ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923
1923-02-11 / 12. szám
fővárosba utazni, miután Esztergomban is úgyszólván minden, ugyanolyan árak mellett beszerezhető. Ezért látjuk mi is szivesen, ha vállalkozásaink törekvését siker kisóri, mert ezek nélkül üzleti életünk vérkeringése már bizonyára megbénult volna. Most még csak az volna kívánatos, hogy néhány jól prosperáló nagyobbi parvállalat is létesüljön Esztergomban, mert csakis ez esetben volna remélhető, hogy városunk gazdasági élete egészséges és közhasznú mederbe terelődik. * Öngyilkosság a városi fogdában. Az esztergomi rendőrség e héten éjjel 11 órakor a vasúti állomáson egy idegent igazolásra szólított fel. Ez semmiféle igazoló irattal nem rendelkezett, sőt később ellentmondásokba keveredve kisült, hogy hamis nevet is mondott be. Azt állította, hogy Nagy Bélának hívják, egy kenyérmezői ismerősének látogatására érkezett, majd, hogy Budapestről kerékpárgummi vásárlására jött Esztergomba, bár mindössze csak 5000 K volt nála. A rendőrség kilótének biztos megállapítása végett eljárást indított ós addig az idegent a városi fogdában őrizetbe helyezte, ahol azonban csütörtök reggelre az ablak zárjára felakasztva holtan találták. Nyakkendőjével vetett véget életének, amelyet az ügyeletes Őr — nem is sejtve, hogy evvel is kárt tehet magában — megmotozása után nála hagyott. A rendőrség távirati megkeresésére kitűnt, hogy az Öngyilkost Kaszab Bélának hívják, 22 éves Nógyszállás-pusztai lakos (Jászárokszállás mellett), nős, gazdálkodó. A szerencsétlen embernek szülei is megérkeztek Esztergomba ós ők temettették el fiukat. * A múzeum nyitva van ma vasárnap d. e. 11-től 12 óráig. Régiségek szivesen vétetnek. (Széchenyi-tér, Kollár-féle ház, emelet hátsó lépcső.) = Borgia Lukrécia a Kultur mozgónak szerda-csütörtöki nagy műsora lesz. „Borgia Lukrécia" nagy történelmi filmregény a renaissance idejéből 2 részben. Az első résznek „Róma zsarnoka" a cime. Főszereplők Conrad Veidt és Liane Haid, az előbbi Borgia Cezare szerepében, a filmjátszás felülmúlhatatlan alakítását adja, Liane Haid pedig a címszerepben gyönyörűbb, mint volt valaha. — Szombaton és vasárnap, 10—ll.-ón, „A félelmetes Jim" c. Cow-boy kaland 5 felvonásban lesz műsoron. Ezt megelőzi egy kitűnő amerikai vígjáték. — Hétfőn, febr. 12.-én, „Táncőrület" világvárosi erkölcsrajz 6 felvonásban. Főszereplő Mea Murray, a „Sikoly az éjszakában" főszereplője. Ezen filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Ugyanekkor egy artista kép a kiegészítő. — Kedden, febr. 13.-án, „Farsangzáró nagy vígjáték-est" lesz Bimbula és Zigottó felléptével. Legközelebb jön egy film, amelyet könnyből és mosolyból irtak . . . „Út a boldogság felé". Mintha nem is képek peregnének le előttünk, hanem valami különös mesevilág. Egy kis lányt látunk... A szemét nem lehet elfelejteni. Különös könnyes beszédes szem. Az öröm és fájdalom szinte megdöbbentő erővel rajzolódik rája. Az alakja törékeny ós majdnem gyermeki. A jótóka pedig csupa finom báj. Neve Lilien Giesh ... — „A férjhezmenós művészete" cimmel igen érdekes ós sok megfontolást érdemlő füzet hagyta el a sajtót Tákos Lajos törökszentmiklósi iró tollából. A művet lányos mamák és fórjhezmenni óhajtó leányok részére melegen ajánljuk. Kapható a szerzőnél. Ara 120 korona. 952/1923. számv. szám. Értesítés. Az alulirt hivatal értesíti az adózókat, liogy folyó évi február hó 13.-áa délelőtt 10 órakor a városháza közgyűlési termében, az 1923. január 1.-én életbe lépett általános kereseti adóra Tonatkozólag Dr. Mály János m. kir. pénzügyigazgatósági tanácsos értekezletet tart, miért is felkéretnek az adózó polgárok, hogy saját érdekükben a fent irt napon az értekezleten jelenjenek meg. Esztergom, 1923. február hó 8.-án. Városi számvevőség adóügyosztálya. Elveszett 8ze £ dá fjJ a ?; 3 ?