ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-04-01 / 26. szám

tett buzgó működése elismeréséül őt, az igazgatóság tagjává válassza meg a közgyűlés, mely indítvány nagy lelkesedéssel emeltetett határozattá. Folytatólag a régi igazgatósági ós felügyelőbizottsági tagok egyhangú megválasztása után, ugyancsak elnöki indítványra a felügyelő-bizottság rendes tagjává választatott Heischmann Ferenc, továbbá igazgatósági póttagokul jelöltettek Palkovics László, Hajdú István ós Grumann László és végül felügyelő-bizottsági póttagul Dr. Reviczky Gábor részvényesek. A Forumon. Róma, 1923. március 21. Szerényen meghúzódva állok Severus diadalíve tövében. Szólni sem merek, mert félek, hogy megzavarom saját gondolataimat. Átengedem magamat az emlékezésnek, a gondolatok szabad folyásának, melyeket évezredek elmosódó távlatai ébresztenek. Néhány embert látok még körülöttem, akik távoli országokból jöttek erre a helyre, wk is csendesek, szinte lábujjhegyen lépnek, hogy ne rontsák és koptassák a Via Sacra, a diadalmenetek utjának nagy kőlapjait. Nem tréfa és nem is túlzás az, hogy az ember ilyen helyeken szent érzésekkel tartózkodik. Megilletődóst és tiszteletet váltanak ki belőlünk a történelem ezeréves emlékei. Lelkünk elé varázsolják az emberek ezreit, akik ezeket az emlékeket hátrahagyták. Látjuk őket magunk előtt az élet lüktetésében azzal az alkotó erővel, mely soha sem fog megszűnni, mig ember ól a földön. Élni, alkotni s az életet meghosszabbítani a siron túl az emlékezés világában nagy templomokkal, palotákkal, diadalívekkel és márványoszlopokkal: ez az örök ember legerősebb vágyódása. Ez a vágy hozta létre a római Forum kő-emlékeit, ködbe vesző évezredek történelmének utolsó maradványait . . . Magam előtt látok egy fekete márványlapot. A régiek Róma köldökének (umbilicus Romáé) nevezték. A mindent emberi alakban megszemélyesítő római saját országát is emberhez hasonlította s ezt a követ tartotta az ország központjának. A hagyomány szerint a kő alatt volt az alapitó Romulus eltemetve s ez a hagyomány csak még jobban megerősítette a felfogást, mely erre a helyre rögzítette Róma középpontját. A régi kis Rómából egyetlen ezredév leforgása alatt hatalmas világbirodalom lett, mely az első millenium után nemsokára el is bukott. Uj ható erők dolgoztak a hót dombon, a keresztény éra lassan-lassan felszívta, átalakította a régi világvárost. Ez a lassú átalakító hatás eljutott a régi világ legkifejezőbb helyéhez, a fórumhoz is. Azt az oldalát, ahol valamikor a Basilica Aemilia hatalmas csarnokai emelkedtek, keresztény templomok övezik s ezek vagy régi pogány szentélyekből alakultak, vagy olyanokat legalább is magukba olvasztottak. Antoninus Pius a II. században felesége, Faustina tiszteletére templomot emeltetett. A forum felé épített oszlopcsarnok még ma is fennáll, de a templom maga keresztény templommá változott. A Romulus templom bronzkapuja sem nyilik többé a Forum felé. A kis kerek templomot Maxentius emeltette fiának, Romulusnak tiszteletére, később l azonban összekötötték szent Cosma és Damian templomával. S a Forumnak a Colosseum felé nyiló szűkebb oldalán épült a rómaiak kedves szentjének, Francescanak temploma régi római alapokon, régi oszlopokkal diszitve. Csodálatos véletlen, hogy a Forumot ezek a keresztény templomok szegélyezik. Mikor ezt az oldalt a szemben fekvő császári paloták romjai felől elnézegettem, sokszor úgy tünt fel előttem, mintha a hatalmas árként terjedő diadalmas kereszténység Rómát átformáló munkájában itt a Forum szólón megállott volna csak azért, hogy ezt az aránylag kis teret meghagyja a régi világ emlékéül. Az omladozó falak, a darabokban heverő oszlopok, a hiányos kőburkolatok némán tanúskodnak a régi szétzüllött világról, mely Róma alapításától, ab Urbe condita számította éveit. A körülfekvő szép