ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-03-06 / 28. szám
RGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. T7rri7QC OTíSm ÓPQ • hétköznap 80 fillér, ^ÖJ* 30 Ö *,CL111 vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Szenttamás befásitására is, alakult Esztergomban egy lelkes társaság, hogy tavaszonként kivirágozzék a kopár hegy és hogy a városban járókelő idevalósiak s az ősi város nevezetességeit bámuló idegenek valami szépet lássanak akkor is, amikor tekintetük a bazilika gyönyörű kupolájáról lefelé csúszik. Sőt gyűjtést indítottak a vaskapui Mária-szoborra is, amely arra való lesz, hogy a magasban járó-kelő emberek lelkét Istenhez még közelebb emelje. Mily elragadó is lenne a szenttamáshegyi rózsaliget és mily fenséges a Magyarok Nagyasszonyának szobra a Vaskapu felső régiójában: a kultúra szépsége ölelné majd körül az esztergomiak minden jóra, nemesre, hazafias áldozatra és keresztényi szeretetre inspirálható lelkét, — (ez lenne az a boldog idő, amidőn a nyomornak, a nélkülözésnek ós a letargiának nem volna meg többé a minden idealizmust lenyűgöző hatalma.) De alakult egyesület a hazafias érzés ápolására, a szociális érzék teremtésére és vannak egyesületek, amelyek a magyar társadalmat egy tüzesszivű, minden áldozatra képes hazafias kultusz megalkotására szervezik meg, sőt irredenta szobrokat lepleztek le, amelyek alatt a lelkes magyar a haza visszaszerzésére esküdhetik meg. Akciót inditanak erre is, arra is, de kevés eredménnyel! Miért ? Gyűjtenek, szerveznek a legszentebb ideálok nevében itt is, ott is, — de kevés eredménnyel! Miért ? A keresztény nemzeti kultúra zászlaját lengetik itt is> ott is ós még sincs együtt a kellő számú és a kellő minőségű tábor! Miért ? Most, amikor a nagy nemzeti tragédia után oly kevesen maradtunk ós megérezzük minden egyes magyar ember hiányát, aki nem vesz részt a magyar kulturális munkában: sokkal élesebb megvilágításban látjuk azokat a hibákat, amelyek szerencsétlenségeink okozói. Mert hiba van ott, ahol az ősi magyar város tele van szent tradiciókkal és mégis a város életében vajmi kevés ól belőlük! Hiba van ott, ahol a nemzeti ideáloknak gócpontja van ós mégis oly kevesen tudnak tenni érte. Hiba van ott, ahol gyűlésekben ós egyesületekben kell felviditani az arcokat a magyar keresztény kultúra iránt, különben pedig egész tömegek közömbösek iránta! Mit érne a vaskapui Mária-szobor áhitatos magyarok nélkül, mit érne a virágos Szenttamás finom kultúrájú lelkek nélkül, mit ér a keresztény világnézet tüzeslelkű magyarok nélkül ? ! Igen, alakultak egyesületek különböző nemes célokért, amelyeket ennek a félig romlott társadalomnak munkába állításával akarnak elérni ! De alakult-e Esztergomban egyesület vagy társulat, amely a regenerálás munkáját ott kezdi el, ahol a keresztény-nemzeti kultúra megteremtésére, a magyar ideálok kivivására alkalmas társadalom felnevelése egyedül lehetséges •— az iskolában? Esztergom városának nincs egyetlen modernül berendezett, jó elemi iskolája! Nem akarjuk itt felsorolni az alkalmatlan iskolaépületek és a hiányos berendezésű osztályok sorát, ahol Esztergom város földmives és iparos társadalma nevelődik, mert nem ez a célunk. Csak a sok egyesületnek ós társulatnak, a sok nemes akaratnak üzenjük meg, hogy az eredménytelenség csiráját hordozza magában itt minden nemzeti és társadalmi mozgalom mindaddig, amig a városnak megfelelő, jó berendezésű iskolái nincsenek, mert a nemzet ideáljaiért ólni-halni tudó nemzedék csakis alapos kultúrájú iskolában nevelődhetik. Azért mi mindazt a pénzt, ami pártok ós társadalmi egyesületek kasszáiba befolyt, a város minden száz koronáját, amelyet kultúrcólokra fordíthat, mindazt a pénzt, amit a vaskapui Mária-szoborra, szenttamáshegyi befásitásokra, ligetek szópitésóre, emlékművek emelésére gyűjtöttek: mind, mind lelkiismereti furdalás nélkül iskolákra fordítanánk, mert hiszen minden eszmének, minden társadalmi tevékenységnek, az egész magyar kultúrának itt van a kezdete — a jó magyar iskolában! HIREK. * Kihallgatáson. Őfőméltósága Horthy Miklós kormányzó Waldvogel József ezredest f. hó 4.-én kihallgatáson fogadta. * Főegyházmegyei hirek. Bliesner Ágoston budapest-józsefvárosi helyettes plébános ós Milbich Tamás budapest-erzsóbetvárosi segédlelkész kölcsönösen áthelyeztettek. — Vándor József kesztölci plébánost f. évi február hó 26.-án a budapesti kir. magyar tudományegyetemen egyházjogtudományi doktorrá avatták. * Városi közgyűlés. Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete f. hó 9.-én, szerdán d. u. 4 órakor közgyűlést tart a városháza tanácstermében. * Értekezlet Március 15. idei megünneplése tárgyában. A város polgármestere f. hó 4.-én d. u. szűkebb értekezletet hivott egybe, melyen megállapították az idei Március 15. megünneplésének programmját. A nemzeti ünnep napjának délelőttjén 9 órakor a belvárosi plébániatemplomban ünnepi mise lesz, d. u. 2 órakor pedig a Széchenyi-térről indul a díszmenet előbb a világháború hőseinek temetőjébe, onnan pedig a honU „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A bényi rokkant. A bényi sáncok alatt szorgalmasan hömpölyög a korai havazástól megduzzadt öreg Garam. A páldi dombokról fakó-sárgán mosolyog rá a nyugvóra készülő nap. A december párás levegőjón át megtáncoltatja bágyadt sugarait a hajdani törökmecset boltíves ablakain ós olyan egykedvű nyugalommal készül lebukni a túlsó part dombsora mögött, mintha az ezeresztendős gazdát nem ebrudalták volna itt ki ősi portájáról a cserepárok. Szombat délután van. A falu népe régi szokás szerint tesz-vesz. Egykedvű a nép is, mint december fáradt napja, nem érzi vagy talán nem akarja érezni az idegen jármot, amely nyakára nehezedik. Az oldott agyag színéhez hasonló vizén dereglye siklik alá Kernend felé. Tatárkoponyáju, hegyes bajuszú szikár legények bámulják a partról a vizi alkalmatosságot, amelyben magyar zsiron, magyar kenyéren hizott cseh katonák harmonikaszó mellett kurjantgatnak. A hatalmas i dereglye zsákokkal van megrakva, jeléül annak, hogy a Csatára vagy Zalabára tett rekviráló kirándulás eredményes volt. Alighanem pincékben is rekviráltak, mert a dereglye hangulata borközi állapotra mutat. Egyik nyurga cseh ledugja a fenékre a hosszú tolórudat és a bentülők nagy derültségére saját tengelye körül forgatja meg a dereglyét. A partról bámészkodók felé csúfondárosan integetnek ós kiabálnak a duhajkodó csehek. Zagyva orditozásukból csak két szót lehet tisztán érteni, az egyik: „kutya", a másik: „magyar!" A bámészkodókat ez sem mozgatja meg. Egyiknek-másiknak izmos tenyerében megroppan ugyan a fokos faragott nyele, de szólni egy szót sem szól egyik sem és azt sem tartja szükségesnek, hogy legalább hátat fordítson a bitorló csahosoknak. Az acélizmú hun unokák úgy állják a csehek gúnyolódását, mint az erdők sebzett és „állóra csaholt" vadkanja a silány ebek acsarkodását. Ugy tesznek, mint aki nem hall ós szemük pillája sem rebben, arcuknak egy izma sem mutatja, mi dúl odabent a kék mándli alatt, ahova csak a magyarok Istenének szeme tud betekinteni. Egyszerre azonban, mintegy varázsütésre, hátrafordul mindegyik. Az egyik ház léces ajtaja erőszakos lökéssel kivágódik ós a küszöbön megjelenik egy halavány, sápadt emberi roncs. Fából faragott ballába hangosan csattan a küszöbfán, hajlott dereka kiegyenesedik, erős, széles melle zihál, mint a megrekedt gőzmozdony, öklével megfenyegeti a viháncoló dereglyéseket és csak úgy dül belőle a fékevesztett indulat káromkodó szóáradata. A csehek elhallgatnak, majd egyik felkapja fegyverét ós a golyó a parton állók feje fölött süvit el. Ami ezután történt, azt alig lehet pontosan megállapítani. A falábú beugrott a pincegádorba, valamit kirántott a szalmafedél alól, arcához kapta ... A páldi dombok harsogva verték vissza a lövés dörrenését, a dereglye szélén álló cseh hörgő kiáltással bukott bele puskástul a habokba. A falábú nekivetette hátát a ház ajtóragasztójának ós egy perc alatt még négy golyót küldött a dereglyósek felé, aztán újból csattant a magazin ós ujabb öt lövés következett. A csehek rémült orditozással ugráltak a folyóba ós aki partot érhetett, ész nélkül menekült a túlsó oldal bokrai közé. A dereglyén csak néhány vergődő sebesült maradt, akiket lassan ragadott magával lefelé az ár. A parton ijedten vették körül a falábút. — Péter, az Istenért, mit csináltál ? ! Péter lábához eresztette a kilőtt karabélyt ós nyugodtan csak ennyit mondott: — Olyan nyelven feleltem „a kutya magyarra," amit a cselák is megért! * Ezt a tárcacikket emlékezésül iktatjuk be lapunk kereteibe. Egy a demarkáción túlról érkező újságban olvastuk ugyanis „Halálra itélt rokkant" cim alatt: „A pozsonyi cseh rögtönitólő bíróság lázadás miatt kötél általi halálra itólte Bankházy Péter bényi földmivelőt, aki, mint az egykori 14. honvéd-gyalogezred szakaszvezetője, Gorlicénól az arany vitézségi érmet kapta. Bankházy később az Isonzónál vivott csatákban ballábát veszítette 1 "
