ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-04-16 / 44. szám
* Kérelem a Kath. Legényegyesület pártoló tagjaihoz. Az egyesület régi és yalóban szép óhaját akarja megvalósitani, amikor a világháború, vagy hadifogságban elhalt tagjainak nevét az egyesület helyiségében diszes helyen meg akarja örökíteni. Az egyesület legutóbb tartott gyűlésén elhatározta, hogy kérelemmel fordul mindazokhoz, akiknél a háborúban elhalt egyleti tagok alkalmazásban voltak, május 7.-ig közöljék a vezetőséggel (Deák Ferenc-utca 11. sz.) az illetők nevét és amennyiben arcképek volnának birtokukban, küldjék be azokat. * Madarak-fák napja a középiskolákban. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Apponyi Albert gróf 1906. évi rendeletét, mely a madarak és fák napját az elemi iskolák számára tette kötelezővé, a közép- ós polgári iskolákra, valamint a tanitó-, tanitónő- és óvónőképző-intézetekre is kiterjesztette. * Nagy tűz Piiismaróton. Nagy tűz pusztított Pilismarót községben az elmúlt héten, amely több mint ötvenezer korona kárt okozott. Kaszás Lajosnó háza padlásán a rozoga kéményből kipattant szikra lángba boritotta az egész házat, amely teljesen leégett. A szomszédos özv. Dobó Lajosnó és özv Zachár Antalné háza is csakhamar kigyulladt, mig azonban Dobó házának teteje égett csak le, addig Zachárnó háza porig égett. A három ház padlásán levő takarmány, gabona és élelmi készlet teljesen elpusztult. Kaszás Lajosnó ellen a csendőrség feljelentése folytán gondatlanságból eredő tűzvész okozása miatt az eljárás megindult a kir. járásbíróságnál. * A Move ESE f. hó 21.-ón este 9 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Magyar Király vendéglő külön nagytermében. Kérik a tagok megjelenését. Külön meghivót nem adnak ki. * Rendőrségünk eltiltotta az erkölcstelen táncokat. Az esztergomi államrendőrkapitányság vezetője egy hozzá érkezett beadvány folytán eltiltotta az erkölcstelen táncolást ós felhivta a rendőrtisztviselőket, hogy konkrét esetben nyomban lépjenek közbe és a közerkölcsbe ütköző módon való táncolást a rendőrség útján nyomban szüntessék meg, sikertelenség esetén pedig a táncolás, illetve a mulatság folytatását teljesen is beállitsák, az esetet pedig büntető eljárás végett jelentsók fel. * A szentgyörgymezői gyilkosság ügyében letartóztatott egyéneket, akik állandó tagadásban vannak, az esztergomi kir. járásbíróságtól csütörtökön a pestvidéki kir. ügyészségre kisérték s a vizsgálat további folytatását ott eszközlik. Nem baj, ha az eddig megjelent Nobodykat nem látta, mert minden felvonás egy befejezett epizód. * A jószívű emberekhez fordul lapunk útján egy szerencsétlen, súlyos tüdőbeteg ember, aki valamikor jobb napokat látott, de a cseh megszállott területről elmenekülni volt kénytelen s most munkáját nagy betegsége miatt nem folytathatja. A háború alatt balkezét is nyomorékká tette egy golyó. Szerkesztőségünkbe küldött hiteles okmányokkal igazolta kilétét, betegségét és katonai szolgálatát. Most, a lelket megtisztitó húsvéti időszakban, amikor szivünk fogékonyabbá válik a könyörület, irgalmasság iránt — hiszen a magunk részére mi is ezeket várjuk Istentől — áldozzunk e szerencsétlen javára. A nagylelkű adományokat közvetlenül az ő cimóre kérjük küldeni: Bóna Lajos aljegyző, Budapest I. Németvölgyi-út 29. VI. B. sz. barakk. Ingatlanforgalmunk. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — Esztergom sz. kir. város területén 1922. március 9.