ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-04-23 / 47. szám

Ivekért hálás tapssal adózott. A műsor a követ­kező volt: 1. Magyar induló. 2. Bányászdal. 3. Károly főherceg induló. 4. Grieg: Solvejgs-dal, zenekarra irta: Büchner. 5. Erkel: Himnusz. 6. Esztergomi leányok induló. Búcsúzásul még egy hatásos indulót adtak elő. Mint halljuk, havonta többször fog a zenekar ilyen szép térzenét adni a nép művelődésére. * A Move Esztergomi Hajós Egylet f. hó 24.-én, hétfőn este 9 órakor tartja választmányi ülését a Kaszinóban, melyre a választmányi tagok pontos megjelenését kéri az Igazgatóság. „Úri banditáié," II. része „A bandi­táié bosszúja" szombaton és vasárnap a Corsoban. * Erkölcstelen könyvek egy tót népiskolai könyvtárban. A „Népakarat" közli: A tót Nép­párt interpellációt intézett a cseh közoktatásügyi miniszterhez a szakolczai népiskolai könyvtár ügyében. Az emiitett könyvtárban ugyanis az interpelláció szerint olyan könyveket is elhelyez­tek, melyek tele vannak trágársággal. Az inter­pellálok ebben az eljárásban átgondolt tervet látnak, mely oda céloz, hogy a tót ifjúság lelké­ből kiölje az erkölcsi érzést ós ezzel azután az atyáitól örökölt hitet is. Követelik, hogy a miniszter vizsgáltassa át az összes iskolai könyv­tárakat és ahol hasonló visszaélésre talál, a bűnö­söket büntesse meg. — Ez a cseh kultúra. Kéz­zel fogható eredménye azonban az interpellá­ciónak csak akkor lesz, ha az iskolák ólén — éppen a legfontosabb pozíciókban — nem cseh köszörűsök fognak állani! * A mai hangversenyen, melyet az érseki tanítóképző Mária-kongregációja a főgimnázium disztermében rendez, Mály József a budavári koronázó főtemplom solo baritonistája Vavrinecz egyik remek Mária-dalát fogja előadni. Méltán sorakoznak melléje Horejsi fuvolaművész, Köhler Antal a kiváló tenorista és Vinkovics László m. kir. operaházi tag — az intézet volt növendéke­inek — hangverseny-számai, továbbá a tanító­képző ének- és zenekarának szebbnél-szebb mű­vészi ének- ós zenedarabjai, valamint Nemesszeghy Győző Beriot hegedű-concertjével. Kezdete 6 órakor. A rendezőség pontos megjelenést kér, mert az egyes számok alatt az ajtó zárva lesz. Belépődíj nincs, szives adományok — a tanító­képző orgonájának javítására — hirlapilag lesznek nyugtázva. Műsor ós a férfikarok hazafias szöve­gei belépésnél kaphatók. * Népiroda a városok, falvak és puszták lakosságának. Az ügyes bajos dolgaikkal tanács­talanul bolyongó embereken akar segíteni a „Népiroda" intézménye, melyet Budapesten a VIII., Eszterházy-utca 30. szám alatt állítottak föl. A „Népiroda" célja, hogy a városok, falvak és puszták lakosait ügyes bajos dolgaiban ingye­nes tanáccsal lássa el, amennyiben a hozzáfor­dulók ügyét jogosnak és igazságosnak találja. A panaszosoknak kérvényt szerkeszt, eljuttatja a hatóságokhoz, intézményekhez, az elintézést tel­jesen díjtalanul eszközli. A reászorulok fordul­janak bizalommal a fenti irodához. * Az Esztergomi Behozatali és Kiviteli Rész­vénytársaság 1922. április 30.-án délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart az Esztergomi Takarékpénztár Rt. nagytermében. Napirend: 1. Határozat az alaptőke felemeléséről 1.200,000 koronáról 1.800,000 koronára. 2. Egy igazgató­sági tag megválasztása. 3. Esetleges inditványok, amelyek az alapszabályok 16. §-a értelmében 3 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnál beje­lentendők. * Kis hirek Magyarországból és a nagy­világból. A menekült magyarokat visszatelepítő kormányakció az utódállamok magatartása miatt meghiúsult. — Az osztrák megszállás alá került Nyugatmagyarországon élő horvátok között élénk mozgalom indult meg az osztrákok ellen. — Az uj lakásrendelet még ebben a hóban megjelenik ós május elsején életbelép. — A bombamerénylet ügyében a rendőrség semmi uj adatra sem buk­kant. Legközelebb részletes hivatalos jelentést fognak kiadni a nyomozás eddigi eredményéről. — Kiskunfélegyházán szeptember 10.