ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-12-13 / 131. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési ára helyben ós vidékre: Egy hónapra 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 K, vasárnap 8 K. Képzőművészeti kiállitás Dorogon. Vasárnap délelőtt 10 órakor nyitotta meg Schmidt Sándor bányafőtanácsos a dorogi ka­szinó nagytermében az esztergom-tábori két mű­vész, Szilassy József ós S. Holl Kornél művei­ből nagy gonddal összeállított kollekció kiállí­tását. Érdekes megjegyezni, bogy a földből oly hirtelen kinőtt Dorog, mely eddig mint anyag­termelő központ élt kifelé a köztudatban, igen intenzív érdeklődést és megértést mutat a tudo­mány ós művészet iránt is. Akárhány fővárosi tárlat nem nyújtott annyi értéket, mint ez a számbelileg kicsi, de tartalmas kiállitás. Igaz, hogy Szilassy József már kipróbált erő, több pályadíj, legutóbb a vitézi telek-címer dij nyertese^ós Holl Kornél is oly gyönyörűen mozgó és kifejező ornamenti­kával áll elő, hogy megnyugodva vehetjük tudo­másul : ha a hazai művészet decentralizálódik is, cseppet sem veszít erejéből és eredetiségéből. Szilassy kompozícióiban, csendéleteiben, tájképei­ben a vonalvezetésben ós színekben utoléri Walter Kraine-t, a levegőben pedig Szinnyei Merse-t s tipikusan eredeti mestert láthatunk benne, ki lelkestől veti magát a vonalak ritmusába és a színek harmóniájába. Találkozunk egy pár na­gyon erős hangulattal is, amit még párisi ós londoni útjáról hozott magával. Az élet komolyabb felét nézi, pesszimiz­musba hajló, de igen szenzibilis lélek S. Holl Kornél; itthon még új ember, de egyúttal sokat igérő tehetség, aki ily tartalmas bemutatkozás után méltán ébreszti maga iránt a legnagyobb művészi körök érdeklődósét. A Táncosnője és az Intellektuel mutatja művészetének két ha­talmas pólusát; az első a női test végtagjainak átolvadása a végtelenségbe, a mozdulatok olyan bravúros ritmusával, hogy az anyag szinte el­veszti kötött halmazállapotát és tovább mozog a megformált pillanat meghosszabbítási vonalá­ban. A másik, az Intellektuel, a fáradt ember belső összeomlását mutatja egy csomó meghalt mozgással olyan alakításban, hogy a tehetetlen­ség nyugalma visszatükrözi az á eleven, emberi erők összegét ós értókét. Nagy figyelmet kel­tettek még a következő eredetien szép kompo­ziciójú munkái: A tékozló fiú, Salome, Narcis, a Jó Pásztor stb. A kiállitás iránt a dorogi intelligencia nagy érdeklődést mutat s felhívjuk figyelmét az eszter­gomi műbarátoknak is, hogy föltétlenül szerez­zenek tudomást e nem kis jelentőségű művészi történésről. A kiállitás f. hó 20-ig tart ós meg­tekinthető díjtalanul. HÍREK. * Ticharich Zdenka hangversenye. A vár­megyeháza nagytermében vasárnap este pár órára az igazi művészet és a nagyok közt is legnagyobb komponisták milliók által csodált szelleme ütött tanyát. Ticharich Zdenka hangversenyezett. Nagy európai metropolisok zsúfolt hangversenytermei után egy vidéki kisváros pár zenerajongója ülte körül és figyelte, élvezte, ünnepelte azt az isten­áldotta művészt, aki a lélektelen zongora hang­jaiba lelket öntött ós messze elragadott magával a hangok csodás világába Bach, Beethoven, Chopin és Liszt gyönyörű gondolatainak szárnyain. Ticharich Zdenka ujjai olykor szinte szédületes gyorsasággal repültek a I billentyűk felett, ütem­érzéke bámulatos szépségeit éreztette a nagy remekműveknek ós a hangok zengő hullámai oly élvezetben részesítették a jelenvoltakat, amilyent Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. csak a megértett művészet képes