ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-03-12 / 31. szám
ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 K. Esztergom város ünnepe március 15.-én. Dr. Antóny Béla polgármester a következő felhívást intézte a város közönségéhez: Polgártársak ! Ismét elmúlt egy óv s újra itt van március 15.-e! Újra itt van emlékünnepe annak az 1848-nak, mely oly fájdalmas ellentétben van a mai időkkel. Akkor mienk volt a bérces Kárpát, az emlékek övezte Felvidék, a kincses Erdély, az aranykalászos Bánát s az Adria gyöngye; ma azt se tudjuk, nem tiltják-e el tőlünk a levegőt is, mely a maradék'Magyarországot lengi körül. 1848 félistenei nem elégedtek meg a magyar szabadsággal, hanem világszabadságórt küzdöttek; ma egymást éri a megalázás és a sok fájdalmasnál-fájclalmasabb lemondás arról, mit ellenségeink kegye pillanatnyilag talán a miénknek hagyott. Akkor a világ a mi dicsőségünktől volt hangos és ma nincs szánalmasabb teremtménye az Istennek a magyarnál. A szomorúságnak, a nyomornak, a megszégyenítésnek, a gyásznak e keserves napjaiban kétszeres kötelesség azoknak az emlékeknek ápolása, melyek lelket önthetnek a magyarba. Ezért • Esztergom szab. kir. város közönsége hagyományos szokásához hiven ezidén is elzarándokol a 48-as hősök sírjához és hódolattal adózik emlékük előtt. Az ünnepségek sorrendje a következő: Március 15.-én, szerdán d. e. 9 órakor a városi kegyúri plébánia templomban ünnepélyes istentisztelet, melyet Mátéffy Viktor plébános, c. prépost, volt nemzetgyűlési képviselő mond. Délután a Honvéd-temetőbe vonulunk s e célból d. u. 2 órakor a Széchenyi téren gyülekezünk. Az intézetek ifjúsága saját zászlói alatt, a nagyközönség pedig a város zászlójának elővitele mellett pontban V2 3 órakor indul az ünnepély színhelyére. Az ünnepség sorrendje : 1. Himnusz. 2. Alkalmi beszéd ; mondja Kovács József főgimn. VIII. 0. tan. 3. Huber Károly: Fohász, énekli a tanítóképző intézet énekkara. 4. Petőfi: Nemzeti dal, szavalja Gyürki Ferenc IV. ó. tanítóképző int. növ. 5. Róvfy Gróza: Rákóczi uj kesergője, előadja a Turista Dalárda. 6. Prém: A szabadságról, szavalja Vályi István főreál isk. VII. o. tan. 7. Ünnepi beszéd ; mondja Dr. Antóny Béla polgármester. 8. Ima ; mondja Perger Lajos, Esztergom szentgyörgymezői esp. plébános. 9. Szózat. A Honvéd-temetői ünnepség után a küldöttségek a hősök sírjának megkoszorúzása céljából a Hősök temetőjébe vonulnak. D. u. 6 órakor hazafias színielőadás a Belvárosi olvasókörben; este 8 órakor pedig a Magyar Király vendéglőben a Polgári Egyesület tartja összejövetelét, melyen az ünnepi beszédet Mátéffy Viktor plébános, c. prépost mondja. Kedvezőtlen idő, eső, vagy sár esetén az ünnepség a vármegyeház nagytermében fog lefolyni. Mind az istentiszteletre, mind a d. u. ünnepségekre a város tisztikarát, képviselőtestületét, egyesületeit, intézeteit s egész hazafias közönségét tisztelettel meghívom, a háztulajdonosokat pedig felkérem, szíveskedjenek házukat az ünnep napján nemzeti zászlóval feldíszíteni. Esztergom, 1922. márc. 9.-én. Dr. Antóny Béla polgármester. Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lörlnc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovit s Gusztáv könyvnyomdájában. Miért szeretjük szent Ferenc fiait?