-én fogják leleplezni az odavitt Petőfi-szobrot országos ünnep­ség keretében. —- Az erdélyi magyarok, szászok ós a románok mérsékeltebb része közös akciót indit a bukaresti kormány ellen. — Bakonyban üdülésre alkalmas nyaralótelepek létesítését ter­vezik. — A poseni helyőrség tisztikara lázadást szított a lengyelek ellen. A lengyelek a tiszteket letartóztatták. — Az ántánt tiltakozó jegyzéket I intézett Németországhoz az orosz-német szerző- I dés miatt, —- Kínában a katonatisztek katonai j ! diktatúrát terveznek a monarchia helyreállítására. ' — A törökök nem hajlandók addig békét kötni, mig vissza nem kapják európai Törökország jelentós részét Drinápoly városával együtt. — j Az angolok letartoztatták az indiai forradalom j vezérét, Hazrat Mohanit. — Belfastban ismét véres összeütközés volt az angolok ós a sinnfei­nek között. — A semlegesek tiltakozni akarnak az ellen a terv ellen, hogy Németországot kizár­I ják a génuai konferenciáról. Remélik, hogy más I módon is rendezni lehet az orosz-német szerződés I következtében támadt nemzetközi helyzetet. * Hamisítják az ötezerkoronásokat. Buda­pesten az utóbbi időben igen sok hamisított ötezerkoronás került forgalomba. A rendőrség erélyesen nyomozza a pénzhamisító társaságot.' A hamisítás ismertető jeleit nem közlik, de gon­dos vizsgálattal bizonyára észrevehetők. * Hevenyfertőző kórok kimutatása 1922. március 25—31-ig. Hasihagymáz: Esztergomban ós Dorogon. Gyermekágyi láz: Esztergomban. Vörheny: Esztergomban, Dorogon ós Kesztölczön. = A Corso április 25.-én egy bájos Loth Ha repriz filmmel fog közönségének kedveskedni. Bemutatásra kerül a tavaly is nagy sikerrel bemutatott „Jön a rozson át" cimű bájos regény. = Dr. Urbán István fog- és szájspecialista, a bpesti fogászati klinika orvosa megszállott területről visszaérkezvén legközelebbi rendelését f. hó 25.-én, kedden folytatja d. u. 4 órától Simor-u. 35 sz. alatt. = Megjelent a Színházi Élet uj száma s újra csupa nagyszerű fénykép, cikk, aktualitás. Kottát közöl a Hamburgi menyasszonyból, a Gazdag lány második felvonását hozza és foly­tatja Móray Horváth Károly regényének A pri­madonna titká-nak közlését. Egy szám ára 20 korona, negyedévi előfizetés 150 korona. Kiadó­hivatal Budapest Erzsébet-körut 29. ,= A kultur-mozgó szombaton és vasárnap, április hó 22.-én és 23.-án Verne Gyula magyar vonatkozású regényének „Sándor Mátyásnak" II. részét „Antekirt orvos" cimmel játsza, mely még lebilincselőbb, mint az első része. Kedden, április j 25.-én csak egy napig „Egy magányos sir" c. színjáték 5 felvonásban lesz a műsoron. Thea Harbou ötlete alapján irta ós rendezte Joe May. Főszereplői Mia May ós Conrad Weidt, a Hindu síremlék két főszereplője és Albert Steinrück, a Sapphoból ismert, őrültet kitűnően alakító művész. E megható művészi filmet mindenütt megköny­nyeztók. A Santa Mária kolostor kertjében van egy magányos sir, amelyet minden évben meg­j látogat egy férfi, hogy virágokkal borítsa az j elhagyott hantot, Ez a férfi egy fiatal tudós kutató, aki előtt ilyenkor megelevenedik a fáj­dalmas mult ós beszól régi-régi szerelemről. Ezen filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Szer­dán és csütörtökön, április 26.-án, 27.-én „A fej­nélküli lovas" II. része „A titokzatos hatalom" cimmel kerül bemutatásra. Legkölelebb jön „A kis hazátlanok" a „Judex" filmből ismert kis Jancsival és Biscotinnal a főszerepben. „Úri banditák" II. része „A bandi­ták bosszúja" szombaton és vasárnap a Corsoban. = A Pesti Tőzsde legújabb számának vezér­cikkét Vass Béla gróf, az erdélyi magyarság ismert vezetőszemélyisége irta. Közli a lap Hegyes­halmy miniszternek az uj ipartörvény végre­hajtásáról szóló nyilatkozatát. Marczali Henrik a magyar királyok magán vagyonáról, Salamon Dezső igazgató a lira és a font harcáról irt cikket. Az érték-, áru- és valutapiac legújabb eseményein kivül folytatólag közli a lap a vidéki pénzintézetek részvényeiről szóló kimutatását. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI. Izabella utca 43. Előfizetési ár egész évre 500 K. félévre 250 K. negyedévre 125 K. Példányon- , ként kapható az itteni lapárusitóknál, egyes szám ára 10 K. = A „Schymmy királyinak ki nem hallotta a hirét ? Ezen burleszk operetteszkeccs, — mely a fővárosban eddig még nem látott sikereket ért el — eredeti, mulatságos és kacagtató tár­gyával felejthetetlen hatást fog kelteni. A kitűnő fővárosi művészgárda mesés ének- ós schymmy tánc-számai a közönség legmagasabb fokú tetszé­sét fogják kiváltani. Budapest után Szeged, Debrecen ós Miskolc városokban tomboló sikert aratott. Helyárak csak mérsékelten emeltettek. Jegyek elővételben már kaphatók a „Corso" pénztárnál. = Talált hagyma. Szombaton, f. hó 22.-én Ferenczi Ferenc (Kálvária-utca 2. szám) egy zsák hagymát talált a Kisdunaparton. A megtaláló­nál átvehető. „Úri banditák" II. része „A bandi­ták bosszúja" szombaton és vasárnap a Corsoban. IRODALOM. Szeressetek. Várady Aladár verses könyve. A cim egyetlen szavában adja a költő programm­ját. Elő és erőteljes kereszténység, meg nem al­kuvó hit, törhetetlen bizalom, sugalmazott ro­busztus erő csendül ki minden sorából. Ez a könyv már a jövőt ópiti. Eszméket hirdet és utakat világit. A magyarsághoz, — de az egész emberiséghez is szól és hinti szét a lelkekben a megértés áldásos magvait. A könyv a Szent­István-Társulat könyvkereskedéseiben Budapest, IV., Kecskeméti-utca 2., valamint minden na­gyobb vidéki városban megkapható. Ara 40 kor. Horváth E. János: Méhészkedjünk! Erősen bővített harmadik kiadás. 128 lap. 74 magya­rázó képpel. Kiadta a Szent-István-Társulat. Ara 60 korona.' — Sok levél sürgette már en­nek a könyvecskének kiadását, mely ugyan már évek óta kifogyott, de kiadására a nehéz pénz­ügyi ós nyomdai viszonyok mellett gondolni sem lehetett. A kiadó jobb időkre várt, hogy olcsóbban adhassa, miután azonban ezek a jobb idők nem következtek be, a magyar méhészek kívánsága elől többé nem lehetett elzárkóznia. Előbbi árához viszonyítva talán kissé drága, de az általános drágulással szemben még mindig a legutolsó sorban halad. A könyv szerzője maga is izig-vórig méhészember, nem az asztal, hanem a kaptár mellől osztogatja többszörösen kipró­bált tanácsait, útbaigazításait. A gazdag tarta­lommal és magyarázó képekkel bővelkedő könyv nemcsak a móheit szerető méhésznek nélkülöz­hetetlen, hanem érdekes és józamatú leírásánál fogva olyanoknak is érdekes olvasmány lesz, akik a természet eme csodálatraméltó rovara, a méh iránt érdeklődnek. Népmozgalmi statisztika. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — Esztergom város területén 1922. április 15-től 22-ig bejelentett születések: Vörös Gyula rk. földmives fia. Móczik Borbála rk. földmives leánya. Sinkovics Erzsébet rk. cipószsegód leánya. Béres Béla rk. ny. rendőrellenőr fia. Adorján István rk. villany­szerelő fia. Szeidl Jolán rk. cipész leánya. Pór Károly rk. háziszolga fia, Kókay Klára rk. vas­ós fűszerkereskedő leánya. Szóda Gizella rk. villanyszerelő leánya. Machacsek Katalin rk. áll. tanitó leánya (Tokod.) Drienko István rk. ház­tartásbeli fia. Molnár Mihály rk. tiszthelyettes fia. Hromádka Róza rk. cipész leánya. Róth­mayer Borbála rk. földmives leánya. Koller Julianna rk. földmives leánya. Házasságkötések: Hermann Mihály izr. kereskedő ós Jakobovits Ilona izr. — Meszes Ferenc rk. fölmives ós Ormándi Julianna rk. Halálozások: Krizsák Károly rk. földmives 22 éves (Csóv.) Csaplaky Etel rk. magánzónő 64 éves. Özv. Turbacs Józsefné sz. Varga Mária rk. napszámosnő 65 éves. Kovács Mária rk. 11 éves (Tokod.) Matulai Rezső rk. 6 hónapos (Nyitra.) Henczi Ferencnó sz. Litsauer Mária rk. 63 eves. Özv. Laiszky Lónárdnó sz. Csenki Emilia rk. 70 éves (Párkány.) Lestár Mihálynó sz. Ban­dor Erzsébet rk. 39 éves. Koller István rk. 19 napos. Schiller Mihálynó sz. Szabó-Czimbalmos Anna rk. 69 éves. Nemes Mihály rk. 2 hónapos. Özv. Krausz Jánosné sz. Noszvetter Anna rk. 82 éves. SPORT. MESE közgyűlése. Pénteken este tartotta élénk érdeklődés mellett a MESE főosztálya a III-ik évi közgyűlését a Magyar Király szálloda külön termében. Az elnöki megnyitót Vitéz­Waldvogel József ezredes, az egyesület fáradha­tatlan elnöke mondotta, melynek befejezése után dr. Darvas Géza ügyvezető elnök magas szár­nyalású beszédben vázolta a MESE mult évi működését, ismertette az egyesület sportfejlesztő

Next

/
Thumbnails
Contents