ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-09-05 / 70. szám

zást keltett, A villamos áramot motori­kus célokra tudvalevőleg leginkább csak nappal használják, amikor a transzfor­mátorok különben világítás híján üresen járnak. Ami áram a transzformátorok üres járására elfogy, veszteségszámba megy és ára az esti fogyasztás terhére volna bekalkulálva, ha motorikus fo­gyasztók nem volnának, akik a nappali áramot így gazdaságosan értékesítik. A nappali áramfogyasztókat tehát nem el­riasztani, hanem számukat inkább növelni kell, mert ez nemcsak az árameladónak, vagyis a városnak, hanem az összfo­gyasztóknak is érdeke. Méltánytalanság is, hogy a nagyobb fogyasztókat, akik 6ddig előnyt kaptak s a részükről igé­nyelt áram a városnak csak ugyanany­nyiba kerül, mint az esti fogyasztóké, indokolatlan áremeléssel mintegy bün­tessük. Ha a motortulajdonosok, akiket éppen a villamáram ezen gazdaságos felhasználásából magyarázható olcsóbb áramárak késztettek arra, hogy üzemü­ket motorossá alakítsák, azt ismét visz­szafejlesztik, az amúgy is tengő eszter­gomi ipar vallja kárát, amelyet pedig a városöak saját jól felfogott érdekében minden eszközzel elő kellene mozdítania. Hogyan akarunk mi gyárakat, ipartele­peket Esztergomba hozni, ha így sújtjuk azokat, akik a modern ipar úttörői Esz­tergomban ? Meghalt örömében, mert lakást kapott. Béesből jelentik : Seserka Rudolf mér­nök, a Dólivasút építési főtanácsosa három esztendő előtt folyamodott a la­káshivatalhoz megfelelő lakásért. Azóta állandó izgalmak között várt értesítést, amit^ógre egy napon, hogy délben haza­érkezett, meg is kapott. A hír hallatára nagy öröm fogta el, egyszercsak szívé­hez kapott és összeesett. A kihívott mentők csak a bekövetkezett halált álla­pították meg. Az eset szóles körökben keltett nagy részvétet. A „Katholikus Szemle" legújabb szá­ma közli Dr. W alter Gyula c. püspök, főkáptalani nagyprépostnak „Bogisich Mihály emléke" c. érdekes tanulmányát, amelyet az illusztris szerző az Eszter­gomi Régészeti ós Történelmi Társulat legutóbbi közgyűlésén olvasott fel. Igen értékes cikkei még e számnak Mihelics Vid dr.-nak „A kath. szellem Olasz­országban", Tiefenthaler József dr.-nak „Az imádság" c. értekezései, Sajó Sán­dor kót gyönyörű verse ós a gazdag szemle ós kritikai rovat. A „Kath. Szem­lót" a Szent István Társulat azon tag­jai, akik 900 K tagdíjat fizetnek, tag­illetmény gyanánt kapják. Előfizetési ára 1200 K. Ingatlanforgalmunk. 1923. aug. 17-től aug. 29-ig törtónt ingatlan átírások: Benesik József és neje 550.000 K Se­bők Ferencnótől Kolos úton túli föld. Esztergom város 11381 K Esztergomi Takarókpénztártól Laposi I. dűlőbeli föld. Ifj. Tölgyesi Mihály ós neje 4000 K id. Tölgyesi Mihályiéi Világoshegyi pince. Gere Teréz Andrási Jánosnó 15000 K Búkor Erzsébettől Kistóiföld. Újvári Mihály 126000 K Újvári Juli­annától szórűkbeli föld. Újvári József 311000 K Újvári Juliannától körtvélyes szigeti föld. Újvári Julianna 81000 K Újvári Józseftől hegymegi kisutcai dűlő. Sádli József 950.000 K Újvári Julian­nától I. Laposdűlőbeli. Stróbl Ferenc és neje 110.000 K Holop Imrétől Vilá­goshegyi présház ós pince. Jülich Ke­lemen és neje 4,500.000 K Schnoider Károlytól Előhegyi szőlő, présház, pince. Nád er Rezső ós neje 4,500.000 K Mil­tuer Flóriánnótől Almos utcai ház. Far­kas Árpád 1.400.000 K Hribik Mihálytól Kőaljai földek. Szenzációs a Szinházi Élet legújabb száma. A legérdekesebb leleplezéssel szolgál e héten a Szinházi É'et, Incze Sándor hetilapja. Megírja hogy mit csi­nálnak a legnépszerűbb s/.ínósznők és színészek egósznap pontosan óráról­órára. Rongeteg kép, érdekes rovatok, cikkek, krokik, intimitások teszik tar­kává a Színházi Életet, mely uj szá­mában kezdi meg Terszánszky J. Jenő uj regényének A Kegyetlen Primadon­nának közlését. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Póliinoe jó házból való fiú, ellátással I Cl\lliftb, felvétetik. —Cim a kiadóban. f Elcserélném két kii­• lönálló egy szoba­konyhás lakásomat kétszoba-konyhás la­kásért. Cim a kiadóban. HQnlannlf í^ilótól kezdve bármily meny­l\üilldpUK nyiségben kaphatók Schönbeck Imre és veje cégnél Esztergom, Kossuth Lajos-utca 30. sz. alatt. (Hátul az udvarban.) I alfáét L'ßra«2 intelligens líriem­Lclfttóöi ÜBI Bo ber. Címek a ki­adóhivatalba kéretnek. PSl/OO^ßtt e £y né2 y hónapos kölyök CiVCd&ClI. farkas-kutya, a becsületes megtaláló Jókai-utca 11. szám alatt szép jutalomban részesül. v ,Dendi" névre hallgat. Gyümölcsmagvat .eszek SLnTS denkor a legmagasabb napiáron. Sz. Anna-u. 7. Hutai oltott mész ST|! landóan kapható az Esztergomi Kereske­delmi és Iparbanknál. " cementlap, mozaiklap, J kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. és Ipar­bankban. Tető cserepeink tartósabbak, köny­nyebbek és olesóbbak az égetett eserópnél. Koporja Mozgó Műsora: II Willi Hl •IIIIIIIHMWI I • IIIIIMI IUI! H IMMt'M.'MJ—MU Szerda, szeptember hó 5 -ón: Az élet lejtőjén. Egy assiony tragédiája 5 felvonásban. Főszereplő r Magda Sonja. Fatty a törvény őre. Burleszk. Angol híradó. Péntek-szombat, szept. 7.—8-án: Két test két lélek* Részletek egy újságíró naplójából 5 felvonásban. Főszereplő: Ria Bruna. ANGOL HIRADÓ. Vasárnap, szeptember hó 9.-én: Két sláger egy előadáson! Tanagra táncosnő. Színmű 4 felvonásban. Főszereplő: Hella Moja. Mosolygó könnyek. Színmű 4 felvonásban. Főszereplő: Henry Krausz. ANGOL HIRADÓ. ^üluúrlozgó B[flSDPB: ' lyumi i mii ••ysppwBwimmw Kedden, szeptember hó 4.-én: Loth IIa, Kardos Oéza és Jean Ducrét felléptével l WEBÁWTS VIRÁG Hervó világhirű operettje 5 felv.-ban. Vasárnap, szeptember hó 9.-én: QV* Csak egy napig t PRISCILLA DEAN Amerika legelső filmművésznőj ének legszenzációsabb szereplése STAMBULI SZŰZ. Grandiózus íilmattrakció 7 fejezetben Ugyanekkor : A csodáló. Amerikai sláger-burleszk 2 felv. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 5, este 7 és 9 órakor. SOI KABÁTOK kosztümök, leppek, sportkosztűmök és ru­hák, francia estélyi és utcai-ruhák divat­újdonságai cégemnél a legszakszerűbb ki­vitelben készülnek! FIGYELEM! Átmenetileg, míg az új helyi­séget átveszem, üzemem szeptember 1.-től nem az eddigi helyiségben (az udvar közép­táján) hanem az udvar végén van! Krick Károly fővárosi angol- és francia nőiruha készítő. Esztergom, Kossuth Lajos utca 14. szám. Budapesten ábandó próbaterem! SCHMOLL, HARRY, PYRAM, ÉRDÜL finom bőrkrémek minden szinben legolcsóbban beszerezhetők SCHWACH SÁNDORNÁL Hirdetmény. Az Esztergomi Fogyasztási ós Érté­kesítő Szövetkezet 1922. augusztus hó 13-án taitott 1921. évi rendes közgyű­lése az alapszabályok 5. ós 12. §§-ainak megváltoztatásával egy szövetkezeti üz­letrész értékét 100, azaz egyház koro­nában és a beiratási díjat 5, azaz öt koronában állapította meg ós egyben kimondotta, hogy a régi üzletrész-tulaj­donosok a már eddig befizetett össze­gekhez üzletrészként 40, azaz negyven koronát fizetnek be, aminek megtörténte után 100 korona értékű üzletrészt kapnak. . Felhivjuk tagjainkat, hogy a befize­tásek eszközlése végett régi üzletrésze­ikkel a szövetkezet központi irodájában (Esztergomvidéki Hitelbank) az üzleti órák alatt megjelenni szíveskedjenek. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága. Sgfilők figyelmébe ! Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet Széchenyi-téri (Pelczmarn-féle) üzletében a legolcsóbban beszerezhetők mindennemű iskolai tűzetek, rajz- ás Írószerek úgy a középiskolák, mint a tanító­képzők és elemi iskolások részére p I é papiro vételét ém eladását legelőnyösebben bonyolítja Se az Esiíirgom-Vidéki Bankbizományi és Péniváltő Iroda B.-T. Az 1923—1924. tanévben az alant megneve­zett intézetekben használandó tankönyvekre előjegyzéseket elfogadunk. Szentbenedekrendi főgimnázium Ali. seg. közs. főreáhskola, Férfi és női tanítókép ő. Női kereskedelmi tanfolyam, Vizivárosi polgári leányiskola és az összes Elemi fiiú- és leányiskolák részére. Tankönyveket raktáron nem tartunk, csakis megrendelésre hozatunk, az idő rövidsége miatt kérjük a rendelések sürgős feladását. Iskolai füzetek, rajzszerek és írószerek nagy választékban kaphatók. Szíves pártfogást kér: Buzárovits Gusztáv könyv-, zenemű- és papírkereskedő, — Esztergom, Szt. Lőrinc utca 5 szám. Tatarek JTózsef könyv-, zenemű- és papír­kereskedő, • Esztergom, Széchenyi-tér, Takarék épület. Az Esztergomi Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet üzleteiben ós raktárá­ban mindenféle liszt: prizes nulla, sima nulla, főző, búza ke say ér, rozs kenyér, 8-as liszt, korpa nagyban és kicsinyben kapható. Búzát, rozsot és mindenféle gabona­neműt napi áron vásárolunk. Lapunk nyomdájában legalább 4 közép­iskolát végzett fiú tanulónak felvétetik!

Next

/
Thumbnails
Contents