ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-04-30 / 50. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 KFőszerkesztő : Homor Imzre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent LőrSnc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. R város haladásának alapfeltétele. - A csütörtöki városi közgyűlésen a felmerült viták során elismeréssel szemléltük azt a buzgóságot,- amelyet a képviselőtestületi tagok a város boldogulása, haladása és fejlődése iránt kifejtenek. Az élesen figyelő szem azonban észreveszi, hogy a tárgyalási összeütközések, a fontos ügyek megvitatása körüli összetűzések és mindazok, amelyek a közgyűlés hangját kiélezik és zavarossá teszik, egyetlen nagy, szomorú okra vezethetők vissza, arra, hogv e város különböző foglalkozású és hi varasü lakossága nehezen tudja érdekeit összhangba hozni egy közös cél eléréseért és nem képes megállapodásra jutni a város boldogulásának fejlesztésének eszméjét illetőleg. Vegyük csak a legégetőbb és legaktuálisabb szempontokat, a gazdaságiakat : Esztergom város lakossága bizonyos mértékben magában foglalja a termelők és a fogyasztók táborát is. Nagyrészt földműves város vagyunk és a földműves terményeit helyben értékesítheti is. Az ipar és kereskedelem piaca is inkább helyben van. Igaz, hogy az árak alakulása nagy mértékben a valutáris viszonyoktól függ, amelyekkel szemben tehetetlenek vagyunk, mégis a város iparosai és kereskedői a földműves termelőkkel együtt tűrhető megélhetési viszonyokat teremthetnének a városban, természetesen csakis úgy, ha legalább egymás érdekeit a fogyasztás élénkítésére összhangositani tudnák. Ez azonban példa, amely eddig csak elméletben van meg. Hallgassuk inkább meg a városi közgyűlésen a tárgysorozat 14. és 17. pontjának tárgyalását. Az egyik a legelőbérek felemeléséről, a másik a dunai népuszoda létesítéséhez való anyagi hozzájárulásról szól. Vita keletkezett a 14. pontnál, mert az egyik városatya megijedt a legelőbér emelésétől, tiltakozott ellene; Isten mentsen, — mondotta — hiszen akkor mindjárt alkalmuk lenne a termelőknek a tej drágítására. Bizony drágább lesz: szólott egy földműves is! Erre közbekiáltotta egy kereskedő: „Majd hozatunk máshonnan tejet!

u Ime: Itt a baj! Kétféle érdek és mindkét részről nem a köz szempontjából való megoldás, hanem tisztán a nyers agresszivitás! Nem szabad feltennünk, hogy Esztergom város földműves népe olyannyira rosszlelkű lenne, hogy a legelőbér 30 koronás emelésének következtében a tej árát ismét felemelje. A tej ára a többi cikkek árával van viszonyban és akkor sem csökkenne, ha a legelőbért, amelyre különben a legelő jókarbantartása érdekében szükség van, egészen elengednék. Itt csak egymás életviszonyainak és érdekeinek megbecsülése enyhítheti a helyzetet. Az előbbi tárgyóhoz hasonló kétkrajcáros vita indult meg a 17. pontnál is. A katonaság ingyen tanítja úszni a város szegényebb népét, ha a város egy trambolinos tutajt bocsát rendelkezésére. A tutaj ára 16,000 K, amely az intézmény népegészségügyi fontosságát tekintve a mai viszonyok között nem is pénz. De valakinek a képviselők közül szeget ütött a fejébe az, hogy mit csinál a katonaság később a, tutajjal! ? A város tutajt ad a katonáknak? Nohát kérem! A város polgárságának eminens érdeke az egészség kultiválása, a nemzeti hadseregnek pedig csakis nemes, hazafias érdekei lehetnek. Egyeztessük össze testvériesen az érdekeket .és a megvalósítandó intézményre — s általában a forrongó tervekre ne ontsuk rá a féltékenység jéghideg választóvizét, amely messzire választ egymástól polgárt és katonát, földművest és iparost, termelő és fogyasztó lakosságot. Ugyanezeket elmondhatnánk minden olyan ügyről ós tervről, amelynek megvalósítása a város jövőjének, kultúrájának és a polgárság boldogulásának javára lett volna, de hol ez, hol amaz érdekének túltengése miatt tehetetlenségbe fúlt. A szeretet és egymás megbecsülése adja meg a módot ahhoz, hogy Esztergom város különböző hivatású társadalmi csoportjai és osztályai nagylelkűen össze tudják egyeztetni érdekeiket a fórumon és az összhang alapján találjuk meg a jövő Esztergom eszméjét. Ez a város haladásának alapfeltótele. Enélkül nincs fejlődés, enélkül a város élete egyedül történelmi múltja tradícióin élősködő, célnélküli tengődés. Milyen a magyar és a cseh valuta ? Régente, a nagy békében a valuta-kérdés az országok gazdasági erőfokát mutatta. A normális termelési viszon}