án f te v a .Pestről erkezo vonaton egy pipa-alakú spanyol tajték szivarszipka borostyán szopókával, ezüst verettél. A becsületes megtaláló 1000 korona jutalomban részesül, ha behozza szerkesztőségünkbe. Tetőcserép, cementlap, mozaiklap, kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. és Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könnyebbek és olcsóbbak az égetett cserépnél. Értesítés! Tisztelettel értesítjük Esztergom-és vidékének úri közönségét, hogy cégünk férfiruha=osztályában mindennemű férfiruhák a legpontosabb időre és a legtökéletesebb kivitelben fővárosi nivó szerint készülnek. — Vagyunk legteljesebb tisztelettel: KRICK KAROLY és TÁRSA fővárosi ruhakészítők Esztergom, Kossuth Lajos utca 34. sz. (Magyar Király szállodával szemben) HALLOTTA? hogy ÉRTÉKPAPÍROKAT vesz és elad VALUTÁKAT legmagasabb áron vált be és PÉNZÜGYLETEKET legelőnyesebben bonyolít le AZ ESZTERGOM-VIDÉKI BANKBIZOMÁNYI ÉS PÉNZVÁLTÓ IRODA B.-T. KULTUR-MOZGÓ o _ 5 0 0 Szombaton, vasárnap február 10.—11.-én Q h 19 éven aluliaknak is ! Q 0 A félelmetes Jim T Cow-Boy kaland 5 felvonásban. Főszereplő • 0 William S. Hart Q 0 Ezt megelőzi: A kisegítő feleség vígjáték 2 felv. Q q Hétfőn, o február 12.-én 16 éven felülieknek! ő Világvárosi erkölcsrajz 6 felvonásban. 0 V Főszerepben: Mea Murray, • Q a „Sikoly az éjszakában" főszereplője V Ezt megelőzi: Negyeióra az „Alhambra" mulatóban Kedden, február 13.-án Farsangzáró nagy vígjáték est! Közreműködnek : BIMBULA, ZIGOTÓ és 100 kutya Hamar egy nadrágot Vígjáték 3 felv. — Főszerepben BIMBULA ZIGOTÓ, a sárgák réme Burleszk 2 felv. — Főszerepben ZIG0T0 Kutya komédia Vígjáték 2 felv. — Főszereplő 100 kutya Szerdán, csütörtökön, február 14.—15.-én Richard Oswald-film ! e B O R <ü I fi LUCRETIflo 0 Nagy történelmi filmregény a renaissance idejéből 2 részben. HAREY SCHEFF regénye, GOBINEAU és GREGOROVIUS feljegyósei után szabadon rendezte: RICHARD 0SVALD Első rész: Róma zsarnoka Q Jön! o 0 Előzetes jelentós ! Jön ! @ Ut a boldogság felé! 0 A Előadások hétköznap 7 és 9 ó., vasár- és A x ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek, ¥ Hutai Oltott mész kicsinyben ós nagyban állandóan kapható az Esztergomi Kereskedelmi ós Iparbanknál. EZREM EGY ELLEM (Maciste trilógia) 3 részben fi „KORONrV'-MOZIBRN Szerdán I. rész: február 14.-én A HALÁL TORKÁBAN Csütörtökön II. rész: február 15.-én AKI MINDENT MER Pénteken III. rész: február 16.-án MACISTE DIADALA Valódi 5chroll-sifonok ; vásznak, ágy- és paplan-lepedők, damastgradlik, köper ós inletek valamennyi gyártmány fölött állanak, mert ezek egyptomi nemes, macco-fonálból készülnek, legtartósabbak, hófehérek és soha nem sárgulnak. Legolcsóbban kaphatók Schwach Sándornál. Értesítés! Tisztelettel értesítjük a helybeli és vidéki nagyérdemű hölgyközönséget, hogy a tavaszi női ruha-divatot ábrázoló uj divatlapok megérkeztek és azok cégünknél bármikor megtekinthetők. Egyben kérjük a hölgyeket, különösen a vidékieket, hogy ruhaszükségleteiket lehetőleg minél előbb cégünkkel tudatni szíveskedjenek, hogy ezáltal módunkban legyen azokról előjegyzést venni és a szokott pontossággal ezután is megfelelni. Vagyunk kiváló tisztelettel: KRICK KÁROLY és TÁRSA fővárosi angol [és francia női ruhakészítők Esztergom, Kossuth Lajos utca 34. sz. (Magyar Király szállodával szemben) E l Q A A a Kiskúria-dűlőben egy fél hold 1 Cl U. U szántóföld gyümölcsfákkal és a Zsalazsonyi-dülőben negyed hold szántóföld. — Bővebbet Akácfa-utca 20. sz. alatt. Sertéstrásrva kapha i ó az SSf »t7 goroj Fogyasztási es Értékesítő Szövetkezet Kossuth Lajos utca 52. sz. alatti raktárában. KORONA-MOZGÓ. "Tí rr Szombaton, vasárnap, február 10.—11.-én A magyar filmgyártás nagy eseménye ! PETŐFI SÁNDOR születésének lOO-ik évfordulója alkalmából készült *jp Scenáriumát irták: f Dr. Hevesi Sándor ós Sas Ede. Főszereplők: Petőfi Sándor: . . Uray Tivadar Szendrey Julia : . . Bajor Gizi Bihari Alajos jeles színművész Adorján László prologját szavalja ós Petőfi-dalokat énekel. Szerdán, csütörtökön és pénteken, február 14., 15. ós 16. EZREN EGY ELLEM Főszereplő: MACISTE Előadások kezdete köznapokon 7 és 9 ó. ; vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. Értesítés! A nagyérdemű közönség szíves tudomására adom, hogy épület-és eszközlakatos műhelyemet Szentgyörgymező, Dobozy Mihály utca 15. sz, alá helyeztem át. — További pártfogást kérve vagyok kiváló tisztelettel GLOBOTSCHNIG JÓZSEF épület- és esiköa-lakatos