ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-04-26 / 48. szám
ESZTERGOM 1322. cselvetéseit és halálát óhajtó ármánykodását viselni, az átok azonban csupán álom, csak varázs, amelyet a szabaditó hős megtör ós ismét boldog lesz a magyar. A mese nagyon sok változást igényel, de a vége, különösen a szimbólum kiemelése csattanóssá teszi. A szereplők mind nagyon kedvesek voltak, jól alakítottak, a szépen összeválogatott ruhákban igen bájos, szines képet nyújtottak. Szálkai Erzsi, Tóth Teruska, Páva Róza, Torma Róza id., Horváth Tercsi, Bognár Erzsi, Ghílic Rózsi, Szaller Rózsi, Baják Julis, Nóvák Rózsi, Stróbl Erzsi, Torma Rózsi ifj., Rábszki Erzsi, Gerendás Annus, Holop Erzsi, Nóvák Julis, Korompai Julis és Újvári Tercsi állították össze hol kisebb, hol nagyobb szerepükkel a darabot. Mi csak a legnagyobb dicséret hangján fejezhetjük ki elismerésünket azért a szorgalmas munkáért, amelyet a kongregáció tagjai, úgy a szereplők, mint az énekkar kifejtettek. Meglátszott rajtuk, hogy lelkesüléssel dolgoztak ós hogy a nemes célt lelkük igyekezetével szolgálták. Mindég jól esik, hogy a földműves kongreganistáink bemutatkoznak a közönség előtt, az a szerepük azonban, amellyel az alélt, álmos nemzetet ébresztgetik, egyenesen dicséretes. Meg kell még emlékeznünk Tóth Rózsi szavalatairól, aki szépen, nekilendüléssel ós tűzzel adta elő két szavalatát: elején az imát, a vógón, az élőképben a mese szimbólumát. Látszik, hogy többször fellépett már ós hogy tehetséges szavaló. Az ünnepély sikere a kongregáció igazgatónőjének, Horváth Sárinak fáradtságot nem ismerő munkájához van kötve. Sokat fáradott, de fáradtsága nem volt hiábavaló. A szép siker, a jelen voltak megelégedése ós a kritika elismerése fáradozásának jutalma. Shimmy király a Corsoban szerdán és csütörtökön. * Az Esztergomi Fűszer- és Élelmiszerkereskedők szakosztálya e hó 23.-án, Jalkóczy István elnöklete mellett választmányi ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy teljes erejével arra fog törekedni a MFTR,, hogy rendes hajójáratot létesítsen a Szob—Esztergom közötti viszonylatban ós igy a reggeli órákban hajó érkezzék Szob —Dömös felől Esztergomba, amely esetben az ipolymenti lakosság áruszükségletét Esztergomban fedezhetné és ez által kereskedelmünk és az iparosság nagyszámú, uj vevőközönségre tenne szert. A vasárnapi teljes munkaszünet érdekében is el fog járni a szakosztály. Végül egyhangú választással uj választmányi tagok lettek,: Jedlicska István, Schrank Ödön és Vajda Ármin, mig a pénztárnoki tisztséget Kovancsek Jenő vállalta el. * Kis hirek Magyarországról és a nagyvilágból. A magyar repülőgépgyárak májusban kezdhetik meg újra a repülőgépek építését. — A felvidéki tótok a horvát függetlenségiek példájára memorandumot akaÄak intézni a génuai konferenciához. A memorandumban tiltakoznak a csehek túlkapásai ellen. — Az^uj lakásrendelet e hét vógón jelenik meg. Állítólag augusztustól 420 százalékos házbéremelós lesz, vagyis aki 1917. nov. l.-ón 1000 K lakbért fizetett, augusztus 1.