ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-03-13 / 31. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra tO K. vidékre 14 K. űQ Q7Q1T) ára • hétköznap 80 fillér, GO o£<XIU CLl O. • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Két temető. Esztergom, 1921. március 13. Március 15.-én az egyik temetőből a másikba zarándokolnak az esztergomiak: a honvédtemetőből a világháború hőseinek nagy temetőjébe. Egy szentséges gondolatban a két temető egybetartozik: mindkettő a nemzeti önvédelem harcosait zárja magába. Egy fájdalmas gondolatban azonban a két temető oly messzire jut egymástól, mint ég és föld, mint ragyogó, repeső öröm és sötét, tompa gyász. A márciusi eszmék temetőjéből ugyanis már volt egyszer feltámadás és ha a magyar szabadság, nemzeti haladás, testvériség, egyenlőség, sajtószabadság tekintetében itt-ott felsajgott is a régi seb, mégis szárnyai nőttek a sírjaikból kikelt márciusi gondolatoknak és távaszonkint a fényes magyar jövő biztos tudatában már csak ünnepelni és a további munkához friss faji erőt meríteni jártunk ki a honvédtemetőbe. A világháború hőseinek temetőjéből azonban még nem volt feltámadás és az az eszme, amelyért e temető halottjai életüket adták, az egységes Magyarország, a jólét meleg otthonainak eszméje még ott szunnyad a félvilágon szétszórt temetők hideg mélyében és mi március 15.-én, nemzeti felébredésünk szent * tavaszünnepén sírkeresztjeink mellől könnyes szemmel nézünk szét az ideáltalanság hideg felhőiben vergődő világba: lesz-e ebből a második nagy temetőből valaha feltámadás! ? Ezért mi a márciusi temetőből viszszük a feltámadás reménységét nemzeti nagylétünk másik nagy temetőjébe. Akkor rabláncokba törték ós bitófán akarták megölni a szabadságharc hőseinek sírjából kikelő szellemét, amelynek vezérlésével mégis csak megszületett az uj Magyarország. Csak a szabadság és a testvéri munka márciusi lelkét adja meg nekünk az Úristen és akkor csupán idő kérdése lehet, hogy Csonka-Magyarország börtönéből, ahová ma a magyarság annyi energiája, ideálja és akarata van összeszorítva, feltámadjon a második uj Magyarország. A két dunaparti temető beszél róla, hogy az az eszme, amelynek tüze ezen a márciusi napon kipirositja a magyar ember nyomortól és szenvedéstől sápadt arcát, nem tűri a börtön falait és ennek a*temető nem lehet végzete. ~ NŐK ROVflTnT Kérelem azokhoz a jószívű édesanyákhoz és jóemberekhez, akik a Kath. Kör böjti előadásán a kenyérmezei fiúnevelő-intézet gyermekkarának művészi és szivekbe markoló énekében gyönyörködtek. Ezek a kis árva dalosok egyik nótájukban tréfásan válogattak a sok jó sütemény ós habos tortákban — persze cs^tk úgy elméletben! A kis énekesek e hó 20.-án ismét begyalogolnak hozzánk, hogy csodásan fegyelmezett énekükkel a Kath. Legényegylet böjti előadásán résztvegyenek. Igen kérem tehát asszony társnőimet, tegyük lehetővé legalább erre az egy estére a kis énekeseknek, hogy ha nem is

# éppen tortákban ós habos fánkban, hanem legalább egy kis otthon készült kalács, pogácsa, házisütemóny, vagy harapni való húsneműben legyen nekik is részük. Ha mindnyájan adunk csak valami keveset is, ki mit akar, egy családra nem esnék nagy költség. Adjunk Össze tehát mindnyájan valamit és vigyük el azt az előadás napján, vagyis e hó 20.-án délután 2 órától egész 4 óráig a főgimnázium rajztermébe, ahol a jóemberek adományát egy női bizottság fogja Isten nevében átvenni. Több asszonytársnője nevében: egy jelenvolt édesanya. Női konferencia. A Szociális Missziótársulat politikai szakosztálya igen érdekes ós sokat igórő előadást tart f. hó 13.-án délután 6 órakor a főgimnázium fizikai termében. Előadók: 1. Szabó Ágnes tanítónő : „Kiválóbb női példaképeink." 2. Homor Imre szerkesztő : „A nő és a sajtó." Kérjük az összes női egyesületek vezetőit, tagjait, valamint az érdeklődőket, hogy az előadáson minél számosabban jelenjenek meg. HIREK. Napirend. Vasárnap d. e. 10 órakor az ipartestület közgyűlése a városházán. D. e. 11 órakor a Hadirokkantak Nemzeti Szövetsége Esztergomi Csoportjának választmányi ülése a városházán. D. u. 4 órakor az izr. jótékony nőegylet közgyűlése a hitközség tanácstermében. D. u. 5 órakor a Kath. Legényegylet kulturelőadása a főgimnázium dísztermében. Este 6 órakor női konferencia a főgimnázium fizikai előadó termében. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy vagonlakó visszaemlékezései. 