuk jeléül ajánlottak fel a hercegprímásnak, s amely Svájc legszebb vidékeit kitűnő felvételekben tartalmazza. A meleghangú üdvözlésre a hercegprímás közvetlen hangon vála­szolt. Emlékezetükbe idézte, hogy Esz­tergom szent István szülővárosa, most Csonkamagyarország határvárosa. A magyar nép, bár rendkívüli terhek alatt görnyed, hazáját, hitét állhatatosan sze­reti ós bizik a feltámadásban. Végül megköszönte a svájciak látogatását és a magyar gyermekek iránti jóságukat majd azon kívánságának adott kifejezést, hogy magyarországi útjukról tapaszta­latokban bővelkedve térjenek otthonukba. A lelkes ováció után, amellyel a jelenvoltak a főpásztor beszédét fogad­ták, a hercegprímás több svájci szülő­vel külön beszélgetést is folytatott. A hercegprímás ezután meghívta ebédre a svájciak vezetőit. Az ebéden jelen volt gróf Klebelsberg Kúnó dr. kultusz­miniszter is, aki csütörtökön a herceg­prímás látogatására autón érkezett vá­rosuakba, továbbá dr. Ernszt Sándor, dr. Lepold Antal ós dr. Drahos János prelátusok. A svájciak a fogadtatás után megtekintették a primási képtárt, a főszókesegyházat ós nevezetességeit, majd este fólhatkor kellemes emlékek­kel hajóztak vissza a fővárosba. Milyen művészi kép való a faluszövetsógi kiállításokra ? A megsértődött művészek nyilatkoznak a „Vörösliajú modell ügyében Vettük a következő sorokat: Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! B. lapjának f. hó 23,-i számában „Akt a kiállításon" cimű közleményre alulírottak bátrak vagyunk az alábbi megjegyzést fűzni. Kiállításunkkal kapcsolatban a kö­zönség egy részének megbotránkozását egyáltalán nem értjük meg. Azon vitat­kozni sem lehet, hogy az akt, mint tisztán művészi teljesítmény, bármely képzőművészeti kiállításon megállja a helyét. Ily szempontok figyelembevéte­lével, a rendezőség ez ügyben való elő­zetes informálása után kiállítottuk akt­jainkat, amelyeket az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti főiskolán festettünk, amely kuHúrintózmény épp úgy a Vallás- ós Közoktatásügyi Minisztérium ellenőrzése és felügyelete alatt áll, mint az ország bármely más iskolája. Nem tételezhető tehát fel, hogy a Vallás- ós Közoktatásügyi Minisztérium egy, az ellenőrzése alatt álló intézet falai kö­zött megtűrné a pornográfia szennyes termékeit ós azoknak terjesztését. Az sem vitatható, hogy a Szépművészeti Múzeum az ily aljas tendenciáktól tel­jesen mentes. Aktok pedig ott is van­nak nagy számmal. Mégis, jóformán nem múlik el nap, hogy fővárosi, vagy vidéki iskolák serdülő fiú- és leány­növendékei ne időznének a kultúra eme templomában. Ilyenkor azonban a vezető tanitó, vagy tanár t?pintatán múlik, hogy az ifjúság figyelmét az aktban rejlő művészi szépre és nem pedig az erotikára irányítsa. Nem akarunk azokra a sajnálatos ós kinos epizódokra rámutatni, amelyek a mi kiállításunkkal kapcsolatban történ­tek, csak azt jegyezzük meg, hogy ami helytálló az erre elsősorban hivatott intézetnek falai között, az ugyanabban az abszolút tisztaságban jelenhetik meg itt is. Alulírottak tehát eme álláspontra helyezkedve és teljesen együttórezve, a jogtalan beavatkozás megtörténte után az összes kiállított képeinket beszedtük. Esztergom, 1925. szept. 24. ifj. Vitái István s. k., Pirchala Imre s. k. A fent előadottak alapján az akció­hoz csatlakoztunk: Ölveczky Mihály s. k. műépítész, Fuchs Hajnalka s. k., Bayer Ágost s. k., Einczinger Ferenc s. k. * A levelet leközöltük, de ennek da-

Next

/
Thumbnails
Contents