-től 4200 K lakbért fog fizetni. —A franciák azt híresztelik, hogy a németek és oroszok közös katonai akciót terveznek Európa ellen. — Az eszperantó kongresszus, mely Genfben ülésezett, felkérést intéz az összes államok kormányaihoz, hogy tegyék kötelezővé az eszperantó nyelv tanulását. — A hollandi nemzetközi vásáron 16 magyar cég vett részt. Az összes külföldi résztvevők száma 728 volt. — Az olaszok és szerbek Santa Margherittában tárgyalásokat kezdtek a fiumei kérdés megoldása ügyében. — Facta olasz miniszterelnök véleménye szerint a génuai konferencia legjobb reményekre jogosító kilátásokkal tervszerűen folytatja munkálkodását. — A francia kormány a Ruhrvidók újból való megszállását tervezi. Ez az intézkedés a német-orosz szerződós megtorlásául szolgálna. Shimmy király a Corsoban szerdán és csütörtökön. = A Magyar Lloyd e heti száma Fenyő Miksa, a Gyosz igazgatójának tollából figyelemreméltó cikket közöl az orosz-német egyezségről, báró Korányi Frigyes, az Ö. K. H. elnöke a bórlőszövetkezetekről és a birtokreformról, Urbanovich Zoltán dr. a Magyar Városi Bank vezérigazgatója németországi útjáról nyilatkozik. Feltűnést keltő cikk foglalkozik a küszöbön lévő magyar-román gazdasági tárgyalásokról, Csehszlovákia ipari válságáról, az adriai vasútról, Románia petroleumtermelósóről ós Német-Ausztria vizierejének értékesítéséről. A Magyar Lloyd szerkesztősége ós kiadóhivatala Budapest, VIII. Rákóczy-ut 73. SPORT. Labdarúgóverseny Felsőgöd—Dorog és a III. kerókp. zászlóalj 5. E.—MESE között. E kettős mérkőzés színhelye volt vasárnap délután a primásszigeti sporttelep. Felsőgöd és Dorog között , a bajnoki pontokért folyt a küzdelem, mig a katonák és a Mese barátságos mérkőzést tartotttak. Dorog több tartalékkal állt ki. El is vesztette a mérkőzést 1:0 arányban. Az első félidőben még szívósan védekezett és eredményesen, •bár hosszabb időn át kapujához szegezték a gödiek, akik lelkesen ós nagy rutinnal játszottak. A második félidőben labda éri Kertész hálóját ós Dorog minden erőlködése Vbavalónak bizonyul. Nem tud kiegyenb" elsőgöd értékes két pontot szerez. Dorog, ugy iátszik, lebecsülte ellenfelét, különben nem engedi át olyan könnyen a dicsőséget. Játéka kapkodó, leleknélküli volt. Az együttműködés hiánya kegyetlenül megboszulta magát. Pedig a DAC olyan kitűnő emberanyaggal rendelkezik, hogy avatott kezű tréner félelmetes erejűvé tehetné csapatát. A játék különben színtelen volt. Erre vall az is, hogy a nagyon mérsékelt számú közönség egy része még a játék befejezése előtt eltávozott. Á barátságos mérkőzésre már igazán csak a vérbeli labdarúgók maradtak a pályán, pedig az idő is kedvező volt, de ugy érezte a közönség hogy nincs, ami ott tartsa őt. Hiába, régi igazság, hogy komoly munka és együttműködés nélkül nincs eredmény. A Mese nagyot hibázott, amikor két goal elérése után biztos győzelme tudatában magára hagyta a különben sem szerencsés kezű kapust és a hátvédek messze elkalandoztak a mezőnyben. A már letörtnek látszó katonacsapat hamar kihasználta a kedvező alkalmat és egymásután 3 goallal terhelte meg a Mese kapuját. A Faragó-Mihályfy pár s a néha-néha nekilendülő Nagy S. munkájának minden eredménye megsemmisült a védelem hibája miatt. A mérkőzés vége felé mégis kiegyenlítenek, de még mielőtt a biró sípja a játék végét jelezte volna, a katonák megszerzik a győzelmet jelentő 4-ik goaít is. A Mese-ben értékes munkát végzett még Pados balszélső, Sótér hátvéd és Porga, a katonák közt kitűnt Soóky fedezet, a közópcsatázó s az egyik hátvéd. 