r

ok között, a közlekedés és hitel rendezett ügyei mellett az államok termelőképessége ós fogyasztásának magassága, kivitelének és behozatalának aránya voltak azok a tényezők, amelyek a pénz értókét szabályozták. Ezért volt stabil, állandó a valuta s, az államok politikája békében alig játszott bele a valuta ingadozásába. A mai valuta-értékelés azonban elsősorban politikummá lett, az ökonomikus-értékelés háttérbe szorult: belső vásárló képessége a pénznek, a belső érték másodrendű, alárendelt szerephez jutott. A mai értékelés kulcsa inkább az, vájjon az illető ország a győzőkhöz vagy a legyőzőttekhet tartozik-e, vájjon az ország ki van-e téve a a győzők kizsákmányolásáncik és mint „legyőzött" keserves verejtékével kénytelen megokolatlanul adózni mások önkényének; vájjon államférfiúi és financierjei ügyes összeköttetéseik révén kedvezően tudják-e befolyásolni a külföldi pénzpiacok koronázatlan királyait s tudnak-e befolyásukkal kedvező eredményeket elérni? Megjegyzendő, hogy ez a politikum aztán a legtöbbször csalódásba ejti a hiszékeny publikumot, amely nem veszi észre, hogy valutája nem áll arányban gazdasági erő kifejtésével. Az ilyen, politikai befolyásokkal megalkotott valuta külkereskedelmi üzletek lebonyolítására korántsem alkalmas, mert belső vásárló képessége kisebb. A helyes valuta a pénz belső értékébén gyökeredzik ; az irreális pedig a politikum ingoványos talaján. A pénz vásárló ereje árulja el eklatánsán a valuta realitását vagy irreális voltát. Megnyugvásul szolgálhat, hogy — ha a mi lerongyolódott valutánkat vesszük csak tekintetbe, — a mi pénzünk reális alapon nyugszik: csak úgy itt az országban, mint a külföldön megér annyit amennyire becsülik, s ehhez viszonyítva meg is van a vásárló ereje. Minket tehát váratlan meglepetések e téren nem érhetnek. Nyugtalanít s bizonyos irigységgel tölt el pl. a cseh valuta magassága; pedig nem hiszem, hogy van még egy ország, amelyiknek ily irreális valutája volna. Kifelé magas, bent meg nincs meg a vásárló ereje. Cseh-Szlovákia lakói sokkal drágábban fizetik még a saját iparcikkeiket is mint mi az idegeneket. Ezért igyekeznek a cseh politikusok mindenképen lenyomni az árakat, de igyekezetük csekély eredményeket terem, mert a termelési költségek magassága kiegyenlithetetlenné teszi pénzüknek belső és külső értékét. Hogy a kettő között mekkora a disparitás, szolgáljon felvilágosítással e rövid összehasonlítás. Előre kell bocsátani, hogy a cseh bankjegyforgalom ápr. 15.-én 10.155 millió korona; mig a miénk ugyanakkor 29"9 milliárd: tehát épen a háromszorosa volt; a valuta-differencia pedig a két korona között 16'12 volt. Már most tegyünk egy kis összehasonlítást a budapesti ós prágai piacok között. Vegyünk előbb belföldi terményeket, pl. a búzát. A prágai terménytőzsde ápr. 15-iki jegyzése szerint ott a búza 320—330 cseh korona volt, mig a budapesti tőzsde a tiszavidéki búzát, tehát a legjobbat 3100—3150 kor. jelezte. Ez pedig csekély 2000 korona differenciát mutat, ami más szóval nálunk 200 cseh koronával megszerezhető, az Prágában 320 cseh koronába kerül. Vegyük a húst. Pozsonyban 1 kg. marhahús 16—.20 cseh korona; nálunk maximum 154—180 kor., ami csak 10—11 cseh koronának felel meg. Valaki azt vethetné ellen, hogy a fenti cikkek náluk bizonyos tekintetben import-cikkek,, ami megdrágítja módfelett s innét az árdifferencia. Tegyük fel, hogy igy van. Nézzük a tényleges import-cikkeket, amelyek a két pénz külső vásárló képességét illusztrálják. Itt van pl. a kávé. Odaát is, nálunk is egyformán importcikk. A beszerzési forrás egy, az ára egy s mégis a prágai piacon pl. a Anatemala kávé 36—40 cseh korona, ami 576—640 magyar koronának felel meg, mig a budapesti piacon 540—520 koronáért lehetett kapni. A Rio, vagy Santos kávé 26 cseh korona, (416 magyar' korona), mig nálunk az utóbbi (Rio) meg épen 325—330 korona volt. (Hogy a magyar koronának a cseh koronánál nagyobb a vásárló képessége, azt bizonyítja a nálunk is tapasztalható tény, hogy a cseh megszállás alatt levő párkányi járás lakosai különösen cipőt és egyéb szükségleti cikket Esztergomba jönnek megvásárolni, mert — mnit mondják — itt aránylag olcsóbb. Szerk.J Hol itt tehát a két pénz vásárló képességében a valuta-paritás? A magyar koronának