ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-08-27 / 100. szám

f/legjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 30 K. Egyes szám ára: hétköznap 3 K, vasárnap 5 K. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Oábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lörinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Fiaink műveltségéért Esztergomban, 1922. augusztus 27.-én. Néhány nap múlva gyermekeinket beiratjuk az iskolába és elhangzik az évről-évre ismétlődő Veni Sancte. Sajnos, nálunk igen sokan vannak még otyanok, akik csak azért küldik iskolába gyermekeiket, mert a törvény szigorúan megparancsolja és akik nem sokkal többet tesznek az iskolaügy és gyermekeik művelődésénekjavára, minthogy az iskolaév elején a szokásos Veni Sancte-t fiaikkal együtt elénekelik és a Szentlélek segítségét lekérik. Ezért az iskolai óv elején aktuális a kérdés, ho^v fiaink műveltségeért mekkora áldozatra vagyunk készek és milyen áldozatot kellene hoznunk. Hogy a műveltség nemcsak az úgynevezett intelligens pályán működő embernek kell, ezt — úgy gondoljuk — a mai viszonyok között már nem kell magyaráznunk. Műveletlen iparosok, vagy földművesek ma már nem boldogulnak az életben. Hiszen igy szóval be is látja ezt mindenki, de nem aszerint cselekszik. Az elmúlt iskolai évben például az elemi iskolázásnak igen nagy hátrányára volt az, hogy a szülő otthónn nem törődött gyermekével, sőt sokszor az iskolával ellentétes álláspontot foglalt el és gyermekébe iskolaellenes szellemet nevelt bele. Elsőrangú szülői kötelesség, hogy a gyermek az iskola számára otthoni nevelést is kapjon. Ez nem annyit jelent, hogy odahaza oktassák az elemi tantárgyakra, vagy az iskolai regulákra szoktassák! Nem, cz már a tanitó kötelessége. De az iskola számára való otthoni nevelés azt jelenti, hogy a szülő állandóan ellenőrizze gyermeke pontos iskolábajárását és a^i iskola fogalmát úgy oltsa be a gyermek lelkébe, mint amely reá nézve életbevágóan fontos, hogy az iskolát ne szidja a gyermek előtt s hogy a házőrzést, krumpliszedést, libapásztorkodást, vagy egyéb apró-cseprő dolgot ne tartsa előbbre valónak az iskolánál. A 6—12 éves gyermek számára az iskola az első legyen és ne a legutolsó. Ez különösen városunk földműveseinek szól, akik legtöbbet fogják ki gyermekeiket az iskolából, a legkevesebbre becsülik az iskolát és épen azért a legkevésbbé műveltek is. Pedig emlékezzünk csak vissza: a harctéren mennyit kellett röstelkednünk és mennyivel többet kellett szenvednünk sokszor azért, mert a mi közkatonáink nem voltak olyan intelligensek és kiműveltek, mint például a német közkatonák. Azután meg nézzünk csak körül a mai tülekedő, ujjászervezkedő, újraépülő világban. Uj és uj gazdasági helyzetek előtt állunk, uj és uj pénzügyi nehézségek, az élet uj és uj problémái vetődnek fel, amelyekkel magunknak kell. megküzdenünk és amelyeket meg kell oldanunk. Fog-e itt boldogulni a magyar nép műveltség és pallérozott ész nélkül? Az alföldön alig van földmives ember, akinek ne volna pár középiskolája is. Maturás gazdák is vannak. De jómódú is ott a nép. A magyar kormány az ország súlyos anyagi helyzetére való tekintettel kénytelen volt pár olyan rendeletet kibocsátani, amely a népoktatásnak kárára van. Ilyen például a tanerők redukálása, az egyes osztályokban való 60-as létszám megengedése stb. Reméljük, hogy itt lesz a jobb idő, amikor ezeket a káros rendeleteket vissza fogják vonni. Addig is mi magunk tegyünk meg minden lehetőt fiaink műveltségéért. A jövő nagy Magyarország áldása kiséri annak a szülőnek minden tettét, aki a magyar iskoláért, a magyar fiak műveltsége érdekében nem sajnálj a a köteles áldozatot. sztergom város és csonka vármeyénk a vitézi avatáson. — Tizenkét „vitéz" van már vármegyénkben. — A legilletékesebb helyről kaptuk aa alábbi tudósítást, amelyben a Nagyboldogasszonykor tartott margitszigeti vitéz-avatás lefolyásáról egy esztergomi jelenvolt számol be nagyérdemű közönségünknek: * „ESZTERGöl it Sr. Etelka. Irta: Gábriel István. A mama tésztát gyúrt, a gyerekek lármáztak az asztal körül, a postás kopogott. Levél jött. Amig a mama nézte a levelet, csendes és kiváncsi lett a gyerektársaság. — ,,Ilonkám irt" — szólt lassan a mama, mire a gyerekek