-től április 9-ig történt ingatlan átirások : Erős András és neje 200,000 K-ért Rojcsek " Anna Strakbauer Józsefnótől Szentgyörgy-utcai ház. Ballá Jánosné Juhász Róza 40,000 K. Ballá József és Jánostól Attila-utcai ház felerésze. Fantusz Dávid 3500 K-t özv. Hägen Ambrusnétól szentgyörgymezői templomtéri pince. Szabó Rácz Ignác és neje 4000 K-t Möge Lajos s nejétől kenderesi föld. Szolvik István és neje 10,500 K-t Erős Andrásné Erős Juliannától Barkóczy Ferenc-utcai ház. Nyári Ferenc s neje 600 K-t Nyári Erzsébet Juhász Jánosnótól családi ingatlan jutalók. Móczik Mária Hübler Jánosnó 25,000 K-t Strakbauer Mária Mertán Jánosnótól. döbönkúti szántó. Csókás Ferenc és neje 4000 K-t Kókai Ferenc és Jánosnótól cigánykúti szántó. Szabó Rácz Ferenc s neje 40,000 K-t Inhof Ferencnétől sipolóhegyi szántó. Béres Jánosné és Béres Ferenc 75,000 K-t Méry Péter s nejétől Csarnok-utcai présház és szőlő. Letics Emil s neje 125,000 K-t Béres Jánosnó és Ferenctől Csarnok-utcai présház és szőlő. Kertész János s neje 33,000 K-t Stróbl Ferenc s nejétől téglaházi földek. Bábszki János s neje Rumpli Juli 14,650 K-t Kis Anna, Erzsébet, Juli, András és Rózától szamárhegyi szántó és * szőlő. Ridling Ferenc s neje 19,500 K-t Kitzinger Erzsébettől szamárhegyi szántó felerésze. Cserődy Mihály 6000 K-t Újvári Anna s t.-tól töltések közötti föld jutalók. Gere Jánosnó Kapitány Ilona 5000 K-t Ipolyi János és Máriától Kolosúton túli föld. Mészáros János és neje 80,000 K-t Mészáros Lajos s nejétől világoshegyi pince ós föld. Miltner Flórián és neje 25,500 K-t Lengyel János s nejétől bocskoroskúti szántó. Lencsés Ferencnó Kövér Juli 6000 K-t Juhász Mihály s nejétől hegymegi Duna-utcai szántó. Vodicska Istvánné 2000 K-t Gyurácska Márton és nejétől szent János-kút feletti szőlőből 3 /srészre. Béták János 5100 K-t Mészáros Andrástól hegymegi földek Buda-utcai szántó. Fábián János 1000 K-t özv. Szedmer Istvánétól előhegyi szántó. Ispán Ferenc ós neje 88,000 K-t özv. Tóth Istvánné s társaitól Kölcsey-utcai ház. Özv. Steinbach Jánosnó 49,000 K-t. Ispán Ferenc ós nejétől Akáczfa-utcai ház. Stróbl Ferencnó Lengyel Anna 2500 K-t Lengyel Istvántól kisfári szántó. Kovács Károly és neje 14,180 K-t Bognár János és nejétől kalváriahegyi szántó. Német Teréz 30,000 K-t Szikora József s nejétől Attilautcai ház. Tibula János 12,000 K-t Valent Ignác s nejétől Kolosúti föld. Sárgái Borbála Böröndi Antalnó 20,000 K-t Sárgái Erzsébettől Vár-utcai fele házrész. Jezsik György és neje 150,000 K-t Zámbó István és nejétől Dobozi Mihály-utcai ház. Ifj. Bognár Mihály 5000 K-t id. Bognár Mihály tói szarvashegyi szántó. Bartus Istvánnó Csipke Viktoria csere Érdi Jánosnó Erős Erzsébettel Balassa Bálint-utcai ház, Sánc-utcai ház. Kis Szölgyómi József 41,666 K-t Kis Szölgyémi Juli, Erzsébet s t.-tól ház jutalók 2 /3-rósz. Gálicz Imre s neje 12,000 K-t Czojtányi Józsefné Pintér Erzsébet bocskoroskúti szőlő. Berger Hermann ós neje 300,000 K-t özv. Willner Jakabnótól Deák Ferenc-utcai ház. Esztergom-szászvári Kőszónbánya 25,000 K-t Rozen József s nejétől sátorkői szőlő. Esztergom-szászvári Kőszónbánya 12,500 K-t özv. Krusek Alajosnétól sátorkői szőlő. Esztergom-szászvári Kőszénbánya 41,094 K-t Bauer Józsefnótól sátorkői szőlő. Juhász János ós neje 6000 K-t Ladányi János s nejétől Kolos-uti föld. Szabó Mihály 250 K-t Szabó Rozália s társaitól bőgőskereszti szántó és szőlő. Dr. Rayman János s neje 18,000 K-t Krizsán Andrásnétól diósvölgyi szántó. Hübler Antal és neje 145,000 K-t Erős István s nejétől Barkóciutcai ház. Morvái Ödön 120,000 K-t Ratkó Kálmánnó Duhovai Annától Petőfi-utcai ház. Pándi István ós neje 250 K-t 4 Pándi Imrónétől Kis Ignác vonali szőlő. Ifj. Baják János 53,300 K-t Ratkó Kálmánnótól Kis Ignác vonali szőlő. Hogenbuck Márton és neje 5000 K-t Kribusz Jánosnótól