ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-01-28 / 8. szám

gazdasági alanyokkal szemben, akiknek jövedel­mét egyébként máskép, mint életmódjukból, külső körülményeikből, ahogy adótörvényeink mond­ják, külső ismérvekből megállapítani nem lehet, ezen ismérvek hatása alatt ne állapíttassanak meg olyan magas jövedelmek ós ehez képest olyan magas adók, amelyek nem felelnek meg az ő tényleges viszonyaiknak. Ami már most a kisemberek dolgát illeti, hangsúlyozni kívánom és ebben a tekintetben teljes megnyugtatást adhatok intencióim felől, hogy a legkevésbé sem óhajtom őket zaklatni, a legkevésbé sem óhajtok olyan reformot meg­valósítani, amely hanyatt-homlok menne előre és már az első esztendőkben olyan új ós terhes kö­telezettségeket róna kellő előképzettséggel nem biró emberekre, akik ezen kötelezettségeknek megfelelni nem képesek. Azt hiszem, magában a végrehajtási utasításban is megfelelően kifeje­zésre juttattuk ezt az intenciót ós aeokban a ki­sérő utasításokban is, amelyeket leadtunk ós még le fogunk adni az egyes igazgatóságoknak. Ki­küldötteink által is tudtára adjuk az egyes igaz­gatóságoknak ós a végrehajtó közegeknek, hogy a fokozatosság útján juthatunk csak el oda, hogy mindenkinek, tehát annak a kisembernek is egé­szen pontosan megállapíthassuk a jövedemét ós hogy csak a fokozatos végrehajtás útján bizto­sithatjuk azt, hogy minden kereskedőt ós ipa­rost hozzászoktassunk ahoz az új rendszerhez, amely új rendszerhez különben ő a gazdasági élet fejlődésével remélhetőleg rövid pár esztendő alatt magától is el fog jutni. A. végrehajtási utasításban, »hol a könyv­vezetés kötelezettsége alóli felmentésről van szó, ki van mondva az, hogy a segéd nélkül dolgozó iparosok nem kötelesek könyvet vezetni. Nem kötelesek azok a kiskereskedők sem, akiknek ál­landó üzemhelyük nincs és segédet nem alkal­maznak. Ki van mondva a végrehajtási utasításban az is, hogy a pónzügyigazgatóság az adózók in­dokolt kérelmére saját hatáskörében is felment­heti őket az adóztatás céljaira szolgáló könyvve­zetés kötelezettsége alól, akkor, ha a kisebb ter­jedelemben folytatott foglalkozás természete olyan, hogy abban rendesen könyveket vezetni nem lehet. Pl. kisforgalmú kovácsműhely, mószá­rosüzlet stb. Szóval olyan esetekben, amikor az illető egész üzlete, egész foglalkozásának menete olyan, hogy célszerűen nem kötelezhető könyvve­zetésre, ez alól felmentést adunk. Felmenthető továbbá a könyvvezetés alól az is, aki hiányos iskolai képzettségénél fogva még ezeket az egy­szerű könyveket sem képes vezetni ós ha az üzlet terjedelme ós forgalma olyan kicsiny, hogy tulajdonosát nem lehet arra kötelezni, hogy se­géderőt alkalmazzon maga mellett, aki helyette a könyveket vezeti. Végül felmentést nyernek mindazok, akik már amúgy is vezetnek rendes üzleti könyveket, amelyek az adókivetés céljaira szükséges adatok megállapítására alkalmasak. Nem fogunk tehát ragaszkodni a felállított sémá­hoz, ha már az illetőnek vannak könyvei, ame­lyek céljainkra alkalmasak. Továbbmenőleg azt is kimondjuk, hogy a pénzügyigazgatóságok sa­ját hatáskörükben könnyítéseket, illetve változ­tatásokat tehetnek a könyvek vezetése tekinte­tében a végrehajtási utasításban előirt sémákon ós az adózók kérelmére a feltótlenül szükséges mértékben könnyítéseket adhatnak, vagy a fog­lalkozás természetének megfelelőbb ós a nyere­ség megállapítására alkalmasabb könyvek veze­tését is elrendelhetik. Szóval megadtuk mindazt a felhatalmazást, amely a gyakorlati ólét kívá­nalmaihoz való alkalmazkodás céljából szükséges ós azokat a vezérfonalakat is, amelyeket az igaz­gatóságok eljárásukban alkalmazhatnak úgy, hogy azt hiszem, hogy megfelelő irányítás mellett a végrehajtás megnyugvásra lesz eszközölhető. Még egyszer hangsúlyozni kívánom e szempontból, hogy a kincstár érdekében sem látnám célszerű­nek egyszerre túlnagy követelményekkel fellépni, hanem az új rendszerre való átmenetnek foko­zatosnak lennie. Ily módon, remélem, nem túl­hosszú idő múlva a kisebb embereket is reá fog­juk tudni szoktatni a könyvvezetésre s általában olyan üzletvitelre, amely a fejlődő gazdasági élet kívánalma ós amely