templomok ellentétes történelmi erőkről, diadalmas kereszténységről beszélnek, mely Krisztus születésénél találja meg történelmének kiinduló pontját. Róma általában azért a világ legérdekesebb városa, mert nemcsak hosszú; évezredek folyását szemlélteti emlékein, hanem mert mutatja önmagán a legelientétesebb történelmi erők hatalmas ütközését is. A leomló pogány kultúra haláltusájára és a kereszténység diadalára, két különböző világnézet hosszú harcára emlékeztet a régi Rómának csaknem minden alkotása. De sehol sem kerül lelkünk annyira, ezeknek a gondolatoknak hatása alá, mint a keresztény templomokkai övezett Forumon. Nem az egyes köveket vizsgálva, hanem inkább a történelem irányító erőiről gondolkozva járok a régi Róma közéletének szinterén. Mikor az ember először jön ide, sokszor átadja magát a részletek hosszas vizsgálatának. Ha többször visszajön, inkább az évezredek történelmét átfogó gondolatok érdeklik, s egy forum! séta után úgy érzi, hogy nemcsak eszmeköre tágult, de érzésvilága és gazdagodott. Nem engedem magamat zavarni a kevés [ idegentől, aki útmutatóval felszerelve iparkodik tájékozódni a nagymultú romok között. Megyek csendesen a Via Sacran a Basilica Julia előtt. Elhagyom a Vesta szüzek lakását s lassan azt veszem észre, hogy felkerültem a régi császári palotákhoz, a Palatínusra. Egy kanyaradónál kibukkan a romok közül a szent Péter ezüstkupolája, mely a déli napfényben átvilágít ide a pogány Róma emlékei közé. Sokáig elnézem a kupola nemes vonalait, a diadalmas kereszténység legnagyszerűbb építészeti emlékét. GondoI latom visszaszáll a Romulus sirját fedő fekete kőhöz. Ha most a régi rómaival gondolkoznék, a sz. Péter templomot kellene elneveznem „umbilicus Romae"-nak. Ez ma Rómának s az egész keresztény világnak központja. Ez is sirt takar, mint a forumi fekete márványkő. Az egyik a városalapító Romulusét, a másik egy szegény galilaeai halászét. Hatalmas birodalmaknak voltak mindketten első kormányI zói. Az egyik országa már elpusztult, emlékét csak könyvek pergamen lapjai ós műemlékek kövei őrzik, a másik birodalma áll, ós isteni ígéretek letéteményeseként örökké állni fog, mert lelkeket kapcsol egybe ós nem földi hatalomra tör. Romulus sirját ma csak egy kopott kŐ őrzi, a galilaeai halász ereklyéi fölött a világ legszebb temploma emelkedik. A sz. Péter kupolájának képe még sokáig mélyíti bennem a római történelem ellentéteinek átérzését. Szinte nem akar engedni bűvköréből ós lebilincsel. Nehezen válok a képtől, de mennem kell. Lassan újra leereszkedem a Palatínus lejtőjón s a Titus iven keresztül megyek a klaszszikus világ romjainak másik csoportjához, a Via Appia felé... Dr. Meszlényi Zoltán. Olvasóinkhoz! A grafikai anyagok, a nyomdafesték, papiros, azonkívül a munkabérek s egyáltalán a lapok előállítási költségei az e szakmában tájékozatlan nagyközönség előtt szinte hihetetlennek tetsző magasságot értek el az utóbbi időben, úgy hogy a lapokat a régi áron adni többé képtelenek vagyunk. A fővárosi lapok még a mult hó folyamán emelték az előfizetési ós a számonkénti árakat. A két esztergomi újság a vidéki lapok sorában páratlanul álló alacsony előfizetési áron volt eddig megrendelhető, amit természetesen a lapkiadó vállalatok nagymértékű áldozatkészségével lehetett csak megmagyarázni. Ezen áldozatkészségben is a végső határig jutottunk s most kedves előfizetőinkhez fordulunk, hogy a keresztény magyar sajtó részére ők is hozzanak áldozatot és akkor, amikor ily nehéz helyzetbe jutottunk, ne a közömbösség és rideg anyagiasság vigasztalan képét, hanem megértő ós bennünket eddig lelkesen szerető szivüket fordítsák felénk. Előfizetési árainkat úgy állapítottuk meg, hogy ezután egy hónapra 100 korona lesz külön-külön mindkét esztergomi újság előfizetési ára. Ugyanekkor mérsékelten felemeljük a hirdetési dijakat is, mig a számonkénti vásárlási összegek egyelőre a régiek maradnak. Aki tudja, hogy mit lehet ma 100 koronáért kapni és meggondolja, hogy ezért a ma alig számbavehető összegért hetenkint kétszer házhoz hordva vagy vidékre postán küldve kapja a lapot, bizonyára szives készséggel fog bennünket továbbra is támogatni előfizetésével ós új előfizetők szerzésével! Hazafias üdvözlettel Esztergom Esztergom és Vidéke kiadóhivatala. kiadóhivatala. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Hajnal a Kárpátok alatt. Alkonyán a szertelen időnek Uj rügyek ereje pattan. Éjféli kísértők szárnya alatt ' Ragyogó hajnalok nőnek ; Aranyos érc sötét salakban. Beteg mezők arcáról sírba hull A hervadás őszi fátyla S az élet fölsikolt, forrón, vadul A haldokló, zsarnok éjszakákra És döngeti a jövő falát. Uj ura indul merész csodákra Az ébredés szerelmének: Lobogni kezd a fölkelő fáklya S a bánatos Kárpát alatt Fel-felzokog víg, fehér ének . .. A vágyak görög-tüze kilobban Mint nyíló ajtón a lárma S futunk a síkon egyre jobban; ' Szinte remeg a földburok, Mintha ezer óriás járna . . . Sugár Béla. Koldusok felkelése, — „Nem mind koldus, aki kéreget" — szokta mondani egy ismerősöm, akinek a koldusok társadalmában nagy ismeretsége van. Nem is mind az élet hajótöröttjei ezek a nyomorult emberek. Vannak közöttük olyanok is, akik a koldússágot hivatásnak tekintik s ezek az úgynevezett vérbeli koldusok, akik önmagukban és társaikban a koldúsönórzetet is növelik. A keddi kopogtató, az agg Sári néni például pénzt nem fogad el; a szerdai zörgető, a sánta Gergő a 20 koronából 10et visszaad ; a csütörtöki látogató, a vak Lendvai megtapintja a papírpénzt és kótkoronást nem fogad el; a pénteki dörömbölő, a néma Szakács bácsi pedig nem tűr ellenkezést ós ha kór, adni kell. Minden koldus más és más természet, mindegyiknek megvan a maga kis világa, sokan közülük elbutulnak, de sokan megokosodnak, sőt némelyek valóságos politikai gyakorlatra tesznek szert. — „Itt van 20 korona. Imádkozzék kee, hogy legalább húsz lajttaa legyen a szőlőbű!" — ezt mondják Sári néninek. Átmegy a szomszédba, ott meg igy szólnak: — „Itt van 20 korona! Imádkozzék, hogy annak a disznó szomszédnak 1 lajt bora se legyen az idén!" Tessék! Itt a probléma! De van ilyen is: — „Imádkozzék kee ezér a pízór, hogy sok esőt adjon az Isten!" — mondják azok az alamizsnálkodók, akiknek a Galagonyásban van a szőlőjük. Az ároksoriak azonban igy: — „Jaj, csak szíp, napos időír imádkozzík !

u Tessék! Itt a második probléma, amelynek megoldása Sári nénire vár. De ő értette a módját, mint a többiek akik éldegéltek kisebb-nagyobb megelégedéssel, sorfalat álltak a temetéseknél, kálváriáztak nagypénteken ós beosztogatták egymás között az időt ós munkát, — mindaddig, amig nem akadt közöttük egy feltaláló, aki az egész koldústársadalom előtt már itt a földön meg akarta nyitni a paradicsom kapuját. Nagy ós hires nap ez a koldiisok történetében. A sánta Gergő unokája volt pedig ez a fiatalember, akit — noha koldusnak született — különcködései miatt társai nem igen szerettek. Már öltözködésében is feltűnően viselkedett: fejkendőt hordott ós esős időben szoknyában grasszált. Ess a bolond Gergő feltalálta az önmelegitő konzervet. Városvégi odújában valóságos laboratóriumot rendezett be ós hirdette mindenfelé a koldusok között, hogy a jobb jövő bekövetkezésének napja közeledik. Egy húskonzervet szerzett be, amelynek aljára hengeralakú edényt erősített ós ebbe oltatlan meszet tett. A mész közé vízzel telt vékony üvegedónykót helyezett. Ez volt találmányának titka. Meg kellett ütni a doboz fenekét, az üveg eltörött, a viz kifolyt, mire a mész nagy hőkifejtós közben olvadni kezdett ós a konzervált húst pár perc alatt felmelegítette. Nagy ós fáradságos munka eredménye volt ez ós Gergő egy szép napon meg-