ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-10-22 / 116. szám

RGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 K, vasárnap 8 K. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv nyomdájában. Magunkról. Esztergomban, 1922. október 21.-én. Három esztendővel ezelőtt ugyanezekben a napokban Esztergomnak a forradalmak előtt legnépszerűbb lapja, az „Esztergomi Friss Ujság,

u tulajdonosának városunkból való végleges elköltözése miatt megszűnt és helyébe a*negyedszázados múltú „Esztergom" alakult át politikai napilappá. Amikor első példányai megjelentek, Esztergom a kommunizmus utáni nagy felébredés lelkes korszakában élt. A Széchenyi-téren fényes hálaadó isteni tisztelettel köszönte meg e város közönsége az Egek Urának a súlyos időktől való megszabadulást és Buttykay páter érces hangja dörögte el a „mea culpát

u azon a helyen, ahol pár hónappal ezelőtt még a világ proletárjainak egyesülését prédikálták gyanús foglalkozású elvtársak. A lelkesítő ünnepély után városunk kedves hölgyei gyűjtögettek a „keresztény sajtóra." Szivesen adott mindenki, mert érezte a szükségét a keresztény világnézet állandó ébrentartásának és látta a rossz, a megalkuvó, a destruktiv sajtó munkájának szomorú eredményeit. Akkoriban tekintélyes összeg, tizenegyezer korona gyűlt egybe s az Esztergomi j Keresztény Szocialista Párt lelkes liatá- I rozata folytán ez összeggel az „Eszter- | gom" bátran és a jobb jövőben bizakodó | reménnyel indulhatott új missziójára, hogy mint napilap, aprópénzre váltsa és a lelkekben gyümölcsöztesse azon értékes szellemi tőkét, amelyet e lap negyedszázad előtti nagy alapitói, országos nevű irányitói egybegyűjtötték. A lap három év előtti szerkesztői és munkatársai ma is ugyanazokat az elveket hirdetik és élesztik Esztergom város és környéke olvasóközönsége előtt, mint akkoron. Megállapíthatjuk, hogy sem lelkesedésben nem fogyatkoztunk, sem eszméinkhez hűtlenek nem voltunk, sőt a három éves küzdelem és a végigélt nagy nemzeti csapások csak erősebbé tették azon meggyőződésünket, hogy nekünk e városban és környékén hivatásunk van s a meggyőződéses keresztény elveknek és politikának a közéletben való erős meggyökereztetéséhez még sok munkára és személyeket sohsem tekintő küzdelemre van szükségünk. De ha mi legjobb lelkiismeretünk szerint nem változtunk is, annál inkább megváltozott az a közhangulat, amelyben lapunk újjászületett. A szalmatűz magas fellángolása, melege elillant s még jó, hogy csak közönyt látunk, mert mint minden igazságot hirdetőnek — a világ társadalmának évezredek óta nem változott törvényei szerint — el kell készülve lennünk még az ellenséges szembenállásra is . . . Abban a helyzetben vagyunk, hogy tetemes áldozatok nélkül lapunk további fenntartása mindtovább lehetetlenné válik. Elvérzünk a reménytelen küzdelemben, mig mellettünk azok a lapok erősödnek és jutnak újra diadalra kétes elveikkel, szintelenségükkel, amelyek a háború alatti elernyedésben és a forradalmak felidézésében főrészesek voltak. Egy tekintet Esztergom főterére az esti órákban, a fővárosi lapok megérkezésének idején, meggyőz bárkit arról, hogy újra visszatért a régi közönyösség sajtó dolgában; egy tekintet a kiadóhivatal asztalára, ahol előfizetők panaszos levelekben sokallják a havi 50 koronát — és tisztán látjuk, hogy a régi áldozatkészség is, amelyre pedig ma oly nagy szükségünk lenne, elalvóban, megszűnőben . . . Három év mult el azóta, hogy oly imponáló lelkesedés, oly példás áldozatkészség tanúi voltunk... S mi most is itt állunk, hirdetjük a régi igét, az egyedüli menekvést jelentő igéket és azok, akik minket sorompóba állítottak, Esztergom keresztény népének jelentékeny része ma újra „Az Est