végeredményében mégis csak szükséges ahhoz, hogy igazán igazságos, egy­forma ós megfelelő adóztatást létesítsünk az országban." A mulatságok mellett ne feledkezzünk meg a szenttamási szegény gyermekek felruházását elősegítő akcióról* HIREK. Krónika a blokk-rendszerről és a blokk-kezelésről. «•• Egybekötve az adóknak tarka-barka csokra . . . Rácsodálok közöttük a rendszerezett blokkra. „Blokki-rendszer" erről dalol a nótám • héten. Ez a legszebb rózsaszál az adók seregében. Kis könyvecskét hivnak blokknak. Veszik igen máma, Jobban kel ez, mint a tészta, ha teszik párnákba. Mindenki csak blokkal él-bal, születik és nősül, Ettől lesz az ember piros, ettől kékül-zöldül. Mi lehet az, ami ilyen színes arcot festhet? Milyen lehet a könyvecske, mely adózót rezget ? Benne talán olvasmáay van, izgató és véres, Mint a moziszenzációk, mikre a nép éhez ? Nem ! E kis könyv üres, mint a mélye minden zsebnek, Ha a hónap végaapjai lassacskán közelgnek. Pici lyukak lapközépen, aürűn egymás mellett. Hol a fele lapdarabkák szépen letépetnek. Minden lapra kétszer irják egyformán a számot, Amikor én adok-veszek, bankót hajigálok. Egyik számot nekem adják, — legyek vele boldog! A másik szám annál marad, ki adta a blokkot. Ez a blokknak kezelése! Es a haszna mennyi! Nem csuda, ha a sóhajok dús erdejét termi. Okos blokkos a forgalmát evvel igazolja, Hanem aki nem ért hozzá, a haját markolja! Megírtam e kisded verset. Jó adózó, hidd el, Segíteni vágytam rajtad ama biztos hittel, Hogy ha versem elolvastad, bánni tudsz a blokkal Es kebledre ölelsz engem örvendő karokkal. H. I. Emlékeztető. Szombaton este fél 10 órakor a főiskolai hall­gatók-bálja a Fürdőben. Vasárnap délután 5 órakor a Kath. Kör köz­gyűlése. Este 7 órakor „A sárga csikó" népszínmű elő­adása a Belvárosi Katholikus Olvasókörben. Utána táncmulatság. * Símor-requiem. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás f. hó 27.-én, szombaton délelőtt 9 órakor tartotta a szokásos Simor­requiemet a főszékesegyházban nagynevű elődjé­nek lelkiüdveórt. * Az Esztergomi Katholikus Kör 1923. évi január hó 28.-án, vasárnap délután 5 órakor tartja rendes közgyűlését, melyre a mélyen tisz­telt tagok szíves megjelenését kéri az elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Tit­kári jelentós. 3. A számvizsgáló-bizottság jelen­tése. 4. Könyvtárosi jelentés. 5. Tisztikar lemon­dása. 6. Uj tisztikar megválasztása. 7. Szám­vizsgáló-bizottság megalakítása. 8. Választmány tagjainak megválasztása. * Halálozás. Rolkó Rezsőné sz. Szmolay Izabella, Rolkó Rezső kir. tanfelügyelőséghez be­osztott állami tanitó felesége, f. hó 25.-én haj­nalban, életének 41-ik óvóben, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése szombaton délután 3 órakor meleg részvét mellett folyt le a szent­györgymezői temető kápolnájából. * Áthelyezés. Fenyves Kálmán járási szám­vevőt a m. kir. pénzügyminiszter szolgálati ér­dekből a budapestvidóki pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez helyezte át. Az áthelyezés, bármily örvendetes legyen is a me­gyeszerte közbecsülésben állott buzgó tisztviselő szempontjából, társadalmi életünkben veszteséget jelent és távozását sajnálattal látjuk. Sokáig mint a Kath. Kör jegyzője, legutóbbi ideig pedig mint az Esztergomi Zeneegylet agilis titkára ós pónztárnoka fejtett ki hivatalán kivül is értékes közéleti munkásságot. Uj állásába őszinte jókivá­nataink kísérik. * A Szabad egyetem jövő heti tanrendje: Hétfőn jan. 29.-én (a főreáliskolában) 5—6. Asbóth Károly: „Petőfi" (II. előadás) 6—7. Hasenauer Andor: „A csillagok világa." (II. „Bolygók ós üstökösök"). Kedden, jan. 30.-án (a főgimnázium­ban) 5—7. Dr. Molnár Szulpic: „A festészet története." (II. „A szárnyas oltárok művészete." A quattrocento.) Szerdán, jan. 31.-én a (főgim­náziumban) 5—6. Dr. Mattyasovszky Kasszián : „A fény a tudomány ós a gyakorlati élet szol­gálatában." (II. „Az ember a fény segitsógóvel tanulmányozza a végtelen messze levő ós a vég­telen kicsi természeti tárgyakat.") 6—7. Dr. Balogh Albin : „A világtörténelem jelen főkór­déaei." A csütörtöki és pénteki tanrendet legkö­zelebbi számunk hozza. — Beiratkozni bármikor lehet a főreáliskola igazgatói irodájában. * Az ipartestület f.. évi február hó 2.