1919. április 28-ika van. A tavaszi napsugár teljes fényével ragyog. Tikkasztó a hőség, mintha csak zivatar előhírnöke volna. Fáradtan térek haza, mert a „vitéz" cseh nemzet helyi exponense, a kormánybiztos kiutasított „üzelmeim" miatt. Azután szaladgáltam, hogy családom részére valahol valamiképpen biztos elhelyezést találjak. — Ideiglenesen találtam is, mert a ref. lelkész, aki jó barátom volt, egy szobácska ós konyhából álló irodai helyiségét kiürítette és átengedte. ideiglenes menedékül családom részére. Mindenre, csak arra nem számítottunk, hogy kiutasítanak. Otthon éppen elkezdtem mondani, hogy mit végeztem, mikor megjelenik az ajtóban egy légionista százados egy renegát főhadnaggyal ós személyem iránt érdeklődnek. Bemutatkoztam, mire bejöttek velem a szobába. Érdeklődtek, hol merre jártam az utolsó napokban, végre kérték a készletemben levő pénzt. Átadtam. Elkezdték vizsgálgatni, forgatni. Kiválasztottak 2 'drb 100 koronást, magukhoz vették ós kijelentették, hogy házkutatást is fognak tartani, engem pedig most elvezetnek. Feleségemmel szemben egyáltalában nem katonatisztekhez méltóan viselkedtek, úgy hogy elejét veendő a további inzultálásoknak, figyelmeztettem őket, hagyjanak bókét feleségemnek, mert idegbeteg. Á nemes vitézekben pillanatra győzött is az emberi érzés és igyekeztek feleségemet megnyugtatni, hogy bajom nem lesz, ne izgassa fel magát. A házkutatás hallatára mindkettőnk agyán keresztülfutott a gondolat, mi lesz, ha megtalálják a feleségem téli kabátjának ujjaiba varrott revolvereket és az azokhoz tartozó nagyobb menynyiségű töltényt. Ezt el kellett tüntetni, hiszen statárium volt ós nem kukoricáztak sokat az emberekkel. Megkérdeztem a századost, visszajövök-^ még? Azt felelte: „Nem!" Ekkor búcsúzásul átöleltem feleségemet ós a fülébe súgtam, hogy a revolvereket távolítsa el. Mintha csak a szivem akart volna meghasadni a búcsúzás pillanatában! Kisebbik fiam sírva ölelte körül lábamat, nem akart elereszteni. Ösztöne súgta neki, hogy atyját nem látja egyhamar viszont. Nagyobbik fiacskámtól el sem búcsúzhattam, — iskolában volt. Vittek tehát. Vittek a nagyhatalmú kormánybiztos elé. Mily boldog volt, hogy viszontlátott s mily szóles mosolyra nyúlt ábrázattal mondta: „Végre tehát kezünk közé került uram, de most már menni fog!" Azt hittem, eltoloncolnak a meg nem szállott területre, igy én is boldogan mondtam neki: „Az legyen a legnagyobb bajom kormánybiztos ur. Most már mehetek?" Mondhattam, egyelőre biztonságban hittem családomat. Sokan voltak ott, mind magyarok. Mindre rá akartak valamit bizonyítani, hogy jó időre eltegyék őket az útból. Mióta hivatalomból fegyveres asszisztenciával eltávolított egy cseh főtisztviselő s ezen eset után 3 napra kitört a vasutassztrájk, állandóan figyeltettek. Ezt nekem tulajdonították s megbocsátani nem tudták. Ez irányban is megindult tehát a vizsgálat. Majd igyekeztek megtudni, nem voltam-e kommunista, mert azokra akkor még nagyon agyarkodtak. Nem tudtak dűlőre jutni. Kapóra jött nekik a kezeik közé jutott pénz, s amiért utánam sok száz embernek semmi baja nem történt, azért engem elhurcoltak. Igen, mert bennem látták összpontosulva a vasutasság ellenálló erejét s ettől kellett azokat megfosztani. Elfogatásom természetesen csak ellenálló erejüket növelte. Tudták, látták, hogy még oly kis emberektől is, mint én, menynyire félnek. Ez felhívás volt a küzdelemre. E nap délutánján beborult az ég, sötét felhők tornyosultak, villámok cikkáztak a felhők közt, esett, szakadt az eső, mintha csak az égiek könnyeik özönét akarnák e földre önteni, keseregvén a magyarokat napról-napra érő jogtalanság felett. Megjött nagyobbik fiam az iskolából. A szoba előtt őrt álló cseh katona nem engedte őt hozzám búcsúzni. Durván félre lökte. Attól a kis fiútól is félt. Féltek, hogy apját megszökteti talán, vagy összebeszól vele. Patakként folytak e gyermek könnyei s ma is fülembe csengnek szavai: „Jaj édes jó Apuskám, nem fogom többé látni!" Viszontlátott, mert megsegített a magyarok Istene, de abban igaZa volt kis fiamnak, hogy hossszú hónapok múlva ölelhettem őt magamhoz. Este 6 órakor összeterelték a társaságot s katonák sorfala közt, szakadó esőben kisérték bennünket végig a főtéren a városházára. Ekkor már tisztában voltam avval, hogy nem szabadulok meg kitoloncolás utján, mert másnap reggelre a kormánybiztos kocsikat rendelt Ara-