nyújtani e föl­dön a szerencsés kiválasztottaknak. A gondosan egybeállított műsor legcsodáltabb száma Liszt: Dante-szonátája volt. A. zongora a pokoli mély­ségek zúgó tombolását dübörögte előbb, ame­lyek felett nyugodtan jár a túlvilágot bekalan­dozó két költő lelke. Majd a jajok, kétségbeesé­sek hónából a sóhajok ós bánattal elöntött reménykedések világába repíti át a zongora szója az elmerült hallgatóságot, hogy végül a Te Deum zengő, boldog akkordjai variálódjanak az egekbe is belépett Dante ós az őt kózenfogó Beatrice lépései nyomán. Igy hallgattuk, igy kí­sértük ós értettük meg lelkünkkel e csodás zene­számot Ticharich interpretálása nyomán. Az egyes számok után felzúgott tapsvihart a művésznő meg két igen finom ráadással jutalmazta. Schumann „Träumerei" és Chopin „Berceuse"-óvel. Ticha­rich minden művet mély átérzéssel, csupa szív­vel-lélekkel, komoly tudással és nagy készültség­gel adott elő. Hálásak vagyunk a Zeneegyletnek, hogy e hangverseny rendezésével felejthetetlen perceket szerzett a jelenvolt megértő közönség­nek. Őszintén sajnálhatja, aki eljöhetett volna ós elmaradt e páratlan estéről! * Pénteken délután megérkeznek a belvárosi plébániatemplom új harangjai. Vasárnap délelőtt a 9 órai plébániai szentmise után szenteli meg Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás a bel­városi plébániatemplom három új harangját, amelyeket, mint értesülünk, a szentelés után azonnal felszerelnek úgy, hogy hangjaikban nem­sokára gyönyörködhetünk. Az új harangok Des, F. ós As hangúak. * Adomány a Horthy-akció céljaira. Az Esz­tergomi Kereskedelmi és Iparbank a Horthy­akcióra 50,000 koronát adományozott. * Uj bányaalagút megnyitási ünnepély Tokod­Altárón. A Magyar Altalános Kőszónbánya rt. tokod-altárói telepén vasárnap volt az új bánya­alagút megnyitása, amely egybeesett a népfőis­kolai tanfolyam kezdetével. E két esemény alkal­mából a bányatelepen szép ünnepély folyt le, amelyen a vármegye is képviseltette magát Reviczky Elemér főszolgabíróval. Az ünnepély este 6 órakor kezdődött, amely alkalommal elő­ször mutatkozott be a Nagy Imre főtanitó lelkes buzgólkodása folytán megalakult bányász-énekkar és az újonnan szervezett műkedvelő gárda, mely utóbbi a „Piroska" c. népszínmű jeles előadásá­val emelte az ünnepély fényét. Az ünnepélyt Csanády László bányaigazgató nyitotta meg s ő tartott tartalmas, szakszerű és nagy tetszéssel fogadott ismeretterjesztő előadást is a bányatelep történetéről. A szép ünnepély végén a munkások és tisztviselők barátságos megvendéglése követ­kezett a fontos esemény napjának jóleső befeje­zéseként. * Turisták ülése. Az esztergomi turista egyesület vigalmi bizottsága f. hó 15.-én (pén­teken) esté 8 órakor a „Magyar Király "-ban fon­tos ülést tart, melyre a tagok szives megjele­nését kéri az elnök. * Társadalmi egyesületeink figyelmébe. Ér­tesítjük Esztergom várm. népműveléssel foglal­kozó társadalmi egyesületeit ós intézményeit, hogy a vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter a szabadoktatás reformja kapcsán az Országos Szabadoktatási Tanácsot megszüntetvén, az eddig ott elhelyezett diapositiv gyűjtemény kezelését a vallás- ós közoktatásügyi minisztérium kebelében létesített Iskolán kivüli Népművelési Központ (Budapest V. Báthory-m 12. földszint) hatáskörébe utalta. A vetíthető (diapositiv) képsorozatok kikölcsönzésénél használandó kérő­lapok a tanfelügyelőségen, a népművelési titkár­nál kaphatók 10 K-ért. Ugyanitt szerezhető meg a kikölcsönöztő képsorozatok jegyzéke is