-án esti 8 órai kezdettel a Magyar Király szálló nagytermében zártkörű táncestólyt rendez. Lesz konfetti csata, szépségverseny ós amerikai árve­rés. Belépődíj nincs. Adományok az ipartestület házalapja javára köszönettel fogadtatnak. A meg­hívók kívánatra felmutatandók. * A forgalmi adónál a blokkrendszer f. évi február l.-ón életbe lép. A blokkok a forgalmi adóhivatalnál (városház földszint,) a hivatalos órák alatt kaphatók. * Vig estély a szenttamási és vízivárosi körben. Az Esztergomi Szenttamási ós Vízivárosi Katholikus Olvasókör február hó 2.-án, Gyertya­szentelő ünnepén este 8 órakor batyubállal egy­bekötött műsoros házimulatságot rendez tagjai ós a tagok által bevezetett vendégek számára saját helyiségében. A jótékonycólú estén — mint halljuk — a kör eredeti jazz-band zenekara is szerepel. Belépődíj nem lesz, de jótékony ado­mányokat a kör javára szívesen fogadnak. * Meghivó. A Szent Ignác Temetkezési Egyesület f. hó 28.-án, vasárnap délután 3 óra­kor a Deák Ferenc utcai elemi iskola negyedik osztályában választmányi gyűlést tart. A tárgy fontossága miatt ezúton is kérjük a választ­mányi tagok szives megjelenését. Elnökség. * Felhivás az esztergomi m. kir. államrend­őrkapitányságtól. 525/1923. ált. szám. A közuta­kon közlekedő járművek az Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságának ad. 6169 ai. 1911/579 kgy. sz. szabályrendeletében előirt jelzőtáblákkal ellátva nincsenek. Felsőbb rende­let folytán felhívom az összes jármű tulajdonoso­kat, hogy járműveiket azok bal oldalán — a két tengelytől egyforma távolságban — legalább 40 cm. szóles ós 25 cm. magas jelzőtáblával lássák el. A jelzőtábla fehérre mázolt — fekete betűk­kel — legyen ós a tulajdonos nevét, lakhelyét és házszámát tartalmazza. Ha a tulajdonosnak több járműve van, ugy azok sorszámmal látan­dók el. Figyelmeztetem a jármű tulajdonosokat, hogy jelen felhívásnak 14 napon belül annál is inkább tegyenek eleget, mert ellenesetben elle­nük kihágási eljárás fog megindulni. * A Turista Egyesület vigalmi bizottsága felkéri tagjait, hogy f. hó 30.-án este 8 órakor a Turista Otthonban teljes számban fontos meg­beszélések végett okvetlen megjelenni szíves­kedjenek. * A szentgyörgymezöi volt úrbéres erdőbir­tokosság 1922. aug. 13.-án tartott rendkívüli gyűlésén az elnöki tisztéről lemondott ifj. Gere Jánost újból elnökké választotta, illetve lemon­dását el nem fogadva őt az elnökség további vállalására kérte fel. Fellebbezés folytán e hatá­rozatot a vármegye közigazgatási bizottsága leg­utóbbi ülésén megsemmisítette ós utasította az úrbéres erdőbirtokosságot 30 napon belül új gyű­lés egybehívására, amelynek tárgysorozatába a lemondás újból való tárgyalása és új elnök vá­lasztása is felveendő. A határozat felhívja a polgármestert és az esztergomi m. kir. járási erdőgondnokság kiküldöttjót is a gyűlésen való megjelenésre. Az elnökválasztás megsemmisítését közlő közigazgatási bizottsági határozatot terje­delmes indokolás kisóri, amelyből kitűnik, hogy a gyűlés összehívásánál ós a gyűlési határozat meghozatalánál a törvényes eljárás nem tarta­tott be és az elnökség a határozathozatalnál ön­kényesen ós erőszakosan járt el. * Sárga csikó. A Belv. Kath. Olvasókör ügyesen összeválogatott műkedvelői gárdája az egyesület helyiségében vasárnap, f. hó 28.-án esti 7 órai kezdettel szinrehozza Csepregi Ferenc „Sárga csikó" c. kiváló népszínművét. A színi­előadás után táncmulatság. Külön meghívók ki­bocsájtva nem lesznek. Számozott helyek jegyei az egyesület helyiségében előre válthatók 200 ós 150 koronás árban. Ételek és italok mérsékelt árban kaphatók. * Kis hírek Magyarországról és a nagy világból. Az oláhok az olasz kormány hozzájárulását akar­ták megnyerni ahhoz a tervhez, hogy az egész Tiszántúlt megszállják. Mussolini azonban nem járult hozzá ehhez a tervhez. Most a Kisantant ujabb ürügyet keres a béke felbontására. Nem lógbőlkapottak azok a híresztelések, hogy a cseh oldalon észrevehető hadikószülődósek folynak. Francia példára igy szeretnének tőlünk hadisar-

Next

/
Thumbnails
Contents