*) Irta: Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás. Régibb időkben a magyar nép a szerzetek rendjeinek legtöbbjét barátoknak nevezte. Mai nap népünk ezt a kitüntető jelzőt csak szent Ferenc fiaira alkalmazza. Hivő népünknek belső meggyőződése, bizalma, szeretete, a rend működésének megbecsülése nyilatkozik meg ez egyszerű, szívből jövő elnevezésben. Népünk századok folyamán tapasztalhatta, hogy szent Ferenc alázatos, a szegénységben gazdag fiai, mindig hűségesen ragaszkodtak hozzá, a legsúlyosabb megpróbáltatások idején megosztották szomorú sorsát. A török hódoltság alatt az egykor virágzó Alföld hol puszta sivataggá, hol feneketlen mocsárrá változott. A törököktől mindenéből kifosztott nép a végtelenségig nyúló nádasokban keresett menedéket. Itt húzta meg magát s halászatból tengette nyomorúságos életét. Falvaik, templomaik, iskoláik, lakóhelyeik elpusztultak. Nyomor ütötte fel tanyáját mindenfelé ós valóságos Isten-csodája, hogy az egykor gazdag, jómódú magyarságnak csak hírmondója is maradt. Szent Ferencnek fiai hűségesen osztozkodtak a magyar nép szomorú sorsában. Sok helyen maguk is a nádasokban ütötték fel sátrukat. Öreg fűzfákból összetákolt talpakon és dereglyéken emeltek apró kunyhókat. Innét keresték fel a nádasokban elszórt népet s részesítették a hit vigasztalásaiban. Mily vigasztaló volt ez az önfeláldozó szeretet a szegény elhagyatott népnek, amely semmit sem mondhatott magáénak, mint nyomorúságos életét és halhatatlan lelkét. E léleknek szeretete volt az, amely lángragyulhrsztotta az egyszerű szerzetesek buzgóságát, akik szeráfi lelkű alapitójuk példáján indulva ott is felkeresték szenvedő honfitársaikat, ahol reájuk is csak szenvedés, nyomorúság és legtöbbször biztos halál várakozott. Egészen reájuk illik az, amit a Szentírás mint a jóbarátnak egyik tulajdonságát emeli ki, midőn azt mondja róla: „MinT den időben szeret, aki barátod ós az atyafi a nyomorúságban próbáltatik meg." (Póld. 17, 17.) Nem csoda tehát, hogy amikor ők azzal mutatták ki barátságukat a nép iránt, hogy szerették a népet ós a néppel való atyafiságukat pedig a nép nyomorúságában próbálták ki, a nép viszont azzal tisztelte meg őket, hogy nemcsak szeretetével ajándékozta meg, hanem oly névvel tisztelte meg, amelynél felségesebbet nem adhatott, a „barát névvel. Ha szent Ferenc fiainak alázatosságukban szabad volna dicsekedniök s miért nem, hisz ilyenekben maga a nemzetek nagy tanítómestere szent Pál apostol (2. Kor. 12.) is megengedettnek tartott bizonyos fokú dicsekvést, akkor ugyané cimmel dicsekedhetnének. Nem egyes földi hatalmasok, nem is egyes testületek, hanem a magyar népnek összesége, az egész nemzet, amelynek vallási egységét akkor még meg nem bontotta volt a hitszakadás, tüntette ki e névvel, adott neki a bizalmának ós szeretetének megfelelő címet. Nem adta könnyelműen, nem elhirtelenkedve, nem a nálunk divatos szalmalángos felbuzdulásban, hanem, amikor hosszú éveken át szerzett tapasztalatokból meggyőződött arról, hogy méltóra pazarolja szeretetének szólamát. „Ha barátot szerzesz, próba után szerezd meg." (Sirák. (6, 7.) Akkor tudta meg, amikor szent Ferenc fiainak szeretete már kiállotta a tűzpróbát, amikor már virágot is hajtott s bő gyümölcsöket termett az assisii szeretetnek a fája a szép magyar földön is s amikor már megbizonyosodott felőle, hogy „a hiv barát erős *) Ezen cikk megjelent az „Emléksorok hazánk nagyjaitól a Barátok 700 éves jubileumára" cimű díszkiadású könyvben, melyet a ferencrendiek adtak ki rendűk 700 éves fennállásának emlékére. oltalom és aki ilyet talál, kincset talál" (u. o. 6, 