szent János-kút feletti szőlő. Malatinszki Anna 400,000 K-t Esztergomi főkáptalantól Ferenc József-úti ház ós kert. Szabó Rácz János ós neje 26,000 K-t Esztergomi Szt. Anna zárdától kőaljai szántó. Petróczi Ferenc és neje 25,000 K-t Strakbauer Viktor s nejétől alsószigeti szántó. Kumajner Ferenc 15,000 K-t özv. Adolf Edénótől szórűkbeni szántó. Ladzánszki József és neje 55,500 K-t Kertész Ferencnétől Szenttamási-utcai ház. Özv. Huszár Kornélnó 240,000 K-t kk. Póka Márta s testvéreitől Deák Ferenc-utcai ház. Bartus István és neje 3550 K-t Joó János s társaitól bartikúti szőlő. Ifj. Wagenknecht Ferenc és neje 3000 K-t id. Meszes Ignáctól hegymegi földek, budautcai szántó. Adamcoik Józsefné 1500 K-t Rezsnyák Andrástól kőaljai szántó. Patkóczi Ferenc 8000 K-t Nóvák József s társaitól szarvashegyi szántó. Schöppel Ferencnó 2000 K-t Inhoff Ferencnétől aranyhegyi szántó. Tóth György és neje 398,000 K-t Markó György és nejétől Szt. Anna-utcai ház. Takács János 82,500 K-t Kis Szölgyémi Józseftől Besze János-utcai ház. Király László e? neje 25,000 K-t Dóczy Ferencnétől kiskuria cigánykúti szántó. Kottra Károlyné 2000 K-t Uri Józsától zsellérföldi szőlő és szántó. Tomcsek Vendel ós neje 62,000 K t özv. Steinbach Jánosnótól Akáczfa-utcai ház. Kovács Ignácz 24,000 K. Hauslohner Jenőtől vaskapui szőlők. Patkó István és neje 12,000 K-t Nóvák Mártontól körtvólyes szigeti rétilletősóg. Tóth Mihály és neje 8000 K-t Koller Q-yörgy s társaitól Major-utcai ház ós telek. Népmozgalmi statisztika. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — Esztergom város területén 1922. április 8-tól 15-ig bejelentett születések: Horváth Rozália rk. kocsis leánya. Búzás János rk. földmives fia. Szabó-Czimbalmos István rk. földmives fia. Bartal Julianna rk. földmives leánya. Miskolczi Erzsébet rk. vizes gőzfűtésszerelő leánya. Panák Erzsébet rk. kőművessegód leánya. Kis Julianna rk. vasúti fűtőházi munkás leánya. Trapli Julianna rk. földmives leánya. Kondek Gizella rk. vasúti segédtiszt leánya. Házasságkötések: Búzás János rk. kőműves és Trexler Erzsébet rk. — Dr. Bányai Sándor izr. orvos és Szegő Irén izr. Halálozások: Farkas Cecilia rk. 2 hónapos. Ozv. Kiss Józsefné sz. Muzsik Zsófia ref. 70 éves. Pándi Julianna rk. 15 éves. Baris G-yörgy rk. 2 hónapos (Lábatlan.) Takács Zoltán ref. 9 hónapos. Ticserics Kornélia rk. 20 éves. már, hogy melyik az idény legkitűnőbb szkecsse ? Jön már a ,. Siiy mmy király |j& a győzhetetlen szkeccs ! i I 1 I i 0 1 0 0 I 100000000000000000000® 0 000000000000 KULTUR=MOZGO f MŰSORA: \ Vasárnap ós hétfőn, április 16—17-én: ' Jules Verne magyar vonatkozású regénye # $jflF~ Gaumont-filmgyár remeke I Sándor Mátyás. % Egy lánglelkű magyar menekülése az osztrák \ bitó alól ós legendás szenvedései Olaszorszá- í gon, Franciaországon és Afrikán keresztül. 0 Négy folytatásban. % 0 1 e m \ l 0 ; ~ 2 g Előadások hétköznap 7 es 9 o., vasár- es J 0 ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. # 0000000000 0000 000000«00000000000000 Első rósz: Szabadság vértanúi. HÁZI ÁLDÁS minden családban a valódi DIANASÓSBORSZESZ. Kis üveg ára ...... 44*— kor. Közép üveg ára 120'— „ Nagy „ „ 240-- „ KAPHATÓ MINDENÜTT! Gyártja: a Diana Kereskedelmi Részv. Társ Budapest, V-, Nádor-utca 30. Jön! SjGSP LADY HAMILTON. '^»Jg Jön! CORSO filmszínház Vasárnap, április 16-án: NOBODY Sylvester SCHÄFFER, a világ legügyesebb artistája. Kitűnő kisérő műsor! Hétfőn, április 17-én: A férj fogás művészete. Érzelmes kalandordráma 4 felvonásban. Kitűnő kisérő műsor! Előadások kezdete köznapokon 7 és 9 ó. ; vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 ós 9 órakor.