kirohantak az udvarra és kiabálták a két nagyobbnak, Pistának ós Margitnak, hogy levél jött. Ilonkától. Tombolt örömében a kicsiny konyha népe. — „Es különben nem is Ilonka, hanem kedves nővér Etelka irt. Ilonka Etelka lett már, még ezt sem tudod ? Hát csendben légy, te csacsi!" — figyelmeztette Margit nagy komolyan a lármázó Jóskát. Szép gömbölyű, gondosan megirt betűk látszottak a boritókon, Etelka szoror irása. D. A. J. K.: ez állott a levél sarkában két kicsiny kereszt között. — „Drága kis Ilonkám" — mondta a mama elhomályosuló szemmel és az orrát szipákolva, miközben felbontotta a levelet. A mama sirdogálása a gyerekekre semmi hatással nem volt, mert tudták, hogy a mama ilyenkor igy szokta, — hanem rendületlenül várták a levél tartalmát. Hullott belőle a sok szentkép. Azért volt sok, mert a gyerekek is sokan voltak és Etelka szoror mindegyiknek küldött egyet. Az egyik szentkép a tizenkótéves Jézust ábrázolta, amint a templomban tanított. Etelka szoror gondosan ezeket irta a kedves kis aranykeretes kép hátára: „Pistának — beöltözésem szent emlékére. Légy szorgalmas és jól tanulj! Szerető nővéred Sr. Etelka." Pista ugyanis gimnazista volt és szó volt róla, hogy pap lesz belőle. A másik szentkép Szent Margitot ábrázolta : ez Margité volt. A harmadikon Szent József képe diszlett. Erre ez volt irva: „Józsikám, imádkozzál nagyon sokat ehhez a szent bácsihoz. Ölel szerető nénéd Sft Etelka." A negyedik képen a Szent Család volt ós ez Jancsikának jött. Rá volt irva: „Jancsikám légy mindig engedelmes ós akkor nagyon szeret téged Sr. Etelka." Juliskának, Péteriének is jött egy-egy szentkép valami kedves felírással. Mater Dolorosa képe pergamenen : ez volt a mamáé. Szoror Etelka ráírta : „üides anyámnak adjon a jó Isten a fájdalmas Szűz közbenjárása folytán erőt ós kitartást az élet nehéz útján. Kezeit csókolja hálás leánya Sr. Etelka." Egyébként Etelka szoror a levélben gratulált a mamának és Pistának névnapjához, ő magáról pedig megírta, hogy jól van, csak a jó Isten igen nagy segítségére van szüksége a sok munkához, amelynek elvégzése napról-napra reá vár. A mama eltette a levelet, csendre intette a gyerekeket, akik már-már összevesztek a szentképeken és tovább gyúrta a tésztát, majd szomorúan ós ájtatosan félrebillentette fejét s Ilonkájára, azaz Sr. Etelkára gondolt. Etelka szoror pedig messze ettől az elhagyott kis világtól a kolostor kertjében járt. A kert végében egy régi Mária szobor állott, körülötte gondozott parkocska, ahová a kolostori kápolna kapujától platánokkal szegélyezett, nyílegyenes út vezet. Etelka szoror ezen az úton haladt lassan, gondolkozva. Esteledett. Az utóbbi időben Etelka szoror sokat gyengélkedett, pihennie kellett. Gondolatai hazaszállottak, pedig de sokszor megbüntette magát ezért ós órákig imádkozott penitenciából, mert hiábavalóságokkal foglalkozott akkor, amikor égiekkel is töltekezhetett volna. De hiába! Megállott az úton ós elmosolyodott. Mintha hallaná Pista öccse okoskodó hangját, amint mondja: — „Te Ilonka, vigyük a padlásra ezt az utálatos krumplis tésztát!" A granatérmarsot ugyanis nem szerették a gyerekek és mivel apa szigorú volt, aki a finyásságot nem tűrte, Ilonka és Pista a padláson tüntették el porciójukat. S aztán az a babaruha eset! Két napig nem szóltak egymáshoz Margittal! — „Micsoda csekélységek, micsoda csacsiságok! Istenem, bocsáss meg értük!" — gondolta, Etelka szoror s imakönyvét lapozgatva tovább haladt az úton. Az „Elmélkedések az örökkévalóságról" cimű fejezethez forgatott, oda van csatolva pár sor irás kissé gyűrött ós megfoszlott papiroson. Talán valaha levél volt, de Sr. Etelka most imái közé csatolja. Lassan felbontotta : — „Aki már elérkezett a révhez ós boldogan el tudott helyezkedni a kezdődő örökkévalóságban, azt ne irigyelje senki, csak csodálja ós kövesse . .. Lelkemmel átölelem az örökkévalóságot ós benne mindenkit! . . . Üdvözlöm a Duna partját. Aki ezen a világon nem tud szeretni, az odaát sem fog tudni..." Amikor az utolsó mondatról elmélkedett, lebocsátotta. szép fekete szempilláit, végigsimította fiatal, égő arcát. Nem tudta, honnan jönnek a forró gondolatok s hogy szive csendes világába honnan hozza a gyönyörűséget az esti fuvallat és a kert rózsáinak illata, de-biztos volt