14.) s hogy ez „a hiv barát az életnek és halhatatlanságnak orvossága" (u. o. 16.). Igenis, szent Ferenc fiai, a legválságosabb időkben is buzgó ápolói voltak népünk lelki ügyeinek, ők voltak mindig s ma is, hogy a Szentírás jellemzése mellett maradjak, az ő halhatatlanságának orvosai. Ez a legnagyobb dicséret, amit róluk mondhatunk s ennek felel meg a legszebb cim, amellyel nekik a hálás magyar nép adózott. Népünk azért is zárta szivébe szent Ferenc fiait, mert nagyrabecsüli bennük nagy alapitójuknak örökségét, a szegénységet. Assisii szent Ferenc, a gazdag kereskedőnek fia, nemcsak a reávárakozó gazdag örökségről mondott le, hanem még annak gondolatáról is, hogy valaha valamit sajátjának mondhasson akár ő maga, akár pedig társai ós jövendő fiai. Szabályainak negyedik fejezetében egyenesen megtiltja, hogy egyesek pénzt bírjanak. Arra utasítja őket, hogy a pénz helyett lelki eszközökhöz forduljanak szükség esetében s azt akarja, hogy azok helyettesítsék náluk a pénzt. A hatodik fejezetben egyenesen azt az óhaját fejezi ki, hogy semmijük se legyen, hanem hogy mint „vándorok és idegenek éljenek ebben a világban, szegénységben ós alázatosságban szolgálják az Urat, bizalommal kórjenek alamizsnát s emiatt ne szégyeljók magukat, mert az Ur is miattunk szegénnyé tette magát." 0 maga a szegénységet az erények királynőjévé tette s annyira ment iránta való lelkesedésében, hogy általa kora egész társadalmának más irányt adott. Ez a szegénység szerinte nemcsak a földi javakról való önkényes külső ós belső lemondást jelenti, hanem mindarról való lemondást is, ami nem Isten, jelenti a léleknek tökéletes szegénységét is, amelyet a keresztrefeszitett Üdvözítő iránti szerentet szül és táplál, aki mint szent Pál apostol mondja (Fii. 2, 7.) első volt, aki kiüresítette magát s mindenről, ami földi, lemondott. Ez a szegénység az, amely kizárt mindent az emberi szívből s azt egyedül Istennel tölti meg. Ezért a szegénységért, ennek elnyeréséért irta szent Ferenc híres imáját a szegénységhez. A szegénységet ebben az imában úgy ünnepli, mint olyan királynőt, akinek hatalma kiterjed mindenre, de akit, midőn az egész világ eltaszított magától, a mennyből a földre szállott Krisztus élete hűséges párjává tett, aki őt mint hűséges élettárs kisérte a jászoltól a keresztig, aki vele együtt szállt fel a keresztre, akinek ölelésében lehelte ki lelkét s aki őt még halála után sem hagyta el, hanem idegen sirban temette el s feltámadása s mennybemenetele után mindazt, ami a világé volt, a világnak hagyta hátra. Ennek a királynőnek volt szent Ferenc hűséges alattvalója, szolgája s elszánt lovagja. És annak dacára, hogy királynője volt ós ő e királynőnek, igaz hogy csak a szegénységben gazdag királynőnek lovagja, mégis kommunista volt, korának barna kommunistája s századokra szóló alapítása valóságos, de nem vörös, hanem barna kommunizmus. A szegénység őszinte szeretetéből fakadt lelkesedésében intézményeiben visszaállította az ős keresztény egyházban rövid ideig fennállott kommunizmust, amely leginkább azzal múlta felül és különbözik az elsőtől, hogy hétszázesztendő óta tart s megifjodva újra feléled, bámulatos példáit nyújtja' a felebaráti szeretetnek, a megelégedésnek, a valódi egyenlőségnek, de az önmegtagadásnak is. Mindezekből semmit sem láttunk a mi kommunistáinknál. Az ős keresztények kommunizmusa sehol sem tartotta fenn magát annyira, mint a katholikus kolostorokban.