0000000000000000000000 0 000000 00000 * 0 1 1 1 í KULTUR-MOZGO MŰSORA: Kedden, április 25-én: € MI A MAY szenzációs alakítása! i Egy magányos sir. % Színjáték 5 felvonásban. 0 Egy barátságos betörő. Vígjáték. I s §) 0 0 Harry Piel, a XX. század legzseniálisabb & Szerdán ós csütörtökön, ápr. 26—27-én : kalandorának idei első sorozatos filmje. % A fej nélküli lovas. f 0 Izgalmas és bravúros kalandortörtónet 3 részben és 18 felvonásban. H-ik rósz: A titokzatos hatalom. s I % % J Előadások hétköznap 7 és 9 ó., vasár-^ és g 0 ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. % 0000000000 000m 000000000000000000 r## CORSO filmszinliaa Kedden, április 25-én: Loth Ha-film ! Közkívánatra ! Jön a rozson át. Mather Irén filmre átültetett regénye.* Szerepelnek még: Latabár, Fenyő es Bolváry Kitűnő kisérő műsor! Szerdán és csütörtökön, ápril. 26—27-én Az idei szkeccsek legkitűnőbbje! S HIMMYElőadások kezdete köznapokon 7 és 9 ó. ; vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. Árverési hirdetmény. Bútorok, képek, ágynemű, lószőrmatracok, férfi ruhanemű, lábbeli ós egyéb ingóságok Esztergomban, Kölcsey-utca 12. sz. alatt, a Káptalan-ház udvarában, f. évi április ho 30-ik napján d. u. 2 Órakor a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, hagyatéki önkéntes árverésen el fognak adatni. MAGYAR KULTÚRA a kath. müveit közönség havi folyóirata. Főszerkesztő : Bangha Béla S. J. Felelős szerkesztő: Dr. Czapilt Gyula. A kilencedik évfolyamában járó tartalmas folyóirat tudományos, szépirodalmi, kritikai ós közgazdasági cikkeket közöl mindenkor feltűnést keltő tartalommal. Eredeti rovata a „Pajzs és kard", melyben aktuális vallási ós erkölcsi problémák ^nyernek tárgyilagos megvilágítást legtöbbnyíre a főszerkesztő tollából. A jelen évfolyam közli folytatásokban P. Bangha szenzációs amerikai uti feljegyzéseit is. Szerkesztőség: Budapest. VIII. Horánszky-u. 20. Kiadóhivatal: V. Honvéd-u. 10. WtW Egyes szám ára 20 korona, A Magyar Kultúra az egyetlen magyar folyóirat, amely "előfizetési árát nem emelte. 3BÍl^"tlölíO't ű ^ zza lj lehetőleg szép lakás, — sal keresek azonnali megvételre 2—15 millióig, lehet két tagban is. Ügynököket díjazok. Kifizetést bármilyen valutában eszközlök. Cimem : Budapest, Népsziszinház-utca 18. I, 19. A jövő nemzedék egészségének megóvása a legsürgősebb nemzeti feladat! Újszülöttek gondozására orvosok a -csecsemő (Saby)-krómet -csecsemő (Baby)-hintőport [-csecsemő (Baby)-szappant ajánlják. A learaegbizbatöbb készítmények I Mindenütt kaphatók I Gyártja': a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. Kereskedők figyelmébe! Mindennemű szavatolt tiszta gazdasági és kerti magvak nagy raktára Iparosok figyelmébe! Mindennemű gépolaj, festékek, tovottazsir és olajneműek nagy raktára az Esztergomi Behozatali és Kiviteli Rt. Lőrinc-utca 6 sz. alatti üzletében.