példa- I Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. nyonkónt 20 koronáért. A képsorozatok kiköl­csönzése díjtalan, csupán a postai szállítás költ­ségei terítendők meg. A kikölcsönzött képsoro­zatokért az átvevő anyagi felelősséggel tartozik. Egyszerre legfeljebb csak két képsorozat adatik ki, de célszerű többet kérni, mert a kért kép­sorozatokból igen sok esetben több már más intézménynek adatott kölcsön. * Vasárnap megnyílik a Népkonyha. Szegé­nyeink örömére vasárnap megnyílik a népkonyha, amelyre az összes előkészületek már megtör­téntek. * Karácsonyi színielőadás Szentgyörgymezőn. Az esztergom-szentgyörgymezői róm. katholikus elemi leányiskola ós óvoda növendékei f. hó 17.-én, vasárnap este 6 órakor az árvaház javára a szentgyörgymezői kath. olvasókörben jótókony­cólu karácsonyi színielőadást rendeznek, amelyre a mélyen tisztelt szülőket ós érdeklődőket ezúton is tisztelettel meghivja a rendezőség. Tekintve a mai nehéz viszonyokat, önkéntes adományokat a jótékonycélra hálásan fogad és kívánatra hir­lapilag nyugtáz az intézet elöljárósága. * A budapesti villamosokon a jegyek árát f. hó 17.-től kezdve 30 koronára emelik. * Önképzőköri előadás. A Katholikus Legóny­egyesület f. hó 13.-án (szerdán) este fél 9 órai kezdettel előadást tart saját helyiségében. Elő­adó : Dr. Darvas Géza. Kérjük rendes ós pártoló tagjaink szives megjelenését. Elnökség. * A főreáliskolai cserkészcsapat f. hó 17.-én (vasárnap) délután 5 órai kezdettel a kaszinó nagytermében műsorral egybekötött ünnepélyes fogadalomtótelt rendez. Ez alkalomra a szülőket, az iskola ós a cserkészet iránt érdeklődőket tisz­telettel meghívjuk. Belépődíj nincsen. Külön meghívókat nem küldünk szót. * Adventi előadás ós Petőfi-est a szentta­mási ós vizivárosi körben. Az Esztergom-Szent­tamási és Vizivárosi Katholikus Olvasókör az elmúlt vasárnapon adventi nópakadómiai előadást rendezett. Kentónyfy K. Dániel, az egyesület diszelnöke szép ós tartalmas előadást tartott „Katholikus vagyok, de nem gyakorlom vallá­som" cimmel. Előadásában különösen az igazi egyénenkénti gyakorlati katholikus élet szüksé­gességét bizonyította, amely azután őszinte ós áldásthozó keresztény köz- és társadalmi életet tudna teremteni Magyarországon. Ezenkivül az érseki tanitóképző zene- ós énekkara Nemes­szeghy István zenetanár vezetése mellett gyö­nyörködtette a közönséget szebbnél-szebb dara­bokkal. Drobni László IV. éves tanítójelölt nagy tetszést keltve előadta a „Békekötés után" cimű szép irredenta költeményt, majd Éliás István ós Sárgái János „Pufi cipőt vesz" c. párjelenet ügyes előadásával megkacagtatták a közönséget. A kör f. hó 18-iki, azaz jövő vasárnapi adventi estólyót Petőfi Sándor emlékének szenteli, abból az alkalomból, hogy most lesz a nagy magyar költő születésének századik érfordulója. Nádler István tanitónőkópzőintézeti igazgató, a kör elnöke fog előadást tartani, továbbá szavalatok, ének­es zeneszámok, színdarab fogják az estét emlé­kezetessé tenni. A pont este 6 órakor kezdődő előadáson belépődíj nem lesz. Ezen tanulságos­nak ós élvezetesnek Ígérkező nópakadómiai estre már most felhívjuk a közönség figyelmét. „Karácsony közeledtével gondoljunk a szenttamási napközi gyermekvédelmi otthon karácsonyfájára is valami szerény adománnyal." = „Horoga", a francia filmkultúra remeke lesz műsorán a Kultur-mozgónak, melyet óriási áldozatok árán szerez meg, meglepetésül a ked­ves mozilátogató közönségének. Ezen ritka szép­ségű ós mély dráma a franciák legnagyobb film­művészével, Severin Mars-sal a címszerepben.

Next

/
Thumbnails
Contents