u-nek tapsol és sajnál 50 koronányi áldozatot, amikor jól tudhatja, hogy a keresztény társadalom alatt titkos földalatti erők vájják aknáikat s oly meglepetésszerűen, oly szervezettséggel, mint négy év előtt, levegőbe akarják azt robbantani! HÍREK. * Eljegyzés. TJdvardi Boncz Nándor dr. tb. szolgabíró eljegyezte iklandi György Ilonkát. * Gyűlések a megyén. Esztergom vm. törvényhatósági bizottsága f. hó 30.-án d. e. V2IO órakor számonkórőszéki, 10 órakor állandó választmányi ülést, folyó hó 31.-én d. e. 10 órakor pedig őszi rendes közgyűlést tart. „Ébredők"=höz. Nem szeretem a folyton kesergő szemrehányást ; nem szeretem koldus sorsunk örökös hangoztatását; nem a megcsonkított ország vérző sebeire való rámutatást; még szegénységünknek folytonos felhánytorgatását sem, mert deprimál s elveszi a kedvünket. Minek a magyar tudatban rég fájó emlékeket örökkön-örökké feleveniteni; minek a hegedő sebeket újra feltópdesni; minek ruhánk rongyait folyton lobogtatni: mikor a jobb lét megalapozásáért semmi se történik ; mikor a jobb jövő megteremtésére közülünk senki se törekszik ; mikor senki se gondol arra, hogy megbénított vérkeringésünk ismét meginduljon, pezsgővé legyen ; mikor senki sem akarja foszlott ruhánk megfoltozni és egykedvűen belenyugszunk megcsonkittatásunk égő sebeinek kínjaiba ! Inkább szeretem a turáni dacot, amely nem esik kétségbe a „keveseknek" láttára, hanem görcsösebben megmarkolja kardjának markolaiát; inkább elnézem a néma szenvedést, amely fájdalmában is a jobb jövőnek megteremtésén fáradozik ; szivesebben látom a koldus magyarok lelkes csapatját rongyokba burkolva, de kurucos kitartással, lelkesedéssel, daccal és bátorsággal s rajongója vagyok azoknak az öntudatos „keveseknek", akik a nemzeti érzéseknek ütött-kopott, megcsonkított várfokán őszinte keresztényi magyarságukkal nem panaszkodva, nem is csüggedten, állandóan virrasztanak. Ennek a nemzeti érzésnek, ennek a dacos, bátor magyarságnak, ennek az erényes kitartásnak az élesztőse, ébrentartása; a magyar nemzet ezeréves jogainak ós jogrendjének, ősi alkotmányának védelme: a ti szent kötelessógtek „Ébredő Magyarok" ! Nem a zsidókérdés örökös feszegetése, nem a zsidóság bántalmazása, ha az a magyar jogrendbe beleilleszkedik s a nemzeti munkába beléáll, ha segítő kezet nyújt az épitőmunkára : hanem őrködés a nemzet erkölcsi ós anyagi javainak sérthetetlensége felett, a magyar jogrend biztosítása s a nemzeti érzésnek óbreszgetóse s a meg nem alkuvó letörése minden nemzetietlen jogot felforgató hazátlan irányzatnak. Az „Ébredők" munkája tehát a nemzet és az ezeréves jogok bátor, meg nem alkuvó védelme kül- és belellenséggel szemben.) Aki a nemzetet sérti szóval és tettel, aki minket megaláz itthon és külföldön, aki a legszentebb ősi nemzeti jogok ós hagyományok ellen szervezkedik, az mind a magyar társadalomnak, a magyar hazának esküdt ellensége. Ezek ellen kell frontba állani, ezek ellen kell önmagunkat védeni! Látjuk, hogy a társadalomban mily aknamunka folyik, hogy minden téren: kül ós belpolitikában, ipar, kereskedelem, munkásság körében mily alávaló rendbontó, nemzetünket megtagadó erőszakos szervezkedést végeznek ; hogy mily átkos, keserűséggel átitatott depresszió üli meg a lelkeket. Ezen szervezkedés ellen, eme összeesküvőkkel szemben bajnoki szent vórszerződósre: a nemzetét féltő kurucok szent bajnokságára, a magyar jogot és r nemzetet védők fascismusára kell lépnetek „Ébredők!" Itt Esztergomban, a végvár lábánál kétszeres kötelesség ez ! Itt a külellenség néz velünk szemben, a nemzetietlen internacionalizmus védőkre talál benne, sőt felbujtói is belőle kerülnek ki! Nem csoda, hisz

1 neki egyedüli vágya : a magyar gyengítése. Itt van a mi nemzetietlen gondolkozású elemektől berajzott társadalmunk. Legyünk őszinték, talán sehol sincs az országban annyi gerinctelen, minden rosszra könnyen hevülő, megalkuvó, kabát forgató és gyáva elem, mint épen városunkban, amely lesi és várja a „jó" alkalmat s talán sehol sem nehezebb a nemzeti gondolat harcosainak toborzása és összetartása, mint épen nálunk. Itt a belső ellenség: a szociáldemokrácia. Bocsánatot kérek, hogy irányzatot megnevezek, de azon nyilatkozatok után, melyek a nemzetgyűlésen a szociáldemokrácia képviselői, Peidl, Payer s különösen Hébelt ajkairól elhangzottak, nagyon is megokolt az a tartózkodó álláspont, amely a szociáldemokráciát nem tartja sem a nemzeti érzés, sem az ezeréves jogrend ós a polgári osztályok békéje védőjének. Megtörténhetnék, hogy 400—500 beszervezett „felsőbb" parancsra „megszállja" a várost s kikiáltja a direktóriumot, mit csinálna akkor a polgárság, amelynek nem lenne meg a megbízható szervezete ? Vag}'' ha mind ez csak bizarr gondolatnak maradna, nem helyén való volna-e, hogy a nemzeti érzés, liazaíias gondolkodás és jogos irredentizmus ébrentartása kedvéért álljon össze a polgárság az Ébredők" égisze alá? Nem kellene-e nálunk is ugyanazt jelentenie magyar és keresz-